LILY SZEMSZÖGÉBŐL:
Tíz-tizenöt perce sétálhattunk már a parton, mikor fázni kezdtem. Alice! Miért is engedtem, hogy ezt a ruhát adja rám, amikor elterveztem, hogy farmernadrágban, zokniban, hosszú ujjú felsőben és sportcipőben fogok jönni. Tudom, hogy én választottam, de ki mert volna azoknak a boci szemeknek nemet mondani?! Eleve amikor elmondtam neki a tervemet az öltözékemmel kapcsolatban, sápadtabb lett, mint amilyen eleve volt. Azt hajtogatta, hogy a mai napon fontos, hogyan fogok kinézni. Most jövök csak rá, hogy lehet igaza volt, de hát akkor is nagyon fázom.
Hirtelen megálltam, elkaptam Paul kezét, és ahogyan leültem a homokba, magam mellé húztam. Nem szólt semmit, csak a tengert nézte, ám ekkor a mellkasomhoz húztam a lábaimat, aztán a pulóver alá gyömöszöltem őket, és most örültem csak igazán, hogy hosszú ez a felső, mert még a lábfejeimet is elfedte. Mikor Paul rám nézett, a fejét rázta, majd gyorsan felpattant, hogy közvetlenül mögém ülhessen.
- Hisz, te remegsz és vacogsz, jól vagy? – kérdezte kissé rémülten.
- Semmi bajom, csak rettentően fázom – dideregtem.
Szorosan magához húzott, majd átölelt, így a melegsége átjárta a hideg végtagjaimat. Nekidőltem a mellkasának, éreztem ágyékát magam mögött, viszont a kezeim még mindig nagyon fáztak a közelsége ellenére is. Kezeit a térdemen pihentette, mire én óvatosan kinyújtottam a sajátomat, és a tenyerei alá csúsztattam azokat. Megborzongott, mert borzalmasan hidegek voltak az ujjaim, mégis összekulcsolta őket, és az ölembe helyezte. Nem tudom, hogy meddig ültünk így, csak azt éreztem egy idő után, hogy már nem fázom, ezért kibontakoztam az öleléséből, de csak azért, hogy szembefordulhassak vele. Lábaimat átvetettem a lábain, és közelebb csúsztam hozzá.
Végigsimítottam a kezein a kézfejeitől a válláig, megsimogattam az arca mindkét oldalát, de nem köszönetképpen, hanem azért, mert a szívem ezt diktálta. Ekkor az arcomat a két kezébe vette, és gyengéden, mégis vadul megcsókolt. Ereimben éreztem a forróságát, az ajkai perzselték az ajkaimat, a nyelve az én nyelvemet kereste, s mikor rátalált, vad keringőre kérte fel. Éreztem, hogy a derekamnál fogva megemel, és az ölébe ültet. A pulóver alját fogta, aztán egyetlen határozott mozdulattal levette rólam. A szemébe néztem, melyben szenvedélyt láttam, amit éreztem a csókjaiban, az érintéseiben és az öleléseiben is. Először a nyakamat halmozta el csókokkal, majd a vállaimat. Kívántam őt, ahogyan ő is engem.
Azonban míg neki ezernyi ilyen éjszaka juthat, nekem talán csak ez az egy. Semmi sem gátolhat meg abban, hogy ma éjszaka szeretkezzek vele, de nem itt. Nem a homokos tengerparton, ahol bárki észrevehet minket. Hirtelen magához rántott, és még szenvedélyesebben csókolt. Gondolataimban csak az járt, hogy valaki észrevehet minket, így a számat ekkor elhagyta a ne szó. Ám mire befejezhettem volna, amit mondani akartam, Paul már sehol sem volt.
Láttam a tornacipőit az erdő szélénél, és hallottam egy fájdalmas nyüszítést az erdőből. Nem tudom miért, de az erdő ismét vonzani kezdett. Felugrottam, és rohantam a semmibe. Nem láttam semmit, csak a sötétséget éreztem magam körül. Folyamatosan pörögtek agyamban a vészjósló kérdések: Mi lehet vele? Baja esett? Miért rohant el? Kínzott a fájdalom és a kétségbeesés szétszaggatott belülről. Térdre rogytam, halkan zokogtam, és csak suttogásként hatott számból Paul neve, melyet azon nyomban elnyelt az erdő sötétje.
Néhány pillanat múlva meleg kezek érintették a vállaimat, és rekedtes hang hatolt a tudatomba.
- Ne haragudj, hülye voltam, kérlek, bocsáss meg – suttogta a fülembe.
Hirtelen álltam fel, majd fordultam meg. Úgy szorított magához, mintha mindent elveszthetne a következő percekben, és én is úgy öleltem, csakhogy én el is veszíthetem.
- Tudod, a hirtelen természetem, és… – Nem tudta befejezni, mert a szájára csúsztattam az egyik ujjamat.
- … és az a képességed, hogy nem hallgatod végig a másik embert – néztem rá rosszallón.
- Sa…
- Csss! Paul, én nem azt akartam mondani, hogy ne, hanem hogy ne ott, azaz a parton.
Arcán a fájdalom és a bűntudat jelei váltakoztak. Megfogta a kezemet, és még beljebb húzott az erdőbe. Jó pár métert mentünk, amikor is olyan látvány tárult a szemem elé, amiről azt hittem, hogy csak álmodom.
Az erdő közepén egy forrás volt, melyből vízesések ontották a vizet a sziklák mélyedéseiből. A levegő is sokkal melegebb volt, mint a parton.
A szandál alján keresztül éreztem, hogy meleg a homok, de meztelen lábbal is éreznem kellett ezt a meleget, így kiléptem a szandálból, hogy a homokba fúrhassam a lábaimat. Paul csak nézett engem, én pedig úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit éppen most lepett meg az egyik barátja egy felejthetetlen élménnyel. Paulra néztem, ő pedig intett a kezével, és a víz felé invitált.
