BREAKING DAWN

2010. május 4., kedd

EGY KIS INFO

Kedves Olvasók!

Szeretnék veletek megosztani pár dolgot a bloggal kapcsolatban.

Az első az az lenne, hogy én egy rettentően vizuális ember vagyok, és szeretek arcokat is csatolni a karakterekhez. Igaz a legfőbb szereplők megtalálhatók ugyan oldalt, de rajtuk kívül sok mellékszereplő lesz a történetben, akikhez akkor amikor megjelennek, rögtön képet is csatolok. De amint az első fejezetben láthattátok, nemcsak a szereplőkhöz, hanem tárgyakhoz és egyéb dolgokhoz is csatolok képeket.

A második az lenne, hogy a képek mellett zenéket is fogtok kapni. És ezek a zenék általában nem egy egész fejezetre fognak vonatkozni, hanem csak a fejezet egy részére. És ezt úgy szeretném megoldani, hogy ahhoz a részhez szeretném majd berakni, amire vonatkozik. Ha ez nem fog sikerülni, akkor a videó a végére kerül és majd valahogy kiemelem a fejezetben, hogy melyik részhez ajánlom.

A harmadik, hogy általában angol nyelvű számokat választottam, és sajnos az én angol tudásom nagyon gér, de nem tudom, hogy akik olvassák azok, hogyan állnak az angol nyelvvel. Ezért kitaláltam, hogy a számok eredeti szövege és a fordítás is meg lesz található majd a fejezet végén. A fordításért ezer meg ezer köszönet Nikinek.

És ha már a zenéről írtam, akkor kaptok egy számot, ami ha azt nézzük a főcímdal, vagyis egy olyan szám, ami az egész történetet tükrözi. Sajnos ehhez a számhoz csak az eredeti szöveget tudom csatolni, mert spanyol. De ha találok valakit, aki le tudja fordítani, akkor a fordítást is felteszem.

A dal Enrique Iglesias: Nunca Te Olvidaré című száma, és a címe magyarul annyit jelent, hogy Soha nem foglak elfelejteni.



DALSZÖVEG

NUNCA TE OLDIDARÉ (SOHA NEM FOGLAK ELFELEJTENI)

Pueden pasar tres mil anos.
Puedes besar otros labios,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare.

Puedo morirme manana.
Puede secarse mi alma,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare.

Pueden borrar mi memoria.
Pueden robarme tu historia,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare.

Como olvidar tu sonrisa.
Como olvidar tu mirada.
Como olvidar que rezaba
para que no te marcharas.

Como olvidar tus locuras.
Como olvidar que volabas.
Como olvidar que aun te quiero
mas que a vivir, mas que a nada.

Pueden pasar tres mil anos.
Puedes besar otros labios,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare.

Puedo morirme manana.
Puede secarse mi alma,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare.

Puedes echarme de tu vida.
Puedes negar que me querias,
pero nunca te olvidare.
Sabes que nunca te olvidare.

Como olvidar tu sonrisa.
Como olvidar tu mirada.
Como olvidar que rezaba
para que no te marcharas.

Como olvidar tus locuras.
Como olvidar que volabas.
Como olvidar que aun te quiero
mas que a vivir, mas que a nada.

Pueden pasar tres mil anos.
Puedes besar otros labios,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare,
pero nunca te olvidare.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése