Vágy

LILY SZEMSZÖGE:

Forró, lágy karokkal a testem körül ébredtem, és a kezekhez egy gyönyörű arc is társult. Paul még aludt, de olyan erősen szorított magához, hogy sehogy sem tudtam kiszabadulni. Mocorogni kezdtem, hogy így talán kicsúszhatok a kezei közül, amikor csukott szemmel megszólalt.

- Ha megkérsz, elengedlek, csak ne fészkelődj, mert minden mozdulatoddal még inkább hozzám bújsz, amit nagyon is élvezek – húzott még jobban magához. – De tegnap megbeszéltük, hogy várunk még, viszont így korán reggel nem biztos, hogy be is fogom tudni tartani – csókolt a nyakamba, bennem pedig a vágy, ismét fellángolt.

- De ha élvezed, akkor miért ne lehetne? – fordultam meg a karjaiban, és az ajkam súrolta az övét. A nyakához hajolva bőrének szantálfa és tömjén illata még jobban fokozta az iránta érzett vágyamat, és azt akartam, hogy ezt tudja. A nyelvem hegyét lassan, mégis határozottan, végigvezettem a nyakán, majd fülének ívén, és éreztem, ahogyan az ölelő kezei még jobban körbezárnak, és a légzése felgyorsul. Kezemet az arcára helyeztem és miközben megcsókoltam, lecsúsztattam a vállára, majd a hátára döntöttem. Szokásához híven, csak egy boxer volt rajta, ami igencsak láttatni engedte a vágyait, és én az ölébe ültem. Viszont ekkor felült, és a hálóingem egyik pántját lecsúsztatta a vállamról, majd lágy csókokkal halmozta el az immár meztelen felületet, utána pedig a nyakamat. A számat ekkor hangos sóhaj hagyta el, melyet még hangosabb morgások szakítottak félbe. Ijedten ránéztem Paulra, majd leugrottam róla, de visszarántott maga mellé.

- Sajnálom, de én teljes mértékben megértem őket. Még ha nem is akarnak ránk figyelni, mindent hallanak – mondta, én pedig morcosan dőltem vissza az ágyra.

- Igen a tökéletes hallásuk, Edwardról meg Jasperről nem is beszélve. Remélem azért nem fognak rám nagyon haragudni – támaszkodtam meg a könyökömön.

- Nem hinném, viszont itt hagylak, mert egy jég hideg zuhanyra van szükségem – ugrott fel az ágyról, és bevonult a fürdőbe. Én pedig elégedetten mosolyogtam magamban, és örültem, hogy ő sem bírja magába fojtani a vágyait, akármennyire is szeretné. Az este, a parton voltunk, és csak sétáltunk. Hiába nem történt semmi, ezerszer jobban közelebb éreztem magamhoz, mint eddig. Megegyeztünk, hogy minimum a Baker ügy végéig, nem lesz köztünk semmi, főleg, hogy ő is és én is nagyon feszültek voltunk emiatt. Vagyis, én féltem, ő féltett, de benne a harag is nagyon forrt. Ezért is zártam le ezt a témát, nagyon gyorsan. Utána a finom sütemények kerültek előtérbe, és megkaptam a kívánság listát is, hogy legközelebb mihez is legyen kedvem. Viszont a szilvás – és túrógombócoknál cseppet tátva maradt a szám, hiszen abból nem keveset kellene készíteni. Ahogy ezen gondolkodtam, hallottam a víz folyását, és magamra kellett kapnom a takarót, mert tudtam, hogy Paul jég hideg vízzel zuhanyzik. Az órára néztem, mely fél hetet mutatott, és nekem is el kellene kezdenem készülődni. Na, de ha Paul zuhanyzik, akkor a kád szabad, így benyitottam a fürdőbe. Igaz nem láthattam semmit, mert a zuhanykabin, tejüvege, csak a teste formáját engedte láttatni. Halkan a kádhoz sétáltam, és elkezdtem megereszteni a fürdővizet, mikor kiszólt a víz alól.

