7. fejezet - VONZÁS ÉS FORRÓSÁG

Sziasztok!

Itt a várva várt fejezet, amelyben Lily és Paul találkoznak!!! :)

Előre szólok, hogy lehet kevés lesz benne Paul :(, de a többiben már mindig jelen lesz! :)

LILY SZEMSZÖGÉBŐL:

- Lily, Lily! – szólongatott Nessie.

- Igen? – kérdeztem vissza még mindig megbűvölten.

- Mondd, mi olyan érdekes van abban az erdőben a sötétségen kívül? – érdeklődött Nessie kissé zavartan.

- Semmi, semmi, csak tudod, furcsának fog tűnni, de valahogy vonz ez az erdő – feleltem nagyon lassan.

Ahogy ránéztem, elkerekedett szemekkel pislogott felém, és nem értettem, hogy miért. Leállította az autót, és láttam, hogy egy jóképű, csupa izom srác rohan felénk. Mire kiszálltunk, oda is ért, majd felkapta Nessie-t, megpördült vele, lágyan megcsókolta, és rámosolygott. Aztán rám nézett, hogy bemutatkozzon.

- Szia, Jake vagyok – nyújtotta felém a kezét. Elfogadtam, és éreztem, hogy mennyire meleg az érintése, szokatlanul meleg, mégis jóleső.

- Szia, én pedig Lily vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek, Nessie már rengeteget mesélt rólad – mondtam.

A gyors bemutatkozás után, elindultunk a többiek felé, de engem még mindig az erdő vonzott. Mikor közelebb értünk, végignéztem a jelenlévőkön, akik olyanok voltak, mint egy nagy család. A férfiak mind ugyanúgy néztek ki, rövid, fekete haj, szintén fekete szemek, a réz bőrükön meg még jobban kirajzolódtak az izmaik. Így még inkább család benyomását keltették, akár a testvérek. Ekkor megakadt a szemem két ismerős arcon, és Sam éppen felém sétált, de az én gondolataim egy másfél évvel ezelőtti éjszakán jártak.

- Szia Lily, rég találkoztunk – állt meg előttem, én pedig még mindig csak bámultam őt. - Hogy vagy? - kérdezte.

- Szia Sam, köszönöm, jól vagyok – ám ez hazugság volt, és ezt a könnyes szemeim el is árulták.

- Kislány, sajnálom – szorított magához, és én mentőövként kapaszkodtam belé, és bújtam a mellkasába. Mikor kicsivel jobban lettem, letöröltem a könnyeimet, majd elléptem tőle.

- Köszönöm, tudod Sam, sosem fogom elfelejteni, amit aznap éjszaka a szüleimért tettél, mindig hálás leszek érte.

- Én örülök, hogy segíthettem és ezáltal két csodálatos embert ismertem meg Martha és John személyében. De ma ne beszéljünk a múltról, mert mosolyt szeretnék látni az arcodon. Nessie, Jake – fordult feléjük –, bemutatnátok a többieket Lilynek? – kérdezte.

- Persze, gyere Lily, vagyunk egy páran, de nem vészes – mondta Jake, majd egyesével bemutatott mindenkit, és az utolsó ember pont Embry volt.

- Hello, szép hölgy – tárta szét a karjait.

- Héhé, a kezeid maradjanak csak ott, ahol vannak – léptem hátrébb két lépést, mire mindenki hangosan felnevetett, majd Jake Sam felé fordult.

- Sam, hol van Paul? – kérdezte hűvösen.

- A hátad mögött, testvér.

Én pedig azonnal a rekedtes hang irányába fordultam, és egy jóképű, izmos, vad kisugárzású srác lépett ki az erdőből. Nem volt rajta más, csak a tornacipői, meg egy farmer rövidnadrág, és a kezében lévő pólót is éppen akkor vette fel.

- Áh, Paul, épp időben, hadd mutassam be neked Lilyt – nézett rá, majd rám Jake.

