12. fejezet - Vallomások és döntések

LILY SZEMSZÖGÉBŐL:

Döbbent csend és némaság telepedett a nappalira. Kezdtem úgy érezni, hogy nagyon nagy meggondolatlanság volt megkérdezni, hogy felvehetem e a Cullen nevet. Hiszen ők már ki tudja, hogy mióta viselik ezt a nevet, egységet alkotva, én pedig betolakodok az életükbe. Szomorúan néztem körbe, a sírás szinte eluralkodott rajtam, mert be kell valljam nagyon fájt, hogy senki nem szól egy szót sem, pedig én komolyan gondoltam a kérésemet. Ekkor Carlisle másodpercek töredéke alatt termett előttem, holott ő állt tőlem a legtávolabb. Magához ölelt, kissé erősebben is a kelleténél, de nem érdekelt.

- Lily, köszönöm neked! – mondta, és még mindig ölelt. Köszöni nekem? De mit? Én kértem tőlük egy nagyon személyes dolgot, és nekem kellene megköszönnöm a sok szeretetet, odafigyelést és törődést, amit tőlük kaptam.

- Carlisle, még a végén kiszorítod belőle a maradék levegőjét – nevetett Edward.

- Jaj, bocsáss meg – tolt el magától - csak tudod, itt Forksban a Cullen név félelmet vált ki az emberekből. Ezért tartozom neked köszönettel, hogy viselni szeretnéd a nevünket. Bevallom meglepett a kérésed, de ugyanakkor, megtisztelve érzem magam. És igazat mondott a fiam, olyan vagy nekem, mintha az unokám lennél – mosolygott Carlisle.

- Köszönöm, de tudod szerintem fiatal vagy te még nagypapának – kacsintottam rá. Erre kitört belőle a nevetés, ahogyan a többiekből is, hiszen ha azt nézzük, igazam volt. A kinézete alapján, senki meg nem mondta volna, hogy már „nagypapa”.

- Carlisle, szeretnék még kérni két dolgot tőled – néztem fel rá.

- És, mik lennének azok? – kérdezte.

- Tudod, én nem igazán tudom, hogy hogyan lesz valakiből vámpír, de bármi is a módja, szeretném, ha te változtatnál át engem – hajtottam le a fejemet.

- Ha ezt szeretnéd, akkor természetesen én fogom megtenni – simogatta meg arcom – és mi lenne a másik kérésed?

- Tudod, hogy már csak pár hónapom van hátra, és én a legvégsőkig szeretnék ember maradni – jelentettem ki.

- Hát persze, ez a te döntésed, és mi tiszteletben tartjuk, viszont mindnyájan figyelni fogunk rád, főleg Edward, és ha valami gond lenne, akkor azonnal cselekszünk – fogta meg mindkét vállam.

- Rendben van – bólintottam.

- Mond Edward, Nessie mikor jön haza? – fordultam felé.

- Ha szeretnéd, azonnal felhívom, hogy induljon, de tudd, hogy Jake is jön majd vele – húzta fel a szemöldökét.

- Oh, hát akkor majd máskor fogok vele beszélni – indultam el a kanapéhoz.

- Figyelj! Tudom, hogy el szeretnéd neki mondani, és szerintem pont itt az ideje, és csak Jake miatt gondoltad meg magad. De hidd el nekem, hogy neki is tudnia kell. Most még nem érted, hogy miért, de higgy nekem! – ült le mellém.

- Hiszek! Akkor mindkettőjükkel beszélni fogok! De félek, nagyon félek, nem akarok fájdalmat okozni Nessie-nek. És azt sem szeretném, hogy Jake véletlenül is elmondja Paulnak.

- Megbízhatsz Jake-ben, ő szinte családtag, sőt mondhatom azt, hogy családtag.

- Nem is tudtam, hogy ennyire komoly a dolog közte és Nessie között – csodálkoztam.

- Igen, komoly, sőt annál is komolyabb, de ezt majd idővel megérted – fogta meg a kezem – na, akkor hívhatom őket?

