24. fejezet - A halál szele

LILY SZEMSZÖGE:

Fáradtan ébredtem, és nem is emlékeztem, hogy mikor és hogyan sikerült elaludnom. Kinyújtottam hátra a kezemet, de amikor csak a hideg lepedő fogadott nagyon megijedtem. Körbenéztem a szobában, de Paul nem volt bent. Ekkor megéreztem a hideg szellőt, mely a terasz felől érkezett. Magamra tekertem a vékony takarót, és elindultam kifelé. Szerelmem a fotelban ült, és rettentően gondterheltnek tűnt.

- Paul – indultam el felé – mond, mennyit aludtál? – kérdeztem tőle, de ő nem válaszolt. A szeme alatti mély barázdák pedig semmi jót nem sejtettek.

- Gyere, ülj ide – nyújtotta ki a kezét felém, én pedig gyorsan az ölébe kuporodtam.

- Ugye, a történtek miatt nem aludtál? – döntöttem a fejemet a vállára, és ő csak bólintott. – Szörnyű volt látni, igaz? – bukott ki belőlem a kérdés, és a teste egy pillanatra megmerevedett, majd szorosan átölelt.

- Nem fogok neked hazudni, rettenetes volt. Soha nem kívánom senkinek, hogy átéljen hasonlót. De a legrosszabb az, hogy ha lecsukom a szemem, magam előtt látlak, egy mocskos…

- Sajnálom, annyira sajnálom – tört ki belőlem a sírás. Testemet, annyira rázta a halk zokogás, hogy még a közelsége sem nyugtatott meg.

- Lily, ez nem a te hibád, nem kellett volna elmondanom – döntötte az arcát homlokomnak.

- Ilyet, ne is mondj, mindent tudni akarok. Az érzéseidet, a gondolataidat, egyszóval mindent. Nem tarthatod magadban, nem engedem, hogy gyötörd magad.

- Rendben – mondta lemondóan, és én nem tudom miért, de elhittem. Hosszú ideig ültünk kint a hideg szélben, de a takarónak és főként a teste melegének köszönhetően nem fáztam. Néma csendben csodáltuk az erdőt, a színeit, az illatát, és a napot, mely próbálta felmelegíteni a levegőt.

Miután a szokásos reggeli dolgainkat elvégeztük, reggeli közben megtudtuk, hogy a mai nap Edward kísér el minket, és valószínűleg ő is jön értünk. Én még fürdés közben megfogadtam magamnak, hogy semmin nem változtatok az életemben. Nem zökkenthet ki semmi a rendes kerékvágásból. Mr Baker börtönben van, Michael meg rohadtul nem izgat.

- Az igazgatónőtök nincsen ma rózsás hangulatban – mondta barátnőm apja, amikor leparkoltunk. – A diákjaitól várja a megoldást – kacsintott rám. Mintha én ezt nem tudnám, ismerem annyira az igazgatónőt, hogy tudjam, valahol ő is olyasfajta megoldáson gondolkozik, mint én. Elköszöntünk Edwardtól, majd elindultunk az első óránkra, de volt még vagy húsz percünk.

- Nessie, eljössz velem Mrs Cope-hoz? – fogtam meg a kezét.

- Persze, de mit akarsz kérdezni tőle? – nézett rám.

- Majd mindjárt megtudod – léptem be a titkárságra. – Jó reggelt – köszöntünk egyszerre.

- Jó reggelt lányok – terült széles vigyor a nő arcára. – Miben segíthetek nektek így kora reggel?

- Szeretném megnézni a zene - és táncterem beosztását – mondtam, majd elém tolt egy füzetet. Ez az a negyedik órára, Amanda Anderson foglalta le a tánctermet, ötödik órára meg Jenna Smith a zenetermet. De hogyan hozom én össze ezt a két igencsak eltérő személyt. – Mondja Mrs Cope, meg tudná mondani, hogy Jenna Smithnek mi lesz a negyedik órája? – adtam vissza a füzetet.

- Pillanat – mondta, és az ujját végigfuttatta egy papíron. – A 11. D-nek ma elmarad a negyedik órája.

- Tényleg? Ennél jobb hírt nem is mondhatott volna. Köszönöm – és már kint is voltunk a folyosón.

- Lily, elmondanád végre, hogy mit is akarsz te Jennától? – húzta el a száját Nessie.

