27. fejezet - Tánc egy életem át

LILY SZEMSZÖGE:

Bementünk a nappaliba, ahol fáradtan dőltem a kanapéra, miközben Paul a fejemhez ült, majd megemelve azt, a combára helyezte. Jake meg Nessie arcára nyomott egy hatalmas puszit.

- Lily, jövő héten ugye már jössz suliba? – kérdezte tőlem Nessie.

- Igen, megyek – fordultam felé.

- Ennek örülök – fújta ki a levegőt, mire felültem.

- Na mesélj, miért is kérdezted ezt? – kíváncsiskodtam.

- Oh, csak egy csomó dolog miatt – nevetett. – Tudod, Amanda és Jenna minden nap megkeresnek és felőled érdeklődnek. Ez nem is baj, csak hogy Trey is ezt teszi, Miles-ról meg ne is beszéljünk.

- Uh, te szegény – húztam el a számat.

- Nekem mondod? Trey azt hitte, hogy nem tetszett a cd-je, és…

- Jaj, ne már?! Hogy lehet ennyire lökött? – kuncogtam.

- Nem lökött, csak nagyon kedvel téged – nyomta meg a nagyon szót.

- Nessie! – néztem rá, hogy tegyen már lakatot a szájára.

- Most mi van? Te egy szép csaj vagy és ezt ők is látják. Szerinted csak a bál miatt kérdezősködtek? Ugyan már, Lily…

- Nessie, kérlek! – tettem egyik kezemet az orrnyergemhez.

- Tudjátok mi is itt vagyunk ám – szólalt meg Jake.

- Tudjuk mi azt, de beszélgetni csak szabad – bújt a karjaiba a barátnőm.

- Ki ez a két srác? – fogta meg a kezemet Paul.

- Két tehetséges fiatal. Miles-nak olyan a zene, mint bűvésznek a bűvészkészlet. Trey pedig… - Ekkor visszaemlékeztem a hangjára, ami még a távlatokból is magával ragadott.

- Lily, mi ez a furcsa érzés felőled? – termett mellettem Jasper.

- Semmi különös, csak annyira szeretném, hogy felfedezze valaki Trey-t, hiszen nagyon tehetséges. És ha Miles-szal összefognak, biztos, hogy sikeresek lesznek.

- Tudhat valamit a srác, mert csak úgy vibrálsz, ha beszélsz róla – folytatta Jasper.

- Na jó, mielőtt félreértés lenne ebből a beszélgetésből, tisztázzunk valamit. Nem tetszik egyik srác sem, pedig Trey jól néz ki. Engem a tehetségük fogott meg. Értve vagyok? – néztem szét a jelenlevők között.

- Ezzel most megnyugtattad Paul, mert már kezdett pánikba esni – ült le mellém Jasper.

- Kezdhet is, mert ott van Miles, aki hadd ne mondjam, hogy…

- Nessie! – néztem rá mérgesen. – Miles-nak Amanda tetszik, nem pedig én – könnyebbültem meg egy percre, ahogy kimondtam ezeket a szavakat.

- Persze, és ezért kaptam négy jegyet csütörtökre a klubba. De azt mondta, hogy csak egyet adhatok oda neked – incselkedett velem barátnőm.

- De te odaadod mind a kettőt, mert Pault viszem magammal – bandzsítottam rá.

- Akkor, srácok, csütörtökön buliba mentek. Megnézném, hogyan táncoltok – nevetett Jasper, mire a fiúk arcáról lefagyott a mosoly.

- Na, menjünk aludni Paul, mert a végén még infarktust kapsz – nyomtam nagy puszit az arcára.

- Tényleg menjünk – kapott fel, majd rohant fel a lépcsőn. Beléptünk a szobába, ahol letett az ágyra, és mellém feküdt. – Hiányoztál – fordult felém.

- Te is nekem, nagyon – karoltam át a nyakát, majd engedve a szorításomon, a vállára döntöttem a fejemet.

- Nem megyünk el fürdeni egyet? – kérdezte pár perc után.

- Nem is tudom. A múltkori után, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.

- Jaj, nem úgy értettem. Én a folyóra gondoltam.

- Oh, az más. De ezt Edwarddal kell megbeszélned. Viszont ne lepődj meg, ha nemet mond – néztem rá szomorúan.

