17. fejezet - Igaz érzelmek

LILY SZEMSZÖGE:

Rengeteg papírt kellett aláírnom, és szívből örültem, hogy Thomas asszisztense Mary segített nekem ebben.

Minden dokumentumon a Lily Cullen Harper név szerepelt, és mikor először írtam le új nevemet, akkor tudatosult bennem, hogy már tényleg teljes jogú tagja vagyok a Cullen családnak. Már vagy tíz perce irogathattam alá, mikor Mary megszólalt.

- Ez az utolsó kisasszony – tolta elém a papírt.

- Ennek örülök – firkantottam rá a nevem. A főnöke ekkor lépett be az irodába, kezében egy kocsi kulccsal.

- Végeztek Mary? – kérdezte semmitmondó hangon.

- Még beteszem egy dossziéba Miss Cullen példányait – válaszolta az asszisztense. A férfi lenézően nézett rá, pedig meg sem érdemelte ezt. Szegény lányt a sírás kerülgette, mégis szorgosan rendezgette a papírokat. Átnyújtott nekem egy drapp színű mappát, majd elindult az ajtó felé.

- Mary várjon, egy pillanatra – indultam el felé, és a mappát letettem az asztalra. – Nagyon szépen köszönöm a segítséget – mosolyogtam rá.

- Ez a munkám kisasszony – válaszolta, majd kisétált az ajtón. Nem akart engem megbántani, de szabadulni akart a főnöke kémlelő tekintetétől. Rettentően dühös lettem Thomasra, mert Mary nagyon jó munkaerő, így nem értem miért viselkedett így vele.

- Mondja Thomas, mit tett Mary, hogy így bánik vele? – kérdeztem rá. Megdöbbentette a kérdésem és alig tudott megszólalni.

- Semmi különöset – válaszolta.

- Kérem, ne nézzen hülyének, látom, hogy szinte undorral néz szegény lányra – mondtam neki.

- Lily, Mary szerelmes belém – nyögte ki halkan. Elnevettem magam, elsősorban Mary vakságán, másodsorban Thomas arckifejezésén.

- És mondja, maga szerint ezzel a viselkedéssel kiábrándul magából? Ennyire nem lehet ostoba. Én úgy gondolom, hogy hívja meg őt vacsorázni és mondja el neki, hogy Ön a saját neméhez vonzódik – biztattam. Döbbenten nézett rám, és mintha elszégyellte volna magát.

- Ez nem olyan egyszerű. Én vagyok az igazgató, tekintélyem van az emberek körében. Mit szólnának, ha megtudnák? – sóhajtott.

- Ugyan már, szerintem nagyon sokan tudják, de legalábbis sejtik, és így is tisztelik magát. A tisztelet nem nemi identitás kérdése. Gondolom maga megfelelő körülményeket, és jó feltételeket biztosít az alkalmazottainak, és ezért szeretik magát – mondtam. Megnyugvást láttam a tekintetében, de belülről őrlődött.

- Igaza van, ma beszélni fogok Maryvel – jelentette ki. Öröm töltött el, hogy ezek után átalakul ugyan a viszonyuk, de legalább jól együtt fognak tudni majd dolgozni. - Áh, majd el felejtettem a kocsi kulcsokat – rázta meg a kezét.

- Szuper – vigyorogtam. – Ha jól gondolom, akkor végzetünk, és indulhatok haza – kaptam ki a kulcsokat a kezéből.

- Igen. Menjen és élvezze az új autóját – intett. Nekem sem kellett több, bepattantam az autóba, beindítottam a motor, amely úgy dorombolt a motorháztető alatt, mint egy alvó kismacska a kosarában.

Kigurultam a szalonból, a tetőt leengedtem, hogy a nap felmelegíthesse a bőrömet. A GPS-t nem akartam használni, mert félig-meddig megjegyeztem az utat. Fantasztikus érzés volt ezt az autót vezetni, főleg, hogy a sajátom volt. Bekapcsoltam a rádiót és Israel Kamakawiwo'Ole’ ’IZ': Somewhere Over The Rainbow című számát kezdték el játszani.

Gyönyörű zene, még gyönyörűbb gondolatokkal. Mikor vége lett a számnak, drasztikus stílusváltás következett. Négy gyönyörű hangú énekesnő: Lil ’ Kim, Mya, Pink és Christina Aguilera közös száma a Lady Marmalade dübörgött a rádióból.