- Nem kell csendben járnod, hiszen mióta rátetted a kezed a kilincsre, tudom, hogy bejöttél.

- És még a vámpíroknak vannak kifinomult érzékei, mi? – tettem egy adag fürdősót a vízbe, majd telenyomtam levendula illatú habfürdővel.

- Én sosem mondtam, hogy nekünk nincsen – védte magát.

- Rendben, te nyertél – mondtam, majd gyorsan levetkőztem, és bemásztam a kádba. Viszont rendes kislány voltam ám, mert háttal ültem a kabinnak, de amikor éppen dőltem volna hátra, Paul beugrott mögém.

- Remélem nem bánod? – kérdezte.

- Bánni nem bánom, viszont ugye azt tudod, hogy kölcsönösen forszírozzuk egymás vágyainak a határait – dőltem a mellkasának.

- Igen tudom, de nem vagyok bolond, hogy kihagyjak egy ilyen alkalmat – tette a karomra a kezeit. – Mondjuk igaz, ami igaz, nem igazán tudom, hogy jó ötlet volt-e.

- Ez vicces, mert én is pont ezen gondolkodom – fogtam meg a kezét, de ő lecsúsztatta az a hasamra. A szabad kezével, pedig az állam alá nyúlva maga felé fordította az arcomat, és megcsókolt. Éreztem a szenvedélyt a csókjában, és a keze is már a combomon volt. Határozottan kijelenthetem, hogy rossz ötlet volt ez a reggeli együtt fürdés, főleg, hogy a combom belső felén szélsebesen száguldottak felfelé az ujjai. Jesszusom, mit fog ezért kapni Edwardtól, na meg Jaspertől, de lehet, hogy ő már elvándorolt Alaszkáig. Na, de elég. – Paul, kifelé – csúsztam ki a kezei közül. – Ha a fejedet a nyakadon akarod tudni, akkor jobb, ha most kimész – ültem le vele szemben a kád másik végére.

- Úgy hallom, hogy igazad van – mosolygott. – Mert Jasper nagyon morog, Emmett meg jókat röhög rajta – mondta, majd mielőtt kiszállt volna a kádból közel csúszott hozzám, és utoljára megcsókolt. Mikor kiszállt, a hátán lévő hab kegyetlen lassúsággal csúszott végig a gerincén, majd a gyönyörű hátsóján, végül a combján.

- Paul, a francba, tekerj már magam köré egy törölközőt és menj már ki – tettem a szemeim elé egyik kezemet, amin ő nagyot kacagott, de pillanatok műve alatt lefagyott az arcáról a mosoly.

- Paul, ha azonnal nem jössz ki, ajtóstól hozlak ki – kiabált be Jasper.

PAUL SZEMSZÖGE:

- Jasper, már indulok is – mondtam, majd kiléptem az ajtón.

- Azonnal öltözz fel, mert beszélnem kell veled – halkította le a hangját, hogy csak én halljam. Bólintottam egyet, és ő pedig kiviharzott a szobából. Mikor végeztem, gyorsan lerohantam a nappaliba.

- Itt is vagyok, miről szeretnél beszélni? – ültem le a fotelba, és láttam, hogy mindenki elindul felénk.

- Nem csak veled, hanem az egész családdal szeretnék megbeszélni valamit – nézett ránk. – Én úgy érzem, hogy Lilyvel nincs rendben valami.

- Mi? Hogy érted azt, hogy nincs rendben? – emeltem fel a hangom.

- Tudod Paul, ő nagyon szeret téged. A szerelme erősebb, mint Bella szerelme Edward iránt. Viszont pár napja, a testi vágy egyre erősebb benne. Ami nem mondom, hogy rossz, de…

- Jasper, mond már, kérlek – sürgettem.

- Tehát, arról van szó, hogy körülbelül háromszor akkora vágyat érzek felőle, mint mondjuk Emmett felől, aki a legjobban felfűtött közülünk ilyen téren, és ez a vágy egyre csak nő.