- Akkor megyek és beszélek vele, addig te vedd fel a fürdőruhádat – kacsintott rám, majd rohant is kifelé. Persze nem akartam előre inni a medve bőrére, így csak ültem az ágyon és vártam, hogy visszajöjjön. Majd nyílt az ajtó és széles mosoly kíséretében be is lépett rajta. – Kész vagy? Indulhatunk? – sétált felém.

- Elmehetünk? – kérdeztem tőle.

- Igen. Edward azt mondta, hogy ők azért körbe néznek, Jared és Embry meg segítenek nekik.

- Ez kedves tőlük – léptem a szekrényem elé és elővettem a fürdőruhámat. – Na, gyorsan felveszem, addig menj le nyugodtan – indultam el a fürdő felé.

- Oké, de siess – vigyorgott, én pedig bevonultam a helységbe. Mikor felvettem a bikinit, a koszos ruháimat a szennyesbe tettem, de a nadrágom zsebéből kiesett Michael levele. Felvettem, utána kitűztem a parafatáblámra, majd elindultam lefelé.

- Itt is vagyok – csúsztam le a korlátom, viszont a közepe felé kibillentem az egyensúlyból, de Emmett elkapott, mielőtt leestem volna a földre.

- Lily, nem volt még elég veszélyben részed? Össze is akarod törni magadat? – dorgált meg.

- Mi ez a szigor Emmett? Hiszen, aki drótkötélpályát csinál nekem, az nem viselkedik így – vontam fel a szemöldököm.

- Ne is emlegesd, amit kaptam Edwardtól – nézett gyorsan körbe. – De menj, mert Paul már vár rád.

- Em, be kell vallanom, hogy imádom a pályát, úgyhogy le ne szedd nekem! És köszönet érte – nyomtam egy nagy puszit az arcára, majd rohantam is kifelé.

- Mehetünk? – állt a kocsinak támaszkodva Paul, én pedig szaladtam is beülni.

- Jesszusom, mi ez a sok minden a hátsó ülésen? – néztem hátra.

- Majd meglátod, ha odaértünk – csúsztatta a kezét a kezemre. – Sőt, lesz egy-két meglepetésem.

- Egyre kíváncsibb vagyok – futtattam végig az ujjaimat az ujjain.

˜ ˚ ˜

- Paul, vigyek valamit? – kérdeztem tőle, mikor láttam, hogy mindent ő akar cipelni.

- Nem kell, csak indulj el, én pedig gyorsan elviszem ezeket a folyóig – fordult felém.

- Rendben, csak siess – szóltam utána, mikor az erdő szélére ért, majd eltűnt. Én pedig szépen lassan elindultam utána. Alig haladtam valamit, amikor hirtelen előtűnt és megfogta a kezemet. – Annyira jó lenne, ha nem ijednék halálra, amikor előtűntök a semmiből.

- Egy idő után majd hozzászoksz – karolta át a derekamat.

- Legyen igazad – bújtam hozzá.

- Na, de menjünk – gyorsította meg a lépteit.

- Hé, mi ennyire sietős? Lassan is odaérünk – húztam vissza.

- Igazad van, csak kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz szólni – vált izgatottá a hangja.

- Én is, csak sejteném, hogy mit eszeltél ki.

- Csupa olyan dolgokat, amiket szeretsz. Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Miért nem mondtad soha, hogy verseny táncoltál és balettoztál? – kérdezte, miközben a földet nézte.

- Honnan tudod, hogy táncoltam? – álltam meg és a keze kicsúszott a kezem közül.

- Nem az a lényeg, hogy honnét tudom, hanem, hogy miért nem mondtad? – nézett rám.

- Paul, én nem tudtam, hogy téged érdekel a tánc – indultam el felé.

- Nem erről van szó – védekezett. – Csak... hogy menjek el veled abba a klubba, amikor te profi táncos vagy, én pedig…

- Nem tudsz táncolni, igaz? – álltam immár előtte és láttam, ahogy megremegnek a kezei, majd elfordítja a fejét. – Paul, semmi baj nincsen. Ha nem akarod, akkor nem megyünk el.

- Dehogynem. Láttam, hogy mennyire örültél, amikor Nessie megemlítette. El fogunk menni – jelentette ki határozottan.

- Oké, akkor elmegyünk.

- De gyere, menjünk, mert sosem érünk oda – fogta meg a kezemet. – És mondd, mennyi ideig táncoltál?

- Nyolc évesen kezdtem, és akkor hagytam abba, amikor ideköltöztünk. Vagyis körülbelül hat évig.

- Nyertél versenyeket is? – kíváncsiskodott.