Szeretem ezt a számot, de főleg a videó klipjét. A régi idők budoárjait, a fülledt erotika kézzel tapintható vágyait testesítette meg ez a szám. Szerettem volna abban a korban élni, amikor a csábító fehérneműk, a gyönyörű fűzők, a csipke, a szatén, a selyem és a brokát voltak a férfiak veszte6. Abban a korban, ha szeretője volt az embernek, nem vetették meg, nem néztek rá undorral. A nők szerepe akkor egészen más volt. A férfiak bábuként rángatták őket, szép és kihívó ruhákba öltöztették a feleségeiket, hogy a társaságban a többi férfi epekedve sóvárogjon asszonyaik iránt. És miután már az italtól kellőképpen agresszívvá váltak, féktelen vágyaikat olykor kegyetlenül, fájdalmasan élték ki rajtuk. Ezen gondolkozva rájöttem, hogy mégsem akarom azt a korszakot. Túlságosan feminista voltam ahhoz, hogy elviseljem a férfiak kényuralmát a nőkkel szemben. Így történt, hogy Jake-kel is összeszólalkoztam reggel, ezért maradok inkább a való világnál, ahol mindenki egyenlő. De más is eszembe jutott ám erről a számról, mégpedig a Sexual Desire nevű klub Seattle-ben.Jártunk már párszor abban a klubban Nessie-vel. Nincs tömeg, viszont a zene szuper, igazi kubai és latin zenét játszanak, melytől forr az ember vére. Nemcsak énekelni szeretek, hanem táncolni is, és főleg a szenvedélyes táncokat, amelytől lángol két ember között a szenvedély. Ha hazaérek, megbeszélem Nessie-vel, hogy menjünk el ebbe a klubba, biztos neki is tetszeni fog az ötlet.

˜ ˚ ˜

Másfél órája lehettem már úton, amikor csörgött a telefon.

- Igen, itt Lily Cullen Harper – szóltam bele a telefonba.

- Szia, kislány, mikor érsz már haza? – kérdezte Emmett.

- Nem tudom, már másfél órája vagyok úton, és szerintem még beletelik vagy ugyanennyibe, míg eljutok Forks határáig – feleltem.

- Milyen kocsit vett neked Alice, hogy ennyi időbe telik hazaérned?

- Nem a kocsival van baj Em, én nem vagyok a száguldás híve – forgattam meg a szemeimet.

- Na, jó, ha már beértél Forksba, akkor csörögj ránk, valaki elszalad eléd, hogy mutassa az utat – és letette a telefont. Nem vagyok én hülye, hogy ne találjak el a házig. Dehogy hívom fel őket. Viszont tényleg jó lenne hamar hazaérni, mert reménykedem abban, hogy Paul várni fog engem, de ha nem így lesz, akkor legalább Jake legyen ott. Ezen ötletem cselekvésre késztetett. Benyomtam a gázpedált, és a sebességmérő már 180 km/h-t mutatott. Így talán valamivel előbb otthon leszel, de ennél gyorsabban már nem akartam menni. Egy óra múlva már el is értem a forksi táblát, lekanyarodtam az úton, és elsőre megtaláltam a haza vezető utat. Tudtam jól, hogy hallják, hogy jövök, és számítottam Emmett gúnyos vigyorára és csípős megjegyzéseire, ezért tövig nyomtam a gázt, és mikor már majdnem a ház elé értem, hirtelen behúztam a kéziféket. A kocsi 180 fokot fordult, és megálltam közvetlen Emmett mellett. A szívrohamot hozhattam mindenkire az arcukat elnézve.

- Hatásos parkolás – nyitotta ki a kocsiajtót Jasper.

- Köszönöm – nevettem. Szemeim Paul keresték, de sajnos nem találták, de Jake ott állt Nessie mellett, így valamelyest megnyugodtam.

- Sziasztok – köszöntem, mert még a döbbenet mindig ott volt az arcukon. - Ennyire nem tetszik az autó? – néztem végig rajtuk, pedig tudtam, hogy az előbbi manőverem tette be nekik a kaput.

- Szép darab, jó ízlésre vall – járta körbe az autót Rosalie. – Ha bármi baj lenne vele, szólj és átnézem neked – ajánlotta fel. Most az én arcomra ült ki döbbenet. Rosalie egy gyönyörű nő volt, aki élt-halt a divatért és a csodás ruhákért. Nehéz elképzelnem, ahogy egy autó alatt, olajos ruhákban és tetőtől talpig olajosan kocsit szerel.

- Édesem, most sikerült meglepned Lilyt – karolta át Rosalie-t Emmett. – Nézd az arcát – majd felkacagott. Rosalie rám nézet, én meg zavaromban lehajtottam a fejem.

- Semmi gond Lily, nem te vagy az egyetlen, aki nem nézi ki belőlem, hogy értek a kocsikhoz – mosolygott szomorúan.

- Rosalie, nem erről van szó. Én, csak nem tudlak elképzelni olajosan, szakadt farmerban – magyaráztam. Mindenki nevetett, még Rosalie is, én meg kezdtem megnyugodni, hogy mégsem sértettem meg annyira. Egyszer csak csörögni kezdett a mobilom, amit a kocsi ülésén hagytam. De Nessie már ott is termett és fel is vette. A mosolygós arca döbbenetbe fordult át egyetlen másodperc alatt, majd letette a telefont. Mindenki egymás tekintetét fürkészte, hogy mitől változott meg a hangulata.