- Tényleg ez a bajod? – ráztam meg a fejem. – Ez szerintem teljesen normális.

- Nem Paul, ez nem az – nézett rám kétségbeesetten. – Nincs valami rendben, nem tudom, hogy mi, de úgy érzem ebből baj, lehet.

- Te nagyon aggódsz Lilyért, igaz? – kérdeztem tőle.

- Igen, aggódom, de ne mondjatok neki semmit, mert folyamatosan figyelem őt, hátha megtudom, hogy miért van ez az egész. És Paul, ha megkérhetlek, mellőzz minden olyan szituációt, ahol…

- Értem, de esténként együtt alszunk – kezdtem bele. – Erre is van valami ötleted?

- Nem, még nincs, de majd kitaláljuk – jelentette ki.

- Remek, de most felmennék, úgyis ha jól gondolom, előbb szeretne iskolába menni.

Miközben felfelé sétáltam, Jasper szavain gondolkoztam, és hiába mosolyogtam, legbelül féltem, mert tudtam, hogy félti Lilyt.

- Hahó – nyitottam be az ajtón, és a lélegzetem is elállt. Lily egy sötétpiros, ruhában állt, melyet a lábán lévő magas sarkú cipő még jobban hangsúlyozott. – Ebben akarsz iskolába menni? – kérdeztem tőle.

- Igen, ebben, esetleg valami kifogásod van ellene? – nézett rám. Az igazat megvallva kettős érzelmeim voltak. Először is gyönyörű volt, és a ruha kihangsúlyozta testének minden egyes négyzetcentiméterét. Másodszor, viszont féltékeny lettem, hogy mások fogják csodálni őt egész nap.

- Nem, nem, de elég hűvös van odakint, így valószínűleg fázni fogsz – mondtam, és a kintről beáramló csípős levegő, igazzá tette előző mondatomat.

- Paul, előbb jöttem be és kellemesen meleg van odakint – sétált oda hozzám, de ekkor kopogtak az ajtón. Nessie jött be és ő is megcsodálta Lilyt, engem pedig félelem fogott el.

- Előbb szeretnél menni? – kérdezte Nessie.

- Igen, azt tervezem, ha neked nem gond – válaszolt kedvesem.

- Dehogy gond, gyorsan megreggelizünk és indulunk is. Em fog elkísérni minket, Jake meg beszél majd Sammel, hogy ki fog az iskolánál lenni.

- Én akarok minden nap vigyázni rátok – mondtam. – Nem tudom, hogy miért, de olyan érzésem van, hogy valami rossz fog történni Lilyvel – fordultam feléjük.

- Paul, egész nap vele leszek, és valamilyen szinten én is meg tudom védeni, úgy hogy ne aggódj, figyelni fogok rá. De gyertek, reggelizzünk meg.

Miközben lefelé sétáltunk egyfolytában Lilyt néztem, és lehet, hogy Jaspernek igaza van, mert valami tényleg nincs rendben vele. Fogalmam sincs, hogy mi, de legbelül érzem ezt a bizonytalanságot.

- Lily, ejha – forgatta körbe őt Emmett. – Biztos vagy abban, hogy így szeretnél iskolába menni? – kérdezte tőle.

- Igen, de miért jön mindenki ezzel? – nézett körbe.

- Csak, mert elég hideg van kint, és délutánra még esőt mondanak – válaszolt neki Edward.

- Hideg, ti meg miről beszéltek? Iszonyatosan meleg van odakint – mosolyodott el, majd leült az asztalhoz. Láttam a többiek arcán a döbbenetet, és odamentem hozzájuk.

- Jasper, mi lehet vele? – kérdeztem.

- Fogalmam sincs, de tényleg nem fázik, melegnek érzékeli az időjárást, Paul nagyon figyelj oda rá – fordult felém. Én teljesen padlót fogtam, de ezt nem mutathattam felé, így én is elindultam reggelizni.