- Gyere! Ha a homok tetszik, akkor ezt is élvezni fogod.
Elindultam felé, és mikor a lábam a vízhez ért, rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Meleg vizű forrás tört fel itt a felszínre, egy nagyobb folyót képzett már a vize.
- Van kedved úszni velem egyet? – pillantott rám Paul.
- Nincs, mert nem tudok úszni – néztem rá rémülten, és hátrálni kezdtem. Nem léptem hátra két lépést sem, de már Paul karjaiban voltam, és egyre beljebb sétált velem. A nyakába kapaszkodtam, és milyen jól tettem, mert egyszer csak elengedett, de mikor látta a félelmet a szememben, a derekamnál fogva magához szorított.
- Te tényleg nem tudsz úszni - borzadt el remegve.
- Igen, tényleg nem tudok – helyeseltem. Nagyon kényelmetlen volt a testhelyzetem, ezért egyik lábamat a dereka köré fontam, de úgy látszik, egyre gondoltunk, mert a másik lábamat ő helyezte a dereka köré. Ezután lelépett velem a peremről, ahol eddig állt, így szinte az egész testem érezhette a víz melegét.
Ott folytattuk, ahol a másik parton abbahagytuk. Ott csókolt, ahol ért, és én is ott csókoltam, ahol értem. De ennél több nem történt köztünk.
Mikor visszamentünk a peremig, valahol örültem, hogy szilárd talajt érezhetek a lábam alatt. Kézen fogva sétáltunk ki a partra, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert hiába volt kellemes az idő, vizes ruhában piszkosul fáztam. Paul a hátam mögé lépett, és átölelt. Annyira meleg volt a teste! Hátrafordultam, hogy mondjak neki valamit, de már sehol sem volt. Néztem az erdőt, és egyszer csak kilépett a fák közül, kezében a zöldes pulóverrel, meg két takaróval a másik partról. Leterítette az egyik plédet, a másikat pedig elém tartotta, majd elfordult, hogy át tudjak öltözni. A baj csak az volt, hogy még így is fáztam, talán a fáradtságtól.
- Lily, szedek pár darab fát, hogy tüzet rakhassak, mert látom, hogy majd meg fagysz – mondta az erdő széléről, én pedig ismét néztem, ahogy elnyeli a sötétség.
Leültem a takaróra, összekuporodtam, és a vízesést néztem. Mire feleszméltem, már ropogott mellettem a tűz, Paul pedig éppen mögém ült. Lágy csókot lehelt az arcomra, én pedig mellkasának dőlve hallgattam a szívverését. Nagyon fáradt voltam, és a teste melege lepelként terült rám, altatóm pedig a szívverése volt.
LILY SZEMSZÖGÉBŐL:
- Lily, Lily! – szólongatott Nessie.
- Igen? – kérdeztem vissza még mindig megbűvölten.
- Mondd, mi olyan érdekes van abban az erdőben a sötétségen kívül? – érdeklődött Nessie kissé zavartan.
- Semmi, semmi, csak tudod, furcsának fog tűnni, de valahogy vonz ez az erdő – feleltem nagyon lassan.
Ahogy ránéztem, elkerekedett szemekkel pislogott felém, és nem értettem, hogy miért. Leállította az autót, és láttam, hogy egy jóképű, csupa izom srác rohan felénk. Mire kiszálltunk, oda is ért, majd felkapta Nessie-t, megpördült vele, lágyan megcsókolta, és rámosolygott. Aztán rám nézett, hogy bemutatkozzon.
- Szia, Jake vagyok – nyújtotta felém a kezét. Elfogadtam, és éreztem, hogy mennyire meleg az érintése, szokatlanul meleg, mégis jóleső.
- Szia, én pedig Lily vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek, Nessie már rengeteget mesélt rólad – mondtam.
A gyors bemutatkozás után, elindultunk a többiek felé, de engem még mindig az erdő vonzott. Mikor közelebb értünk, végignéztem a jelenlévőkön, akik olyanok voltak, mint egy nagy család. A férfiak mind ugyanúgy néztek ki, rövid, fekete haj, szintén fekete szemek, a réz bőrükön meg még jobban kirajzolódtak az izmaik. Így még inkább család benyomását keltették, akár a testvérek. Ekkor megakadt a szemem két ismerős arcon, és Sam éppen felém sétált, de az én gondolataim egy másfél évvel ezelőtti éjszakán jártak.
- Szia Lily, rég találkoztunk – állt meg előttem, én pedig még mindig csak bámultam őt. - Hogy vagy? - kérdezte.
- Szia Sam, köszönöm, jól vagyok – ám ez hazugság volt, és ezt a könnyes szemeim el is árulták.
- Kislány, sajnálom – szorított magához, és én mentőövként kapaszkodtam belé, és bújtam a mellkasába. Mikor kicsivel jobban lettem, letöröltem a könnyeimet, majd elléptem tőle.
- Köszönöm, tudod Sam, sosem fogom elfelejteni, amit aznap éjszaka a szüleimért tettél, mindig hálás leszek érte.
- Én örülök, hogy segíthettem és ezáltal két csodálatos embert ismertem meg Martha és John személyében. De ma ne beszéljünk a múltról, mert mosolyt szeretnék látni az arcodon. Nessie, Jake – fordult feléjük –, bemutatnátok a többieket Lilynek? – kérdezte.
- Persze, gyere Lily, vagyunk egy páran, de nem vészes – mondta Jake, majd egyesével bemutatott mindenkit, és az utolsó ember pont Embry volt.
- Hello, szép hölgy – tárta szét a karjait.
- Héhé, a kezeid maradjanak csak ott, ahol vannak – léptem hátrébb két lépést, mire mindenki hangosan felnevetett, majd Jake Sam felé fordult.