- Igen. De legjobban a gyönyörű ruhákat és a tánc varázsát élveztem. Sosem a győzelem volt a fontos.

- Ebben annyira hasonlítasz… - kezdett bele a mondatba, amikor is a kezei iszonyatosan elkezdtek remegni.

- Paul, nyugalom! – fogtam kezeim közé az arcát.

- Ne haragudj – mentegetőzött és mintha a szemei is könnyesek lettek volna.

- Semmi gond – döntöttem a homlokomat a homlokának. – Mondd, mi a baj?

- Tudod Lily, amikor a táncról beszélsz, olyan vagy… olyan vagy, mint az édesanyám. Látom a szemedben a szenvedélyt, ahogyan az övében is láttam.

- Paul, sajnálom, nem tudtam, hogy…

- Lily, félreérted. Én nagyon boldog vagyok most – nézett a szemembe.

- Ezzel most megnyugtattál – vettem egy nagy levegőt.

- Mondtam én, hogy félreértetted – ölelt meg.

- De az a lényeg, hogy tisztáztuk. És ha nem tépek fel sebeket, akkor mesélnél nekem az édesanyádról?

- Persze - indultunk el. – Anya imádta a táncot, főleg a standard táncokat. Apával minden hét szerdáján felmentek egy seattle-i klubba. Emlékszem, hogy utána napokig dudorászott és még takarítás közben is a lépéseket gyakorolta. Ilyenkor apával jókat mosolyogtunk és örültünk, hogy boldog.

- Édesapád is szeretett táncolni?

- Az elején nem, de anyu kedvéért belement. Aztán ő is megszerette – mosolygott. – Ezután még a nappali is át lett rendezve, hogy legyen helyük táncolni.

- Jaj, de édesek lehettek – mosolyogtam én is.

- Azok voltak, viszont mi megérkeztünk – nézett rám.

- Tényleg – néztem körbe és a látvány magáért beszélt. – Paul, ezt te csináltad? – fordultam felé.

- Igen én. Na jó, a zenecuccokat Embry hozta ide, de a többi…

- Az a te érdemed – sütöttem le a szememet. – Akkor ma a szabad ég alatt alszunk.

- Igen, de ha nem szeretnéd, akkor visszamehetünk a házba. – Megállt, miközben a válaszomat várta.

- Dehogy, nekem megfelel – indultam el a sátor felé.

- Lily, várj! - fogta meg a kezemet. – Szeretnélek megkérni valamire. Gyere! – A hifihez húzott, majd felém fordulva kihúzta magát. – Táncolnál velem? – kérdezte.

- Azt mondtad, hogy nem tudsz táncolni – vontam össze a szemöldököm.

- Kijavítanám magamat. Egyetlenegy táncot tudok – húzódott széles mosolyra a szája.

- Igen, táncolnék veled – húztam ki én is magamat. – De áruld el, hogy melyik tánc lesz ez? – faggattam.

- Keringő – mondta, és ekkor elkezdte fürkészni az arcomat. Keringő? Akkor bécsi! Hatlépéses, 3/4 –es, talajon sikló, forgó mozgásos tánc. Jaj, ez egy rossz szokás! Idővel csak leszokom róla! De anno meg kellett tanulnom minden egyes táncnak a jellemzőit. – Hölgyem – zökkentett ki a gondolataimból, majd megnyomta a lejátszás gombot.

Én pedig a kezébe helyeztem a kezemet, utána pedig léptem volna a bécsi keringő lépését, de ekkor összeütköztünk, én meg gyorsan megállítottam a zenét.

- Próbáljuk meg még egyszer, mert nagyon félreértettem valamit – néztem rá a gondolataim között, majd elindítottam a zenét.

Újra elé álltam, a kezemet ismét a kezébe helyeztem és az első ütemre most már mindketten ugyanúgy léptünk. Te jó ég! Angolkeringő! Ennek is 3/4 –es az üteme, de ezerszer bonyolultabb, mint a másik.

Ahogy tánc közben Paulra néztem, láttam, hogy tudja, hogy sikerült meglepnie. Magabiztosan vezetett a homokban, és a jobbra, illetve balra fordulásoknál pontosan háromnegyedet fordultunk. Könnyedén, szinte suhanva mozgott és a tánc jellegzetessége, az emelkedések és süllyedések megformálása és az ezek közötti átmenetek hangsúlyozása is tökéletes volt.

- Nagyon jól táncolsz – mondta a táncunk végén.