Paul elindult felém, én pedig zavaromban, mert igenis zavarban voltam, lehunytam a szemem. Mire kinyitottam, már ott állt velem szemben, pár centi távolságra. Hallottam a szaggatott légzését, és éreztem a leheletét az arcomon. Teljesen megszédített, de azért észnél voltam. Kinyújtottam a kezemet felé, és bemutatkoztam.

- Szia Paul, Lily vagyok – ránéztem, de semmi válasz, semmi reakció. Ez szíven ütött, így leengedtem a kezem, ám ekkor utána kapott.

- Öhm, szia, ahogy Jake is mondta, Paul vagyok. Örülök, hogy megismertelek – nézett a szemeimbe.

Jól látom, hogy ez a srác is ugyanolyan zavarban van, mint én? Igen, határozottan! Mosolyra húzódott a szám, és nemcsak az előbbi kínosnak mondható szituáció miatt, hanem azért is, mert Paul még mindig fogta a kezem, és a bőre hőmérséklete ugyanolyan meleg volt, ha nem melegebb, mint a többi férfié és egy lányé, Leah-é. Észrevette, hogy a kezeinket nézem, és pillanatok műve alatt elengedte azokat. A többiekre néztem, de senki nem szólt egy szót sem, csak bámultak minket és mosolyogtak. Elgondolkodtam, hogy vagy ők a furcsák, vagy én. Majd Samen akadt meg a tekintetem, mert hol engem, hol Pault tüntette ki a figyelmével. Egyszer csak biccentett a fejével neki, ő pedig elindult felé. Nem tudtam mire vélni az egészet, de hát nem is ismerem őket. A következő pillanatban Jake szólt hozzám.

- Gyere Lily, üljünk le a többiekhez.

Körbenéztem, és két fatörzs még üres volt. Ahogy elindultunk feléjük, Sam és Paul úgy távolodott tőlünk. Mikor arrafelé néztem, amerre elindultak, már alig láttam őket.

Vajon, mi lehet ennyire fontos, hogy tőlünk távol kelljen megbeszélniük? Nem tudtam, és nem is tudhattam a választ. Hátrafordultam a fatörzsön, és a végtelen tengert kezdtem el nézni. Hamar meguntam, mert bántotta a szememet a sötétség, és inkább a tűzbe meredtem, majd Emily hangját hallottam meg, ahogyan egy dalt dúdol egy, a karjaiban fekvő fiúcskának. Emilyvel sem találkoztam többször, mint Sammel, de az arca mindig keserűséggel töltött el. Nem tudom, hogy mi történt vele, de azt igen, hogy egy gyönyörű nő, még így is, aki imádja a férjét. Felálltam, és leültem mellé.

- Ha jól gondolom, ő Rage – suttogtam.

- Igen, ugye milyen sokat változott mióta utoljára találkoztunk? Ahogyan te is – nézett rám Emily. – Kész nő lettél.

- Köszönöm, ő pedig kész energia bomba, mivel még mindig nem alszik ám, ugye Rage? – emeltem fel Emily karját.

- Nem ám – válaszolta, miközben felült, és a következő percben már az én ölemben ült. – Én emlékszem rád, te vagy Lily, ugye? – kérdezte.

- Igen, így van, de mi csak egyszer találkoztunk, te meg így emlékszel rám? – lepődtem meg.

- I-i-i-gen – válaszolta, miközben egy óriásit ásított.

- Kicsi, nem vagy te álmos? – csikiztem meg.

- De igen – nevetett –, csak anya nem énekel nekem.

- Rage, már vagy fél órája énekelek neked, de te mégsem alszol – nézett rá anyai szigorral Emily, miközben mosolygott.

- Akkor, mit szólnál hozzá, ha én énekelnék neked valamit? – kérdeztem Rage-et.

- Tényleg, énekelnél nekem?

- Igen, de csak akkor, ha megígéred, hogy elalszol közben – mondtam cselesen.

- Jó, megígérem – szontyolodott el. Hát nem irigylem a szüleit, ha mindig így kell neki könyörögni, hogy aludjon. De amikor Rage a karjaim közé bújt, rögtön megváltozott a véleményem. Nem tudtam, hogy el fog-e aludni, de egy próbát megér, régen énekeltem ezt a dalt, de azért menni fog.