LILY SZEMSZÖGE:

Gyorsan végeztünk a reggelivel, így már indulhattunk is a suliba. Nessie autójával mentünk, én bevágtam magam a hátsó ülésbe, mert Em ott nem igazán fért volna el. Mikor beértünk a parkolóba, nem volt nehéz helyet találnunk, mert rajtunk kívül csak egy-két autót láttunk.

- Paul már itt van, úgy hogy én megyek is, de délután Jasper itt fog várni titeket – szállt ki a kocsiból Em, és elindult az erdő felé. Engem pedig az ismerős vonzás kerített hatalmába.

Nagyon jól telt az az egy óra, amit a zeneterembe töltöttünk Nessie-vel. Nem is igazán énekeltünk, mert elbeszélgettük az időt. Mint megtudtam, nagyon jól telt az estéjük Jake-kel. Néhány részletnél én pirultam bele a sztoriba, de őt ez láthatólag nem érdekelte. Nagyon izgatott volt, mert, hogy is fogalmazzak, a szexen kívül, minden egyéb történt köztük. Én pedig jó testvér lévén, végig hallgattam őt, és nagyon örültem, hogy boldog. Annyira szárnyalt, hogy leült a zongorához és csak játszott. Én eközben az ablakon keresztül bámultam az erdőt. Tudtam, hogy Paul kint van, és eszembe jutottak a reggel történtek. Hiába nem volt mellettem, az iránta érzett vágyam ismét felülkerekedett rajtam. Annyira akartam őt, hogy libabőrös lett az egész karom, és a csókjai még gondolatban is égették az ajkaimat. Ábrándozásomból, a csengő éles hangja ébresztett, és elindultunk az első óránkra. Viszont nem tudom, hogy mi van velem, de nem tudok semmire sem figyelni, csak Paul jár az eszemben, vagyis inkább a teste, az érintései, az ölelései, a csókjai, és ez így ment minden órán. Még szerencse, hogy hátul ültünk, és az előttem ülő srác, eltakart engem a tanárok elől. A harmadik órán viszont felkaptam a fejemet, mert kiderült, hogy a negyedik és az ötödik óránk lyukasóra lesz, mert Miss Stevensnek, fontos elintézni valója akadt.

- Nessie, én eltűnök a lyukasórákon, ha nem gond, elleszel egyedül? – kérdeztem tőle a folyosón sétálva.

- Nem leszek egyedül, mert Jake kint vár a kocsinál, és elmegyünk enni egyet – mosolygott rám – Tudod, gondoltam, hogy úgyis Paullal szeretnél lenni, ha már itt van a közelben.

- Te egy angyal vagy – öleltem át. – Akkor majd találkozunk bioszon – kacsintottam rá, és rohantam is a hátsó udvar felé.

PAUL SZEMSZÖGE:

Egy hatalmas fa törzsénél ültem, és hirtelen felkaptam a fejemet, mert Lily a nevemet kiabálta. Rohanni kezdtem a hang irányába, és amikor meglátott ledobta a táskáját a földre, és elindult felém.

- Nem változnál vissza? – kérdezte, mikor már szemben álltunk egymással. Gyorsan befutottam az erdőbe, és annál is gyorsabban rohantam vissza hozzá.

- Hogy-hogy te itt? – kérdeztem tőle.

- Elmarad a következő két órám, és gondoltam…

Majd elém lépett, a kezeit a mellkasomra tette, és mélyen a szemembe nézett. Imádom a szemeit, de most valahogy furcsa volt, mintha szabályszerűen lobogott volna benne a tűz. Ekkor hirtelen a kezeibe fogta az arcomat, és megcsókolt. Majd olyat tett, amit még soha. A hátam mögött lévő fához lökött, még szenvedélyesebben csókolt, majd a nadrágomat kezdte el kigombolni. Tudom, hogy Jasper szerint van valami baj vele, de ebben a pillanatban úgy gondoltam ez nem más, mint igen erős testi vágy a részéről. És az én részemről is, így a lábait a derekam köré fonva leültem, és egy határozott mozdulattal levettem róla a ruhát, így a gyönyörű testét, már csak falatnyi csipkék fedték. Nagyon kívántam őt, de nem akartam semmit sem elsietni. Lassan lecsúsztattam a melltartója pántját, és ugyanott folytattuk, ahol reggel abbahagytuk. A sóhaja, mely elhagyta a torkát, egyre jobban a tűrőképességem határára sodort. Végigsimítottam a hátán, és magamhoz húztam, hogy megcsókoljam, de ő a nyakamat kezdte el ostromolni, egyre vadabbul, és ez nem volt jellemző rá. Ekkor éreztem meg, hogy fáj, amit csinál, és kiszabadultam a karjaiból.