- Tudod, ezt te is elmondhatod magadról. Az angolkeringő az egyik legnehezebb a standard táncok közül. Ki tanított…

- Anya – nézett rám. – Ez volt a kedvenc tánca és azt akarta, hogy megtanuljam.

- Büszke lehet rád, mert tökéletesen tudod – simítottam végig az arcán.

- De valahogy nem az én világom – rázta meg a fejét.

- Tudod, ebben lehet valami. De ezt nem sértésnek szántam. Csak a te dinamizmusoddal és temperamentumoddal a tangó illene hozzád.

- Miért is? – szorított magához.

- Pont ezért – nevettem. – A tangóban nagy szerepe van a vezetés technikájának, és ez a táncosok szoros testi kapcsolatát teszi indokolttá. Tudod, azt tanították nekünk róla, hogy markáns férfidominanciát mutat, ami csak a látszat, mert inkább a férfi ’szolgálja ki’ a nő igényeit, teszi számára a táncot élménnyé azzal, hogy ’előkészíti’ a nőnek a táncát.

- Oh, én tánc nélkül is bármikor kiszolgállak – húzta fel a szemöldökét.

- Ezt nem kétlem – hajoltam közel hozzá, ő pedig végignézett rajtam.

- Taníts meg tangózni – fogta meg a vállaimat.

- Paul, ne hülyülj már – mosolyogtam magamban.

- Én komolyan mondtam – nézett a szemeimbe.

- Azt látom. De a tangó egy nehéz tánc, habár, ha az angolkeringő megy, akkor ez is fog. Na, akkor kezdjünk is bele – álltam elé. – Először is, húzd már ki magadat! Kész vagyok a testtartásodtól néha – húztam el a számat.

- Hé, mi bajod van vele? – mérgelődött.

- Csak annyi, hogy ha kihúznád magadat, akkor az izmaid – nyomkodtam meg a bicepszeit – ezerszer jobban kirajzolódnának.

- Te mondasz valamit – majd kiegyenesedett, vagyis inkább.

- Paul, nem azt mondtam, hogy dülleszd ki a mellkasodat – pöcköltem meg az ujjaim hegyével a mellcsontját, majd a háta mögé álltam és hátrafeszítettem a két vállát. – Na, így tökéletes – jelentettem ki, majd a mutatóujjamat végighúztam a tökéletesen egyenes gerincén, amelytől megborzongott.

- Ha lehetne, ezt a mozdulatot mellőzhetnénk? – kérdezte, miközben hangosan nyelt egyet.

- Oh, ne haragudj. Persze – pirultam el és elé sétáltam. - Most hadd lássam a kéztartásodat. – A kezeimmel sürgettem, hogy emelje már fel a kezeit. – Nagyon jó, V alakú al– és felkar és a kézfejedet is tökéletesen tartod. Így a nő keze…

- Vagyis a te kezed – köszörülte meg a torkát.

- Rendben, akkor az én kezem tökéletes egységet fog alkotni a tiéddel. Ezeket jegyezd meg, mert minden táncnak az alapja a testtartás, mert ez sugározza mennyire vagy magabiztos.

- Én teljesen az vagyok – jelentette ki.

- Na, persze. És ezért látok félelmet a szemedben.

- Ez nem is igaz – védekezett. – De most már igazán taníthatnál nekem pár lépést.

- Tényleg? Hiszen semmit nem tudsz a táncról. Először egy kis elméleti oktatás. A tangó Argentínában és Uruguayban jött létre. Ritmusa két- vagy négynegyedes. És a zenéjét a fekete rabszolgák zenéjének mondják.

- Ez jó, nem elég, hogy a markáns férfidominancia csak látszat, most a rabszolgád is leszek? – kérdezte hirtelen, én pedig ezen akkorát nevettem, hogy a könnyem is kicsordult.

- Ezek szerint hagyjuk abba? – kérdeztem nevetve.

- Dehogyis. Engem ilyen dolgok nem ijesztenek meg.

- Rendben. Akkor most a zenei ütemről és a ritmusról. A zenei üteme 2/4-es, minden ütemben két hangsúly van. A ritmusa pedig, lassú-lassú-gyors-gyors-lassú. De ezt igazán a zenét hallgatva fogod érezni. A fenébe, a kocsiba van a CD-tartó - jutott az eszembe.

- Nem, nincs ott, mert Emmett odaadta az összes zenédet – mosolygott.

