9. fejezet - Érzések és érzelmek

PAUL SZEMSZÖGÉBŐL:

A Holdat néztem, és még véletlenül sem akartam megmozdulni. Lily a karjaimban aludt, és nem szerettem volna, ha felébred. Gyönyörű! Napbarnított bőrének színe, mely elüt az én rézszínű bőrömtől pár árnyalatnyival, lapockájáig érő kissé hullámos sötétbarna haja, mely szinte már fekete, mosolya, mely az én arcomra is mosolyt csal, de a legszebb a misztikus, szürkészöld szeme, ami a tengert juttatja az eszembe, melyben az ember bármikor elveszhet. Édesen alszik, de néha-néha összerezzen. Mennyire irigylem most Jake-et Nessie képessége miatt, de rájövök ebben a pillanatban, hogy felesleges. Lily mosolyog álmában, és a nevemet suttogja. Rólam álmodik és boldog, ennél nem is kell több most.

Sosem gondoltam bele, hogy mikor, vagy hogyan fogok bevésődni. A falkában hárman voltunk, akikkel még nem történt meg. Embry, az örök macsó, Seth, aki még nagyon fiatal, és én. Persze ez megváltozott, amint megláttam Lilyt. Úgy hatott rám, mint egy tornádó a gyönge fára. Minden más másodlagos lett, és csak ő volt a fontos a számomra. Mégis új és furcsa volt ez az érzés. Sam nem hiába Alfa, egyből tudta, hogy mi történik velem, pedig én még fel sem fogtam. Vagy fél órát beszélgettünk erről a parton, holott legszívesebben Lilyvel lettem volna. De most végre velem van, és semmi sem ronthatja el a boldogságom.

Hirtelen Leah jutott az eszembe, hányszor veszekedtünk vele, hogy felejtse már el Samet, és hogy próbáljon meg túllépni a múlton. Annyira megkeseredett volt, és én akkor nem tudtam sem felfogni, sem átérezni a fájdalmát. Ám most már nagyon is átérzem, mert ha bármi történne Lilyvel, megbolondulnék. De hisz, mi történhetne vele, amikor vele vagyok, és most már mindig itt leszek a számára. Boldog voltam, mégis valami félelem kúszott a tudatomba, és ez remegésre késztetett. Le kell nyugodnom, méghozzá gyorsan, mert Lily mocorogni kezdett az ölemben, de nem ébredt fel, hanem még inkább az ölembe fúrta magát. Haza kellene vinném, és Cullenékkel is beszélnem kellene, mert most ők Lily gyámjai, s ahogy őket ismerem, azok is maradnak jó ideig. Lily szereti őket, nagyon is. A parton sétálva folyamatosan róluk beszélt, és róluk kérdezett. Legjobban Nessie-t szereti, úgy mint egy testvért, Edwardot tiszteli, de fél is tőle valamiért. Akiről viszont nagyon sokat beszélt, az Carlisle volt. Bevallom, nem értettem, és még most sem értem, mert Carlisle szinte sosincs otthon, minden idejét a kórházban tölti. És ha mégis otthon van, akkor is a könyveit bújja, vagy a kutatásaiba merül bele. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet vele beszélgetni, de ő a gyógyításnak él.

Ekkor ismét az előbbi félelem lett rajtam úrrá, de mire remegni kezdtem volna, addigra le is nyugtattam magam. Tényleg haza kell vinnem Lilyt, míg át nem változom mellette. De mi ez a félelem, amely összezavar, és kétségbe ejt? A tűz már rég kialudt, és Lilyvel a karomban elindultam Nessie kocsijához.

Mikor közeledtem Embryékhez, láttam, hogy jó páran már hazamentek, és a buli is szűnni látszott. Embry elindult felénk, mikor meglátott. A kezében volt Nessie kocsijának kulcsa és a papírjai. Befektettem Lilyt a hátsó ülésekre, aztán a kalaptartón lévő takaróval betakartam.

- - - - - 0 - - - - -

Alice és Edward a ház előtt álltak, tudtam, hogy ránk várnak. Kiemeltem Lilyt a kocsiból, és mire a ház felé fordultam, már Jasper állt előttem. Elvette tőlem őt, majd elindult vele a házba.