- Ha csak Jennáról lenne szó, de Amanda Andersonnal is beszélnem kell – fújtam ki a levegőt.

- Remélem, tudod, hogy mit csinálsz – lökött meg hátulról.

- Félig-meddig igen, és nagyon, de nagyon számítok a segítségedre – néztem rá boci szemekkel.

- Na nem! – jött a várt válasz.

- Nessie, neked csak el kell engem kísérned – fogtam meg a kezét, és ő kis idő múlva beleegyezett, hogy elkísér, de egy szót nem fog senkivel sem beszélni. A második óránk pont Jenna terme mellett volt, így szünetben fel is kerestük.

- Szia Jenna – léptem az asztala mellé. – Beszélhetnénk veled négyszemközt? – kérdeztem, ő pedig eléggé furcsállta a kérésemet, de bólintott majd kimentünk a folyosóra. – Ne haragudj, hogy zavarunk, csak szeretnélek megkérni, hogy a zenekar tagjaival legyetek a táncteremnél a negyedik órakor. Ha jól tudom, akkor pont lyukasórátok van.

- Igen ez így van, de miért is kellene ott lennünk?

- Ez egy elég hosszú történet, úgyhogy most nem mennék bele, de légy szíves legyetek ott, és akkor mindent elmondok – kértem, ő pedig belement, de lefogadom, hogy csak a kíváncsisága miatt. Mi pedig mentünk is a harmadik óránkra, ahol egyáltalán nem tudtam odafigyelni, mert a következő óra elkövetkező történésein járt az agyam. Mikor kicsöngettek, Nessie-vel rohantunk a táncteremhez, és mikor befordultunk a sarkon, Amanda Andersonba botlottunk.

- Szia, Amanda – álltam meg hirtelen.

- Sziasztok – köszönt, de azzal a lendülettel, hátat is fordított nekünk és bement a terembe. Mi leültünk a padra és Jennáékat vártuk. Bentről ritmusos zene hallatszódott ki, és el tudtam képzelni, hogy mennyire összhangban táncolnak a bent lévők.

- Itt vagyunk. Most már megtudhatjuk, hogy miről van szó? – állt elém Jenna.

- Természetesen, de gyertek, mert másokkal is szeretném ezt megosztani – ugrottam le a padról és benyitottam a terembe. A sok szempár mind rám szegeződött, valaki kikapcsolta a zenét is, és kérdőn néztek rám. – Elnézést kérek, de szeretnék veletek beszélni, és ha nem gond bejönnének még páran.

Amanda intett egyet, én meg előre engedtem a többieket, majd mikor beléptem láttam, hogy a vihar még csak most fog tetőzni.

- A kisdobosok meg mit keresnek itt? – ráncolta össze a homlokát Amanda.

- Mi sem tudjuk, de elhiheted, hogy nincs ínyemre, hogy seggrázó barbik vesznek körül – vágott vissza Jenna.

- Na, elég legyen! – emeltem fel a hangom. – A zenekar tagjai üljenek le oda – mutattam az egyik sarokra - a táncosok meg oda.

Vállrándítások, és orr alatt motyogások közepette, mindenki sikeresen leült, de azért eléggé méregették egymást.

- Köszönöm, hogy meghallgattok. Én nem fogok nektek köríteni, azt szeretném, hogy együtt dolgozzatok.

- Nem! – jelentette ki Amanda.

- Felejtsd el! – állt fel Jenna.

- Na, idefigyeljetek, ha azt akarjátok, hogy ne bontsák le a termeket, nagyon gyorsan elgondolkodtok a kérésemen – néztem rájuk, és a mondatom megtette a hatását. – Én tudom, hogy ezek a termek használva vannak. Amanda ti nagyon jó táncosok vagytok, Jennáék pedig eszméletlenül jól játszanak. Sajnos anyagilag megingott az iskola, de rendezhetnénk egy jótékonysági estet, ahová olyan embereket hívnánk meg, akik a tehetséges fiatalokat anyagilag támogatnák. Viszont ehhez arra van szükség, hogy megmutassuk nekik, hogy a forksi gimiben megtalálják ezeket a fiatalokat.

Miközben hol az egyik sarkot, hol a másikat néztem, zúgolódások sora váltakozott a fülemben, majd a lányok elindultak felénk.

- Mi benne vagyunk – mondta Jenna.