- Majd megköszönöm neki. Na, de gyere, és hallgassuk meg azt a zenét – húztam a hifi felé, majd a sok cd között megkerestem azt, amin a tánczenéim vannak, és betettem a lejátszóba. Ő pedig már el is indította. – Gyere! – fogtam meg a kezét, és leültünk a homokba, a zene pedig már szólt is. Rátettem a kezemet a combjára, ahol finoman elkezdtem ütni az ütemet. - Lassú-lassú-gyors-gyors-lassú, lassú-lassú-gyors-gyors-lassú.

- Nagyon tetszik ez a zene, olyan…

- Szenvedélyes – segítettem ki.

- Igen, de ha a zene ilyen, akkor milyen lehet a… hogy is mondjátok? – kérdezte.

- A koreográfia? – húztam el a számat, ő pedig bólintott. – Mennyire utálom ezt a szót. Annyira beállítottnak hat egy tánc ilyenkor, pedig annak szívből kell jönnie. Érezni kell a két ember közötti szinte kézzel tapintható kontaktust, és látni, ahogy a táncpartnerek ismerik egymás minden rezdülését.

- Te aztán képben vagy a tánc terén – húzódott közelebb.

- Furcsa lenne, ha nem – mosolyogtam.

- Neked is gyönyörű ruháid voltak? – fogta meg a kezemet.

- Igen, és mind egytől-egyik meg is vannak. Sőt, van egy, amit a legutolsó versenyemre vettem volna fel, amelyen nem tudtam részt venni.

- Megmutathatnád egyszer.

- Rendben.

- És mondd, hogy van ez a párok között? Ezen egyszer már elgondolkodtam. Nehéz lehet teljes összhangban lenni úgy, hogy nincs közöttük semmi.

- Mármint érzelmileg érted a semmit?

- Igen.

- Ez a táncnak az egyik legnehezebb része. Mert vegyük azt, hogy összejössz a partnereddel, majd összevesztek és ez egyből a tánc rovására megy. Úgyhogy színészi adottság is kell hozzá, hiszen valahol el kell játszani, hogy te most éppen szenvedélyesen kívánod a partneredet, vagy ott van például a pasodoble, ahol a férfi a matador, a nő meg a piros kendő, és egy képzeletbeli bika körül táncolnak.

- És mi mikor fogunk táncolni? – állt fel.

- Most. A legfontosabb dolgokat már tudod, most már csak a lépések vannak – kacsintottam rá. Ezután másfél órán keresztül okítottam, és be kell valljam, hogy nagyon gyorsan tanult. A lépéseket már tudja, ezeket csak finomítani és tökéletesíteni kell. – Holnap lesz egy meglepetésem – mondtam, miközben hanyatt dőltem a homokban.

- És mi lesz az? – térdelt fölém.

- Ha megmondanám akkor nem lenne meglepetés – próbáltam felülni.

- Meglepődnék – hajolt közel hozzám és egy határozott mozdulattal levette rólam a felsőmet. – Gyere, menjünk úszni, hiszen ezért jöttünk ide.

- Menjünk – álltam fel, majd levéve a halásznadrágot, szaladtam is be a kellemes meleg vízbe. Körülbelül egy órát töltöttünk a folyóban, és a víz teljesen kiszívta az energiámat, de lehet, hogy a tánc volt. Viszont Paul még fáradtabb volt, mint én, mert amikor bemásztam utána a sátorba, ő csukott szemmel emelte fel a takarót, majd pillanatok múlva aludt is. Én pedig az arca rezdüléseit nézve engedtem csak a fáradtságnak.

˜ ˚ ˜

Később aludtam el, mint Paul, mégis előbb ébredtem, de nem kellett sokáig várnom, mert ő is kinyitotta a szemét, majd hirtelen maga felé fordítva szenvedélyesen megcsókolt. Amilyen gyorsan jött a csókja, olyan gyorsan szakadt meg, és a morgásából ítélve valami baj lehetett.

- Mi a baj? – kérdeztem tőle.

- Maradj itt! – nézett rám. – Mocskos vérszívó…

- Paul! – fogtam meg az egyik karját, míg a másik karjával feljebb húzta a sátoron a cipzárt. És ez nem is lett volna baj, ha nem csap meg a semmihez sem hasonlítható, undorító, tömény rózsa illat. - Inkább húzd vissza – tartottam bent a levegőt, majd megcsörrent a mobilom. - Halló – szóltam bele mérgesen.

- Lily, jaj de jó, hogy fent vagy. Azonnal induljatok haza – hadarta Rose zaklatott hangon.

