6. fejezet - Múló fájdalmak és a meghívás

EDWARD SZEMSZÖGÉBŐL:

A lányomat és az édesanyámat néztem, ahogyan virágokat ültetnek a kertben, de a gondolataim Lily körül jártak. Szegény lánynak mennyi fájdalmat kellett elviselnie az elmúlt napokban. Nem elég, hogy beteg, de a szülei és minden élő rokona meghalt. És mikor ez jutott az eszembe, addigra már a könyvtárszoba előtt álltam.

- Gyere be, fiam – szólt ki apám, én pedig már bent is voltam.

- Apa, rájöttem a megoldásra – álltam meg az asztala előtt.

- A megoldásra? – kérdezte.

- Igen, a megoldásra, Lilyvel kapcsolatban – bólogattam, mire az arcán a leplezetlen kíváncsiság látszódott.

- És mi lenne az? – állt fel.

- Elmondunk neki mindent a családunkról, és megadjuk neki a választás lehetőségét – mondtam.

- Tudod Edward, ezen már én is gondolkodtam, amikor még a szülei éltek, de azonnal elvetettem az ötletet – hajtotta le a fejét.

- Akkor lehet, hogy elvetetted, de mára sajnos egyetlen élő rokona sincs, ezért úgy gondolom, hogy ez lenne a legjobb megoldás, mindenki számára – fejtettem ki a gondolatmenetemet.

- Igazad van, viszont várnunk kellene ezzel még, amíg egy kicsit jobban lesz – lépett az ablakhoz Carlisle, mire az ajtó vadul kicsapódott, és Alice viharzott be rajta. Mindketten ránéztünk, de a szemei elárulták, hogy a jövőben jár, majd fél perc múlva, fájdalmas tekintettel nézett ránk.

- Carlisle, valami baj lesz Lilyvel, nem láttam tisztán, de elég is volt. Fájdalmai lesznek, miközben meg mosolyog, és én ezt nem értem – hadarta.

- Alice, nyugodj meg, és ülj le - fogtam meg a vállát. – Elmondunk neked most valamit, de senkinek, még Jaspernek sem szólhatsz erről.

- Fiam, megbeszéltünk valamit, ha jól emlékszem – mondta kissé dühösen apám.

- Igen meg, de ismered Alice-t, addig fog kutatni, amíg rá nem jön, így szerintem jobb, ha tőlünk tudja meg – fordultam felé.

- Ismét igazad van, fiam, és Alice, amit most meg fogsz tudni, arról tényleg senkinek nem beszélhetsz – ült le apánk a húgom mellé.

- Értem, de mondjátok már, mert nagyon aggódom – nyugtalankodott.

- Alice, azért láthattad Lilyt fájdalmak között, mert haldoklik – mondtam, és láttam, ahogyan a kezeit a szája elé kapja, hogy elfojtsa a sikolyát.

- Ez nem lehet! Mióta tudjátok?

- A szülei elutazása előtt tudtam meg, Edward pedig nem sokra rá, amikor bejött hozzám a kórházba – válaszolt Carlisle.

- Nem tudsz rajta segíteni? – nézett rá.

- Sajnos nem, de Edwarddal pont arról beszélgettünk, hogy felfedjük előtte, hogy vámpírok vagyunk – ecsetelte apám, és Alice-nek felcsillant a szeme.

- Igen, ezt kell tennünk – csicseregte.

- De várnunk kell, mert a történtek erősen élnek még benne – állt fel Carlisle, és az asztala mögé ült.

- Rendben van, de addig is figyelni fogom őt, és tájékoztatlak titeket, ha ismét látok valamit vele kapcsolatban – azzal elviharzott, és már csak a szél hozta be a hangját a folyosóról.

- Carlisle, van még valami, amiről beszélnünk kellene – léptem mellé.

- És mi lenne az?

- Beszélnünk kell Sammel, hogy Lily velünk fog lakni mostantól, viszont a többiről ráérünk még neki szólni.

- Edward, én már beszéltem Sammel, vagyis ő keresett meg engem – nézett rám.

- Bement hozzád, a kórházba? – kerekedtek el a szemeim.

- Igen, és Lily felől érdeklődött, ami nagyon meglepett. De kiderült, hogy Emilyvel ismerték a szüleit, és bocsánatot kért, hogy nem jöttek el a temetésre.

- Ezt nem is tudtam, de honnan ismerték egymást? – gondolkodtam hangosan.