- Lily, mi van veled? – kérdeztem zihálva.

- Én, én, nem tudom, de sajnálom, én nem tudom, hogy mi történik velem – válaszolt, majd elfehéredett az arca és elájult. Éppen, hogy csak el tudtam kapni, és amikor felvettem a karjaimba a teste égette a kezeimet. Annyira meleg volt, hogy ez már tényleg nem volt normális, de nem érdekelt. Olyan gyorsan szaladtam vele a Cullen házig, ahogyan csak bírtam. Bevetődtem az ajtón, és csak álltam a nappali közepén, de Edward ekkorra már tudott mindent. Elvette tőlem őt, és felrohant vele.

- Paul, nem azt mondtam neked, hogy figyelj rá? – szólalt meg Jasper. – Nem tudom, hogy mi történt köztetek, mondjuk elképzeléseim, vannak, Lily hiányos öltözetét tekintve, de most még erősebb a vágy benne.

- Jasper ne haragudj, csak Lily egyszerűen letámadott, és…

- Oké, értem, de várjuk, meg mit mond Carlisle – ült le a kanapéra, s én is úgy tettem, és csak vártunk.

- Sajnos én sem tudok semmit mondani – sétált lefelé a doktor a lépcsőn. – Semmi baja nincsen, nem beteg, és ez nem láz, mégis forró, de a legnagyobb baj az, hogy nem tér magához.

- De miért nem? – kezdtem egyre idegesebb lenni.

- Paul, nyugi – emelte fel a hangját Jasper. – Most nem lehet kapkodni, és idegeskedni.

- Apa, még mindig nem tért magához – állt mellém Edward.

- Én ezt nem hiszem el, én csináltam vele valamit? – kérdeztem.

- Paul, semmit nem tudunk, de ne emészd feleslegesen magad – tette a vállamra a kezét Alice.

- Te jó ég! Ez meg mi? – kérdezte Edward.

- Fiam mi a baj? – szólt neki Carlisle.

- Lily álmodik? Nem! Vagy mégis? – rázta meg a fejét, majd szélsebesen felrohant az emeletre, ahogyan mi is. Belépve a szobába, nem fogadott más csak Edward semmihez sem hasonlítható arca, és Lily teljesen leizzadt teste, és zihált légzése.

- Edward jól érzem, amit érzek, látok és hallok? – kérdezte Jasper.

- Igen, teljesen jól. Álmodik, de úgy, hogy közben meg is éli azt – válaszolta Edward, én pedig csak Lilyt néztem és egyre feszültebb lettem.

- De mit álmodik és, hogy érted azt, hogy meg is éli? – fordítottam magam felé.

- Paul, én nem hiszem, hogy tudni akarod, miről van szó, úgyhogy jobb lenne, ha kimennél – mondta.

- Nem – emeltem fel a hangom. – Azonnal mond el, hogy mi történik Lilyvel.

- Na, jó, de ígérd meg, hogy nem idegesíted fel még jobban magadat – mondta, majd megváltozott az arca. – Várj, itt valami nincs rendben. Hogy kerülsz te a képbe?

- Mi van? Edward te tudod egyáltalán, hogy miket beszélsz? – morogtam.

- Nem, nem vagyok biztos semmiben. Várj egy kicsit – lépett az ágy mellé, és becsukta a szemét. – A francba, ez nem álom, ez csak illúzió, azonnal csinálnunk kell valamit – hörgött.