- Sam, hol van Paul? – kérdezte hűvösen.
- A hátad mögött, testvér.
Én pedig azonnal a rekedtes hang irányába fordultam, és egy jóképű, izmos, vad kisugárzású srác lépett ki az erdőből. Nem volt rajta más, csak a tornacipői, meg egy farmer rövidnadrág, és a kezében lévő pólót is éppen akkor vette fel.
- Áh, Paul, épp időben, hadd mutassam be neked Lilyt – nézett rá, majd rám Jake.
Paul elindult felém, én pedig zavaromban, mert igenis zavarban voltam, lehunytam a szemem. Mire kinyitottam, már ott állt velem szemben, pár centi távolságra. Hallottam a szaggatott légzését, és éreztem a leheletét az arcomon. Teljesen megszédített, de azért észnél voltam. Kinyújtottam a kezemet felé, és bemutatkoztam.
- Szia Paul, Lily vagyok – ránéztem, de semmi válasz, semmi reakció. Ez szíven ütött, így leengedtem a kezem, ám ekkor utána kapott.
- Öhm, szia, ahogy Jake is mondta, Paul vagyok. Örülök, hogy megismertelek – nézett a szemeimbe.
Jól látom, hogy ez a srác is ugyanolyan zavarban van, mint én? Igen, határozottan! Mosolyra húzódott a szám, és nemcsak az előbbi kínosnak mondható szituáció miatt, hanem azért is, mert Paul még mindig fogta a kezem, és a bőre hőmérséklete ugyanolyan meleg volt, ha nem melegebb, mint a többi férfié és egy lányé, Leah-é. Észrevette, hogy a kezeinket nézem, és pillanatok műve alatt elengedte azokat. A többiekre néztem, de senki nem szólt egy szót sem, csak bámultak minket és mosolyogtak. Elgondolkodtam, hogy vagy ők a furcsák, vagy én. Majd Samen akadt meg a tekintetem, mert hol engem, hol Pault tüntette ki a figyelmével. Egyszer csak biccentett a fejével neki, ő pedig elindult felé. Nem tudtam mire vélni az egészet, de hát nem is ismerem őket. A következő pillanatban Jake szólt hozzám.
- Gyere Lily, üljünk le a többiekhez.
Körbenéztem, és két fatörzs még üres volt. Ahogy elindultunk feléjük, Sam és Paul úgy távolodott tőlünk. Mikor arrafelé néztem, amerre elindultak, már alig láttam őket.
Vajon, mi lehet ennyire fontos, hogy tőlünk távol kelljen megbeszélniük? Nem tudtam, és nem is tudhattam a választ. Hátrafordultam a fatörzsön, és a végtelen tengert kezdtem el nézni. Hamar meguntam, mert bántotta a szememet a sötétség, és inkább a tűzbe meredtem, majd Emily hangját hallottam meg, ahogyan egy dalt dúdol egy, a karjaiban fekvő fiúcskának. Emilyvel sem találkoztam többször, mint Sammel, de az arca mindig keserűséggel töltött el. Nem tudom, hogy mi történt vele, de azt igen, hogy egy gyönyörű nő, még így is, aki imádja a férjét. Felálltam, és leültem mellé.
- Ha jól gondolom, ő Rage – suttogtam.
- Igen, ugye milyen sokat változott mióta utoljára találkoztunk? Ahogyan te is – nézett rám Emily. – Kész nő lettél.
- Köszönöm, ő pedig kész energia bomba, mivel még mindig nem alszik ám, ugye Rage? – emeltem fel Emily karját.
- Nem ám – válaszolta, miközben felült, és a következő percben már az én ölemben ült. – Én emlékszem rád, te vagy Lily, ugye? – kérdezte.
- Igen, így van, de mi csak egyszer találkoztunk, te meg így emlékszel rám? – lepődtem meg.
- I-i-i-gen – válaszolta, miközben egy óriásit ásított.
- Kicsi, nem vagy te álmos? – csikiztem meg.
- De igen – nevetett –, csak anya nem énekel nekem.
- Rage, már vagy fél órája énekelek neked, de te mégsem alszol – nézett rá anyai szigorral Emily, miközben mosolygott.
- Akkor, mit szólnál hozzá, ha én énekelnék neked valamit? – kérdeztem Rage-et.
- Tényleg, énekelnél nekem?
- Igen, de csak akkor, ha megígéred, hogy elalszol közben – mondtam cselesen.
- Jó, megígérem – szontyolodott el. Hát nem irigylem a szüleit, ha mindig így kell neki könyörögni, hogy aludjon. De amikor Rage a karjaim közé bújt, rögtön megváltozott a véleményem. Nem tudtam, hogy el fog-e aludni, de egy próbát megér, régen énekeltem ezt a dalt, de azért menni fog.
LULLABY, MY BABY
DALSZÖVEG
Lullaby my baby
Let me sing good night
Though the day is fading
New one will be waiting
You must sleep now darling
Everything's alright
Lullaby my baby
As the nighttime falls
Through the dreams you're sailing
Facing shadows bravely
Keeping every moment
In your heart and soul
Lullaby my baby
As I watch you sleep
I remember dreaming
How I'll have you with me
Now you're here darling
And my world's complete
FORDÍTÁS
Miközben énekeltem, a karjaimban ringattam Rage-et, és ez megtette a hatását, mert a dal végére el is aludt. Ezután Emily karjaiba helyeztem őt, aki megköszönte, hogy elaltattam a rosszcsont fiát, ő pedig tovább ringatta.
Visszaültem a másik fatörzsre, és a tüzet kezdtem el nézni, de pár perc elteltével Nessie-ékre tévedt a tekintetem. Annyira boldogok, tökéletesen összeillenek és kiegészítik egymást. Jake-ből áradt a Nessie iránti szerelme, amely persze fordítva is igaz. Szinte tapintani lehetett a köztük lévő tiszta, felfokozott érzelmet. Nessie észrevette, hogy őket nézem.