- Azt üzente egy hölgy, hogy valami dosszié ottmaradt, de majd elpostázza Lily Cullen Harper névre – nézett rám kerek szemekkel. Senki nem tudott megszólalni, a levegő is szinte megállt, nem tudtuk, hogy sírni fog vagy nevetni. Néztük egymást, és nekem gondolatok ezrei cikáztak fejemben. - Ezek szerint lett még egy nagynéném – szólalt meg, miközben Carlisle-ra nézett.

- Nessie, nem mi fogadtuk örökbe Lilyt – nézett rám a doktor.

- Hanem mi voltunk kicsim – mondta lágyan Edward. Nessie tátott szájjal nézett engem, és nem tudtam nem kimondani azt, amit hallani akar.

- Nem nagynéni leszek, hanem testvér, persze csak, ha elfogadod a szüleid döntését – csordult le egy könnycsepp az arcomon. Meghatódott és most már ő is sírt, és tudtam, hogy nagyon szeret engem, és iszonyatosan örül a hallottaknak.

- Apa nagyon köszönöm – fordult Edward felé.

- Ne nekem köszönd, hanem édesanyádnak, mert ő volt az, aki az egészet megszervezte és mindenki előtt titokban tartotta – nézett Bellára.

- Anya ez igaz? – csilingelt Nessie hangja.

- Igen, igaz. Tudtuk, hogy nem lehet vérszerinti testvéred, pedig te szerettél volna, ezért mikor Lily szülei meghaltak, benyújtottam egy kérvényt a gyámhatóságnál – válaszolta.

- Viszont a Cullen nevet én szerettem volna felvenni – bővítettem ki az információ áradatot. Jake lépett oda Nessie-hez, és szorosan magához ölelte majd rám nézett.

- Apám, Paul ezt tudja? – kérdezte Jake.

- Nem, még nem mondtam neki – feleltem.

- Uh, előre látom a reakcióját. Mennyit cukkolt azzal, hogy Nessie a le…, vagyis a barátnőm, hiszen Cullen – vigyorgott Jake.

- Én úgy gondolom, hogy csak nem ezen fog múlni – válaszoltam sejtelmesen.

- Hidd el nem fog. És nálad jobb testvért el sem tudnék képzelni. Viszont ha te is vámpír leszel, remélem, nem fogsz majd ínycsiklandozónak tartani – nevetett.

- Ki tudja, majd meglátjuk akkor – nevettem én is. Sajnos a többiek nem nevettek velünk, de én tudtam, hogy ez miért van. Rengeteget meséltek már nekem a fiatal, vagyis az újszülött vámpírokról, akiket az első évben a szomjúságuk ural. Bevallom, félek ettől, félek, hogy bántani fogok valakit, netán Nessie-t, de azt is tudom, hogy ezt a többiek nem engednék, és ezért előre hálás vagyok nekik. De bizakodom is, hogy talán hasonlóan fogok majd viselkedni, mint Bella, hiszen Jasper azt mondta, hogy a Paul iránti szerelmem erősebb, mint Bella Edward iránt érzett szerelme. Viszont azt tudom, hogy mindent meg fogok tenni, hogy uraljam majd a szomjamat az első pillanattól kezdve. És úgy érzem, ha Paul segít ez menni is fog.

Paul! Hirtelen hasított belém a hiánya, és hiába csak pár órája váltunk el, mégis borzalmasan hiányzott. És ez az érzés még nagyobb lett, mikor Jake átadta az üzenetét.

- Lily, majd el felejtettem. Paul azt üzeni, hogy nagyon sajnálja, de muszáj neki pihennie, mert iszonyúan fáradt. De holnap, amint felkelt eljön hozzád – mondta Jake. Holnap, csak ez a szó járt a fejemben. De hisz mikor lesz még holnap, hiszen este nyolc óra van. Nem éreztem magam sem fáradtnak, sem álmosnak, így valamivel el kellene ütni az időt. Arra gondoltam, hogy felmegyek és varrok magamnak valamit, de egyszerűen semmi kedvem nem volt hozzá. Esme jött ki ekkor a házból, egy köténnyel a nyakában.

- Nessie, Lily, Jake, gyertek enni, kész a vacsora – intett felénk. Nem voltam éhes, holott gyomrom nem erről árulkodott, mert nagyot kordult. Nem ettem ma mást csak a reggeli szendvicseket, így kíváncsi voltam, hogy mi lehet a vacsora. Igazából, sült krumplit ettem volna, rántott hússal, meg valami sütit. Furcsa is volt, hogy bármilyen ételt is kívánok, mert a betegségem miatt, alig tudtam enni. Mikor beértem a nappaliba, Nessie és Jake már az asztalnál ültek, és nem hittem el, hogy a kívánt ételek voltak az asztalon.

- Esme, netán te is gondolatolvasó vagy, mint a fiad? – simogattam meg a karját.

- Nem hiszem, hogy az lennék, csak Alice azt mondta, hogy nem ebédeltél, így olyan ételt szerettem volna készíteni, ami tápláló – húzta ki nekem a széket. Isteni illata volt mindennek, és nem kis adagot szedtem magamnak, amit természetesen meg is ettem. De még így is, háromnegyed kilenc volt csak. Igaz kezdett sötétedni, de még gyerek volt az idő.

