11. fejezet - Lily Cullen Harper

LILY SZEMSZÖGÉBŐL:

Paulról álmodtam, még a teste melegét is éreztem, de valami nincs rendben, ez már túl forró, és ha forró, akkor miért reszketek, szinte már remegek. Nagyon fáj… Ismerem ezt a fájdalmat, és mégsem, mert sokkal erősebb, mint a betegségem alatt bármikor. Nem akarok meghalni, még nem! Élni akarok, élnem kell, és élni is fogok! Neee…!

Hideg kezek fogták le a testemet, és ahol a bőrömhöz értek, ott még nagyobb lett a fájdalom. Láttam Carlisle-t, Edwardot, Alice-t, de utána csak a sötétséget, mely hívogatóan intett a kezével, én pedig szívesen tártam szét a karjaimat, és vetettem volna magam a sötétségbe, de…

- Lily, ne csináld, maradj itt velünk! – kiabálta Alice.

- Carlisle, csinálj már valamit! – hallottam Edward nyugtalan hangját.

- Hozd az orvosi szobába, már elmúlt a görcsrohama – mondta Carlisle Edwardnak.

Éreztem, hogy a karjaiba vesz, de a sötétség ismét megjelent, mely úgy hívogatott.

- - - - - 0 - - - - -

- Alice, mikor fog felébredni? – kérdezte Rosalie.

- Már ébren van, mindjárt ki is nyitja a szemét, és tökéletesen hall titeket – felelte nekik Edward.

- Igen, ébren vagyok, sőt mi több élek, és ezt csak nektek köszönhetem – nyöszörögtem elhalt hangon. Fel akartam ülni, de ekkor vettem észre, hogy a kezemből csövek lógnak ki, és csak az infúziót ismerem közülük. Ráadásul úgy szédültem, hogy azt hittem, visszazuhanok az ágyra. Tényleg, hol vagyok, és mi is történt?

- Lily, ez a szoba Carlisle vizsgálója. Tudod, reggel nagyon rosszul lettél, majd' negyvenkét fokos lázad volt, görcsrohamot kaptál, végül elájultál – válaszolta Edward, holott még fel sem tettem a kérdéseket.

Tiszteltem Edwardot és nagyon jó apának tartottam. Imádta a lányát, akit el is kényeztetett az ésszerű határokon belül. Ám furcsának, különcnek is tartottam, mert néha olyan volt, mintha a kimondatlan gondolataimra válaszolna, és ilyenkor megijedtem tőle. Miken is gondolkodom, gondolatolvasáson? Nem mítoszok és legendák világában élünk, hanem a huszonegyedik században, ahol a reális gondolkodás hívei az emberek. Ekkor egy fél pillanatra Edwardra néztem, aki nagyon mosolygott.

- Na, hogy van a kis betegünk? – érdeklődött Carlisle az ajtón belépve, és elkezdte kiszedni a kezemből a csöveket.

Olyan szemekkel néztem rá, hogy tuti megijedtem volna magamtól. Keserűség, fájdalom, csalódottság, de legfőképpen harag tükröződött a tekintetemben. Hiszen megígérte, hogy nemcsak Nessie-nek, de a család más tagjának sem mond semmit arról, amiről a könyvtárszobában beszélgettünk. Ekkor Edward megrázta a fejét, és szinte szuggerált a szemeivel.

- Lily, nyugodj meg, Carlisle nem mondott nekünk semmit sem – szólalt meg, miközben le sem vette a tekintetét rólam.

- Mi, mit mondtál, honnan tudod hogy…? – néztem rá kerek szemekkel.

- Lily, érzed magad annyira jól, hogy legyere a nappaliba? – kérdezte tőlem Alice.

- Igen, jól érzem magam, viszont nagyon gyenge vagyok – ám mire befejeztem volna a mondatot, Emmett lépett be az ajtón, felvett, és elindult velem a nappaliba. Leültetett a kanapéra, Esme pedig rám terített egy takarót.