- Lily, valami baj van? – kérdezte.
- Nincs semmi, csak néztelek titeket, és rájöttem, hogy nagyon összeilletek. Szép pár vagytok.
- Köszönjük Lily, én is így gondolom – válaszolt Nessie helyett Jake. Rájuk mosolyogtam, és csak a fejemet ráztam, mert tudtam, hogy nem itt akarnak lenni, főleg nem rám vigyázni.
- Srácok, menjetek nyugodtan. Elleszek egyedül, higgyétek el. Nem fog velem történni semmi – mondtam nekik.
- Na, az tuti biztos, csak jöjjön vissza Pa… – Nem tudta befejezni, mert Nessie a szájára tette a kezét. Furcsán nézhettem rájuk, mert Jake nagyot kacagott és Nessie is mosolygott.
- Biztos elleszel? – aggodalmaskodott Nessie.
- Hát persze. Menjetek nyugodtan.
Kérésemnek eleget téve, kéz a kézben elindultak a part mentén, ám ekkor kaptam csak észbe…
- Nessie! – kiáltottam utána, aztán elkezdtem feléjük szaladni. Mikor odaértem, döbbenetet láttam rajta.
- Nyugi, semmi gond nincsen, csak hagyd már itt, légy szíves a kocsid kulcsát és a papírjait. Ha esetleg úgy érzem, hogy fáradt vagyok, és haza szeretnék menni – kapkodtam a levegőt.
Szinte éreztem Nessie megkönnyebbülését, amikor elővette táskájából a kulcsot és az iratokat. Átadta nekem őket, majd megölelt. Visszafelé sétáltam a tűzhöz, leültem a farönkre, a kulcsot és a papírokat a lábamhoz tettem a homokba, mivel a táskám a kocsi kesztyűtartójában pihen, zsebem meg nem volt.
Nem tudom, mióta nézhettem a tüzet, de arra eszméltem, hogy ismét Nessie-éken gondolkodom. Mennyire szeretik egymást, mennyi közös emlékük, percük, napjuk, hónapjuk, évük lesz még együtt. És igen, az idő homokórája ismét itt lebeg felettem. Fájt, hogy nekem sohasem lesz esélyem megismerni az igaz szerelmet. Nagyon fájt, de nem gondolkozhatok ilyeneken, erősnek kell lennem, és harcolni a gyógyulásomért.
Behunytam a szemem, mély levegőt vettem, hogy a sós levegő kiűzze az előbbi gondolataimat a fejemből. Mikor felnéztem a tűzbe, hirtelen kirázott a hideg. Kissé lehűlt a levegő és fáztam. Mire ezeket kigondoltam, meleg kezek súrolták a bőrömet, és egy szőtt takaró borította be a testemet. Hátranéztem, és Paul állt mögöttem, rám mosolygott, majd leült mellém.
- Úgy vettem észre, hogy fázol, remélem nem gond, hogy rád terítettem a takarót – mormolta halkan.
- Nem, semmi gond, mert valójában tényleg kezdtem egy kicsit fázni - válaszoltam.
- Akkor jó – ült le mellém.
Percekig némán ültünk egymás mellett, hol a tüzet néztük, hol egymást. Rájöttem, hogy sosem voltam az a lány, aki a múlt századok szokásainak él, és nem vártam el soha, hogy egy férfi kezdeményezzen. Felé fordultam, és ő is éppen ekkor nézett rám.
- Paul, tudnál nekem hozni egy pulóvert vagy egy kardigánt? – kérdeztem tőle. Kissé megdöbbent ugyan, de megszólalt.
- Úristen, te fázol az alatt a vastag takaró alatt? – kerekedtek el a szemei. Nem akartam megbántani, de elnevettem magam.
- Nem, nem fázom ez alatt a takaró alatt, viszont elég furcsán néznék ki, ha húznám magam után sétálás közben – nevettem még mindig. Erre már ő is elnevette magát, és jókedvvel indult el pulóvert szerezni nekem.
- Tessék, csak ezt találtam – átnyújtotta a kezében lévő zöldes színű pulóvert.
- Köszönöm, ez jó lesz.
Miután felvettem, rájöttem, hogy körülbelül még négyszer belefértem volna, elkezdtem hát felhajtani az ujjait, és az ötödik hajtás után már kilátszottak belőle a kezeim. A hosszával viszont nem tudtam mit kezdeni, az alja a térdeimet súrolta. Mikor végignéztem magamon, összegeztem magamban, hogy elkeserítő látványt nyújthatok.
- Hát, nagyon szépen festhetek most – mondtam.
- Szerintem csinos, kifejezetten csinos – incselkedett velem Paul.
- Tudod, lehet, hogy a takaróval jobban jártam volna – nevettem el magam.
Viszont nem mondtam butaságot, mert a takaró bézs alapszíne, mely teljesen elütött Paul rézszínű bőrétől, és a tűzvörös lángmotívum, amely a belőle áradó forróságot jelképezte számomra, rettenetesen gyönyörű volt. Merengésemből Paul ébresztett fel.
- Min gondolkozol? – kérdezte egy torokköszörülés után.
- Nem fontos - néztem rá szelíden. Válaszom után közelebb lépett hozzám, éreztem, ahogy felmelegszem a közelségétől, és ahogy a lélegzete perzseli az arcomat.
- Én úgy gondolom, hogy bármelyikben csinos lennél – nézett végig rajtam –, és az is vagy – bókolt, miközben a szemembe nézett.
Mit válaszoljon erre az ember? Azt, hogy köszönöm, ennél sablonosabb szöveg nem is létezik. Viszont, ha a köszönöm mellé egy mozdulat is társul, teljesen más jelentésbe burkolózik a szó.