- Mi történt? – lettem egyre idegesebb.

- Nem akarok most magyarázkodni, de kérlek, mihamarabb induljatok – jelentette ki, majd letette a telefont. Én meg elindultam Paul felé, mert most már ki akartam jutni a szűk helyről. Viszont amikor nagy nehezen kimásztam, még a lélegzetem is elakadt.

A folyó gyönyörű kék vizét nem lehetett látni, mert a cseppnyi víztükröt mindenhol vörös rózsaszirmok borították, ugyanúgy, ahogyan az egész partszakaszt.

- Jól vagy? – ölelte át a derekamat Paul, én pedig gyorsan felé fordulva a nyakába temettem az arcomat.

- Nem, nem vagyok jól. Nagyon elegem van. És ha még egyszer levegőt kell vennem… – szorult ökölbe a kezem.

- Máris indulunk, itt hagyunk mindent, majd a srácok később elpakolják. Meg hallottam a beszélgetéseteket is Rose-zal.

- Induljunk is, jó vagyok így, csak a táskám kell. – Elszaladtam a hifihez, majd elindultam az erdőbe.

- Biztos, hogy nem veszel fel semmi? – kérdezte ekkor Paul.

- Biztos – vágtam rá durcásan.

- Jó, de ne csodálkozz, ha esetleg megállít a rendőr és furcsán néz majd rád – szaladt mellém. – Top és bugyi. Jó összeállítás.

- Jó és kényelmes. De siessünk, mert úgy érzem, vár még rám meglepetés – fordultam felé, majd a nyakához hajolva mélyen beszívtam az illatát. – Tökéletes.

- Örülök, hogy tetszik. Neked nem is kell virágot venni, elég vagyok neked én is – nevetett fel, majd sietősre vettük a lépteinket.

Mikor elértük az autómat, gyorsan beültünk, és meztelen lábbal tövig nyomtam a gázt. Gyorsan hazaértünk, és rohantunk is befelé.

- Sziasztok! Mi történt? – néztem rájuk, de ők csak bámultak rám.

- Te így jöttél végig a városon? – kérdezte Edward.

- Igen, de szerinted ki látta a kocsiban? Viszont ha szeretnéd, azonnal felveszek valamit – indultam el a lépcső fele, mire ő elém állt.

- Lily, előbb tudnod kell, hogy a szobád…

- Igen? – néztem rá értetlenül.

- Hát nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzak – nézett a többiekre.

- Tudod mit? Felmegyek és megnézem – léptem el mellőle. Elindultam felfelé, de a legfelső lépcsőfoknál megtorpantam. – Jaj, ne! Mondjátok, hogy nem! Elég volt a parton.

- Miért, mi történt a parton? – hördült fel Edward, majd Paulra nézett, akitől már mindent tudott is. – Nem semmi látvány lehetett.

- Semmi különös nem volt benne, hidd el – morogtam.

- Lily, szerintem te vagy az egyetlen lány, aki nem olvadt el a látványtól. Mindenki másnak még a lélegzete is elakadt volna – nevetett Edward.

- Hidd el, el is akadt – húztam el a számat.

- De csak azért, mert nem akartad, hogy felforduljon a gyomrod – vigyorgott még mindig a barátnőm apja.

- Pontosan – helyeseltem. – De megyek, megnézem a szobát.

Mikor beléptem, az orrom elé kellett kapnom a kezemet. A szobát is mindenhol rózsaszirmok borították, és a sarkokban a hatalmas vázák duzzadtak a hosszú szárú virágoktól. Ez nem normális! Hiszem, hogy elment az esze! Rettenetesen dühbe gurultam, és kiviharzottam az erkélyre.

- Gyűlölöm a rózsát! Gyűlölöm! – ordítottam, majd elindultam vissza a többiekhez, de ekkor az ágyon észrevettem egy arany dobozt. Odasétáltam, leemeltem a tetejét, és az első dolog, amin megakadt a szemem, az ismerős vörös boríték, rajta a nevemmel. Kivettem belőle a nekem szánt levelet, majd elolvastam.

Virágot a virágnak!

Habár sem a rózsa, sem egyik virág szépsége nem ér fel a tiéddel!

Remélem a ruha tetszeni fog!

M.

Letettem a papírt az egyik párnára és a fehér selyempapírt szétnyitottam. De már a szín sem utalt jóra. Kivettem a ruhát a dobozból, végignéztem rajta, utána pedig elindultam vele a nappaliba.