- Sam azt mondta, hogy másfél évvel ezelőtt Lilyék autóbalesetet szenvedtek a La Pushtól Forksba vezető úton. Lily valahogy kimászott az autóból, és segítségért kiabált, ő pedig arra járőrözött, és segített. Ezután a szülei lementek La Pushba, hogy személyesen is köszönetet mondjanak neki, így barátság szövődött közöttük. Viszont Lily nem járt náluk egyszer sem, de Sam szerint, valószínűleg azért, mert nem igazán tudott volna mit csinálni a felnőttek társaságában, amiben igaza is van.

- És mit szólt Sam, hogy Lily nálunk fog lakni, és tudja egyáltalán, hogy beteg? – kérdeztem.

- Nem, nem tudja, és nem is kell megtudnia egy ideig, egyébként örült neki, hogy velünk van, de ők is gondolkodtak rajta, hogy magukhoz veszik – válaszolta.

- Most nagyon megleptél, vagyis inkább Sam, mert nem gondoltam volna róla, hogy a családján kívül bárkihez is ennyire kötődne. Főleg úgy, hogy alig ismeri Lilyt.

- Engem is meglepett, de én tudtam, hogy Samnek arany szíve van, még akkor is, ha ezt sosem mutatja ki.

- Hát Carlisle, ezt ne említsd neki, még a végén a fejébe száll – nevettem –, de most megyek, mert Lily felébredt.

LILY SZEMSZÖGÉBŐL:

Éppen a fürdővizet engedtem, majd amikor nyakig belemerültem a habokba, azon kezdtem gondolkodni, hogy fizikailag nagyon jól érzem magamat, viszont lelkileg még nem teljesen. Nem voltam már annyira letört és szomorú, ráadásul az űr is kezdett kisebbedni, de vajon valaha el fog tűnni teljesen? Ezen nem azt értem, hogy el akarom felejteni a szüleimet, mert azt soha nem fogom, de a hiányukat pótolhatja-e valaki vagy valakik, annyira, hogy ne bolonduljak meg. De nem akarok megint a jövőn gondolkodni, ezért gyorsan megfürödtem, és felöltözködtem.

A nappaliban senkit nem találtam, de láttam Nessie-t, ahogyan a kertben fel-alá járkál, és valakivel beszélget a mobilján. Nem akartam megzavarni, ezért leültem a bejárati ajtó előtti lépcsőre.

- Jake, figyelj, megbeszélem apuékkal és Lilyvel is – mondta Nessie a telefonba.

Áh, ezek szerint Jake-kel beszél, akit ugyan személyesen nem ismerek, de nagyon sokat beszélt róla nekem a barátnőm. Azt mondta, hogy gyerekkora óta ismerik egymást, és mikor pár hónapja visszaköltöztek, akkor vált világossá számukra, hogy szeretik egymást, és azóta elválaszthatatlanok. Minden este találkoztak egymással, miután tőlem elindult, de amióta itt vagyok, nem hiszem, hogy találkoztak. Kicsit bántott ez, mert tudom, hogy Nessie-nek fontos Jake, mégis velem törődik, ahogyan az egész családja is. Elgondolkodtam, vajon jó ötlet volt-e, hogy a Cullen családnál maradtam, felbolygatva ezzel eddigi életüket.

- Lily, te mióta vagy kint, és miért nem szóltál? – ült le mellém Nessie.

- Nem is tudom, nem akartalak zavarni, mert Jake-kel beszéltél. És tudom, hogy amióta itt vagyok, nem is találkoztatok. Úgyhogy kapd össze magad, és irány hozzá – utasítottam.

- Lily, honnan veszed, hogy nem találkoztunk? Szinte minden nap eljön hozzám, csak késő este, amikor te már alszol. És ha nem gond, akkor most nem mennék, viszont estére meghívásunk van egy buliba, amit Jake egyik barátja, Embry szervez – mosolygott.

- És engem is meghívtak? – kérdeztem, Nessie pedig csak bólintott egyet. – De hiszen nem is ismernek – mondtam.

- Ha úgy vesszük, ez nem igaz, mert rengeteget meséltem rólad Jake-nek, és ahogy ismerem, ő pedig rengeteget mesélt a barátainak rólad.

- Tényleg? Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz – nevettem.

- Nyugi, nem mer rólad rosszat mondani, mert tudja, hogy mennyire szeretlek, úgyhogy vigyáz a szájára – karolta át a vállamat.

- Remélem is! – öleltem át. – Hol vannak a többiek? – kérdeztem.

- Esme hátul virágot ültet, mert elől már megcsináltuk, Carlisle szokásához híven a könyvtárban van, anya és apa meg ott jönnek – mutatott a folyó felé. – A többiek pedig vásárolnak, de amint hallom, már jönnek is – fordult az ösvény felé, és igaza volt, mert a sárga Porsche és a piros BMW éppen előttünk álltak meg.