- Köszönöm – és ahogy kimondtam ezt a szót, jobb kezemmel végigsimítottam arca bal oldalán. Zavarba jöttem előbbi tettemtől, de élveztem is egyben.
- Indulhatunk sétálni? – törték meg szavai a pillanatot, de nem bántam, mert tudtam, rengeted felejthetetlen pillanat vár még ránk a mai éjszaka.
EDWARD SZEMSZÖGÉBŐL:
A lányomat és az édesanyámat néztem, ahogyan virágokat ültetnek a kertben, de a gondolataim Lily körül jártak. Szegény lánynak mennyi fájdalmat kellett elviselnie az elmúlt napokban. Nem elég, hogy beteg, de a szülei és minden élő rokona meghalt. És mikor ez jutott az eszembe, addigra már a könyvtárszoba előtt álltam.
- Gyere be, fiam – szólt ki apám, én pedig már bent is voltam.
- Apa, rájöttem a megoldásra – álltam meg az asztala előtt.
- A megoldásra? – kérdezte.
- Igen, a megoldásra, Lilyvel kapcsolatban – bólogattam, mire az arcán a leplezetlen kíváncsiság látszódott.
- És mi lenne az? – állt fel.
- Elmondunk neki mindent a családunkról, és megadjuk neki a választás lehetőségét – mondtam.
- Tudod Edward, ezen már én is gondolkodtam, amikor még a szülei éltek, de azonnal elvetettem az ötletet – hajtotta le a fejét.
- Akkor lehet, hogy elvetetted, de mára sajnos egyetlen élő rokona sincs, ezért úgy gondolom, hogy ez lenne a legjobb megoldás, mindenki számára – fejtettem ki a gondolatmenetemet.
- Igazad van, viszont várnunk kellene ezzel még, amíg egy kicsit jobban lesz – lépett az ablakhoz Carlisle, mire az ajtó vadul kicsapódott, és Alice viharzott be rajta. Mindketten ránéztünk, de a szemei elárulták, hogy a jövőben jár, majd fél perc múlva, fájdalmas tekintettel nézett ránk.
- Carlisle, valami baj lesz Lilyvel, nem láttam tisztán, de elég is volt. Fájdalmai lesznek, miközben meg mosolyog, és én ezt nem értem – hadarta.
- Alice, nyugodj meg, és ülj le - fogtam meg a vállát. – Elmondunk neked most valamit, de senkinek, még Jaspernek sem szólhatsz erről.
- Fiam, megbeszéltünk valamit, ha jól emlékszem – mondta kissé dühösen apám.
- Igen meg, de ismered Alice-t, addig fog kutatni, amíg rá nem jön, így szerintem jobb, ha tőlünk tudja meg – fordultam felé.
- Ismét igazad van, fiam, és Alice, amit most meg fogsz tudni, arról tényleg senkinek nem beszélhetsz – ült le apánk a húgom mellé.
- Értem, de mondjátok már, mert nagyon aggódom – nyugtalankodott.
- Alice, azért láthattad Lilyt fájdalmak között, mert haldoklik – mondtam, és láttam, ahogyan a kezeit a szája elé kapja, hogy elfojtsa a sikolyát.
- Ez nem lehet! Mióta tudjátok?
- A szülei elutazása előtt tudtam meg, Edward pedig nem sokra rá, amikor bejött hozzám a kórházba – válaszolt Carlisle.
- Nem tudsz rajta segíteni? – nézett rá.
- Sajnos nem, de Edwarddal pont arról beszélgettünk, hogy felfedjük előtte, hogy vámpírok vagyunk – ecsetelte apám, és Alice-nek felcsillant a szeme.
- Igen, ezt kell tennünk – csicseregte.
- De várnunk kell, mert a történtek erősen élnek még benne – állt fel Carlisle, és az asztala mögé ült.
- Rendben van, de addig is figyelni fogom őt, és tájékoztatlak titeket, ha ismét látok valamit vele kapcsolatban – azzal elviharzott, és már csak a szél hozta be a hangját a folyosóról.
- Carlisle, van még valami, amiről beszélnünk kellene – léptem mellé.
- És mi lenne az?
- Beszélnünk kell Sammel, hogy Lily velünk fog lakni mostantól, viszont a többiről ráérünk még neki szólni.
- Edward, én már beszéltem Sammel, vagyis ő keresett meg engem – nézett rám.
- Bement hozzád, a kórházba? – kerekedtek el a szemeim.
- Igen, és Lily felől érdeklődött, ami nagyon meglepett. De kiderült, hogy Emilyvel ismerték a szüleit, és bocsánatot kért, hogy nem jöttek el a temetésre.
- Ezt nem is tudtam, de honnan ismerték egymást? – gondolkodtam hangosan.
- Sam azt mondta, hogy másfél évvel ezelőtt Lilyék autóbalesetet szenvedtek a La Pushtól Forksba vezető úton. Lily valahogy kimászott az autóból, és segítségért kiabált, ő pedig arra járőrözött, és segített. Ezután a szülei lementek La Pushba, hogy személyesen is köszönetet mondjanak neki, így barátság szövődött közöttük. Viszont Lily nem járt náluk egyszer sem, de Sam szerint, valószínűleg azért, mert nem igazán tudott volna mit csinálni a felnőttek társaságában, amiben igaza is van.
- És mit szólt Sam, hogy Lily nálunk fog lakni, és tudja egyáltalán, hogy beteg? – kérdeztem.
- Nem, nem tudja, és nem is kell megtudnia egy ideig, egyébként örült neki, hogy velünk van, de ők is gondolkodtak rajta, hogy magukhoz veszik – válaszolta.
- Most nagyon megleptél, vagyis inkább Sam, mert nem gondoltam volna róla, hogy a családján kívül bárkihez is ennyire kötődne. Főleg úgy, hogy alig ismeri Lilyt.
