14. fejezet - Ezüst, szatén, kötelék

PAUL SZEMSZÖGÉBŐL:

Métereket csúszhattam vissza az erdőbe. Annyira fájt az oldalam, hogy nem bírtam felkelni. De tudtam, ha egyszer felkelek, tuti, hogy szétszedem Emmettet, Jaspert vagy Edwardot, mivel éreztem a szagukat messzebb tőlem. Ha harc kell ahhoz, hogy Lilyhez mehessek, akkor az lesz. Mi a francot képzelnek ezek a vámpírok? Értem, hogy Lily most az ő felügyeletükre van bízva, és, hogy védik őt, de azért nem kellett volna ripityára törni a bordáimat.

- Nem ők voltak! Én ugrottam neked! – hallottam Jake gondolatait.

- Micsoda? Ezt nem hiszem el, ez nem lehet igaz! De miért?

- Hogy miért? Mi a fenét gondoltál, te hülye, meggondolatlan idióta? – morgott Jake.

- Én csak Lilyhez akartam menni, ezt neked meg kellene értened – álltam fel.

- Én meg is értem! De gondolkozz már, mielőtt cselekszel! Hányszor kértük ezt már tőled! Szerinted Lily nem kapott volna infarktust, ha egy hatalmas farkas rohan felé? – bökött oldalba.

- Én, én … – hajtottam le a fejem – én átváltoztam volna, és akkor …

- Egyre jobb! Átváltoztál volna?! Paul kezdem azt hinni, hogy neked teljesen elment az eszed! Neked megártott, hogy bevésődtél! És szerinted, ha Lily nem hal szörnyet a farkast látván, akkor attól sem, ha egyszer csak eltűnik a farkas, és helyette egy meztelen srác áll előtte?! Ja, és ha felfogja, hogy te vagy az, tuti, hogy elgondolkodik azon, hogy elment az esze – hadarta olyan gyorsan, hogy alig értettem.

- Igazad van, de én sajnos nem vagyok olyan helyzetben, mint te! Nessie félig vámpír, és így valahol neki könnyű volt elfogadni, hogy te farkas vagy – hangom fájdalommal teli volt.

- Ebben igazad van, de ha jól tudom, akkor Edward elmondta neked, hogy Lily tudja, hogy ők vámpírok! Teljesen jól fogadta, sőt … – fejezte be hirtelen a mondatot.

- Mi az, hogy sőt?! Jake, mit nem mondasz el nekem? Miről nem tudok?! – ugrottam elé.

- Paul, légy szíves higgadj le, és változz vissza, vagy kénytelen leszek én lenyugtatni téged! – ugrott közénk Jasper.

- Higgadjak le, és mégis megmondaná, hogy hogyan? Tudom, hogy titkoltnak valamit - vicsorogtam.

- Nocsak, te beszélsz titkokról, amikor Lily nem tud rólad semmit? – vágta az arcomba Edward.

Annyira fájtak a szavai, hogy teljesen leblokkoltam. Legbelül tudtam, hogy igaza van, de mit tudhat ő vagy Jasper arról, hogy mit érzek.

- Paul, most nincs igazad! Pont Jasper az, aki megérti az érzéseidet! Úgyhogy, hagyd őt – morogta Edward. Még mindig nagyon ideges voltam, de nagy nehezen sikerült visszaváltoznom.

- Edward ezt pedig te nem gondolhattad komolyan! Hogyan érthetné meg az érzéseimet egy vámpír? – fordultam felé.

- Igen, vámpír vagyok, de ugyanúgy érzem a ti érzéseiteket, mint bárki másét. Mi nem tudunk bevésődni, és rajtam kívül, talán még Edward érti ezt a hatalmas szeretetet, sőt nem is tudom igazán megfogalmazni, hogy milyen érzés is a bevésődés érzése. De igenis tudom, hogy milyen nehéz most neked. Minden lehetséges érzelem körülvesz téged. Fájdalom, kín, kétségbeesés, harag, szeretet, szerelem, vágy, szenvedély. Teljesen összezavarsz az érzéseiddel, mert pillanatok töredéke alatt változnak. Ezért is kellene lenyugodnod, és beszélned Lilyvel. Tudom, hogy ez számodra a legnehezebb, mert félsz Lily reakciójától, de főleg attól, hogy nem ugyanúgy érez irántad, mint te Ő iránta – védte magát Jasper.