- És mi is – kontrázott rá Amanda. – De hogyan is gondoltad ezt az egészet?

- Keresünk egy jó dalt, amiben a klasszikus és a modern zene keveredik, így a zenekar el fogja tudni játszani, ti pedig táncoltok rá.

- Na, nem – mondták egyszerre, majd kis hatásszünet után, ismét ugyanaz bukott ki belőlük. – Ennyivel nem úszod meg.

- Hogy értitek ezt? – kérdeztem vissza automatikusan.

- Lily, én hallottalak már énekelni, és nagyon jó hangod van, úgyhogy kötelező énekelned – mondta Jenna.

- Én pedig tudom, hogy valaha versenyszerűen táncoltál, így neked már tapasztalatod van az ilyesmiben. Mi csak hobbi szinten táncolunk, és főleg klippekből szedjük a lépéseket, így egyikünk sem tudna összehozni egy koreográfiát. Ezért táncolnod is kell – jelentette ki Amanda, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá.

- De hisz én társas táncoltam, nem pedig…

- De balettoztál is – lépett mellém Nessie.

- Tényleg? Ezt nem is tudtam, de nem lenne semmi összetenni a hip-hop stílust, meg a balettet – tűnődött Am. – De a lényeg a lényeg, hogy neked is táncolnod kell, és miénk a háttér táncosi státusz. Eleve a balett, két emberre épül, úgy hogy gondolkozhatsz még azon is, hogy ki legyen a partnered.

Te jó ég! Mit vettem a nyakamba? És még az egész bált is meg kell szerveznem! Uram segíts meg, engem, és ha lehet, a nap ötven órából álljon, hogy mindenre jusson időm!

- Az igazgatónőnek ki fogja ezt mind elmondani? – kérdezte Nessie.

- Szerintem ez nem szükséges, hiszen már mindent tudok – lépett be az ajtón az említett. – És egytől egyik büszke vagyok mindenkire, amiért támogatjátok Lilyt.

- Köszönjük Miss Gordon – hallatszott mindenfelől ez a három szó, amire egy hatalmas mosoly volt a válasz.

- Akkor én nem is zavarnék tovább, de lassan kezdődik az ötödik óra, ezért mindenki induljon a termébe – lett komoly az igazgatónő hangja.

A táncosok és a zenészek eszeveszett sebességgel rohantak kifelé, és mint megtudtuk azért, mert a suli túlsó végében voltak óráik. Szerencsére nekünk csak a folyosó végén, így mi szépen komótosan indultunk el. Mikor kiértünk Nessie elkezdett nevetni, és fogalmam sem volt, hogy miért.

- Elmondanád, hogy mi ilyen vicces? – kérdeztem rá kissé mérgesen, ő pedig megfogta a kezemet, és magamat láttam.

- Ne haragudj, de eszméletlen arcokat vágtál a meglepettségtől – mondta.

- Nessie, kérlek, ne idegesíts még jobban. Tudod, te mit indítottam ma el? A saját nyakamba olyan feladatokat tetettem, amiket nem hiszem, hogy véghez tudok vinni.

- Lily, ez nem igaz. Énekelni tudsz. Választasz egy számot, amit a zenekar el fog tudni játszani, és utána egyszer-kétszer összeröffentek gyakorolni. Táncolni is tudsz, mert nem egyszer láttalak már a klubban. Igaz az ösztönös volt, és nem betanult, de ezzel is meg fogsz tudni birkózni. Mindent, amit csinálsz, azt százszázalékosan teszed, az ének, a varrás, de legfőképpen a tánc mögött mindig ott a szenvedély. Viszont tudnod kell, hogy az est szervezését, majd Alice-ékkel megoldjuk, így neked csak a saját dolgaidra kell majd koncentrálnod.

- Köszönöm, de baromira félek, na meg, hogy hol fogom összehozni a táncot? – vettem egy mély levegőt, és ekkor meghallottam az igazgatónő cipőinek a kopogását a hátunk mögött. – Miss Gordon, lehetne egy kérésem? – fordultam hátra.

- Persze, és mi lenne az?

- Szeretném megtudni, hogy este meddig lehet az iskola területén tartózkodni, mert nem igazán fogunk tudni máshol gyakorolni.

- Ha minden nap leadjátok nekem a listát, hogy kik fognak itt lenni, akkor Roger, aki az éjszakai biztonsági őr, be fog titeket engedni, és néha-néha rátok is fog nézni, és addig maradhattok, ameddig akartok – mondta.