- Engem is meglepett, de én tudtam, hogy Samnek arany szíve van, még akkor is, ha ezt sosem mutatja ki.
- Hát Carlisle, ezt ne említsd neki, még a végén a fejébe száll – nevettem –, de most megyek, mert Lily felébredt.
LILY SZEMSZÖGÉBŐL:
Éppen a fürdővizet engedtem, majd amikor nyakig belemerültem a habokba, azon kezdtem gondolkodni, hogy fizikailag nagyon jól érzem magamat, viszont lelkileg még nem teljesen. Nem voltam már annyira letört és szomorú, ráadásul az űr is kezdett kisebbedni, de vajon valaha el fog tűnni teljesen? Ezen nem azt értem, hogy el akarom felejteni a szüleimet, mert azt soha nem fogom, de a hiányukat pótolhatja-e valaki vagy valakik, annyira, hogy ne bolonduljak meg. De nem akarok megint a jövőn gondolkodni, ezért gyorsan megfürödtem, és felöltözködtem.
A nappaliban senkit nem találtam, de láttam Nessie-t, ahogyan a kertben fel-alá járkál, és valakivel beszélget a mobilján. Nem akartam megzavarni, ezért leültem a bejárati ajtó előtti lépcsőre.
- Jake, figyelj, megbeszélem apuékkal és Lilyvel is – mondta Nessie a telefonba.
Áh, ezek szerint Jake-kel beszél, akit ugyan személyesen nem ismerek, de nagyon sokat beszélt róla nekem a barátnőm. Azt mondta, hogy gyerekkora óta ismerik egymást, és mikor pár hónapja visszaköltöztek, akkor vált világossá számukra, hogy szeretik egymást, és azóta elválaszthatatlanok. Minden este találkoztak egymással, miután tőlem elindult, de amióta itt vagyok, nem hiszem, hogy találkoztak. Kicsit bántott ez, mert tudom, hogy Nessie-nek fontos Jake, mégis velem törődik, ahogyan az egész családja is. Elgondolkodtam, vajon jó ötlet volt-e, hogy a Cullen családnál maradtam, felbolygatva ezzel eddigi életüket.
- Lily, te mióta vagy kint, és miért nem szóltál? – ült le mellém Nessie.
- Nem is tudom, nem akartalak zavarni, mert Jake-kel beszéltél. És tudom, hogy amióta itt vagyok, nem is találkoztatok. Úgyhogy kapd össze magad, és irány hozzá – utasítottam.
- Lily, honnan veszed, hogy nem találkoztunk? Szinte minden nap eljön hozzám, csak késő este, amikor te már alszol. És ha nem gond, akkor most nem mennék, viszont estére meghívásunk van egy buliba, amit Jake egyik barátja, Embry szervez – mosolygott.
- És engem is meghívtak? – kérdeztem, Nessie pedig csak bólintott egyet. – De hiszen nem is ismernek – mondtam.
- Ha úgy vesszük, ez nem igaz, mert rengeteget meséltem rólad Jake-nek, és ahogy ismerem, ő pedig rengeteget mesélt a barátainak rólad.
- Tényleg? Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz – nevettem.
- Nyugi, nem mer rólad rosszat mondani, mert tudja, hogy mennyire szeretlek, úgyhogy vigyáz a szájára – karolta át a vállamat.
- Remélem is! – öleltem át. – Hol vannak a többiek? – kérdeztem.
- Esme hátul virágot ültet, mert elől már megcsináltuk, Carlisle szokásához híven a könyvtárban van, anya és apa meg ott jönnek – mutatott a folyó felé. – A többiek pedig vásárolnak, de amint hallom, már jönnek is – fordult az ösvény felé, és igaza volt, mert a sárga Porsche és a piros BMW éppen előttünk álltak meg.
- Na, lányok, mi jót csináltatok nélkülünk? – vigyorgott ránk Alice.
- Semmi különöset, csak beszélgettünk – mondtam.
- Biztos? És mi a tervetek mára? – nézett ránk felhúzott szemöldökkel, mintha tudná, hogy hivatalosak vagyunk egy buliba. Ránéztem Nessie-re, aki nem tudta, hogy mi van, de egyszer csak mérgesen nézett a nagynénjére.
- Alice, nem igaz, te már megint beszéltél Jake-kel? – állt fel mellőlem. Szegény lány, azt sem tudta, merre kapja a fejét, de aztán végül is bevallotta.
- Jól van, na, azért ne harapd le a fejem, csak hát Jake megemlítette, és...
- Mindegy, hagyjuk, nem is rád kellene haragudnom, hanem rá, amiért nem szólt, hogy neked is mondta. Ahogyan ismerlek, vettél nekünk valami csinos ruhát, ha jól gondolom – mosolygott barátnőm.
- Kislányom, ti miről is beszéltek? – kérdezte Edward. Nessie Alice-t nézte, hátha ő segít neki, de nem járt sikerrel, így én válaszoltam neki.
- Jake meghívott minket Nessie-vel ma estére egy buliba, amit egy bizonyos Embry nevű srác szervez – léptem Alice és az unokahúga elé.
- Megint Embry, miért nem lepődök meg én ezen – ingatta a fejét. – Lily én nem akarok beleszólni, de nem tartom jó ötletnek, hogy elmenj.
- Edward, tudom, hogy csak jót akarsz, de én szeretnék elmenni. Elég sok minden történt velem az elmúlt napokban, így jót fog tenni egy kis kikapcsolódás és szórakozás.
- Rendben van, de ha bármi baj lenne azonnal hazajöttök, jó? – kérdezte.
- Igen, de nem hinném, hogy bármi baj lenne apu, hisz ismered Jake-t és a többieket – válaszolt helyettem Nessie.
- Igen, ismerem őket, ezért félek is meg nem is – húzta fel az orrát.