- Köszönöm Esme, és neked is, Emmett – mosolyogtam rájuk.

- Semmiség kislány, pehelykönnyű vagy – terült széles vigyor Emmett arcára. Mikor körbenéztem, láttam, hogy mindenki itthon van, szememmel pedig Nessie-t kerestem.

- Nessie még Jacobnál van, és csak később jön haza – hallottam Edward hangját, miközben leült Bella mellé. Na, most nézhettem csak furcsán rá, nem is akárhogyan, mert mosolyogni kezdett. - Lily, emlékszel arra, hogy min gondolkodtál fent? – kérdezte.

- Ööö, sok mindenen gondolkodtam, be kell vallanom – feleltem félszegen.

- Igazad van, azt kellett volna kérdeznem, hogy min gondolkodtál velem kapcsolatban – nézett rám Edward. Nagyon zavarba jöttem, mert olyasvalamin gondolkodtam, hogy gondolatolvasás, és hát tudjuk, hogy ilyen fajta dolgok nem léteznek.

- Léteznek Lily, nagyon is léteznek – válaszolta Edward. Hirtelen kihagyott egy dobbanást a szívem és szájtátva néztem rá. - Igen, én hallom mások gondolatait – vallotta be.

- Nem, nem, ez nem lehet, ugye most csak ugratsz? – húztam magamra a takarót.

- Lily, tudom, hogy amit az előbb hallottál, az hirtelen jött, és hogy furcsa, de el kell neked mondanunk jó pár dolgot – fogta meg Carlisle a kezem. Kissé megnyugodtam, hisz ő mindig ezt az érzést váltotta ki belőlem. - Tudnod kell, hogy az egész család, kivéve Nessie-t, tud a betegségedről – szorította meg a kezem, miközben rám mosolygott. Hirtelen nem érdekelt, hogy tudják, mert a fő az volt, hogy Nessie nem tudja. - Ezért is szeretnénk veled megosztani családunk, úgymond sötét titkát – komorult el az arca.

- Lily, mikor a gondolatolvasásról gondolkodtál, közben a mítoszok és a legendák világa is eszedbe jutott, ugye? – szólított meg ismét Edward.

- Igen, ez így van, de…

- Akkor szeretném megkérdezni, hogy mennyit tudsz a vámpírokról? – kérdezte tőlem.

- A vámpírokról? – feleltem kérdéssel a kérdésre.

- Igen, a vámpírokról – mondta most már Carlisle is.

- Hát, csak annyit... – ám ekkor félelem fogott el. Tudtam pár dolgot a vámpírokról, de ilyen helyzetekben az embernek mindig a legrosszabb dolgok jutnak az eszébe, és ez velem sem volt másképp. A vámpírok emberi vért isznak. Emberi vért!

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! – ült le mellém Alice. Féltem, de egy kis nyugalmat is éreztem.

- Akkor ti is vámpírok vagytok? – néztem Carlisle-ra, akinek elkerekedtek a szemei, ahogyan a többieknek is.

- Hogy érted az, hogy mi is – nyomta meg Edward az is szót. Ekkor a régmúlt emlékei fájdalmasan hatoltak a szívembe.

- Én ismerek egy vámpírt – vettem egy mély levegőt – sőt, szerettem is – mondtam fájdalmasan. A döbbent tekintetek még jobban felerősítették a kínt, amit éreztem.

- Lily, látom, hogy fájdalmas erről beszélned, de...