- Illik hozzám, nem gondoljátok? – kérdeztem gúnyosan. – Szerintem rossz virágot küldött, mert pipacsot kellett volna. És ezek a habos-babos fodrok?! Viszont legalább stílusosan, rózsadíszítés. Pfúj!

- Lily, de hisz ez a ruha gyönyörű – sétált felém Rosalie, majd végigsimított az anyagon.

- Neked tetszik? – kérdeztem tőle.

- Igen.

- Akkor neked adom – nyújtottam felé.

- Nem fogadhatom el, hisz te kaptad – tolta el a kezemet.

- Rosalie! Ennek a ruhának három választása van. Vagy én vágom darabokra ollóval, vagy megkérem Pault, hogy cincálja cafatokra, vagy a te szekrényedet fogja díszíteni, és így esélye lesz, hogy valamikor felveszed.

- Akkor inkább elfogadom – kapta ki a kezemből a piros anyagot.

- Ennek örülök – mosolyogtam. – Hol vannak a srácok? – néztem körbe.

- Elmentek a folyóhoz, de nemsokára itt lesznek – libbent mellém Nessie. – Egyébként tényleg nem tetszik a ruha, vagy csak Michael miatt akartad megsemmisíteni?

- Tényleg nem tetszik – ültem le a fotelbe.

- Értem, de most már legalább nem fogsz rózsát kapni – nevette el magát, és én kérdőn néztem rá. – Lily, szerintem még Emilyék és nagyapáék is hallották, hogy gyűlölöd ezt a virágot.

- Akkor jó, remélem, ő hozzá is eljutott az információ – álltam fel, de ekkor Edwardból hangos morgás szakadt ki, majd eltűnt.

- Biztos lehetsz benne, hogy eljutott – termett hirtelen előttem. - Remélem, az orchideát szereted – kérdezte, majd felém dobott valamit.

- Mondjátok, mikor lesz ennek vége? – hajtottam le a fejemet a sírással küszködve. Majd az asztalra tettem a dobozt.

- Van itt még valami – mondta halkan Edward. – Ez is a tiéd – adott át egy ékszeres dobozt, amiben csak nyaklánc lehetett a nagyságát tekintve. És igazam is volt, mert amikor kinyitottam, egy számomra giccses, mégis pazar nyakék feküdt a dobozban.

Kivettem a nem is könnyű ékszert, és a többiek felé fordítottam.

- Kinek tetszik? – néztem körbe, de senki nem válaszolt. – Én komolyan kérdeztem.

- Lily, ezt is oda szeretnéd adni valakinek? – kérdezte Carlisle.

- Igen, de ha egyik lánynak sem kell, akkor eladom, és a pénzt a bál szervezésére költöm.

- Ez nem is rossz ötlet – ugrott fel Nessie.

- Lily, tudod te egyáltalán, hogy mit tartasz a kezedben? – kérdezte ekkor Edward.

- Ezt hogy érted? – forgattam meg a nyakláncot.

- Ez nem nyaklánc, hanem nyakék, mégpedig a Chopard nyakék. Az értéke körülbelül három millió dollár.

- Mennyit mondtál? – kerekedtek el a szemeim. - Mi az isten kerül ezen ennyibe?

- 191 karátnyi első osztályú kolumbiai smaragdot és 16 karátnyi rozettásan köszörült (rózsagyémánt) csepp alakú gyémántot tartalmaz. Ebből csak egy darab van. Én a te helyedben nem adnám el.

- Rendben, végül is jó lesz szűkösebb időkre – nevettem el magamat.

- Ha azt egyszer eladod, sosem lesz számodra olyan, hogy szűkösebb idő – állapította meg Jasper.

- Mit kell és kinek eladnia? – lépett be Jake az ajtón, akit Paul követett.

- Lily ismét kapott Michaeltől ajándékot – suhant mellé Nessie.

- Hogy érted, hogy megint? – kérdezte Paul. – És hogy a francba tud átjutni rajtatok és rajtunk? – remegtek a kezei.

- Paul, hidd el, nem ő jön. Mindig valakit küld maga helyett, és nem érdekli, hogy a küldöncöt elkapják-e. Minket, vagyis engem teljesen ki tudnak játszani, mert egyszerűen nem hallom a gondolataikat. Fogalmam sincs, hogyan csinálják, de profik benne. De azért merészek, mert a parton ott voltál, ők meg tőletek centikre.

- Ne is mond. Az a baj, hogy Lily illata minden mást elnyom, ha a közelemben van – rázta a fejét.