Válaszolni sem tudtam. Soha nem gondolkoztam még el azon, hogy Jasperre mennyire hatással vannak az érzelmeink. A szemünkben ő is csak egy vámpír volt, egy különleges képességgel. Most értettem meg igazán, hogy megért engem, és a falkám minden tagját, aki bevésődött már.

- Jasper, köszönöm, hogy elmondtad ezeket nekem. Sosem gondoltam volna, hogy rajtunk kívül bárki is megértheti, átérezheti a bevésődés érzését, és az ezzel járó félelmeket.

- Nem mondom, hogy százszázalékosan megértem, de azért jobban fel fogom, mint mások – mondta.

- Na, akkor, ha megérted, akkor szeretném a segítségedet kérni – és már gondolatban lejátszottam magamban, hogy miért is kérném a segítségét. De mire kiejtettem volna egyetlen egy szót is a számon, Edwardból kitört a nevetés, ami már nem is nevetés volt, hanem röhögés. Egyikünk sem értette, hogy min derül ennyire.

- Te meg minek örülsz ennyire, testvér – csapta hátba bátyját Emmett, de mikor nem kapott választ, Jasperre nézett.

- Rám ne nézz, én sem tudom, hogy min röhög! – kerekedett el Jasper szeme.

- Jaj, ne haragudjatok, csak Paul, előbb levezetett gondolatmenete, nem volt semmi. Ahogy Jake mondta, neked tényleg megártott a bevésődés – röhögött még mindig – tényleg azt gondolod, hogy Lily fejvesztve fog menekülni tőlünk / tőled, ha elmondod neki az igazat, és Jasper meg fogja tudni nyugtatni? – kérdezte.

- Szerinted ez annyira képtelenség és nevetséges – kezdtem remegni.

- Hát, igen! Emlékszem, Jake egyszer olyasmit mondott, hogyha egy farkas megtalálja a lenyomatát, akkor úgy érzi, mintha születése óta ismerné, és mindent tudna róla! De a te esetedben ez totálisan nem igaz! Annyira nem ismered még Lilyt! Tudod, mi is féltünk, hogy hogyan fog reagálni, ha elmondjuk neki, hogy vámpírok vagyunk! De teljesen jól fogadta, nem is félt, ezt Jasper is tanúsíthatja. De te még mindig kételkedsz. Ezért, had mondjak el neked valamit! Lily egy rettentően okos lány, tudása Nessie tudásával vetekszik, viszont nagyon hasonlít Bellára, mármint az emberi Bellára. Annyira természetesen viselkedik velünk, ahogyan ő viselkedett – mondta.

- Tényleg?! – kerekedett el a szemem.

- Igen. Jó egy kicsit azért meglepődött, de teljesen jól felfogta a dolgokat. Úgyhogy szerintem nem lesz gond a ti titkotokkal sem. Hidd el meg fogja érteni – kacsintott rám.

- Ha feleannyira viseli jól a dolgokat, mint annak idején Bella, akkor tényleg nem lesz semmi gond – fújtam ki a kelleténél hangosabban a levegőt – viszont nem akarlak megsérteni Edward és Bellát sem, de mi teljesen őrültnek hittük őt, a velünk és veletek, való viszonyával kapcsolatban – húzódott mosolyra a szám.

- Nem sértesz meg, mert néha én is elgondolkodtam, hogy van-e olyan dolog, amitől Bella félne, mert ha se tőlünk, se tőletek nem fél, akkor már baj van.

- Szerintem nem volt vele semmi baj, egy egészséges félelem mindig volt benne – mondta Jasper.