- Az nagyon jó lenne, akkor a mai nap folyamán mi ketten visszajönnénk, délután, és szerintem estig maradnánk – néztem Nessie-re, aki csak bólintott egyet.

- Jó, ma úgyis én is sokáig leszek bent.

Miután legalább az megvolt, hogy annyi ember hol is fog gyakorolni, kicsit megnyugodtam. Hál’ istennek a következő óra után, mehettünk is haza. A parkolóban várt már ránk Edward. Beszálltam a vezetőülésbe, Nessie hátra, az édesapja meg mellém. Egész úton csak a feladataim pörögtek a gondolataimban, majd Edward éles hangja rántott vissza a jelenbe, és éreztem, ahogyan a kormányt maga felé tekeri.

- Lily, most azonnal cseréljünk helyet – mondta, miután leállítottam az autót. Annyira máshol jártak a gondolataim, hogy áttértem a szembejövő sávba, egy kamion elé. Szerencsére a hazavezető út, csendbe telt el, és mikor megérkeztünk rohantam is fel a szobába. Elővettem az mp4 lejátszómat, és a számítógépről áttöltöttem az összes zenémet, amit találtam. Még szerencse, hogy vízálló a kis kütyü, mert egyszer kicsúszott a kezemből, és a kád alján landolt. Igen, fürdés közben zenét hallgattam, vagyis a megfelelő zenéket kerestem, de semmi használhatót nem találtam.

˜ ˚ ˜

Csak pár percre dőltem le, de amikor kinyitottam a szemem, az óra fél négyet mutatott. Gyorsan el kezdtem levenni a melegítőt és a pólót, de Paul állt a teraszajtóban.

- Bocs, de sietek, megvárnál lent? – kérdeztem.

- Nem hinném, annyira jót állok itt magamért – húzódott mosolyra a szája.

- Ha így gondolod – rántottam meg a vállamat, majd hátat fordítottam neki, levettem a felsőmet, magamra kaptam egy melltartót, és egy blúzt, majd a melegítő alsót is lecseréltem egy farmerra. Felkaptam egy kis balerina cipő szerűséget, és a szekrényben egy sporttáska után kutattam.

- Mit keresel annyira? – hajolt be fölöttem a szekrénybe ő is.

- Egy táskát, de azt hiszem ilyenem nincs is – mondtam, majd elkiáltottam magam. – Alice – és a név tulajdonosa már be is robbant az ajtón.

- Tessék – nyomott a kezembe egy csini kis Puma táskát, és egy dobozt is letett az asztalra.

- Ez pont jó lesz, köszi – nyomtam egy puszit az arcára.

- Várj, még hoztam valamit – nézett rám, majd a dobozból elővett egy nagyon jó kis cipőt, amiben kényelmesen fogok tudni táncolni, meg egy szabadidő együttest.

- Alice, a cipő nagyon jó, de én inkább ebben gyakorolnék – emeltem fel a fekete térdig érő cicanadrágomat, és egy fekete sport toppot, amik nem igazán nyerték el a tetszését. – Tudod a kényelem a legfontosabb ilyenkor.

- Jó, te tudod, de ezt is odaadnám – húzott elő egy ismerős dobozt, és amikor kinyitottam le kellett ülnöm az ágyra. Egy barackszínű szatén spicc cipőt tartottam a kezemben.

- Honnan tudtad? – fogtam az ujjaim közé a fényes anyagot.

- Nessie említette, hogy balettoztál, Edward meg szépen kiolvasott mindent a kis buksijából, és hidd el, mindent el fogunk intézni.

Tudtam, hogy mire gondol, és nagyon örültem, de indulnunk kellene vissza a suliba. Gyorsan bepakoltam mindent a táskába, és rohantam lefelé. Nessie már várt rám, egy ugyanolyan táska volt a kezében, amilyen az enyémben, de ezen már meg sem lepődöm. De ekkor megbotlottam a lépcsőn, és Emmett kapott el.

- Lily, a frászt hozod rám, mi van veled ma? – kérdezte. – Edward is mondta, hogy áttértél egy kamion elé az úton, most meg ez. Vigyázhatnál egy kicsit jobban.

- Emmett, én ember vagyok, aki ráadásul baromi hamar elfárad, úgyhogy ne csodálkozz ezeken a dolgokon.