- Semmi baj, Carlisle, egyszer úgyis el kellene mondanom, és jobb előbb, mint később. Mikor Montanában éltünk, egyszer lovaglás közben megtámadott valami, Azték a lovam nagyon megijedt, és ledobott a hátáról. De nem jutott messzire, mert az a valami megölte, majd egyik pillanatról a másikra előttem termett. Rettenetesen féltem, mert sosem találkoztam még hasonló lénnyel, a szemei vörösen izzottak, félelmetes volt, mégis gyönyörű. Tudtam, hogy engem akar, és hogy semmi esélyem nincs ellene. De mikor csak pár centire volt előttem, hirtelen méterekre csúszott vissza, és valami felkapott, és szélsebesen futott el velem. Mikor ki mertem nyitni a szememet Henry velem szemben ült a pajtánk padlásán. Neki is vörösek voltak a szemei, de tőle mégsem féltem. Ezután minden este találkoztunk, és egymásba szerettünk. Elmondta, hogy ő vámpír, és mondott pár dolgot a ti világotokról, de egy nap nem jött el hozzám, és soha többé nem láttam.

- És tudod a teljes nevét? – kérdezte Carlisle.

- Igen, Henry Fitzroy.

- Akkor jól gondoltam, hogy róla van szó – mondta a doktor.

- Te ismered őt? – ültem fel.

- Igen, ismertem – nézett rám fájdalmas arccal, belőlem pedig kitört a sírás a szavait hallva.

- Mi történt vele, mond el, kérlek – zokogtam.

- Tudod, a mi világunknak is vannak törvényei, és ő megszegte a legfőbbet: felfedte a létezésünket egy ember előtt, ezért az úgymond királyi családunk, elpusztította őt. A híre eljutott hozzám is, példaként, hogy tartsuk be a törvényeinket – mesélte.

- Ezek szerint miattam ölték meg – jelentettem ki.

- Nem, nem miattad, hanem a saját korlátoltságuk miatt – morgott Edward.

- Fiam, ezt hogy érted? – nézett rá Carlisle.

- Úgy, hogy nem azért ölték meg, hanem a miatt, mert beleszeretett egy emberbe. Aro azóta üldözteti az olyan vámpírokat, akik érzelmileg kötődnek egy emberhez, amióta legutóbb találkoztunk. Már akkor kiadta a parancsot, amikor még csak pár méterre voltak tőlünk.

- Ezt nem is tudtam – ült le mellém Carlisle.

- Edward, én nem tudok sokat rólatok, így kérlek...

- Oh, majd én – mondta a doktor. – Ott tartottunk, hogy vámpírok vagyunk, mégpedig mondhatni elég furcsa és különleges vámpírok, ha lehet így fogalmazni – mosolygott. Nem tudtam, hogy mire érti a furcsaságot, de úgy gondoltam, úgyis elmondja.

- Tudod Lily, amikor Carlisle azt mondta, hogy különleges, azt az én gondolatolvasó képességemre, Alice jövőbe látására, Jasper érzelmi ráhatására és Bella pajzs képességére értette. Ezért érzel nyugalmat, mikor tudod, hogy félned kellene – mondta Edward, ismét a gondolataimra válaszolva. Viszont az információk kissé lehervasztották a mosolyomat, de egyben csodálkozással töltöttek el.

- Alice, te tényleg látod a jövőt? – néztem rá. Ám ekkor jött a felismerés, hogy látni fogja, ha eddig nem látta, hogy meghalok.

- Lily, ez nem így van! Alice nem kimondottan a jövőt, hanem az elképzelt jövőt látja, de néha csak pillanatokat. Hogy mit fogsz csinálni két órával később, vagy hogy mit fogsz vásárolni a boltban. Remélem, így egy kicsit jobban megérted Alice képességét – magyarázta Edward.

- Oh! Igen, értem. Én az előre megírt jövőre gondoltam – válaszoltam keserűen.

- Mondd, Alice, velem kapcsolatban láttál valamit? – kérdeztem tőle.

- Igen, láttam, de erről majd később – mosolygott rám.

- És, mi a helyzet veled, Jasper? – fordultam felé.

- Én az érzelmeket befolyásolom, ha akarom boldog leszel, ha akarom szomorú. Most is jól jött, nem gondolod? – kacsintott rám.

- Határozottan jól jött – vágtam rá, holott csak kis mértékben éreztem a képességét.

- Na és a te képességed, Bella? – pislogtam felé.