- Na, gyerekek – szólalt meg Edward a hátam mögött. – Itt hagyunk benneteket reggelig. Alice és Jasper maradnak csak itt veletek. Carlisle-t behívták a kórházba, Esmének dolga van, a többiekkel meg elmegyünk vadászni. Így Jake, ha Nessie-vel akarod tölteni az estét, itt kell maradnod – mondta. Na, ez jó, nem elég, hogy egyedül érzem magam, most mindenki el is megy. Szuper. Az asztaltól néztem, ahogy mindenki távozik, miközben a somlóit majszoltam. Ismét Paul hiánya férkőzött a bensőmbe, és ekkor jött a felismerés.

- Lily Cullen Harper, nem tudom, hogy mit tervezel, de hogy Paulnak köze van hozzá, azt tudom – állt meg Alice a nappali közepén. Uh, talán hangosan gondolkodtam, vagy Alice tényleg ennyire szuper?

- Alice, nem tervezek semmi olyat, ami rossz lenne, de az igaz, hogy Paulnak köze van hozzá – válaszoltam.

- Én ezt nem értem, komolyan mondom, hogy a farkasok miatt elmegy a józan eszetek – ült le a kanapéra. – És ha ezt Edward megtudja, főleg, hogy már végigcsináltam ezt a tortúrát egyszer Nessie-vel – ingatta a fejét, de közben mosolygott.

- Köszönöm Alice, nagyon köszönöm – szaladtam mellé.

- Na, menj, ne is lássalak, de reggel nyolcra itthon legyél – utasított.

- Megígérem, itt leszek – fogtam meg a kezét.

- Na, azt megnézem, főleg, hogy nem látok veled kapcsolatban semmit, és nem is fogok, ha Paul is veled jön reggel – mérgelődött. Nem törődtem vele, mert úgyis mindjárt elszáll a mérge. Megpusziltam, elköszöntem tőle, és elindultam a kertbe, ahol Jake és Nessie ültek egy pokrócon.

- Elnézést, zavarhatnálak titeket egy kis időre? – kérdeztem tőlük.

- Persze, gyere csak és ülj le – mondta Nessie.

- Tulajdonképpen Jake-hez jöttem, mert szeretnék kérdezni valamit – néztem rá.

- Tőlem? És mit? – kerekedtek el a szemei. Még jó hogy sötét van, és nem látszik, hogy elpirultam zavaromban.

- Szeretném, ha elmondanád, hogy hogyan jutok el Paul házához – jelentettem ki. Mindketten rám néztek, Nessie csak mosolygott, Jake viszont a száját húzta.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne odamenned, főleg az éjszaka közepén egyedül, a másik pedig, hogy tényleg nagyon fáradtnak tűnt Paul – mondta Jake.

- Nem fogom felébreszteni, én csak, hát nagyon hiányzik, és tényleg nem fogom felébreszteni, csak kérlek, mond el nekem – kérleltem. Beletelt egy kis időbe, míg beadta a derekát, és elkezdte magyarázni az utat. Meg sem vártam, míg befejezi, már a kocsiban voltam és a főút felé közeledtem. Jake azt mondta, hogy tíz perc alatt jutok el La Pushba, viszont ha elérek ahhoz a bizonyos útelágazáshoz, amit említett, onnan gyalog kell mennem majd pár métert.

PAUL SZEMSZÖGE:

- Sam, nem hiszem el, hogy ezért hívtál ide minket - idegeskedtem.

- Paul, lehet, hogy neked semmiség a családom biztonsága, de nekem nem – vicsorgott.

- Hé, nyugodjatok meg – ugrott közénk Jake – valahol mindkettőtöknek igaza van. Sam tudom, hogy aggódsz Emilyért és Rage-ért, de megígértük, hogyha elutazol, egyikünk mindig ott lesz velük, és ezért adok igazat Paulnak, mert ezerszer átbeszéltük már ezt, és azt hittük, hogy megbízol bennünk – mondta.

- Igazad van, de két hétre el kell utaznom, és nagyon féltem őket – sóhajtott.

- Sam megértjük, hidd el, de tudod, hogy Leah arra a két hétre odaköltözik hozzátok – léptem ki Jake mögül. Hát kényes témát hoztam fel azt kell mondjam, mert előbbi morgása semmi volt a mostanihoz képest.

- Ne is emlékeztess erre. Leah a fiammal lesz, és ez még jobban idegesít – köpte a szavakat.

- Sam, még mielőtt elkezdenéd a szokásos monológodat, előre szólok, hogy ne tedd, mert ismét meg fogom védeni Leaht. Eleget szenvedett már, és rajtad kívül mindenki örül, hogy bevésődött Rage-be. Tudom, hogy ez neked nem tetszik, de ez van és ez ellen, nem tehetsz semmit – védte meg Jake Leah-t.

- Na, jó, inkább menjetek – és berohant az erdőbe.

- Most meg mi baja? – kérdeztem Jake-től.

