8. fejezet - Álom és valóság

LILY SZEMSZÖGÉBŐL:

Tíz-tizenöt perce sétálhattunk már a parton, mikor fázni kezdtem. Alice! Miért is engedtem, hogy ezt a ruhát adja rám, amikor elterveztem, hogy farmernadrágban, zokniban, hosszú ujjú felsőben és sportcipőben fogok jönni. Tudom, hogy én választottam, de ki mert volna azoknak a boci szemeknek nemet mondani?! Eleve amikor elmondtam neki a tervemet az öltözékemmel kapcsolatban, sápadtabb lett, mint amilyen eleve volt. Azt hajtogatta, hogy a mai napon fontos, hogyan fogok kinézni. Most jövök csak rá, hogy lehet igaza volt, de hát akkor is nagyon fázom.

Hirtelen megálltam, elkaptam Paul kezét, és ahogyan leültem a homokba, magam mellé húztam. Nem szólt semmit, csak a tengert nézte, ám ekkor a mellkasomhoz húztam a lábaimat, aztán a pulóver alá gyömöszöltem őket, és most örültem csak igazán, hogy hosszú ez a felső, mert még a lábfejeimet is elfedte. Mikor Paul rám nézett, a fejét rázta, majd gyorsan felpattant, hogy közvetlenül mögém ülhessen.

- Hisz, te remegsz és vacogsz, jól vagy? – kérdezte kissé rémülten.

- Semmi bajom, csak rettentően fázom – dideregtem.

Szorosan magához húzott, majd átölelt, így a melegsége átjárta a hideg végtagjaimat. Nekidőltem a mellkasának, éreztem ágyékát magam mögött, viszont a kezeim még mindig nagyon fáztak a közelsége ellenére is. Kezeit a térdemen pihentette, mire én óvatosan kinyújtottam a sajátomat, és a tenyerei alá csúsztattam azokat. Megborzongott, mert borzalmasan hidegek voltak az ujjaim, mégis összekulcsolta őket, és az ölembe helyezte. Nem tudom, hogy meddig ültünk így, csak azt éreztem egy idő után, hogy már nem fázom, ezért kibontakoztam az öleléséből, de csak azért, hogy szembefordulhassak vele. Lábaimat átvetettem a lábain, és közelebb csúsztam hozzá.

Végigsimítottam a kezein a kézfejeitől a válláig, megsimogattam az arca mindkét oldalát, de nem köszönetképpen, hanem azért, mert a szívem ezt diktálta. Ekkor az arcomat a két kezébe vette, és gyengéden, mégis vadul megcsókolt. Ereimben éreztem a forróságát, az ajkai perzselték az ajkaimat, a nyelve az én nyelvemet kereste, s mikor rátalált, vad keringőre kérte fel. Éreztem, hogy a derekamnál fogva megemel, és az ölébe ültet. A pulóver alját fogta, aztán egyetlen határozott mozdulattal levette rólam. A szemébe néztem, melyben szenvedélyt láttam, amit éreztem a csókjaiban, az érintéseiben és az öleléseiben is. Először a nyakamat halmozta el csókokkal, majd a vállaimat. Kívántam őt, ahogyan ő is engem.

Azonban míg neki ezernyi ilyen éjszaka juthat, nekem talán csak ez az egy. Semmi sem gátolhat meg abban, hogy ma éjszaka szeretkezzek vele, de nem itt. Nem a homokos tengerparton, ahol bárki észrevehet minket. Hirtelen magához rántott, és még szenvedélyesebben csókolt. Gondolataimban csak az járt, hogy valaki észrevehet minket, így a számat ekkor elhagyta a ne szó. Ám mire befejezhettem volna, amit mondani akartam, Paul már sehol sem volt.

Láttam a tornacipőit az erdő szélénél, és hallottam egy fájdalmas nyüszítést az erdőből. Nem tudom miért, de az erdő ismét vonzani kezdett. Felugrottam, és rohantam a semmibe. Nem láttam semmit, csak a sötétséget éreztem magam körül. Folyamatosan pörögtek agyamban a vészjósló kérdések: Mi lehet vele? Baja esett? Miért rohant el? Kínzott a fájdalom és a kétségbeesés szétszaggatott belülről. Térdre rogytam, halkan zokogtam, és csak suttogásként hatott számból Paul neve, melyet azon nyomban elnyelt az erdő sötétje.