- Jasper, neked is megártott valami? – dörmögte Emmett. – Mi a természetes abban, hogy a pasid egy vámpír, a legjobb barátod meg egy fiatal farkas? Én szeretem Bellát, de én is kételkedtem az ép elméjűségében – ingatta a fejét.

- Na jó, ne kezdjünk vitába. Bella is és Lily is teljesen normális. Csak nagyon szeretnek embereket, akikért képesek bármit megtenni, és bármit elviselni – zárta le a még el sem kezdődött vitát Jake.

- Így van! Úgyhogy induljunk is hozzátok srácok, mert beszélnem, kell Lilyvel – mondtam. Ők csak bólintottak, és már sehol sem voltak, mi meg Jake-kel emberi tempóban indultunk a ház felé.

LILY SZEMSZÖGÉBŐL:

Percek teltek el, és én még mindig ugyanúgy álltam ott. Igaz, Alice már engedett a szorításán, miután megígértem, hogy ott maradok, és Carlisle is elvonult a könyvtárszobába. Ránéztem Alice-re, aki éppen Nessie-vel beszélgetett, de tudtam, hogy rám is figyel, még ha nem is néz rám. Miközben néztem őket, Alice hirtelen az erdő felé kapta a fejét. Önkénytelenül fordultam én is arra. Három alakot vettem ki a távolban, de nem tudtam megmondani, hogy kik lehetnek azok, mert nagyon messze voltak. Visszanéztem Alice-re, hogy megkérdezzem, kik azok, de erre nem is maradt lehetőségem, mert Edward, Jasper és Emmett álltak meg mellettünk.

A francba milyen gyorsak! Szerintem pislogásnyi időbe sem telt nekik, ideérni. Ez tetszik, nagyon tetszik! Én fél óra gyaloglás után már teljesen kivagyok, és ez néha annyira kellemetlen tud lenni. Nincs túrázás, nincs hegymászás, nincs úszás, nincs kergetőzés a parton, nincs felhőtlen szabadság érzet. Úgy irigylem az egészséges embereket ezekért, a dolgokért. De ha vámpír leszek, akkor mindent meg fogok tenni, ami eddigi életemből kimaradt. Igaz, vannak olyan dolgok, amiket, még emberként szeretnék megtenni, átélni.

Miközben ezeken, a dolgokon gondolkodtam, láttam, hogy Edward engem néz a nappaliból, azaz inkább a gondolataimat próbálja hallgatni. Zavaromban lángba borult az arcom, így gyorsan Alice-ék felé fordultam. Jasper hátulról átölelte Alice-t, és a fülébe suttogott. Sajnos nem hallottam, hogy mit, de éreztem, hogy rólam beszél.

Ekkor enyhe szellő simogatta meg arcomat, és arra késztetett, hogy megforduljak. A szívem egyenletes ritmusa, vad vágtába kezdett, mert Paul állt előttem pár méterre. Nem tudom, hogy miért, de rohanni kezdtem felé. Meg akartam róla győződni, hogy semmi baja nincsen. Gondolkodás nélkül, ösztönösen öleltem át. Egy pillanatra sem engedtem a szorításomból. A teste melege, a karjai puhasága, melyekkel jobban ölelt, mint én őt, elfeledtették velem az aggodalmaimat, a félelmeimet. Percekig állhatunk egymást ölelve, és nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak. Ők is szerelmesek voltak, mint én, és nekik elég idejük volt már egymásra. Nem is tudom, hogy meddig álltunk volna így, ha Paul nem simogatja meg az arcom, és indul el a többiek felé, magával húzva engem is. Miközben feléjük sétáltunk, a kezeinkre néztem. Az ujjaink összefonódva, szoros bilincsként zárták a kezeink közé az érzelmeinket, a vágyainkat, a szenvedélyünket.

- Lily, beszélnem kell veled – cirógatta a kézfejemet. Furcsa rettegés fogott el, féltem ettől a beszélgetéstől.

- Rendben. Elmenjünk sétálni? – néztem rá.