LULLABY, MY BABY

DALSZÖVEG

Lullaby my baby
Let me sing good night
Though the day is fading
New one will be waiting
You must sleep now darling
Everything's alright

Lullaby my baby
As the nighttime falls
Through the dreams you're sailing
Facing shadows bravely
Keeping every moment
In your heart and soul

Lullaby my baby
As I watch you sleep
I remember dreaming
How I'll have you with me
Now you're here darling
And my world's complete

FORDÍTÁS

Aludj el, kisbabám,
hadd énekeljem el neked, hogy jó éjszakát.
Ez a náp már lemenőben,
ám a holnap teréd vár,
aludj el, kincsem,
minden rendben.

Aludj el, kisbabám,
a nap lenyugvóban már.
Az álmok óceánján hajózva,
bátran szembenézve az árnyakkal,
őrizz meg minden emléket,
a szívedben és a lelkedben.

Aludj el, kisbabám,
miközben alszol, nézlek téged,
visszaemlékezem,
hogyan is tartottalak a karjaimban.
Most itt vagy velem,
és a világom így kerek.

Miközben énekeltem, a karjaimban ringattam Rage-et, és ez megtette a hatását, mert a dal végére el is aludt. Ezután Emily karjaiba helyeztem őt, aki megköszönte, hogy elaltattam a rosszcsont fiát, ő pedig tovább ringatta.

Visszaültem a másik fatörzsre, és a tüzet kezdtem el nézni, de pár perc elteltével Nessie-ékre tévedt a tekintetem. Annyira boldogok, tökéletesen összeillenek és kiegészítik egymást. Jake-ből áradt a Nessie iránti szerelme, amely persze fordítva is igaz. Szinte tapintani lehetett a köztük lévő tiszta, felfokozott érzelmet. Nessie észrevette, hogy őket nézem.

- Lily, valami baj van? – kérdezte.

- Nincs semmi, csak néztelek titeket, és rájöttem, hogy nagyon összeilletek. Szép pár vagytok.

- Köszönjük Lily, én is így gondolom – válaszolt Nessie helyett Jake. Rájuk mosolyogtam, és csak a fejemet ráztam, mert tudtam, hogy nem itt akarnak lenni, főleg nem rám vigyázni.

- Srácok, menjetek nyugodtan. Elleszek egyedül, higgyétek el. Nem fog velem történni semmi – mondtam nekik.

- Na, az tuti biztos, csak jöjjön vissza Pa… – Nem tudta befejezni, mert Nessie a szájára tette a kezét. Furcsán nézhettem rájuk, mert Jake nagyot kacagott és Nessie is mosolygott.

- Biztos elleszel? – aggodalmaskodott Nessie.

- Hát persze. Menjetek nyugodtan.

Kérésemnek eleget téve, kéz a kézben elindultak a part mentén, ám ekkor kaptam csak észbe…

- Nessie! – kiáltottam utána, aztán elkezdtem feléjük szaladni. Mikor odaértem, döbbenetet láttam rajta.

- Nyugi, semmi gond nincsen, csak hagyd már itt, légy szíves a kocsid kulcsát és a papírjait. Ha esetleg úgy érzem, hogy fáradt vagyok, és haza szeretnék menni – kapkodtam a levegőt.

Szinte éreztem Nessie megkönnyebbülését, amikor elővette táskájából a kulcsot és az iratokat. Átadta nekem őket, majd megölelt. Visszafelé sétáltam a tűzhöz, leültem a farönkre, a kulcsot és a papírokat a lábamhoz tettem a homokba, mivel a táskám a kocsi kesztyűtartójában pihen, zsebem meg nem volt.