- Elveszted a fejed, mi? – röhögött fel Emmett.

- Mondhatni így is – nézett rám Paul. – Na, de mik is az ajándékok?

- Kaptam egy ruhát, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, aztán most ezt – mutattam felé a nyakéket.

- És ez tetszik? – kérdezte tőlem.

- Nem, maga a nyakék nem, de az értéke az nem semmi.

- Miért, mennyit kóstál? – kapta ki a kezemből Jake.

- Három millió dollárt – vágtam rá, és láttam, ahogy kicsúszik a kezéből az ékszer, amit Nessie kapott el.

- Honnan van ennek a piócának ennyi pénze? – ült le Jake.

- Fogalmam sincs, de abbahagyhatná a dolgait – ültem le a kanapéra.

- Főleg a rózsaküldést – hördült fel Paul, amire a többiekből halk kuncogások voltak a válasz.

- Nem fogok több rózsát kapni – néztem szerelmemre.

- Ennek örülök – huppant le mellém.

- Csak félig örülj, mert rózsa helyett orchidea áradat fog következni.

- És azt szereted? – fürkészte az arcomat.

- Nem fogok neked hazudni. A második kedvenc virágom. De ez nem jelent semmit – bújtam hozzá.

- Na jó, ennyit Michaelről – törte meg a beállt csendet Jasper.

- Rendben – harsant fel Jake. – De Lily, mondd, ti mi a fenét csináltatok Paullal a parton? – szegezte nekem a kérdést.

- Miért is? – kérdeztem vissza.

- Mert Paul nem akarja elárulni, és Embry zene cuccait meg nekem kellett cipelnem – tette keresztbe a kezeit a mellkasa előtt.

- Oh, ha ő nem árulja el, akkor sajnos én sem tehetem. De találgatni találgathatsz.

- Ezt már Paulnál is eljátszottam – mondta, és láttam, hogy Nessie a kezére csúsztatja a kezét.

- Nem ér segíteni – dobtam felé egy párnát, de már későn.

- Na ne! Ne akard bemesélni nekem, hogy táncoltak – kapta felénk a tekintetét Jake. – Paul meg a tánc – mondta, majd kitört belőle a röhögés.

- Idefigyelj, Jacob Black, ha feleannyira jól táncolnál, mint Paul, Nessie összetehetné a kezét – ugrottam elé.

- Én tudok táncolni – állt fel hirtelen.

- Tényleg? Na, lássuk – indultam el Emmett csúcs szuper hifije felé. – Jasper ha meg kérlek, csinálsz egy kis helyet? – kérdeztem a szőke vámpírt.

- Egy pillanat alatt – mondta, és már tolta is arrébb a bútorokat. – Kész is van az ideiglenes táncparkett.

- Köszönöm. Na, Jake, kezdheted felkérni Nessie-t táncolni, mert indítom is a zenét – fordultam felé.

- Fel fogom kérni, ha előbb láthatlak titeket – nézett velem farkasszemet.

- Rendben, de jól nyisd ki a szemed, mert ilyet nem sokszor látsz. Főleg Paul lábát figyeld, hátha ragad rád valami – gúnyolódtam.

- Majd én elindítom – rebbent mellém Alice, én pedig egy puszit nyomtam az arcára.

- Köszönöm. Viszont akkor egy pillanat és jövök – néztem körbe, majd felrohantam a szobámba. Most nem törődtem a rózsákkal, csak kitártam a szekrényemnek azt a részét, amit mióta ideköltöztem, még soha nem nyitottam ki és elővettem a legutolsó versenyemre varrt ruhát meg a hozzá illő szandált, majd mindkettőbe belebújtam. Ezután elindultam vissza a nappaliba, vagyis inkább Paulhoz, aki megjegyezve a tegnap tanultakat, tökéletes testtartással állt a nappali közepén mikor meglátott.

- Tyűha, ez az a ruha, amiről tegnap beszélgettünk? – kérdezte, mikor elé értem.

- Igen ez. Tetszik? – fordultam körbe.

- Igen. Nagyon csinos vagy – mondta, és láttam, hogy zavarban van.

- Na, ezt levesszük – bújtam ki a szandálból, majd Alice felé fordultam, aki már el is indította a zenét.

Paul ugyanolyan tökéletesen táncolt, mint tegnap, semmi hiba nem volt benne. És én csak egyetlenegy dolgot sajnáltam, hogy ez a tánc, nem tarthat örökké.