- Én jobban szeretném, ha itt maradnánk – fordult felém. Ezt, ezt nem akartam hallani! Ha már mások jelenléte is szükséges ahhoz, hogy elmondjon nekem dolgokat, akkor nagy baj lehet. Félelem fogott el! Annyira féltem, hogy azt hittem, a szívem szétszaggatja a mellkasomat. Leültünk kint, és ekkorra már a többiek bent voltak a házban. Szerettem a Cullen családban ezt a fajta toleranciát. Mindig tudták, mikor, hogyan viselkedjenek, hogyan segítsék az embert. Még mindig nagyon ideges voltam, de egyben kezdtem egy kis nyugalmat érezni.. Ez talán Jasper lehet. Hálát éreztem iránta, mert most is nagyon jókor használta a képességét.

- Lily, Edward elmondta, hogy már te is tudod, hogy ők vámpírok – ráncolta az orrát.

- Ez így van – néztem rá.

- És mi a véleményed … vagyis, hogyan érzel …?

- Paul, ne haragudj, de nem igazán értem, hogy mit is szeretnél tudni igazából – tettem a kezem az arcára. Nem nézett rám, csak a kezeit tördelte. Ekkor vált világossá számomra, hogy ő ezerszer jobban fél ettől a beszélgetéstől, mint én. Vajon mit szeretne mondani, mi az, ami ennyire megrémíti? Nem értettem, hogy miért viselkedik így, amikor a parton olyan jól elbeszélgettünk. Vannak olyan dolgok amiket … Villámcsapásként értek az emlékek: „- … de ezt akkor is Paulnak kell elmondania …” „Figyelj Lily, vannak még dolgok, amiket nem tudsz, és a jelenlevők közül senki nem mondhatja el neked. Sajnálom.” Edward és Jake szavai ismétlődtek a gondolataimban.

„… senki nem mondhatja el neked”

„Paulnak kell elmondania”

Több száz gondolat suhant végig elmémben, de a legalattomosabbak, amiktől ilyenkor a nők a legjobban félnek, csak most értek el a tudatomig. Talán barátnője van, netán menyasszonya? Én ezekre nem is gondoltam eddig! Józan, reális gondolkodású embernek tartom magam, de az életem igencsak rácáfol erre mostanság. Ránéztem Paulra, aki egyre idegesebb volt, a kezei eléggé remegtek.

- Nyugalom, bármit is szeretnél elmondani én meg fogom érteni, és nem fogok megharagudni – súgtam a fülébe.

- Ezt én nem hiszem – húzódott el tőlem.

- Paul, kérlek, mondd el nekem mi bánt! - kérleltem. Hirtelen felállt és fel-alá kezdett járkálni. Feszültsége rám is hatással volt. Nem vagyok az az ember, aki kiabál, vagy számon kér bármit is valakitől, de most ennek is eljött az ideje.

- Paul, nyögd már ki! Barátnőd van, vagy netán menyasszonyod? Vagy mi a fene van, mert lassan kezdek megbolondulni! – mordultam rá. Hevesek voltak az indulataim, nagyon is. Lehet nem kellett volna ilyen hangnemben beszélnem vele, mert hirtelen megállt, tekintete fájdalommal volt teli, és teljes testében remegett. Úgy nézett rám, mint aki egy csatát vesztett el, mintha sosem látna többé. Pedig tudnia kellene, hogyha szeretné, örökre vele maradnék. Közelebb sétáltam hozzá, de remegése nem csillapodott. Kezeimbe fogtam az arcát, melynek forrósága perzselte a bőrömet. Szemében a fájdalom az én szívembe is belemart. Nem tudtam, hogy mit tehetnék, hogy újra mosolyt csaljak arcára. De azt tudtam, hogy meg kell tudnia az igazat.

- Szeretlek! – léptem hozzá még közelebb. Nem tudtam mást mondani neki, és nem is akartam. Ebben a szóban benne volt eddigi életem minden boldogsága, amit neki köszönhettem.

- Én is szeretlek – ölelt szorosan magához.

- Akkor ezek szerint nincs barátnőd?! – nevettem a mellkasában.