- Naná, alig várom, hogy hazajöjjön, azaz jöjjenek - és mire ezt kimondtam, Edward már felugrott mellőlem, és Bellához ment a telefonért. Hallottam, ahogy Jake-kel beszél, és kissé vitatkoznak, majd elhangzott Paul neve is. A szívem ezerrel kalapálni kezdett a neve hallatán. Mire ránéztem Edwardra már le is tette a telefont.

- Edward megkérdezhetem, hogy mit mondott Jake, Paullal kapcsolatban? – kérdeztem bizonytalanul.

- Paul ott van náluk, és együtt jönnek ide – válaszolta. Ne! Ne! Ne! A gondolatok szélsebesen cikáztak a fejemben. Nem éreztem magam még teljesen jól, nem akarom, hogy így lásson.

- Nyugodj meg Lily, felhívom és megmondom neki, hogy most ne jöjjön – lépett mellém Alice.

- Uh, ezer hála – fújtam ki a levegőt. Alice-t figyeltem, nem vettem le róla a szemem egyetlen pillanatra sem.

- Szia Paul, Alice vagyok. Azért hívtalak, mert Edward mondta, hogy ide tartotok, és meg szeretnélek kérni arra, hogy halaszd el ezt a látogatást egy másik alkalomra – mondta. - Nézd Paul, nem szeretnék most magyarázkodni, de ez Lily döntése volt – nézett rám. A szemeim kikerekedtek. Tényleg azt mondta, hogy az én döntésem volt? Na, jó ez igaz, de akkor is.

- Lily, veled szeretne beszélni – nyújtotta a telefont felém Alice. Remegő kezekkel vettem el tőle, és csak ekkor vettem észre, hogy rajtunk kívül senki sincs a házban.

- Szia Paul – szóltam a telefonba.

- Lily, tényleg igaz, amit Alice mondott? – kérdezte feldúltan.

- Igen, igaz. De, Paul sa ……. – és már csak a búgó hangot hallottam. Letette a telefont, és ez annyira fájt, hogy észre sem vettem, hogy a könnyeim az arcomat áztatják. Megbántottam, nagyon megbántottam. És ezzel magamnak is fájdalmat okoztam. Tennem kell valamit. Körbenéztem, és láttam, hogy Alice az asztalnál ül.

- Alice, hol van Carlisle? – szinte lihegtem.

- Lily, baj van? – rohant oda hozzám.

- Ami azt illeti igen, nagyon nem érzem jól magam – ziháltam. Alice felvett a karjaiba, és a következő pillanatban már az orvosi szobában feküdtem, és Carlisle ugyanazokkal a csövekkel babrált, amiket reggel szedett ki a kezeimből.

- Lily, én rengeteg kutatást végeztem, és úgy vélem, hogy ez a gyógyszerkeverék, amit be fogok adni neked, hatásos lesz. El fogsz tőle álmosodni, sőt az sem lenne baj, ha aludnál pár órát – mondta Carlisle.

- De Paul! Beszélnem kell vele – kaptam a karja után.

- Lily, ő jól van, hidd el nekem. Először is pihenned kell. Utána mindent megbeszéltek – simította hátra a hajamat Alice. De én már nem is érzékeltem a külvilágot, mert a gyógyszer megtette a hatását.

PAUL SZEMSZÖGÉBŐL:

Szinte semmit sem aludtam, mert a gondolataimban csak Lily arcát láttam. Az Alice-től kapott telefont folyamatosan szorongattam, várva, hogy mikor csörren meg. De tudtam, hogy ennek a lehetősége, még messze van, mivel délelőtt tíz óra volt. El kell mennem Jake-hez, muszáj beszélnem vele, mivel mégiscsak Nessie legjobb barátnőjéről van szó. Így kiugrottam az ágyból, gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem és rohantam Jake-hez. Nem akartam zavarni, de beszélnem kell valakivel, mert megzavarodom. Gondoltam, hogy még alszanak, ezért nem is kopogtam, csak benyitottam az ajtón. Hirtelen a frász rám jött, mikor belépve Jake-kel találtam szemben magam.

- Hello Paul – bokszolt a vállamba.

- Ti már fent vagytok? – kérdeztem meglepetten.