- Na, lányok, mi jót csináltatok nélkülünk? – vigyorgott ránk Alice.

- Semmi különöset, csak beszélgettünk – mondtam.

- Biztos? És mi a tervetek mára? – nézett ránk felhúzott szemöldökkel, mintha tudná, hogy hivatalosak vagyunk egy buliba. Ránéztem Nessie-re, aki nem tudta, hogy mi van, de egyszer csak mérgesen nézett a nagynénjére.

- Alice, nem igaz, te már megint beszéltél Jake-kel? – állt fel mellőlem. Szegény lány, azt sem tudta, merre kapja a fejét, de aztán végül is bevallotta.

- Jól van, na, azért ne harapd le a fejem, csak hát Jake megemlítette, és...

- Mindegy, hagyjuk, nem is rád kellene haragudnom, hanem rá, amiért nem szólt, hogy neked is mondta. Ahogyan ismerlek, vettél nekünk valami csinos ruhát, ha jól gondolom – mosolygott barátnőm.

- Kislányom, ti miről is beszéltek? – kérdezte Edward. Nessie Alice-t nézte, hátha ő segít neki, de nem járt sikerrel, így én válaszoltam neki.

- Jake meghívott minket Nessie-vel ma estére egy buliba, amit egy bizonyos Embry nevű srác szervez – léptem Alice és az unokahúga elé.

- Megint Embry, miért nem lepődök meg én ezen – ingatta a fejét. – Lily én nem akarok beleszólni, de nem tartom jó ötletnek, hogy elmenj.

- Edward, tudom, hogy csak jót akarsz, de én szeretnék elmenni. Elég sok minden történt velem az elmúlt napokban, így jót fog tenni egy kis kikapcsolódás és szórakozás.

- Rendben van, de ha bármi baj lenne azonnal hazajöttök, jó? – kérdezte.

- Igen, de nem hinném, hogy bármi baj lenne apu, hisz ismered Jake-t és a többieket – válaszolt helyettem Nessie.

- Igen, ismerem őket, ezért félek is meg nem is – húzta fel az orrát.

- Na, ha mindent megbeszéltetek, akkor gyertek, és nézzétek meg, hogy mit vettem nektek – fogta meg a kezünket Alice, és már húzott is befelé bennünket. Amikor beértünk, egyből elkezdte kipakolni a ruhákat, mert hogy nem csak egyet vásárolt, hanem egy csomót.

- Alice, te hány boltot fosztottál ki? – kérdeztem tőle.

- Áh, csak öt boltban jártunk Rose-zal, és nem is vettünk meg minden ruhát, amit kinéztünk – válaszolta. – Na, melyikbe szeretnél menni Lily?

- Alice, ezek a ruhák gyönyörűek, de miért szürke, fehér vagy fekete ruhákat választottál? – néztem rá.

- Azt hittem, hogy szereted ezeket a színeket, mert általában ilyen ruhákat hordasz – szomorodott el.

- A hétköznapokban igen, vagyis az iskolában, de bulizni az élénk színeket kedvelem – mondtam félénken.

- Akkor nem feleslegesen adtam ki ezekre pénzt – pakolt ki még ugyanannyi ruhát, melyek között a szivárvány összes színe megtalálható volt.

- Alice, te boszorkány vagy?! Ezek nagyon jók, hogyan fogok tudni választani?

- Ezért vagyunk mi itt, hogy segítsünk – szólalt meg Rosalie a hátam mögött.

- Lily, egyébként mondtam, hogy a parton lesz a buli? – kérdezte Nessie.

- Mi? A parton? Akkor viszont lányok, farmer, hosszú ujjú felső, zokni és sportcipő lesz a választásom – néztem rájuk. Alice fehérebb lett, mint amilyen volt, és hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon.

- Lily, ezt ugye, nem gondoltad komolyan. A mai napon nagyon fontos, hogyan nézel ki – lépett elém.

- Alice, ez csak egy buli a parton, ahol gondolom inni fognak az emberek, nem is keveset, és ha leöntenek, mondjuk borral, akkor tönkremegy a ruha, és én ezt nem szeretném.

- Lily, kérlek, ne csináld ezt velem, vegyél fel egy szép ruhát ezek közül – nézett rám boci szemekkel.

- Lily, igaza van Alice-nek, csinos kell, hogy legyél, már csak a magad kedvéért is – kacsintott rám Rosalie.

- Na, jó, legyen, de Nessie neked is valami csini ruhában kell jönnöd – mondtam a barátnőmnek.

- Oké, válassz nekem is egy ruhát, bízom az ízlésedben – mosolygott.