- Nincs – nevetett ő is. Nyugodt voltam, és éreztem, hogy ő is az. De a beszélgetést, még nem fejeztük be, nem hagyom ennyiben. Hátrébb léptem tőle, és megfogtam mindkét kezét.

- Most már elmondod, amit eddig nem mondtál el? – kérdeztem félve.

- Lily, ezek nem olyan dolgok, amit csak hipp-hopp elmond az ember a másiknak. Rettentően félek, hogy nem akarsz majd többet látni és hogy, kiborulsz a hallottakon – szorította meg a kezem.

- Megígérem, hogy nem fogok kiborulni. Főleg, hogy annál sokkolóbbat nem mondhatsz nekem, mint, amit Cullenékről tudtam meg – mosolyogtam. Ekkor hirtelen megmerevedett, és a hideg rázott ki ettől. Közelebb húzott magához, lehelete cirógatta nyakamat, és a fülembe suttogta.

- Lily! Én nem vagyok a szavak embere, de ígérd meg nekem, hogy nyugodt maradsz, és megérted, felfogod, ami most fog történni.

Csak bólintani tudtam, mert közelsége teljesen megszédített. Hátrálni kezdett tőlem, de folyamatosan engem nézett. Pár méterre állt meg tőlem, és a házban lévőkre nézett. A következő pillanatban fel sem fogtam, hogy mi is történik. Mindenki mellettem termett, arcukon mérhetetlen harag és félelem tükröződött. Én csak Pault néztem, aki már sehol nem volt, helyette egy hatalmas szürke farkas állt velem szemben. Ajkaimat halk sikoly hagyta el, de kezemet gyorsan a szám elé kaptam, hiszen megígértem, hogy nem borulok ki. Néztem a farkast, és ugyanazt a vonzást éreztem, amit már annyiszor eddig. Tudtam, éreztem, hogy nem kell félnem tőle, így elindultam felé, de Edward elém állt. Nem akartam megbántani őt, és nem is szóltam egy szót sem, csak a gondolataimon keresztül próbáltam kérni, hogy engedjen tovább. Nem szólt semmit, csak félre állt.

Lassan haladtam a farkas felé. Mikor már olyan közel értem, hogy a szemébe nézhettem, és a kezem elérte a bundáját csak csodáltam őt. Hatalmas volt, erőteljes, és a majdnem ezüstszínű bundája gyönyörűen csillogott. Körüljártam őt és a kezemet a bundájába fúrtam. Megálltam vele szemben, és a homlokától egészen a nyakáig végigsimítottam, majd átöleltem, már amennyire tudtam. Ugyanolyan forró volt, mint emberként, mert tudtam, hogy ő Paul. A bundája melegsége, a puhasága, úgy cirógatta a bőrömet, mint egy szatén lepedő, hűs éjjeleken. Ha lehetett volna, örökre a bundája melegében sütkéreztem volna.

Ábrándozásomból Jake és Nessie ébresztett.

- Lily, kérlek, gyere velem egy kicsit – szólt Nessie.

- Oh, persze – álltam fel, majd Jake-re néztem, aki ruhákat tartott a kezében.

- Azokkal mit szeretnél? Ha Paulnak hoztad, most mondom, hogy kicsi lesz – mosolyogtam.

- Hát te tényleg nagyon hasonlítasz Bellára, ugyanolyan könnyedén megbékélsz a furcsa, mondhatni természetfeletti dolgokkal, mint ahogyan ő régen – rázta a fejét.

- Én nem tudom, hogy milyen volt Bella régen, de abban igazad van, hogy könnyedén megbékéltem a vámpírokkal, és hát, nos nem tudom, hogy Paul mi is – néztem rá.

- Alakváltó – súgta Nessie a fülembe.

- Oh, alakváltó. Akkor ezek szerint Jake is …?– fordultam Nessie-hez.

- Igen Jake is, és még vannak páran – válaszolta. Én csak néztem hol őt, hol Jake-t, hol Pault, habár ők már az erdő felé sétáltak.