- Hagyd, had nyugodjon le. Sok neki ez az egész, de legfőképpen nem érti, hogy Leah miért pont Rage-be vésődött be. Örült, amikor Leah elköltözött, mert megnyugodott, hogy nem kellett nap, mint nap a szenvedését érezni és mikor visszajött ismét félt, hogy elölről kezdődik minden, csakhogy Leah megtalálta a lenyomatát – válaszolt Jake.

- De Jake, neki pontosan tudnia kellene, hogy Leah, hogyan érez most. Tudom, hogy az a baja, hogy Rage még csak hét éves, de hát látta, hogy te hogyan bántál Nessie-vel gyerekként, ezen felül a gondolataidat is hallotta, így nyugodt lehet szerintem – bizonygattam.

- Igazad van, de te is ismered, hogy mennyire félti őket – bökte meg fejével a vállam.

- I i i i gen tudom - ásítottam.

- Paul, menj haza és aludd ki magad, mert még a végén kiesel a szádon – röhögött Jake.

- Baromi vicces, azt sem tudom, mikor aludtam, és rohadt fáradt vagyok – vágtam oda. – De azt hiszem, inkább elmegyek Lilyhez, és talán majd ott, alszom egy keveset.

- Nem testvér, te most szépen hazamész. Lily is azt mondta, hogy aludj egyet, és reggel úgyis első utad hozzá fog vezetni – rázta a fejét. – És én majd elintézem vele ezt a dolgot.

- Jó, legyen, de ha lefekszem aludni, nem tudom, mikor fogok felébredni, mert kivagyok – csukódtak le a szemeim.

- Majd reggel felkeltelek, ha tízre nem vagy a Cullen háznál, de most tényleg indulj haza, mert álló helyzetben elalszol.

Elköszöntük, és ő ment Nessie-hez, én meg hazaindultam, de minden erőmet össze kellett szednem, hogy el is jussak hazáig. Az ablakhoz érve visszaváltoztam, és a Jaspertől kapott könyv halkan puffant a fűben. Egyre jobban megkedveltem az utóbbi időben Jaspert, főleg, hogy látom, mennyire szereti Lilyt, és ha kellene, ő maga is megvédené. De amikor ma átadta nekem ezt a könyvet, először nem tudtam mire vélni, főleg mikor megláttam, hogy válogatott szerelmes versek vannak benne. Azt, mondta, hogy érzi rajtam, hogy nem tudom, hogyan fejezzem ki az érzéseimet szavakkal, és ezért kereste meg nekem ezt a könyvet. És, hogy nem azért adja, hogy be kell magolnom a könyvet, hogy idézetekkel halmozzam el Lilyt, hanem, hogy lássam a régi korok költői, hogyan is fogalmazták meg az érzéseiket. Beléptem a szobámba, a könyvet az éjjeli szekrényre tettem, és bezuhantam az ágyba. Sajnos most nemhogy olvasni, de lélegezni is alig volt erőm. Nem mondom, hogy nem fogom elolvasni, mert igazat kell adjak Jaspernek, nem vagyok a szavak embere, főleg az érzelmek terén, így majd ha lesz időm, el fogom olvasni.

˜ ˚ ˜

A hold, rettentő erővel világított be a szobába, természetesen felébresztett. Mikor ránéztem az órára, éppen fél nyolcat mutatott. Remek, aludtam majd hat órát, de nem volt elég, mert még iszonyú fáradt vagyok. De tuti nem fogok tudni visszaaludni, főleg, hogy a hold a szoba egy picinyke pontját kivéve mindent beragyog. Fejem alá vágtam a párnát, és a plafont kezdtem el bámulni, de nem bírtam sokáig a tétlenséget. Matatni kezdtem az éjjeliszekrényem, és nagy nehezen felkapcsoltam az asztali lámpát. Mondjuk azt lámpának, sem mondanám, annyira parányi, de nekem ez most pont elég. Elvettem a könyvet a lámpa mellől, majd lapozgatni kezdtem. Ismertem pár verset benne, de a többsége ismeretlen volt, így célszerűbb az elejéről kezdeni, mégsem így tettem. Ahogy elolvastam egy verset, néhány percig elgondolkodtam azon, hogy vajon a költő ugyanazt gondolhatta, amit én gondolok, ahogy olvasom a művét? Belekezdtem a következő versbe, és komolyan mondom, hogy a lelkembe látott az írója. Ahogy az utolsó sorokat olvastam, hallottam, hogy nem messze tőlünk egy autó állt meg. De nem volt ismerős a motor hangja, és nagyon kíváncsivá tett, hogy ki mászkálhat ilyenkor, La Push utcáin. Főleg, hogy a motor halk, doromboló hangjából, arra következtetek, hogy méregdrága autó lehet, ami nem szokványos erre felé. Nem tudom, hogy miért, de letettem a könyvet és lekapcsoltam a villanyt. A mély csendben hangtalan lépteket hallottam, meztelen lábak érintették a füvet, és a tüdőmet ekkor az ismerős citrus-menta illat töltötte be, mely egyre erősebben és közelebbről hatott rám. Lily nemsokára az ablak elé fog érni, így az oldalamra fordultam, magamra húztam a takarót és úgy tettem, mint aki alszik. Most áldottam csak magam, hogy miután először átváltoztam első dolgom volt, hogy a szobám erdő felé néző oldalán lévő ablakot, kicseréljem egy majdnem akkorára, mint az egész fal. Az ablak mindig nyitva volt, nem fedte függöny, és körülbelül fél méterre volt csak a földtől, és széles párkányt is csináltam hozzá, hogy napos időben ki lehessen rá ülni. A takaró felett lopva az ablak felé néztem, ahol Lily a keretnek támaszkodott. Nem csinált semmi mást, csak engem nézett, és azt hitte, hogy alszom. Belépett a szobába, a cipőit a parkettára tette, és leült az ablakpárkányra. Nekidöntötte a hátát a falnak, és felhúzta a térdeit a mellkasához. A hold arany fénye megcsillant a sötét tónusú haján és a barna bőrén. Csendben figyelt engem, és én is ugyanezt tettem. Csodáltam őt, ahogyan ott ül, és legszívesebben a karjaiba futottam volna. Felnézett a holdra, és széles mosolyra húzódott a szája, majd dúdolni kezdett egy dalt. Egy részét többször is eldúdolta, majd a suttogásnál is halkabban énekelni kezdte.