- Rendben, akkor ma hasonló színű ruhákban megyünk, úgyhogy a tiéd, legyen ez a lila nyakban megkötős ruha, és nézd, milyen tök jó a mell alatti flitter rész – emeltem fel a ruhát.

- Hú, tényleg jó, és hát a hossza is tökéletes, tudod, hogy nem szeretem a rövid ruhákat.

- Persze, hogy tudom, ezért is választottam magamnak a rövidebbet, egy vékony pántút, ami szintén flitteres, csak a teljes mellrésznél – fordultam Nessie felé, magam elé téve a ruhát.

- Ha ebben a ruhában fogsz menni, Embry-től óvakodj, ezt vésd az eszedbe – szólalt meg Bella a hátam mögött.

- Jó megjegyzem, de csak nem fog rám mászni? – néztem a jelenlévőkre, akik csak kuncogtak. – Na jó, lehet, hogy másik ruhát kellene választanom – jelentettem ki.

- Nem, nem, ebben mész és kész, nincs vita! – mondta gyorsan Alice.

- Oké, akkor marad a ruha, de milyen cipőt, vagyis inkább szandált veszek fel hozzá?

- Erről is gondoskodtam – mondta Alice, majd felment az emeletre, és két dobozzal tért vissza. – Ez a tiéd, ez pedig a drága unokahúgomé – osztotta szét a dobozokat. Nessie már ki is vette az övét, egy ezüstszínű, pár centi sarkú, vékony pántos szandált, melynek a lábfej részénél lévő pántot ezüst kristályok díszítettek.

- Alice, köszönöm, és annyira örülök, hogy nem magas a sarka, mert ma valahogy nincs kedvem tipegni – puszilta meg őt Nessie, és én is így tettem, mikor megláttam a dobozomban rejlő, gyönyörű, szintén ezüst szandált, azzal a különbséggel, hogy a sarok magassága majd' másfélszerese volt a barátnőm cipőjének.

- Lily, a tiéd is nagyon szép, és azt hiszem, ma nagyon is egymáshoz öltözünk, de ez nem baj – kacsintott rám Nessie, majd leültünk a kanapéra, és estig nem csináltunk semmit, csak lazítottunk.

- - - - - 0 - - - - -

- Nessie, Lily gyertek már, itt várunk rátok a szobámban – kiabálta Alice.

- Megyünk már – vettem fel egy köntöst, és gyors léptekkel közeledtem a szobájuk felé, és mikor beértem, alig hittem a szememnek. A szoba kész szalonná vált, mindenütt smink kellékek, meg hajszárítók voltak.

- Alice, egyetlen egy dologból nem engedek, a hajam marad kiengedve, csak ki kellene vasalni – mondtam.

- A hajadat úgyis én fogom megcsinálni, és szerintem neked nagyon jól áll így, ezért én is arra gondoltam, hogy csak egyenesítsük ki – fordult felém Rosalie.

- Köszönöm, Rose, nagyon kedves tőled, hogy segítesz, és ez rád is vonatkozik Alice – ültem le egy székbe. Ezután Rosalie villámgyorsan végzett a hajammal, majd Nessie hajába csavarókat tett, és beültette a búra alá, amit eddig észre sem vettem. A barátnőm is kiengedve hagyta a haját, ami sűrű hullámokban omlott a vállaira, Alice pedig az utolsó simításokat végezte a sminkemben. A szemhéjamat a ruhámmal megegyező színűre festette, majd egy éjfekete szempillaspirállal olyan hatást ért el, hogy azt hittem, műszempillát is rakott fel, de nem, mint kiderült, viszont a számra csak egy kis szájfény került, amit egy piciny tégelyből magam kentem fel.

- Ezt elvihetném magammal? – kérdeztem kezemben a szájfénnyel.

- Persze, de mibe fogod rakni? – húzta fel a szemöldökét Rosalie.

- Ez egy jó kérdés, de az hagyján, hogy a szájfényt hová teszem, de az irataimat is magammal kellene vinnem – elmélkedtem, miközben Alice kivett a szekrényből két fekete kis retikült.

- Ezek megfelelnek? – emelte fel a két kezét.

- Nagyon is, de nekem elég lesz a kisebb, viszont azt a láncot le lehetne valahogy venni róla? – kérdeztem.

- Persze, ez eleve levehető, és nekem is jobban tetszik így – mondta Alice, majd a láncot az asztala fiókjába tette.

- Lily menj gyorsan öltözni, mert lassan indulnunk kellene – fordult felém Nessie, még mielőtt a nagynénje neki kezdett volna a sminkjének.