- Most hová mennek? – mutattam feléjük.

- Mindjárt jönnek, csak Paul visszaváltozik. Gyere, várjuk meg őket bent.

Karom fogott és elindultunk a házba. Mikor az ajtóhoz értünk Alice suhant el mellettünk. Volt valami a kezében, de nem tudtam megmondani, hogy mi, de mire leültünk a kanapéra, már vissza is ért.

- Lily, honnan tudtad, hogy kicsi lesz a ruha Paulra? – kérdezte elkerekedett szemmel. Nem tudtam nem nevetni, annyira aranyos volt. Kissé mérgesen nézett rám, majd elmosolyodott.

- Tudod, drága nénikém, Lily másik hobbija az éneklés mellett a ruhatervezés és a varrás. Ránézésre megmondja mindenki méreteit, és hogy mi állna jól nekik. Úgyhogy nagyon jóban lesztek ti ketten. Habár ő nem annyira divat őrült, mint te és Rose – segített ki Nessie.

- Kisasszony, nem vagy te egy kissé szemtelen? – kérdezte Rose az unokahúgát.

- Nem, nem hinném, hogy az lennék – kacsintott rá a barátnőm. Jó volt hallgatni a viccelődésüket, de láttam, hogy Alice megbántódott, de tudtam, hogy mivel engesztelhetem őt ki. Felszaladtam a szobámba a mappámért, de ugyanolyan gyorsasággal vissza is tértem.

- Alice, gyere csak egy picit? – intettem felé.

- Ne haragudj Lily, de mi most elmegyünk egy kis időre Jasperrel.

- Alice Cullen, legyél olyan szíves, és tolt ide a 34-es méretű hátsódat – mondtam teljes komolysággal. Ő annyira meglepődött, hogy csak nézett rám, és nem szólt egy szót sem - na, gyere már – ütögettem meg a kanapét mellettem.

- Jó, de utána tényleg megyünk – vágta oda nekem, holott Nessie-re haragudott. Leült mellén, és láttam, hogy a szeme egyből megakad, azon a halványkék ruha tervén, ami a papírkupac tetején díszelgett.

- Ezt te tervezted? – nézett rám.

- Igen, én. És ha szerzel nekem egy varrógépet, és anyagot, akkor megvarrnom neked.

- Áh, tényleg? Az szuper lenne – ujjongott – de ezzel nem vagyok ám megbékítve – tette keresztbe a kezeit a mellkasa előtt.

- Igazán? Akkor nézd át ezt a halom rajzot, mert van még benne pár darab, ami tetszeni fog – böktem oldalba.

- Jasper, most nem megyünk sehová, legfeljebb az udvarra. De utána elmegyünk varrógépet venni, na meg abba a textil boltba, ahol múltkor is voltunk – csicsergett Alice az hátsó ajtóban. Összenéztünk a többiekkel, és csak halkan mertünk nevetni. Alice viszont visszarohant hozzám az ajtóból, és a fülembe súgta.

- Mielőtt elindultok Paullal, vegyél fel fürdőruhát.

Nem értettem, hogy miért, de ha Alice mondja, akkor jelentősége lesz a közeljövőben.

- Lily, esetleg … – nézett rám Rosalie.

- Menj csak Rose, mert Alice még kiválogatja a legjobb ruhákat – intettem feléje, majd felálltam, és felmentem az emeletre, hogy felvegyem a fürdőruhámat. Miközben sétáltam lefelé a lépcsőn, azon gondolkodtam, hogy hol is fogok tudni, majd varrni.

- Min gondolkozol Lily? – kérdezte Edward.

- Oh, csak azon, hogy hol fogok varrni – válaszoltam.

- Erre ne legyen gondod. A szobád melletti szoba üres, és Esme biztosan szívesen átalakítja neked varrószobává – szólt Edward.

- Hát azt megköszönném, mert nem kevés anyagot fognak ők ketten összevásárolni – húztam fel a szemöldökön.