Néhány pillanat múlva meleg kezek érintették a vállaimat, és rekedtes hang hatolt a tudatomba.

- Ne haragudj, hülye voltam, kérlek, bocsáss meg – suttogta a fülembe.

Hirtelen álltam fel, majd fordultam meg. Úgy szorított magához, mintha mindent elveszthetne a következő percekben, és én is úgy öleltem, csakhogy én el is veszíthetem.

- Tudod, a hirtelen természetem, és… – Nem tudta befejezni, mert a szájára csúsztattam az egyik ujjamat.

- … és az a képességed, hogy nem hallgatod végig a másik embert – néztem rá rosszallón.

- Sa…

- Csss! Paul, én nem azt akartam mondani, hogy ne, hanem hogy ne ott, azaz a parton.

Arcán a fájdalom és a bűntudat jelei váltakoztak. Megfogta a kezemet, és még beljebb húzott az erdőbe. Jó pár métert mentünk, amikor is olyan látvány tárult a szemem elé, amiről azt hittem, hogy csak álmodom.

Az erdő közepén egy forrás volt, melyből vízesések ontották a vizet a sziklák mélyedéseiből. A levegő is sokkal melegebb volt, mint a parton.

A szandál alján keresztül éreztem, hogy meleg a homok, de meztelen lábbal is éreznem kellett ezt a meleget, így kiléptem a szandálból, hogy a homokba fúrhassam a lábaimat. Paul csak nézett engem, én pedig úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit éppen most lepett meg az egyik barátja egy felejthetetlen élménnyel. Paulra néztem, ő pedig intett a kezével, és a víz felé invitált.

- Gyere! Ha a homok tetszik, akkor ezt is élvezni fogod.

Elindultam felé, és mikor a lábam a vízhez ért, rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Meleg vizű forrás tört fel itt a felszínre, egy nagyobb folyót képzett már a vize.

- Van kedved úszni velem egyet? – pillantott rám Paul.

- Nincs, mert nem tudok úszni – néztem rá rémülten, és hátrálni kezdtem. Nem léptem hátra két lépést sem, de már Paul karjaiban voltam, és egyre beljebb sétált velem. A nyakába kapaszkodtam, és milyen jól tettem, mert egyszer csak elengedett, de mikor látta a félelmet a szememben, a derekamnál fogva magához szorított.

- Te tényleg nem tudsz úszni - borzadt el remegve.

- Igen, tényleg nem tudok – helyeseltem. Nagyon kényelmetlen volt a testhelyzetem, ezért egyik lábamat a dereka köré fontam, de úgy látszik, egyre gondoltunk, mert a másik lábamat ő helyezte a dereka köré. Ezután lelépett velem a peremről, ahol eddig állt, így szinte az egész testem érezhette a víz melegét.

Ott folytattuk, ahol a másik parton abbahagytuk. Ott csókolt, ahol ért, és én is ott csókoltam, ahol értem. De ennél több nem történt köztünk.

Mikor visszamentünk a peremig, valahol örültem, hogy szilárd talajt érezhetek a lábam alatt. Kézen fogva sétáltunk ki a partra, amit lehet, hogy nem kellett volna, mert hiába volt kellemes az idő, vizes ruhában piszkosul fáztam. Paul a hátam mögé lépett, és átölelt. Annyira meleg volt a teste! Hátrafordultam, hogy mondjak neki valamit, de már sehol sem volt. Néztem az erdőt, és egyszer csak kilépett a fák közül, kezében a zöldes pulóverrel, meg két takaróval a másik partról. Leterítette az egyik plédet, a másikat pedig elém tartotta, majd elfordult, hogy át tudjak öltözni. A baj csak az volt, hogy még így is fáztam, talán a fáradtságtól.

- Lily, szedek pár darab fát, hogy tüzet rakhassak, mert látom, hogy majd meg fagysz – mondta az erdő széléről, én pedig ismét néztem, ahogy elnyeli a sötétség.

Leültem a takaróra, összekuporodtam, és a vízesést néztem. Mire feleszméltem, már ropogott mellettem a tűz, Paul pedig éppen mögém ült. Lágy csókot lehelt az arcomra, én pedig mellkasának dőlve hallgattam a szívverését. Nagyon fáradt voltam, és a teste melege lepelként terült rám, altatóm pedig a szívverése volt.