- Csak én, Nessie még alszik, apa meg nincs itthon – ült le a kanapéra – és tudod volt egy olyan érzésem, hogy számíthatok a látogatásodra.

- Jól gondoltad. Tudod Sammel tegnap beszélgettünk, de ő mégis csak Sam. A másik meg, Lily, Nessie legjobb barátnője, így ….. – kezeimet tördeltem.

- Értem Paul, értem. Örülök, hogy végre te is bevésődtél, annak pedig még inkább, hogy Lilybe – mondta őszintén.

- Mi? Paul! Te …..bevésődtél Lilybe? – csilingelt Nessie hangja.

- Hát, igen – fordultam irányába, de ő ekkora már előttem állt és hirtelen megölelt.

- Nagyon örülök nektek! És elmondtad már neki, hogy …… - nézett a szemembe.

- Nem még nem, de ma átmennék hozzátok, ha nem gond, mert el kell mondanom. Nem várhatok – hajtottam le a fejem.

- Jól gondolom, hogy valami baj van? – emelte meg a fejem Nessie.

- Baj nincs, csak félek, hogy hogyan fogja fogadni – válaszoltam keserűen. Erre megfogta a kezemet, és emlékekkel árasztott el. Láttam, az ő reakcióját, amikor megtudta, hogy Jake bevésődött iránta.

- De te vámpírok és farkasok között nőttél fel, Lily pedig ember – ültem le egy székre.

- Ez szerintem mindegy, főleg ha ugyanúgy érez irántad, mint ahogyan te érzel ő iránta – mondta.

- Remélem igazad lesz Nessie – néztem rá.

- Persze, hogy igazam lesz! Na, de éhesek vagytok? – kérdezte, miközben Jake ölébe ült.

- Ezt kérdezned sem kellene édesem, hiszen tudod, hogy mindig azok vagyunk – csókolta meg őt Jake.

- Hé! Édesem! Akkor sült csirkét kaptok reggelire, azaz inkább ebédre – és elindult a konyha felé. És míg az ebédet készítette, mi Jake-kel tv-t néztünk.

- Srácok, kész az ebéd, terítsetek meg legyetek szívesek – szólt ki a konyhából.

- Maradj Jake, majd én megcsinálom – nyomtam vissza a kanapéra.

- Kösz, testvér – intett felém. Kivételesen Nessie is velünk evett, és meg kell, mondjam, nagyon finom volt a sült csirke. Mikor éppen szedte le az asztalt, csörgött a mobilja. Edward kereste, mint kiderült, mert Jake vette fel a telefont. Arról érdeklődött, hogy mikor indulnak haza, én meg intettem neki, hogy szóljon, én is velük tartok. Nem telt el fél perc és csörgött az Alice-től kapott mobil a zsebemben, és remegő kézzel vettem fel.

- Szia Paul, Alice vagyok. Azért hívtalak, mert Edward mondta, hogy ide tartotok, és meg szeretnélek kérni arra, hogy halaszd el ezt a látogatást egy másik alkalomra – mondta.

- Szia Alice. Nem értelek, miért nem mehetek én is? Valami baj van? – remegett még mindig a kezem.

- Nézd Paul, nem szeretnék most magyarázkodni, de ez Lily döntése volt – hangja szinte csilingelt.

- Micsoda? Ezt nem hiszem el Alice! Ott van most? Beszélni szeretnék vele.

- Szia Paul – szólt bele Lily a telefonba.

- Lily, tényleg igaz, amit Alice mondott? – kérdeztem feldúltan.

- Igen, igaz. De, Paul sa ……. – ennyit hallottam csak, mert kinyomtam a telefont.

- Paul, valami baj van? – kérdezte Nessie.

- Lily nem akarja, hogy átmenjek – szinte egész testem remegett- ne haragudjatok, de most el kell mennem – mondtam, és meg sem várva a válaszukat, már farkasként rohantam egyre mélyebben az erdőbe.

LILY SZEMSZÖGÉBŐL:

- Alice, mi történt Lilyvel? – hallottam Nessie hangját.