Így gyorsan átmentem a szobámba, kezemben a kis táskával. Az ágyra ki volt készítve minden, ezért csak fel kellett venni a gyönyörű lila fehérneműt, ami szintén vadonatúj volt, majd a ruhát, végül a szandált, amivel igaz bajlódtam egy picit, de hamar rájöttem a gyors fel és levételre. A parányi táskába bepakoltam az irataimat, egy kis pénzt, egy csomag zsebkendőt, de a szájfényt ott hagytam a másik szobában. Utolsónak még megnéztem magam a tükörben, és visszamentem Alice-ék szobájába. Bekopogtam, de semmi választ nem kaptam, ezért hát benéztem, és már senki nem volt bent. Ekkor Nessie ijesztett meg hátulról.

- Hát te kit keresel? – fogta meg a derekamat.

- Nessie, hogy tudsz te ilyen hangtalanul közlekedni? – fordultam meg hirtelen. – Egyébként csak a szájfényt szerettem volna elkérni.

- Csak nem ezt? – nyitotta szét a tenyerét.

- Oh, egy angyal vagy, köszönöm - vettem el a picinyke tégelyt, és gyorsan bele is tettem a táskámba.

- De most már tényleg indulnunk kellene – húzott a lépcső felé.

- Lassabban Nessie, az én szandálom magasabb sarkú, én nem tudok rohanni – rántottam vissza.

- Oh, bocsánat – engedte el a kezem.

- Semmi gond, csak azt hiszem, egy kicsit ideges vagyok, hiszen mégis csak számomra vadidegen emberek közé megyünk.

- Nem lesz semmi baj, hidd el nekem, mindenki nagyon kedves lesz – mosolygott, mire elkezdtem őt húzni a lépcső felé.

- Ejha, nagyon csinosak vagytok – fütyült egyet Emmett, mi pedig elpirulva megköszöntük a bókot.

- Bizony ám, nagyon szépek, és mennyire egymáshoz öltöztetek – állapította meg Edward, mi pedig csak jót kuncogtunk ezen, hiszen szánt szándékkal öltöztünk így, de amikor végignéztem Nessie-n, akkor jöttem rá, hogy nem csak a ruhánk, és a cipőnk, hanem a sminkünk is hasonlított.

- De most már induljunk, Lily – nézett rám Nessie.

- Lily, ne feledd, mit mondtam – igazította meg Bella a ruhám pántját.

- Nem felejtem el, hidd el, tudok magamra vigyázni.

- Mit nem fogsz elfelejteni? – nézett rám, majd a feleségére Edward.

- Semmi különöset, csak Bella figyelmeztetett Embryre, és a fékezhetetlen vágyaira – forgattam meg a szemeimet, amin mindenki elnevette magát.

- Hát igen, Embry világéletében csajozós marad, de nagyon aranyos ám, ahogyan a többiek is – mondta Alice.

- És kicsim – fordult felém Esme –, talán a te szívedet is megdobogtatja az egyikük.

- Na, nem, elég egy ku….

- Rosalie – utasította lányát Carlisle, aki félbehagyta a mondatot, így nem tudtam meg, mit is szeretett volna mondani.

Mikor beültünk az autóba, a táskámat betettem a kesztyűtartóba, és hátrafordulva intettem a többieknek, majd a tájat kezdtem el nézni, és Esme szavain gondolkodtam. Talán a te szívedet is megdobogtatja az egyikük. Ezzel a mondatával pontosan a másik fontos dolgot hozta a felszínre, amit meg szerettem volna ismerni a hátra lévő életemből. Az elsőt Renesmee már megadta nekem, egy igaz barátot, egy testvért, akire mindig és mindenben számíthatok. De a másik dolgot, vajon valaha is meg fogom tapasztalni? Hiszen az igaz szerelem nem pillanatok műve, habár egyszer volt már benne részem, törtek rám a keserű emlékek. Ahogy ránéztem Nessie-re, tudtam, hogy éppen akkor vette le a tekintetét rólam. Szerettem benne, hogy tudta, mikor ne mondjon egy szót sem, vagy éppen mikor szóljon, vagy öleljen át.

Ahogy kinéztem az ablakon, ismeretlen tájat pillantottam meg, vagyis annyira nem is volt ismeretlen. Nessie-vel sokat jártuk a környező erdőt, de ez most teljesen más volt, és nem csak a sötétség miatt. Szinte lehengerlően hatott rám az erdő illata, mikor leengedtem az ablakot, és a mély feketeség sem félelmet, hanem inkább megnyugvást árasztott, de a legfurcsább az volt, hogy mágnesként vonzott az erdő, mintha csak a lételemem lenne.