„Ma éjjel, őrzöm már az ablakod, tudod,

ma velem játszik tanút a szél.

( oh oh oh oh)

 És lassan bekúszom a lágy lepedőd alatt,

lebegő tested elér.”

Káprázatos, bársonyos hangja teljesen magával ragadott, és majdnem lelepleztem magam, hogy mégsem alszom. Ismét lopva lestem őt a takaró felett, ahogyan hol a holdat, hol pedig engem néz. A szíve egyenletesen vert, a légzése is lelassult miután ablakom elé ért és megpihent. Mikor ismét ránéztem, éppen az ágyam felé lépdelt, majd felemelte a takarót és a karjaim közé bújt. Gyorsan becsuktam a szemem, a légzésemet megpróbáltam egyenletessé tenni, de a szívem energikus, gyors dobogását nem tudtam elrejteni. Felém fordult, ujjaival végigsimogatta az arcomat, lágy csókot lehelt ajkaimra, és még jobban a karjaim közé bújt. Keze a mellkasomon pihent, melyet a lehelete is cirógatott, és ettől a gerincemen végigfutott az a bizonyos inger. Gyengéden átöleltem, közelebb húztam magamhoz, és a szám súrolta a nyakát. Megemeltem a fejem, és a fülébe súgtam.

- Jó estét szép hölgy, mi járatban van ilyen későn nálam? – kérdeztem. Teste összerándult a kezeim között, majd rám nézett, elpirult és kicsusszant a kezeim közül.

- Ne haragudj, én nem akartalak felébreszteni. Tudom, hogy fáradt vagy, hagylak pihenni, így már megyek is – kapta fel a cipőjét és lépett ki az ablakon. A vers jutott eszembe, amit a megérkezése előtt olvastam. Kiugrottam az ágyból, majd az ablakon is, és pár lépéssel előtte is termettem.

- Lily, ne menj. Nem ébresztettél fel, már akkor fent voltam, amikor jöttél – próbáltam megnyugtatni.

- Fent voltál? De, miért nem szóltál egy szót sem? – kérdezte.

- Mert gyönyörködtem benned, ahogyan ott ültél az ablakban. Nem szerettem volna megzavarni azt a tökéletes pillanatot, ahogyan énekeltél, majd bebújtál mellém – simogattam meg az arcát. Elpirult, mint mindig, az arcát a mellkasomnak döntötte, melyen, éreztem a forró könnyeit. A karjaimba vettem, visszasétáltam a házig, majd letettem az ágyra. Már nem sírt, a karjaira támaszkodva feküdt az ágyon és némán bámulta a holdat, melyet éppen egy felhő árnyékolt be.

Nem tudtam, hogy mit mondjak, kérdezzek, vagy tegyek. Leültem én is az ágyra, nekidőltem az ágytámlának, kezembe vettem a párnán heverő könyvet és lapozni kezdtem.

- Lily, gyere ide, kérlek – tártam szét a kezeimet. Rám nézett, az arca még a könnyeitől csillogott, majd felkúszott az ágyon az őt váró karokba, amelyek soha nem fognak mást ölelni. Mikor éreztem a testét a testemhez simulni, a bal kezemmel átöleltem és a jobb kezemben a könyvet tartva mély levegőt vettem.

- Tudod, mielőtt jöttél, ezt olvasgattam – forgattam meg a piciny könyvecskét.

- És miről szól? – kérdezte.

- Versek vannak benne, mégpedig nagyon érzelmes versek. Jaspertől kaptam – pusziltam bele a hajába.

- Akkor ezt adta oda délelőtt? – ült fel.