- Rendben, de várjatok már – kapott fel valamit az asztalról. – Kiírtam az összes zenét, ami a gépeden volt, remélem sikerült választanod.

- Nem, de majd megoldom – vettem el a cd-tartót a kezéből, és elindultam kifelé.

- Nem felejtettetek el ti valamit? – szólt utánunk Edward, mi pedig megálltunk az ajtóban és gondolkoztunk. Én bepakoltam mindent, és szerintem Nessie is. Visszafordultam és akkor megláttam Paul.

- Ha jól gondolom, te jössz velünk – mosolyogtam rá.

- Igen, én. De meddig is akartok maradni? – fogta át a derekamat.

- Ez egy nagyon jó kérdés, de sajnos nem tudok rá válaszolni, amíg meg nem unom, vagy fel nem megy a pumpám – válaszoltam, és követtük Nessie-t a kocsija felé.

- Menjünk az enyémmel, de te vezetsz – dobtam a kulcsot barátnőm felé.

- Ezt valahogy sejtettem – mondta, és beült a kormány mögé, mi pedig beugrottunk hátulra. Pár perc alatt elértünk az iskolához, majd Paul lágyan megcsókolt, majd eltűnt az erdőben.

A suliban nem voltak sokan, csak egy-két diák szállingózott ki valamilyen fakultációról. Az igazgatónő kocsiját nem láttuk, és a portán is Rogert találtuk, akit most láttunk először.

- Sziasztok, lányok – sétált felénk, mikor beléptünk az ajtón. – Lily és Renesmee vagytok, ha nem tévedet.

- Jó napot. Igen. Ezek szerint az igazgatónő szólt Önnek, hogy jönni fogunk – mondtam.

- Igen, de tegeződjünk inkább, nem vagytok már gyerekek, és én sem érzem magam annyira öregnek.

- Rendben – mosolyogtunk Nessie-vel.

- Tessék, a táncterem kulcsai – nyújtott felém egy picike ezüstszínű kulcsot. – Majd rátok nézek – kacsintott ránk.

- Köszönjük – mondta gyorsan Nessie, és már rohantunk is a terem felé. Elég világos volt, így nem kapcsoltunk villanyt. Átöltöztem, majd a hifibe betettem az egyik cd-t, de mikor elindítottam volna felkaptam a fejemet.

- Hallod ezt? – kérdeztem barátnőmet, aki hevesen bólogatott, mert nagyon is tetszett neki a kellemes férfihang, ami a zeneteremből szűrődött át, a résnyire nyitott köztes ajtón.

Közelebb mentünk, de csak, hogy jobban halljuk. Nagyon jó hangja volt az ismeretlen srácnak, és csak azért is végighallgattuk.

- Nagyon jó hangja van – suttogtam Nessie-nek.

- Igen, de a nézésedből ítélve ismét tervezel valamit – állapította meg én pedig csak mosolyogtam, mert igaza volt. Éppen az ajtó elé akartam lépni, amikor egy ismerős hang megállásra késztetett.

- Testvér, ez a számod nagyon jó lett – mondta Miles a srácnak.

- Kösz, de te is csodákat tudsz művelni a kütyüiddel – válaszolt a fiú, én pedig majdnem felnevettem. Miles dj-skedett, még pedig a Sensual Desire klubban. Egyszer-kétszer volt már szerencsénk a művészetéhez és állítom, hogy nagyon jól csinálja, és emellett élvezi is. De zenét is kever, habár nincs olyan dolog, amit ne vitt volna végbe, ha a zenéről van szó.

- Na, akkor ezt hallgasd – nevetett fel Miles, és a következő pillanatban felcsendült egy zene.

A francba, ez nagyon jó. Gyorsan a táskámhoz rohantam, felvettem a spicc cipőmet, és ösztönösen táncolni kezdtem. Ehhez tényleg kell egy pár, és igaz még nincs meg pontosan a koreográfia, de a táncosok szerepe már meg van.

- Nessie, gyere – húztam az ajtó felé, amit kopogás után szélesebbre tártam. – Sziasztok – léptem be.

Miles felismerése kiült az arcára, viszont a mellette lévő srác zavarban volt.

- Nicsak, Lily Harper, oh, bocs, már Lily Cullen Harper – fonta össze a kezeit a mellkasa előtt a kis dj.