Semmit sem értettem, de a többiek sem. Álom? Illúzió? Most mi van? De ekkor Lily légzése ismerőssé vált a számomra, és a testét elhagyó sóhaj is. A teste meg-megremegett, és teljesen olyan volt…

- Edward – ennyit tudtam csak mondani.

- Fiam, most már engem is érdekelne, hogy mi folyik itt – lépett a fia mellé Carlisle.

- Valaki egy erős illúziót bocsátott Lilyre, amit teljes mértékben átél.

- De miről szól az illúzió? – kérdezte Alice nyugtalanul.

- Nem akarjátok tudni, én pedig nem tudom ezt végignézni – hajtotta le a fejét.

- Muszáj lesz testvér, mert csak így tudhatjuk meg, hogy mi ez az egész – mondta Jasper.

- A francba, Edward mond már el, én mindjárt megőrülök – kaptam el a karját.

- Paul, egy vámpírral szeretkezik éppen, akinek az arcát egy álarc takarja, és …

- Mit mondtál? – döbbentem le.

- Jól hallottad, vagyis nem is igazán szeretkeznek, az istenit ezt nem tudom neked elmondani – markolta meg az ágyat. Én pedig Lilyt néztem, és most már tudtam, hogy a zihált légzése, és a sóhaja honnan volt olyan ismerős. Az erdőben történtekre gondoltam, és soha nem érzett fájdalmat éreztem. Lily ekkor még jobban zihálni kezdett és egy név hagyta el a száját, Michael. Mindenki rám nézett, én pedig azt kívántam, bárcsak kettényílna alattam a föld. Ennyire nem éreztem magam még megalázottnak és elkeseredettnek.

- Paul – lépett elém Jasper. – Legszívesebben most széttépnélek! A rohadt életbe, Lily szeret téged, te vagy a mindene, és most van rád a legnagyobb szüksége. Nem tudjuk mi lesz ennek a képzelgésnek a kimenetele, de ez csak illúzió.

A szavainak a kőkemény igaza, feldühített ugyan, de meg kell oldanunk ezt az egész helyzetet. De hogyan? Annyira fájt így látnom őt, tudom, hogy ezt nem ő képzeli, de ki a fene az a Michael?

- Ez egy jó kérdés Paul – fordult felém Edward. – Mi nem ismerünk semmilyen Michael nevű vámpírt, és szerintem Lily sem, Esme pedig most beszél Kate-ékkel.

Istenem miért pont vele történik mindez? Mi ezzel a célja a rohadt vámpírnak? Talán Lily kell neki?

- A Volturi – buktak ki Edwardból a szavak, melyek mindenkit ledöbbentettek.

- Nem, az nem lehet, én mindenkit figyelek – mondta Alice. – Ezek nem ők.

- Jaj, ne – csukta be ismét a szemeit Edward. – Paul menj ki, kérlek, menj ki.

Nem értettem a szavait, de a félelem és düh egyre jobban felülkerekedett rajtam. Lily ismét zihált, kéjes sóhajok között, felhúzta az egyik lábát, amit vissza is engedett, majd a teste ívbe feszült, és az ujjai közé gyűrte a lepedőt.

- NEM! Csináljatok már valamit? – üvöltöttem. – Én ezt nem bírom nézni – térdeltem le az ágy mellé.

- Paul, nem tudunk semmit sem tenni – mondta Carlisle.

- Itt vagytok képességekkel, én nem bírtok semmit sem tenni? – ugrottam fel, mire Edward a falnak vágott, én pedig egész testemben remegni kezdtem, és a gyilkos ösztön teljesen átjárta az elmémet.

- Paul, sajnálom – mondta Edward. – Én is szeretnék rajta segíteni, de egy illúziót nem lehet leállítani, sem korlátozni.

- Akkor is tennetek kell valamit – rogytam térdre. – Érjétek el valahogy, hogy másra gondoljon, vagy nem tudom, de…

- Jasper, okozz neki fájdalmat – vágott a szavaimba Edward.