- Na, ha mindent megbeszéltetek, akkor gyertek, és nézzétek meg, hogy mit vettem nektek – fogta meg a kezünket Alice, és már húzott is befelé bennünket. Amikor beértünk, egyből elkezdte kipakolni a ruhákat, mert hogy nem csak egyet vásárolt, hanem egy csomót.
- Alice, te hány boltot fosztottál ki? – kérdeztem tőle.
- Áh, csak öt boltban jártunk Rose-zal, és nem is vettünk meg minden ruhát, amit kinéztünk – válaszolta. – Na, melyikbe szeretnél menni Lily?
- Alice, ezek a ruhák gyönyörűek, de miért szürke, fehér vagy fekete ruhákat választottál? – néztem rá.
- Azt hittem, hogy szereted ezeket a színeket, mert általában ilyen ruhákat hordasz – szomorodott el.
- A hétköznapokban igen, vagyis az iskolában, de bulizni az élénk színeket kedvelem – mondtam félénken.
- Akkor nem feleslegesen adtam ki ezekre pénzt – pakolt ki még ugyanannyi ruhát, melyek között a szivárvány összes színe megtalálható volt.
- Alice, te boszorkány vagy?! Ezek nagyon jók, hogyan fogok tudni választani?
- Ezért vagyunk mi itt, hogy segítsünk – szólalt meg Rosalie a hátam mögött.
- Lily, egyébként mondtam, hogy a parton lesz a buli? – kérdezte Nessie.
- Mi? A parton? Akkor viszont lányok, farmer, hosszú ujjú felső, zokni és sportcipő lesz a választásom – néztem rájuk. Alice fehérebb lett, mint amilyen volt, és hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon.
- Lily, ezt ugye, nem gondoltad komolyan. A mai napon nagyon fontos, hogyan nézel ki – lépett elém.
- Alice, ez csak egy buli a parton, ahol gondolom inni fognak az emberek, nem is keveset, és ha leöntenek, mondjuk borral, akkor tönkremegy a ruha, és én ezt nem szeretném.
- Lily, kérlek, ne csináld ezt velem, vegyél fel egy szép ruhát ezek közül – nézett rám boci szemekkel.
- Lily, igaza van Alice-nek, csinos kell, hogy legyél, már csak a magad kedvéért is – kacsintott rám Rosalie.
- Na, jó, legyen, de Nessie neked is valami csini ruhában kell jönnöd – mondtam a barátnőmnek.
- Oké, válassz nekem is egy ruhát, bízom az ízlésedben – mosolygott.
- Rendben, akkor ma hasonló színű ruhákban megyünk, úgyhogy a tiéd, legyen ez a lila nyakban megkötős ruha, és nézd, milyen tök jó a mell alatti flitter rész – emeltem fel a ruhát.
- Hú, tényleg jó, és hát a hossza is tökéletes, tudod, hogy nem szeretem a rövid ruhákat.
- Persze, hogy tudom, ezért is választottam magamnak a rövidebbet, egy vékony pántút, ami szintén flitteres, csak a teljes mellrésznél – fordultam Nessie felé, magam elé téve a ruhát.
- Ha ebben a ruhában fogsz menni, Embry-től óvakodj, ezt vésd az eszedbe – szólalt meg Bella a hátam mögött.
- Jó megjegyzem, de csak nem fog rám mászni? – néztem a jelenlévőkre, akik csak kuncogtak. – Na jó, lehet, hogy másik ruhát kellene választanom – jelentettem ki.
- Nem, nem, ebben mész és kész, nincs vita! – mondta gyorsan Alice.
- Oké, akkor marad a ruha, de milyen cipőt, vagyis inkább szandált veszek fel hozzá?
- Erről is gondoskodtam – mondta Alice, majd felment az emeletre, és két dobozzal tért vissza. – Ez a tiéd, ez pedig a drága unokahúgomé – osztotta szét a dobozokat. Nessie már ki is vette az övét, egy ezüstszínű, pár centi sarkú, vékony pántos szandált, melynek a lábfej részénél lévő pántot ezüst kristályok díszítettek.
- Alice, köszönöm, és annyira örülök, hogy nem magas a sarka, mert ma valahogy nincs kedvem tipegni – puszilta meg őt Nessie, és én is így tettem, mikor megláttam a dobozomban rejlő, gyönyörű, szintén ezüst szandált, azzal a különbséggel, hogy a sarok magassága majd' másfélszerese volt a barátnőm cipőjének.
- Lily, a tiéd is nagyon szép, és azt hiszem, ma nagyon is egymáshoz öltözünk, de ez nem baj – kacsintott rám Nessie, majd leültünk a kanapéra, és estig nem csináltunk semmit, csak lazítottunk.
- Nessie, Lily gyertek már, itt várunk rátok a szobámban – kiabálta Alice.
- Megyünk már – vettem fel egy köntöst, és gyors léptekkel közeledtem a szobájuk felé, és mikor beértem, alig hittem a szememnek. A szoba kész szalonná vált, mindenütt smink kellékek, meg hajszárítók voltak.
- Alice, egyetlen egy dologból nem engedek, a hajam marad kiengedve, csak ki kellene vasalni – mondtam.
- A hajadat úgyis én fogom megcsinálni, és szerintem neked nagyon jól áll így, ezért én is arra gondoltam, hogy csak egyenesítsük ki – fordult felém Rosalie.
- Köszönöm, Rose, nagyon kedves tőled, hogy segítesz, és ez rád is vonatkozik Alice – ültem le egy székbe. Ezután Rosalie villámgyorsan végzett a hajammal, majd Nessie hajába csavarókat tett, és beültette a búra alá, amit eddig észre sem vettem. A barátnőm is kiengedve hagyta a haját, ami sűrű hullámokban omlott a vállaira, Alice pedig az utolsó simításokat végezte a sminkemben. A szemhéjamat a ruhámmal megegyező színűre festette, majd egy éjfekete szempillaspirállal olyan hatást ért el, hogy azt hittem, műszempillát is rakott fel, de nem, mint kiderült, viszont a számra csak egy kis szájfény került, amit egy piciny tégelyből magam kentem fel.