- Jé, Miles Darby, azt hittem, hogy csak a klubban foglak látni – húztam fel a szemöldököm.

- Ha szeretnél, akkor szombaton megtalálsz majd ott – mosolygott.

- Feltétlenül, de ha nem gond, akkor nem a bájos személyed, hanem a kitűnő zenéid miatt keresném fel a klubbot.

- Na, ezt megkaptad Miles – nevetett a jó hangú srác.

- Trey, fogd be – vetette oda neki a barátja.

- Áh, szóval Treynek hívnak? – fordultam felé, ő pedig elindult felém.

- Igen, Trey Songz – nyújtotta a kezét.

- Mint már Miles elmondta, Lily vagyok, ő pedig itt a testvérem Nessie – fogadtam el a kézfogást. – Mond, ha megkérnélek rá, segítenél nekem? – vágtam a jövetelem céljába.

- Ha tudok, akkor szívesen – mondta, én pedig már előre örültem.

- Tudjátok, szeretnénk rendezni egy jótékonysági estet, aminek az lenne a célja, hogy sok-sok pénzt gyűjtsünk össze, amit az iskola kapna meg, hogy ne kelljen lebontani a termeket. A zenekar és a táncosok benne vannak, mondjuk voltak feltételeik – csúszott ki a számon.

- Mi? Amanda és Jenna együtt fognak … - kerekedtek ki Miles szemei.

- Igen, együtt – mondtam.

- És mik voltak a feltételeik? – kérdezte Trey.

- Az egyik, hogy nekem is fel kell lépnem, énekelnem kell, és táncolnom is, plusz a koreográfiát is én készítem. Viszont neked is kegyetlen jó hangod van, ezért szeretném, ha te is fellépnél – kérleltem a szemeimmel.

- Uh, jól gondolt meg testvér, csupa csaj az egész tánckar, na meg a zenekar is – ütötte össze a tenyereit Miles.

- Oh, akkor téged meg sem kérlek, mert már tudom a válaszodat – kuncogtam.

- Mi? Rám is szükséged lenne? – vette komolyra a figurát.

- Igen. Mond az előbbi zene, saját szerzemény?

- Naná, hogy az – válaszolt kissé sértetten.

- Akkor szeretném, ha kaphatnék belőle másolatot, mert nagyon jól ötvözi a klasszikus és a hip-hop stílust, amit kombinálni szeretnék a táncban is.

- Jézusom, te most a balettről beszélsz? – nézett a lábaimra.

- Igen, arról beszél – szólalt meg Nessie. – És nagyon jól csinálja.

- Oké, te tudod. Tessék ez amúgy is egy másolat, megtarthatod – nyújtott felém egy cd-t.

- Köszi, de lenne még egy kérésem. Mivel a zenédből kivettem jó pár hangszert, ezért szeretnélek megkérni, hogy vidd már fel kottára.

- Már megtörtént – húzott elő pár papírt.

- Azt hiszem félreértettük egymást. Hangszerenként szeretném, ha felvinnéd, és segíthetnél a zenekarnak is betanulni. Tudod arra gondoltam, hogy ők adják az alap zenét, mint a klasszikus stílust, és te pedig vihetnél bele egy kis mai feelinget.

- Ez nem is rossz – tette az álla alá, az egyik kezét, és láttam, hogy gondolkodóba esik.

- És te Trey, hogy döntöttél? – fordultam felé.

- Én is benne vagyok. De mit kellene előadnom? – kérdezte.

- Én úgy gondoltam, hogy előadok egy Toni Braxton számot, utána te jönnél egy daloddal, majd egy duett?

- Duett – mondta ki halkan. – Oké, nézd csak meg ezt? – nyitott ki egy mappát, és elővett belőle egy kottát. Átfutottam gyorsan, közben eldúdoltam, és még a szöveget is elemeztem.

- Ezt te írtad? – ámuldoztam.

- Igen. Tetszik? – kérdezte félve.

- Nagyon. Akkor már csak neked kell egy dalt választani – mondtam.

- Én már választottam is. Itt van egy cd, amin az összes dalom fent van, ezen az ötödik szám – dobta felém tokostul a cd-t.

- A többi számot is meghallgathatom?

- Persze, sőt tudod mit, tartsd meg – kacsintott rám.

- Kösz – jöttem zavarba. – Viszont elkérném mindkettőtök számát, mert mire megtalálnálak titeket a suliban, lemenne a nap.