- Bella képessége szerintem a legkülönlegesebb. Tudod a képességeink vagy a testre vagy az elmére hatnak – válaszolt Edward.

- Az én képességemet pajzsnak nevezik, mert megvéd engem, azaz az elmémet. Ki tudom terjeszteni, így védve meg a szeretteimet és mindenki mást, akit szeretnék. Ezért van az, hogy Edward az én gondolataimat nem hallja, de Jasper tud hatni az érzelmeimre, Alice pedig látja a jövőmet - mesélte Bella.

Hallgattam őt, de gondolatban messze jártam, alig hittem el, amiket mondtak nekem, mégis tudtam, éreztem, hogy igaz.

- Csak nektek van képességetek? – faggatóztam tovább.

- Nessie is rendelkezik képességgel – mondta Carlisle. Nessie! Hiszen, akkor ő is vámpír!

- Nessie csak félig vámpír, félig pedig ember – nézett rám Edward, majd Bellára.

- Én Edwardot emberként ismertem meg, később jöttem rá, hogy vámpír, majd összeházasodtunk. Viszont még emberként estem teherbe. A szülésnél komplikációk léptek fel, Edward akkor változtatott vámpírrá, mert különben meghaltam volna. Azt is tudnod kell, hogy mindenképpen átváltoztatott volna, mert én vámpír akartam lenni – mondta Bella.

- Nessie-nek, milyen képessége van? – kíváncsiskodtam.

- Hát, ezt nehéz lenne elmagyarázni, de ha hazajön, akkor szívesen meg fogja mutatni, ebben biztos vagyok – húzódott mosolyra Edward szája.

- Remélem igazad lesz! – mosolyogtam én is. Mikor végignéztem mindenkin, nem láttam mást, csak gyönyörű embereket, akiknek szépségük természetfeletti volt. És nem csak Esme, Rosalie, Alice és Bella volt gyönyörű, hanem Carlisle, Emmett, Jasper és Edward is.

- Bella, mondd, hogyan jöttél rá arra, hogy Edward vámpír? – tudakoltam.

- Na, látod Lily, ez egy nagyon jó kérdés – csillant fel Edward szeme.

- Mint már mondtam, én ember voltam, mikor megismertem még a középiskolában. Emmett, Rosalie, Alice és Jasper is oda jártak még suliba. Mondhatni figyeltem őket, és szinte mindig tudtam, hogy tudják ezt. Feltűnt, hogy nem esznek soha semmit. Napfényes időben nem jöttek iskolába. Sőt a szeme színe is általában változó volt. Ám a legnagyobb segítséget Jacob adta nekem – felelte.

- Mi? Jacob? Nessie Jacobja? – ültem fel hirtelen.

- Igen, Jacob, de erről inkább később mesélnék, amikor majd… - hajtotta le fejét Bella.

Ezek szerint Jake tudja. A barátai is tudják vajon? Hisz ők emberek! Hát azt hiszem, hogy van még mit megtudnom erről a családról.

- Mit szeretnél tudni rólunk Lily? – kérdezte Edward.

- Mindent – nevettem el magam. Azonban beugrott az az este, amikor… - Emlékeztek, amikor magatokról meséltetek nekem? Hiszen, akkor azokból a történetekből, amiket mondtatok, nem is igaz semmi? – kérdeztem csalódottan.

- Voltak benne igaz részek – fordult oda hozzám Carlisle.

- Esme tényleg a feleségem, Emmett, Rosalie, Alice, Jasper, Edward az örökbefogadott gyermekeink, és Bella is olyan, mintha a lányom lenne és persze Nessie az unokám. Sajnos csak ilyen módon tudjuk fenntartani a látszatot, hogy nem különbözünk a többi embertől – folytatta Carlisle keserűen.

- Szerintem mindenki szívesen elmeséli neked megismerkedésük történetét, és szívesen válaszolnak a kérdéseidre – szólalt meg Rosalie először, mióta beszélgetünk.

- Tényleg? Ennek nagyon örülök, mert rengeted kérdésem lenne – válaszoltam félénken.