- Ezt elvihetném magammal? – kérdeztem kezemben a szájfénnyel.
- Persze, de mibe fogod rakni? – húzta fel a szemöldökét Rosalie.
- Ez egy jó kérdés, de az hagyján, hogy a szájfényt hová teszem, de az irataimat is magammal kellene vinnem – elmélkedtem, miközben Alice kivett a szekrényből két fekete kis retikült.
- Ezek megfelelnek? – emelte fel a két kezét.
- Nagyon is, de nekem elég lesz a kisebb, viszont azt a láncot le lehetne valahogy venni róla? – kérdeztem.
- Persze, ez eleve levehető, és nekem is jobban tetszik így – mondta Alice, majd a láncot az asztala fiókjába tette.
- Lily menj gyorsan öltözni, mert lassan indulnunk kellene – fordult felém Nessie, még mielőtt a nagynénje neki kezdett volna a sminkjének.
Így gyorsan átmentem a szobámba, kezemben a kis táskával. Az ágyra ki volt készítve minden, ezért csak fel kellett venni a gyönyörű lila fehérneműt, ami szintén vadonatúj volt, majd a ruhát, végül a szandált, amivel igaz bajlódtam egy picit, de hamar rájöttem a gyors fel és levételre. A parányi táskába bepakoltam az irataimat, egy kis pénzt, egy csomag zsebkendőt, de a szájfényt ott hagytam a másik szobában. Utolsónak még megnéztem magam a tükörben, és visszamentem Alice-ék szobájába. Bekopogtam, de semmi választ nem kaptam, ezért hát benéztem, és már senki nem volt bent. Ekkor Nessie ijesztett meg hátulról.
- Hát te kit keresel? – fogta meg a derekamat.
- Nessie, hogy tudsz te ilyen hangtalanul közlekedni? – fordultam meg hirtelen. – Egyébként csak a szájfényt szerettem volna elkérni.
- Csak nem ezt? – nyitotta szét a tenyerét.
- Oh, egy angyal vagy, köszönöm - vettem el a picinyke tégelyt, és gyorsan bele is tettem a táskámba.
- De most már tényleg indulnunk kellene – húzott a lépcső felé.
- Lassabban Nessie, az én szandálom magasabb sarkú, én nem tudok rohanni – rántottam vissza.
- Oh, bocsánat – engedte el a kezem.
- Semmi gond, csak azt hiszem, egy kicsit ideges vagyok, hiszen mégis csak számomra vadidegen emberek közé megyünk.
- Nem lesz semmi baj, hidd el nekem, mindenki nagyon kedves lesz – mosolygott, mire elkezdtem őt húzni a lépcső felé.
- Ejha, nagyon csinosak vagytok – fütyült egyet Emmett, mi pedig elpirulva megköszöntük a bókot.
- Bizony ám, nagyon szépek, és mennyire egymáshoz öltöztetek – állapította meg Edward, mi pedig csak jót kuncogtunk ezen, hiszen szánt szándékkal öltöztünk így, de amikor végignéztem Nessie-n, akkor jöttem rá, hogy nem csak a ruhánk, és a cipőnk, hanem a sminkünk is hasonlított.
- De most már induljunk, Lily – nézett rám Nessie.
- Lily, ne feledd, mit mondtam – igazította meg Bella a ruhám pántját.
- Nem felejtem el, hidd el, tudok magamra vigyázni.
- Mit nem fogsz elfelejteni? – nézett rám, majd a feleségére Edward.
- Semmi különöset, csak Bella figyelmeztetett Embryre, és a fékezhetetlen vágyaira – forgattam meg a szemeimet, amin mindenki elnevette magát.
- Hát igen, Embry világéletében csajozós marad, de nagyon aranyos ám, ahogyan a többiek is – mondta Alice.
- És kicsim – fordult felém Esme –, talán a te szívedet is megdobogtatja az egyikük.
- Na, nem, elég egy ku….
- Rosalie – utasította lányát Carlisle, aki félbehagyta a mondatot, így nem tudtam meg, mit is szeretett volna mondani.
Mikor beültünk az autóba, a táskámat betettem a kesztyűtartóba, és hátrafordulva intettem a többieknek, majd a tájat kezdtem el nézni, és Esme szavain gondolkodtam. Talán a te szívedet is megdobogtatja az egyikük. Ezzel a mondatával pontosan a másik fontos dolgot hozta a felszínre, amit meg szerettem volna ismerni a hátra lévő életemből. Az elsőt Renesmee már megadta nekem, egy igaz barátot, egy testvért, akire mindig és mindenben számíthatok. De a másik dolgot, vajon valaha is meg fogom tapasztalni? Hiszen az igaz szerelem nem pillanatok műve, habár egyszer volt már benne részem, törtek rám a keserű emlékek. Ahogy ránéztem Nessie-re, tudtam, hogy éppen akkor vette le a tekintetét rólam. Szerettem benne, hogy tudta, mikor ne mondjon egy szót sem, vagy éppen mikor szóljon, vagy öleljen át.
Ahogy kinéztem az ablakon, ismeretlen tájat pillantottam meg, vagyis annyira nem is volt ismeretlen. Nessie-vel sokat jártuk a környező erdőt, de ez most teljesen más volt, és nem csak a sötétség miatt. Szinte lehengerlően hatott rám az erdő illata, mikor leengedtem az ablakot, és a mély feketeség sem félelmet, hanem inkább megnyugvást árasztott, de a legfurcsább az volt, hogy mágnesként vonzott az erdő, mintha csak a lételemem lenne.