- Semmi kicsim, csak rosszul érezte magát, és Carlisle adott neki gyógyszert, amitől egyből el is aludt – felelte Alice, nekem pedig fel kellene kelnem és elmondanom neki az igazat.

- Nessie? – nyitottam ki a szemem.

- Itt vagyok – jött közelebb, és megfogta a kezem.

- Alice, szólnál Carlisle-nak, hogy vegye ki a csöveket? – kérdeztem tőle.

- Carlisle nincs itthon, így én segítek – libbent mellém, majd két mozdulattal végzett is és én nagyon hálás voltam neki ezért, mert már kezdett fájni a kezem.

- Egyébként hogy érzed magad? – rendezte el a csöveket az állványon.

- Nagyon jól! Én nem tudom, hogy mit adott nekem Carlisle, de mintha kicseréltek volna – feleltem.

- Lily mi történt? – kérdezte a barátnőm.

- Tudod Nessie, el kell neked mondanom valamit! Viszont előtte lezuhanyoznék és átöltöznék – mosolyogtam rá.

- Lily, megijesztesz, mond mi a baj? – lett egy oktávval magasabb a hangja. Ezért, éppen ezért nem akartam neki elmondani. A tekintete mindent elárult, félt, és én is féltem.

- Nézd Nessie, elmondok neked mindent, ígérem. Kérlek, várj meg a nappaliban – szorítottam meg a kezét.

- Rendben, de megígérted, hogy mindent – nézett a szemembe.

- Mindent, becs szó – emeltem fel kezem.

Miközben zuhanyoztam és felöltöztem, csak azon gondolkodtam, hogy hogyan mondjam el az igazat Nessie-nek. Istenem, de félek a reakciójától, és Jake-étől is. Most érzem csak igazán, hogy semmit sem ér a tudás. Mit kezdek most azzal, hogy tudom melyik író, melyik században élt, vagy, hogy Napóleon hogyan halt meg, mit ér, ha meg tudom különböztetni a feketét a fehértől, vagy ha az első dallam után megmondom, hogy ki szerzett egy dalt. Mit kezdek mindezzel? Arra ki tanít meg, hogy hogyan mondjam el a testvéremnek, hogy haldoklom? Senki, vagyis az élet, a való élet, mely mókuskerékbe kényszerít, és minden egyes kör kezdeténél, arcon csap, hogy közölje a vége mindig ugyan az lesz. Egy koporsó, melyet a hideg, fekete föld vesz körül. De ez megváltozott, és ezt csak Nessie-nek és a családjának köszönhetem.

A lépcsőn sétáltam lefelé, és láttam, hogy mindenki itthon van. Nessie pedig a kanapén ült Jake-kel.

- Szia Jake – köszöntem.

- Szia Lily. Jobban érzed már magad? – kérdezte.

- Igen, határozottan jobban – szememmel egyvalakit kerestem, és hála az égnek meg is találtam - de ezt csak Carlisle-nak köszönhetem. Köszönöm – intettem felé, Ő pedig csak mosolygott, és ez nekem elég volt. Leültem Nessie mellé, és még mindig nem tudtam, hogyan mondjam el.

- Renesmee, mielőtt Lily bármit is mondana neked, szeretném, ha tudnád, hogy elmondtuk neki az igazságot a családunkról – mondta lányának Edward, mire Nessie felém fordult, elkerekedett szemekkel, ugyanúgy, mint Jake.

- Lily, te akkor tudod, hogy vámpírok vagyunk? – kérdezte akadozva.

- Nyugi, Nessie, igen tudom, de te csak félig vagy vámpír – javítottam ki.

- Öh, igen – még mindig nem volt magánál.

- Nessie, nem tudom, hogy most mit gondolsz, vagy hogy haragszol e a családodra, de még mielőtt elhamarkodott döntést hoznál, tudnod kell egy nagyon fontos dolgot – fogtam meg a kezét - tudod, édesapád és a családod csak azért mondták el nekem a „titkotokat”, hogy megadják nekem a választás lehetőségét – mondtam neki Edward szavaival élve.

- A választás lehetőségét? Én ezt nem értem – arckifejezése zavart volt.

- Nessie, én halálos beteg vagyok.