- Hát azt elhiszem, kérdések tömkelege kavarog a fejedben – nevetett fel Edward.

- Tudod kislány, Bellára emlékeztetsz minket, legalábbis engem igen – nézett rám Emmett. - Ő vágott ilyen képet mindig, mint amiket te az elmúlt órákban. Csak nem vagy annyira két ballábas, és nem tudunk annyira zavarba hozni, mint őt – nevetett.

- Na, egy-két dologban nincs igazad, bátyus – csilingelt Alice hangja. – Figyelj csak ide!

- Lily, és mi a helyzet Paullal?

Na több sem kellett, annyira zavarba jöttem, hogy szinte lángolt az arcom. Ekkor Emmett már nem bírta tovább, teli torokból nevetett, és mindenki más is mosolygott.

- Édesem, ezt nem kellett volna, és Emmett nem mondott ám butaságokat – ölelte át feleségét Jasper.

- Mi? Tényleg? Jasper, ezt nem is tudtam – kapta fel a fejét Edward.

- Bizony, így van. Még Alice-nek sem mondtam, mert nem akartam ismét elmenni egy kis időre – helyeselt Jasper.

- Ne haragudjatok, de megtudhatnám én is, hogy miről beszélgettek? Szerintem a többiek sem nagyon értik, elnézve az arckifejezésüket – vágtam a szavaikba.

- Oh, ne haragudjatok, csak Jasper olyan dolgot közölt velem, ami nagyon meglepett – felelte gyorsan Edward.

- Tudod Lily, amikor valaki vámpírrá változik, egy évig újszülöttnek nevezzük, mert csak a szomjúsága hajtja. Körülbelül egy év múlva tudja magát annyira kontrollálni, hogy más érzelmek is hatással legyenek rá. Viszont, mikor Bella átváltozott, nem számítottunk arra, hogy az Edward iránt érzett szerelme előtérbe kerül a szomjúságával szemben. Mégis így volt. Mikor ember volt, akkor is rettentően erősek voltak az érzelmei, amik vámpírként még erősebbek lettek. Alig tudtam a közelükben lenni akkor, de mára már elég jól tudom kezelni az érzelmeiket. Mikor hajnalban átvettelek Paultól, és mikor előbb Alice róla kérdezett, erősebb érzelmeket és vágyat éreztem felőled, mint Belláé. Ez tényleg már nagyon sok így – vallotta be Jasper.

- Jasper, sajnálom, én nem akartam neked fájdalmat okozni – keseredtem el.

- Dehogy okozol nekem fájdalmat, ne butáskodj! Ahogy megszoktam Belláékat, majd ti… Azaz téged is megszoklak valahogy – ölelt át hirtelen.

- Köszönöm Jasper – szinte már szipogtam. - Viszont, engedjetek meg nekem még egy kérdést? – pillantottam rájuk.

- Ahányat csak akarsz – simogatta meg az arcomat Carlisle.

- Nagyon örülök, hogy elmondtátok nekem az igazságot, de nem értem, hogy miért?

- Lily, mikor apával beszélgettél a könyvtárszobában, megkért rá, hogy ne figyeljem a gondolataitokat, és így is tettem. Mégis rá pár órára te a halálról gondolkodtál, ezért kérdeztem meg Carlisle-t. Nem is kellett válaszolnia, mindent hallottam a gondolatain keresztül, és nagyon megijedtem. Be kell valljam, hogy elsősorban Nessie-ért aggódtam, mert nagyon szeret téged. Azonban téged is féltettelek, mert tudtam, hogy mennyire szeretnél élni. Később Alice-nek látomása volt, hogy fájdalmaid lesznek, de nem fogod kimutatni, így neki is elmondtunk mindent. Viszont mi addig Carlisle-lal már beszélgettünk arról, hogy elmondunk neked mindent, ezzel megadva neked a választás lehetőségét – válaszolt Edward.