Nem tudom, mióta nézhettem a tüzet, de arra eszméltem, hogy ismét Nessie-éken gondolkodom. Mennyire szeretik egymást, mennyi közös emlékük, percük, napjuk, hónapjuk, évük lesz még együtt. És igen, az idő homokórája ismét itt lebeg felettem. Fájt, hogy nekem sohasem lesz esélyem megismerni az igaz szerelmet. Nagyon fájt, de nem gondolkozhatok ilyeneken, erősnek kell lennem, és harcolni a gyógyulásomért.

Behunytam a szemem, mély levegőt vettem, hogy a sós levegő kiűzze az előbbi gondolataimat a fejemből. Mikor felnéztem a tűzbe, hirtelen kirázott a hideg. Kissé lehűlt a levegő és fáztam. Mire ezeket kigondoltam, meleg kezek súrolták a bőrömet, és egy szőtt takaró borította be a testemet. Hátranéztem, és Paul állt mögöttem, rám mosolygott, majd leült mellém.

- Úgy vettem észre, hogy fázol, remélem nem gond, hogy rád terítettem a takarót – mormolta halkan.

- Nem, semmi gond, mert valójában tényleg kezdtem egy kicsit fázni - válaszoltam.

- Akkor jó – ült le mellém.

Percekig némán ültünk egymás mellett, hol a tüzet néztük, hol egymást. Rájöttem, hogy sosem voltam az a lány, aki a múlt századok szokásainak él, és nem vártam el soha, hogy egy férfi kezdeményezzen. Felé fordultam, és ő is éppen ekkor nézett rám.

- Paul, tudnál nekem hozni egy pulóvert vagy egy kardigánt? – kérdeztem tőle. Kissé megdöbbent ugyan, de megszólalt.

- Úristen, te fázol az alatt a vastag takaró alatt? – kerekedtek el a szemei. Nem akartam megbántani, de elnevettem magam.

- Nem, nem fázom ez alatt a takaró alatt, viszont elég furcsán néznék ki, ha húznám magam után sétálás közben – nevettem még mindig. Erre már ő is elnevette magát, és jókedvvel indult el pulóvert szerezni nekem.

- Tessék, csak ezt találtam – átnyújtotta a kezében lévő zöldes színű pulóvert.

- Köszönöm, ez jó lesz.

Miután felvettem, rájöttem, hogy körülbelül még négyszer belefértem volna, elkezdtem hát felhajtani az ujjait, és az ötödik hajtás után már kilátszottak belőle a kezeim. A hosszával viszont nem tudtam mit kezdeni, az alja a térdeimet súrolta. Mikor végignéztem magamon, összegeztem magamban, hogy elkeserítő látványt nyújthatok.

- Hát, nagyon szépen festhetek most – mondtam.

- Szerintem csinos, kifejezetten csinos – incselkedett velem Paul.

- Tudod, lehet, hogy a takaróval jobban jártam volna – nevettem el magam.

Viszont nem mondtam butaságot, mert a takaró bézs alapszíne, mely teljesen elütött Paul rézszínű bőrétől, és a tűzvörös lángmotívum, amely a belőle áradó forróságot jelképezte számomra, rettenetesen gyönyörű volt. Merengésemből Paul ébresztett fel.

- Min gondolkozol? – kérdezte egy torokköszörülés után.

- Nem fontos - néztem rá szelíden. Válaszom után közelebb lépett hozzám, éreztem, ahogy felmelegszem a közelségétől, és ahogy a lélegzete perzseli az arcomat.

- Én úgy gondolom, hogy bármelyikben csinos lennél – nézett végig rajtam –, és az is vagy – bókolt, miközben a szemembe nézett.

Mit válaszoljon erre az ember? Azt, hogy köszönöm, ennél sablonosabb szöveg nem is létezik. Viszont, ha a köszönöm mellé egy mozdulat is társul, teljesen más jelentésbe burkolózik a szó.

- Köszönöm – és ahogy kimondtam ezt a szót, jobb kezemmel végigsimítottam arca bal oldalán. Zavarba jöttem előbbi tettemtől, de élveztem is egyben.

- Indulhatunk sétálni? – törték meg szavai a pillanatot, de nem bántam, mert tudtam, rengeted felejthetetlen pillanat vár még ránk a mai éjszaka.