- Igen ezt. És szeretnék neked felolvasni egy verset – néztem rá. Mélyen a szemembe nézett, a fejét visszahajtotta a mellkasomra, és a kezeit a derekam köré fonta. Szívem észveszejtő sebességgel dübörgött a mellkasomban és nagyon féltem, de fogalmam sem volt mitől. Szélesre nyitottam a könyvet és halkan elkezdtem olvasni a verset:

Áttetsző arany ingében ragyogva

jött a nyári hajnal a réten át;

azt hitte, hogy még alszom, mert mikor

házam elé ért, elmosolyodott,

körülnézett s a nyitott ablakon

nesztelenül beugrott a szobámba,

aztán könnyű ingét ágyamra dobva

bebújt hozzám a takaró alá.

Azt hitte, hogy még alszom s megölelt

s én mozdulni sem mertem, félve, hogy

felébredek és álomnak remélve,

hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és

mozdulatlanul és remegve tűrtem,

hogy karjaimba fészkelje magát,

s mintha egyetlen érzék erejébe

gyült volna testem-lelkem minden éhe

és szomja és a beteljesedés

minden igérete, csak a tapintás

néma ajkával s vak szemeivel

szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem

az égi vendég ajándékait:

ujjainak játékában a napfény

lobogó lepkéit, karjában a

rét illatának harmatos husát

s egész testében az egymásbaringó

felhők mindenütt egyforma ölét.

Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul

feküdtem ott a gyanútlan karokban,

de mikor végre álom s ébredés közt

félig tolvaj s fél-részeg öntudattal

megloptam az istenek gyönyörét,

nem bírtam tovább és csókolni kezdtem

és felütöttem szememet… Ő

ép fölnézett rám. A kedves mosoly

megüvegesedett rémült szemén,

arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:

Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott

és menekült, már az ablakhoz ért

és belefoszlott a hajnali égbe.

Én felültem és értelmetlenül

és soká bámultam magam elé:

szénaszag csapott be az ablakon,

messziről zúgott a hegyi patak,

a szoba még sötét volt, de a nap már

ágyamra tűzött, és a takarón

úgy pihent a fény tűzfátyola, mint

egy odadobott könnyű arany ing.

LILY SZEMSZÖGE:

A verset hallgatva, mely Paul igaz érzelmeit tükrözte, nagyon meghatódtam. Ő magát egy forrófejű, indulatos embernek tartja, de ha valaki most látná és hallaná, nem ezt mondaná. A hangjából, a testéből árad az irántam érzett szerelme, és ezt a vallomást sosem fogom elfelejteni. Annyit változott, amióta ismerem, de legfőképpen nyugodtabb és megfontoltabb lett. Úgy érzem egy nyitott könyv a számomra, ahogyan én is az ő számára, a legelső találkozásunk óta. Tudta, hogy mit mondjon, hogy mire vágyom, hogy hogyan érjen hozzám. Egyszerre volt gyengéd és szenvedélyesen vad, romantikus és ösztönös, de leginkább figyelmes. Figyelte minden mozdulatomat, léptemet és rezdülésemet. Ez sosem volt kellemetlen vagy zavaró, de nagyban megnehezítette titkolni a fájdalmaimat. És ez a legnehezebb. Mosolyogni, holott ordítanék a fájdalomtól és visszatartani a könnyeimet, melyek láthatatlanul mégis lecsordulnak az arcomon. Őrizni egy titkot mindig nehéz, de még nehezebb szembenézni a következményeivel, ha megtudják. És még ha fájdalmas is a számomra ez a titok, megnyugtat a tudat, hogy csak az ÉN számomra az. Nem kell és nem is akarom mások szenvedését érezni és látni, mert ez ezerszer jobban fájna a testem fájdalmainál. Megígértem Carlisle-nak, elgondolkozom azon, hogy elmondok Paulnak mindent, de nem tehetem. Hogyan is tehetném, hogyan mondhatnám el neki, hogy haldoklom, amikor ő is most éli át először az önzetlen, mindent elsöprő szerelmet. Tudom, hogy ténylegesen nem fogok meghalni, mert már eldöntöttem, hogy csatlakozom egy másik életformához, amely megadja nekem mindazt, amit eddigi életem nem. De nem is ettől félek, és nem is a változástól, hanem Paul esetleges döntésétől. Ránéztem, ő engem nézett, a verset már rég befejezte. Feltérdeltem a lábai közé, de nem tudtam, mit is mondhatnék neki.

- Ez gyönyörű volt. Köszönöm – mosolyogtam. Ennyi, ennyit tudtam csak neki kinyögni, mert a gondolataim egészen máshol jártak. Egy farkason és egy lányon, aki már vámpír, két ősi ellenség, és ahol a farkas sosem fogja megbocsátani a lány végzetes döntését.

- Lily, mi a baj? – remegett meg a hangja. – És ne mond, hogy semmi, mert látom, hogy bánt valami.

- Nincs semmi baj, csak szeretnék kérdezni valamit, és azt akarom, hogy őszintén válaszolj nekem – néztem mélyen a szemébe.

- Én mindig őszinte vagyok veled, bármiről is legyen szó – állta a tekintetemet.