- Jasper, várj – szóltam utána. Odaléptem hozzájuk, és gyengéd csókot leheltem Lily arcára. A kocsi kulcsot és a papírokat átadtam Alice-nek. Ő közelebb lépett hozzám, orrát kicsit felhúzta, zavarta a szagom, ahogyan az én orromat is bántotta az övé.

- Paul, örülök, hogy bevésődtél Lilybe, ő egy fantasztikus lány – mondta őszinte szavakkal.

Edwardra néztem, aki a fejét rázta, és ugyanaz az arckifejezés ült ki az arcára, mint amikor megtudta, hogy Jake bevésődött Nessie-be.

Éreztem, hogy a kezeim és a lábaim is remegnek, mert feldühített a viselkedése.

- Úgy látom, Alice, a bátyádnak nem tetszenek az előbb hallottak – szinte köptem a szavakat.

- Nem, nem erről van szó – felelte fájdalmasan.

- Hát akkor meg miről? – már teljes testemben remegtem.

- Sajnos nem mondhatok neked semmit Paul – nézett rám. Alice lépett oda hozzám, és szinte hangtalanul suttogott a fülembe.

- Most menj, kérlek. Tessék, itt egy telefon, holnap délután felhívlak, mert Lily biztosan látni akar majd. Kérlek, Paul, menj – hangja bizonytalan volt.

Le kell nyugodnom, mert ezer kérdés kavarog bennem, melyekre választ akarok kapni. Lily! Igen, Lilyre kell gondolnom, hogy lenyugodjak. Mély levegőt vettem, illata átjárta az elmémet, és az arca jelent meg előttem. Ez megtette a hatását, mert már nem remegtem. Alice döbbent arccal nézett rám, Edward pedig féloldalas mosolyra húzta száját.

- Tudod Paul, sosem gondoltam volna, hogy egyszer képes leszel egyik pillanatról a másikra lenyugodni – majd ismét a fejét kezdte rázni. Újfent remegéshullám futott át rajtam. Mit tudhat, amit én nem?!

- Edward, érzem, hogy valami baj van. Mondd el! - pillantottam feléje.

- Mint már mondtam, én nem mondhatok neked semmit – ismételte el újra. Alice-re néztem, és tudtam, hogy tudja a kérdésemre a választ, de mire szóltam volna, Edward válaszolt.

- Ő sem mondhat neked semmit.

Dühömben átváltoztam, néztem őket, és a kétségbeesés úgy kúszott fel a gerincemen a tudatomig, mígnem fájdalmasan vonyítani kezdtem. Bella, Emmett, Rosalie, Jasper és Esme szélsebesen Edwardék mellett teremtek. Értetlenül néztek rám, majd Edwardra.

- Semmi baj nincs – válaszolt Edward a kimondatlan kérdésekre. Aztán hirtelen Alice-re nézett, aki már ott sem volt, és a többiek is elindultak a házba.

- Paul, most menj. Lily felébredt, és kissé össze van zavarodva.

- Hogy micsoda? - Vele kellene lennem, hogy megnyugtassam őt. Mit gondolhat most, és… Kérdések százai váltakoztak bennem.

- Nyugodj meg, Alice vele van. Beszélgetnek, és hogy tudd, rólad, meg az estétekről – mondta. Hálát éreztem e pillanatban Edward iránt, de haragot is, hogy Lily gondolatait kihallgatja. Hangosan felnevetett. - Paul, tényleg ideje menned, mert, ha jól hallom, ma még jelenésed van nálunk – nevetett még mindig.

Én mit sem törődve vele, hátat fordítottam neki, és már messze jártam. Rólam beszélget Alice-szel, és látni akar még ma, holott nemrég váltunk csak el. Haza kell mennem, aludni egyet, mert ha jobban belegondolok, lassan két napja vagyok talpon, és kissé fáradt vagyok. De vajon fogok tudni aludni? Gondolataim csak Lily körül forogtak. Mit fogunk csinálni ma? Na, majd ő eldönti. Ha kézen állva kellene mellette sétálnom, még az sem érdekelne. Lassan hazaérek, de még előtte össze kell szednem a parton hagyott takarókat. Gyorsan irány váltottam, és ha nem tudtam volna, hogy merre kell mennem, akkor is odataláltam volna, mert a szél felém fújta Lily citrus-menta illatát. Ahogy odaértem, az illatát még jobban érezni lehetett, és ettől boldog voltam. Felkaptam a számba a takarókat, és hazafelé kezdtem rohanni.