- Tessék, ezen minden elérhetőségem megvan – adott át egy névjegykártyát, majd Miles is átnyújtott egyet.

- Az enyémen is minden ott van, kivéve a címem, de ha szeretnéd, akkor azt is megadom.

- Miles – forgattam meg a szemeimet.

- Na, jó, mi megyünk is – kezdett el pakolni Trey.

- Mi? Már menni akarsz? – emelte fel a hangját a barátja.

- Miles, nekem még melóznom kell este – hajtotta le a fejét Trey, én pedig nagyon megsajnáltam. Na, valami zenei mogult is meg kell hívnunk. Ez a fiú tehetséges, és kijár neki az, hogy megismerjék. Miután összepakoltak, elköszöntek tőlünk és útnak indultak. Mi átmentünk a másik terembe, és betettem Trey cd-jét, amin az ötödik számra voltam a legkíváncsibb. Nagyon jó kis szám volt, és pont illett a Toni Braxton számhoz, és a duetthez. Ezután Miles számát hallgattuk meg párszor és tanítottam Nessie-nek jó pár lépést, és a fél koreográfiát már meg is alkottuk együtt. A sok gyakorlástól nagyon elfáradtam, és az ablaknak döntött homlokkal álltam és hallgattam a zenét, a fejemben pedig a koreográfia másik részét próbáltam felépíteni. Ekkor láttam, hogy Miss Gordon beállt a parkolóba, és elindult befelé. Visszaemlékeztem, hogy délelőtt azt mondta, hogy ma sokáig lesz bent. Valahol vártam, hogy belépjen az ajtón, de nem történt semmi, majd egyszer csak Nessie-ből hangos morgás tört ki, a szemei elfeketedtek és rohanni kezdett az ajtó felé.

- Nessie, mi történt? – kérdeztem tőle.

- Gyere, az igazgatónő sikoltott – mondta, és már ott sem volt. Minden erőmet összeszedve, futottam én is az igazgatói felé. – Be van zárva, és van bent valaki – mondta mikor mellé értem.

- Törd be az ajtót – mondtam neki.

- Mi? Én nem tudom – rázta a fejét.

– Nessie – fogtam meg a vállait. – Félig vá…, szóval érted, erős vagy menni fog – majd rám nézett és a vállával nekirugaszkodott az ajtónak.

– Mondtam, hogy nem fog menni – nézett rám.

- De, együtt menni fog, gyere – mellé álltam és háromra nekiveselkedtünk az ajtónak, amit sikerült is betörnünk. Miss Gordon a földön feküdt, Norman rajta ült, és egy kést szorított a nyakához, de amikor meglátott minket elemelte a kést az igazgatónő nyakától, aki megpróbált kiszabadulni alóla. Ekkor Mr Baker felé se fordulva, lejjebb engedte a kést, majd csak Miss Gordon sikolyát hallottuk és a vért láttuk, ahogyan folyik szét a padlón. Ezután a dolgok nagyon gyorsan történtek. Nem tudom, hogy honnan vettem annyi lelkierőt, hogy odafussak hozzájuk, és kikapjam a kést a férfi kezéből, de megtettem, viszont az éle teljesen szétvágta a tenyeremet. De ezzel teljesen felbőszítettem Normant, aki hirtelen felállt, és a szemeiben a mérhetetlen gyűlölet tükröződött. Elkapta a karjaimat, az asztalra lökött, és azt hittem, hogy kiszakad a medencecsontom a testemből. Na, de nem adom meg neki azt az esélyt, hogy engem is bántson. Felhúztam a lábaimat, és amennyi erő volt bennem azzal megrúgtam. Nem tudom, hogy hol találtam el, de hangosan felnyögött. Leugrottam az asztalról, és a mellkasánál fogva nagyot taszítottam rajta. Sajnos nagyon közel álltam hozzá, így elkapta a kezeimet, mert elvesztette az egyensúlyát, és a nyitott ablakon készült kibukni, engem is magával rántva. Nagyon sok minden pergett le előttem azokban a másodpercekben, és csukott szemmel vártam, hogy földet érjünk. De ez nem történt meg, mert két forró kéz rántott vissza a derekamnál fogva, és a kezeimet szorító kéz lecsúszott a kézfejemről, majd a hozzá tartozó test hangos puffanással ért földet.