- Mond egy farkas és egy vámpír szerethetik egymást szerelemmel? – kérdeztem tőle. Döbbenet és undor ült ki az arcára, mely egyértelmű válasz volt a kérdésemre.

- Ezt ugye most nem komolyan kérdezted? Egy farkas sosem tud beleszeretni egy vámpírba, ez lehetetlen – húzta el a száját.

- Hogy érted azt, hogy nem tud? Hiszen Nessie is vámpír és egy farkas a barátja – hajtottam le a fejem.

- Lily, Nessie csak félig vámpír, félig viszont ember. A farkasok szerelme nem egyszerű, de az kizárt, hogy egy vámpírba szeressünk bele – ingatta a fejét.

- De én ezt nem értem, miért nem? Azért mert tilva van valamilyen szinten? Úgy értem, hogy ellenségek vagytok ezt értem, de nem mindegyik vámpírral, és Jake is egy vámpír család tagja, ha ezt nézzük – ellenkedtem.

- Lily kérlek, én még nem állok készen, hogy elmondjak neked bizonyos dolgokat. Viszont ha meg fogod tudni azokat is, akkor megérted, hogy miért nem szerethet egy farkas egy vámpírt. Ezért adj nekem egy kis időt – kérte.

Időt? Hogyan? Amikor az nekem is meg van számlálva, kiporciózott adagokként dobja elém az élet a napokat. Éreztem, hogy remegnek a kezei, így gyorsan a kezembe vettem őket.

- Nem tudom, hogy mit nem tudok még, de annyi időt adok, amennyit csak akarsz, én nem foglak sürgetni – öleltem meg. Miközben öleltem, megnyugodott, és a kezeit a hátam köré fonta, majd a vállaimnál fogva maga elé tolt.

- De mond, miért kérdeztél tőlem ilyet? – kérdezte. Hirtelen elfordultam, hogy arcom ne áruljon el. Azt hittem, hogy nem fog rákérdezni, de most mit mondjak neki?

- Paul, Jake azt mondta, hogy sokat cukkoltad azzal, hogy egy Cullen a barátnője. És engem Edward és Bella örökbe szeretnének fogadni, és én pedig fel szeretném venni a Cullen nevet – mondtam halkan. Tudom, hogy iszonyatos butaságot mondtam, de inkább ez, mint az igazság. Nem válaszolt semmit, de mikor ránéztem, nagyot nevetett.

- Szépségem, attól, hogy Cullen a neved, még nem leszel vámpír – nevetett még mindig. – És nagyon örülök, hogy elmondtad ezt nekem, és hálás vagyok nekik, hogy ennyire szeretnek téged.

- Igen nagyon szeretnek engem, és én is őket – mosolyogtam. Néztem őt, ahogyan még mindig nevet, és rajtam inkább a sírás hatalmasodott el. A derekamon ekkor megéreztem a meleg kezeit, melyek a tulajdonosához rántottak. Utána megéreztem a csókjait a nyakamon, majd a vállamon, és a kezeit a combjaimon. Rettentően vágytam rá, de tudtam, hogy csak testileg lennék itt, mert még mindig az előbbi beszélgetés körült jártak a gondolataim. A ruhám alja egyre sebesebben száguldott a csípőm felé, és a csókjai még jobban visszataszítottak a jelenbe és a testéhez. De nem, még nem, és nem azért mert nem kívánom őt, hanem mert azt akarom, hogy az első alkalom tökéletes legyen, és ma nem lenne az.

- Paul – fogtam le a kezét a combon. A szemeimet kereste, melyek bocsánatkérően néztek rá, és ő megértett mindent. A hátára feküdt, én pedig a vállára hajtottam a fejemet, és amennyire csak tudtam a testéhez simultam.

- Ne haragudj rám, de én úgy érzem...

- Sssshhhhh, nem haragszom. Érzem, hogy te is szeretnéd, és azt is, hogy még korai lenne. De annyira gyönyörű vagy, hogy nehéz, nagyon nehéz ellenállni – kulcsolta az ujjait a mellkasán fekvő kezem ujjaiba. Annyira megértő minden téren, olyan, mintha évek óta ismerne vagy legalábbis a lelkembe látna. Összekulcsolt kezeinket az arcához emeltem és feljebb csúsztam a karjai között. Egy időben siklottak ki az ujjai az ujjaim közül és simították végig a karomat, mikor az én kezem az arcán pihent és az ajkaim az ajkait keresték. Szenvedélyesen csókoltam meg, de nem kihívóan. Hirtelen az oldalamra fordított, mögém feküdt majd átölelt és a teste egybefonodótt a testemmel. Felemelte a kezemet, belecsókolt a tenyerembe, mint a parton, és még szorosabban magához ölelt.

- Aludjunk egyet, holnap, ha jól gondolom, korán kell hazaérned, és még kocsit is kell szereznünk – mondta.

- Nem kell, viszont ez legyen meglepetés. De most aludj, elég időnk lesz még egymásra – tettem a kezemet a kezére.