- Kislány, te nem tudod, hogy mire vállalkoztál, éjjel-nappal dolgozhatsz majd, mint Hamupipőke – mondta Emmett.

- Nem baj, én szeretek varrni, de azt még jobban, ha látom mások örömét, egy-egy ruha elkészülte után – vágtam ki magam.

- És mond férfiruhák varrását is, vállalod? – tört ki belőle a nevetés.

- Emmett, hogy lehetsz ilyen bunkó?! –kiabált be Rosalie.

- Jaj, édesem! Tudod, hogy csak vicceltem – viharzott ki villámgyorsan.

- Látom, Emmett már megint nem bír magával – hallottam Jake hangját, és mire felé fordultam, ő már felénk tartott. Paul pedig az ajtóban állt, a félfát támasztotta és engem nézett.

– Mit csinált már megint? – dörmögte Jake.

- Majd elmesélem – röppent hozzá Nessie – Apa, Anya, Jake-nél alszom ma is, ha nem gond – szuggerálta a szüleit.

- Renesmee, és mi lesz Lilyvel, mert ha jól gondolom, akkor nem velünk szeretné tölteni az idejét – válaszolt neki Edward.

- De ha én is jól gondolom, akkor nem is Nessie-vel – vágott vissza Jake. Ajaj, veszekedést éreztem a levegőben, úgyhogy ideje volt, hogy közbeszóljak.

- Edward, igazad is van, meg nem is. Én szeretek veletek lenni, viszont Jake-nek is igazat kell adjak, mert ezer kérdésem lenne Paulhoz. Ezért megkérdezném, hogy nem lenne e gond, ha elmennék vele egy kis időre? – kérdeztem tőle.

- Most mit mondjak neked, azaz nektek?! Menjetek nyugodtan! Jake, Paul! Nagyon vigyázzatok rájuk! Főleg te Paul, Lilyre! Ha bármi baj lenne, azonnal telefonálj! – adta ki a parancsokat Edward.

- Rendben, azonnal szólok, de nem hiszem, hogy bármi baja eshetne – válaszolt Paul.

- Akkor mi mennénk is – szólt Nessie – viszont holnap elmegyünk valahová négyen – fordult felém.

- Én benne vagyok! És te Paul? – indultam el felé.

- Legyen! Úgysem vagyok eleget Jake-kel – csipkelődött, majd magához rántott - gyere gyorsan Lily, mert még a végén nekem ugrik, és Nessie sem fogja tudni megállítani – nevetett. Nem is lett volna ezzel semmi gond, de hová is akarunk menni, és egyáltalán mivel?

- Srácok, vigyétek el a Volvót, de aztán egyben hozzátok haza – dobta felénk a kocsi kulcsot Edward.

- Köszönjük, és nem lesz rajta egy karcolás sem – ígértem meg hirtelenjében. Milyen jó, hogy mindenki saját autóval rendelkezik, és nem kell azon aggódniuk, hogy hogyan jutnak el A pontból B-be. Habár nekik autó nélkül is gyorsan menne.

- Lily! – kiáltott utánam Alice, és már ott is állt mellettünk. – Holnap elmegyünk neked venni egy autót, úgyhogy gondolkozz rajta, hogy milyet szeretnél – suttogta nekünk. Mire válaszolhattam volna, már ott sem volt, csak az izgalmat hagyta hátra, a holnapi nappal kapcsolatban.

- Holnaptól megoldódnak a közlekedési gondjaid – húzott magához Paul. – Szeretnéd, hogy tanácsot adjak az autókkal kapcsolatban – vigyorgott rám.

- Ha nem bánod, akkor ma én kérdeznék, te pedig őszintén válaszolhatnád – fogtam meg a kezét.

- Amit szeretnél, a mai nap és a többi is csak a tiéd – válaszolt őszintén. Kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, majd beült a vezető üléshez, és mikor elindultunk ismét megfogta a kezem. Nem tudtam hová megyünk, de nem is érdekelt. A legfontosabb az volt, hogy vele lehettem, és tudtam, hogy ma minden kérdésemre választ fogok kapni.