A választás lehetőségét - ezek a szavak töltötték el a tudatomat. Vámpír lehetnék, és a betegségem, az eddigi életem, mi lenne utána? Hallottam Edward hangját, ahogy valakivel beszél, de annyira gyorsan, hogy nem értettem.

- Be kell nektek vallanom valamit. Amikor megismertelek titeket, ugyan olyan hatással voltatok rám, mint Henry, de mivel a ti szemeitek, nem vörös színűek voltak, megnyugodtam. Tudok a vámpírokról néhány dolgot, ilyenek a márványszerű, hideg bőr, a gyorsaság, az erő, nem fáradtok el, nem alszotok, nincs szükségetek arra, hogy lélegezzetek. És én még az elején azt hittem, hogy ebben a családban mindenki éjjeli bagoly, kivéve Nessie-t – nevettem el magam.

- Ha azt nézzük, igen, éjjeli baglyok vagyunk, mivel az alvásra szánt időnket általában hasznos dolgokkal töltjük. Én rengeteget vagyok a kórházban, Emmettről nem mondanád meg, de egy computer zseni, Edward és Rose pedig kiváló zongoristák – mosolygott rám.

- Lily, tudnod kell még azt, hogy a vámpírméreg meggyógyít minden sebet és betegséget. Esmét, Rosalie-t, Emmettet és engem, Carlisle változtatott át, mert mindnyájan haldokoltunk. Bellát én változtattam át, és már tudod, hogy ő is a halálán volt. Alice és Jasper már más, de a mesélést meghagyom a hugicámnak – öltött nyelvet Edward Alice-re.

- Akkor én meggyógyulhatok? – csodálkoztam.

- Igen, sőt mi több, örökké élhetsz – ölelt meg Alice. Örökké élni? Nagyon jól hangzik! De hol? – gondolkodtam hangosan.

- Lily, ugye ezt a kérdésedet nem gondoltad komolyan – kérdezte kissé szemrehányóan Edward.

- Miért, nincs igazam? – kérdeztem feldúltan.

- Bella, légy szíves, mondd el neki és a többieknek is. Tudom, hogy meg akartad várni Renesmee-t, de most van itt az ideje – kérte Bellát Edward.

- Mit kell nekem elmondani?

- Tudod Lily, ma voltam a gyámhivatalnál, és a nagyon jó hírek mellé ezt kaptam - adott át egy papírt Bella. Gyorsan kivettem a kezéből, és olvasni kezdtem, de csak pár sorig jutottam, mert a következő mondatnál elakadt a lélegzetem.

A bíróság ma úgy határozott, hogy elindíthatják az örökbe fogadási eljárást. Gyermek neve: Lily Harper.

- Ti örökbe szeretnétek fogadni engem? – kérdeztem, de már a könnyeim is potyogtak.

- Igen, szeretnénk örökbe fogadni, ha te is szeretnéd – válaszolták egyszerre.

- Hogy szeretném-e? Nagyon is! Szeretlek titeket, mindenkit! Ha örökbe fogadtok, akkor kapok egy testvért is Nessie személyében – szaladtam oda hozzájuk. - Bella, Edward nagyon szépen köszönöm, hogy ennyi mindent tesztek értem – öleltem meg őket –, és nektek is köszönöm – mosolyogtam rájuk.

- Lily! Nessie is úgy tekint rád, mint egy testvérre, én pedig mintha a lányom lennél. Úgy szeretünk téged, mint Nessie-t – tolt el egy kicsit magától Edward, hogy a szemembe nézzen.

Nagyon boldog voltam, szinte szárnyaltam. Annyi szeretet vett körül, hogy tapintani lehetett volna.

- Cullen család – néztem végig mindenkin -, szeretnék kérni tőletek valamit. – A szívem ezerrel dobogott.

- Mi lenne az? – kérdezte szinte egyszerre mindenki.

- Szeretném felvenni a Cullen nevet! Lily Cullen Harper szeretnék lenni – mondtam teljes komolysággal.