- Ezt nem kérheted tőlem – mondta Jasper.

- De igen, és azonnal – jelentette ki a bátyja.

- Edward, én nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nagyon erős az illúzió és ezt, csak…

- Igen, én is tudom, de meg kell próbálnunk. Szólok, majd ha elég – tette a testvére vállára a kezét Edward.

- Paul, most tényleg…

- Nem megyek ki – mondtam, de előre féltem a következő percektől. Jasper az ágy mellé állt, és egy mély levegő kíséretében becsukta a szemét, de nem történt semmi. Majd kis idő múlva Lilyből hangos ordítás tört ki, amely egyre csak fokozódott. Ki kellett volna mennem, ezt még rosszabb elviselnem. A szerelmem eszeveszetten ordított, és most már a fájdalomtól rángatózott az ágyon. Mindenki fájdalmas és eltorzult arccal figyelte, Alice befogta a fülét, de ennek semmi értelme nem volt, Rosalie pedig kiugrott az ablakon és szélsebesen futott be az erdőbe, Esme Carlisle mellkasába temette az arcát, és Bella arca olyan fájdalomról tanúskodott, amelyet talán fel sem foghatok, de a legdöbbentőbb Emmett volt, aki csak állt remegő kezekkel és szemekkel, és ha sírni tudott volna, akkor állítom, hogy megtette volna.

- Edward, nem elég már? – kérdezte Jasper.

- Nem sajnos még nem – rázta meg a fejét a kérdezett. És Lilyből még kegyetlenebb hörgő ordítás szakadt ki, majd Edward hirtelen megszólalt.

- Elég – mondta.

A lenyomatomat néztem, aki nyugodtan feküdt, de a légzése szaggatott volt, majd hirtelen felült és a nevemet sikította.

- Itt vagyok – öleltem át, és az iránta érzett szerelmem, sokkal erősebb lett a történtek hatására. Soha többé nem akarom ilyen állapotban látni, mert nem tudok rajta segíteni. Nem tehettem semmit, hogy visszatérjen a jelenbe. Hálás voltam a segítségért Jaspernek, viszont amikor ránéztem lehajtott fejjel állt az ágy mellett, és tudom, hogy a bűntudat kerítette hatalmába. – Jasper, köszönöm, és most én mondom, hogy ne emészd magadat, nem tudtál volna másképp segíteni.

- De én bántottam – szorult ökölbe a keze.

- Idefigyelj te vámpír, ha nem vagy itt, bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna. De többször nem fogom megköszönni, és elmondani, hogy nem volt más választás – morogtam.

- Ne haragudjatok, de ti miről beszéltek most? – kérdezte hirtelen Lily.

- Nem emlékszik semmire – suttogta Edward.

- Mire nem emlékszem? – fordult felé szerelmem.

- Inkább, azt kérdezném, hogy mire emlékszel? – nézett rá Edward.

- Nem is tudom – mondta, és a szemei nagyra nyíltak. – Te jó ég, Paul én fájdalmat okoztam neked – nézett rám.

- Nem, nem, ez nem így van – fogtam meg a kezét, de ő a nyakamat simította végig.

- De tisztán emlékszem erre, utána viszont semmire – hajtotta le a fejét. – Mi történt?

LILY SZEMSZÖGE:

Senki nem válaszolt, és Paul kezét megszorítva próbáltam levezetni a feszültséget, ami elhatalmasodott rajtam.

- Paul, te menj és beszélj Sammel, mi pedig Jasperrel leülünk és megbeszéljük Lilyvel a történteket – fogta meg a szabad kezemet Edward, és úgy nézett Paulra, mint ahogyan Sam szokott.

- Rendben, de sietek vissza – simított végig a karomon, majd kiugrott az ablakon.

- Lily, amit most fogsz hallani fájdalmas lesz a számodra, és fel kell tennem majd pár kérdést – nézett rám Edward.

- Rendben, de nagyon ideges vagyok, mert úgy érzem Paul nem mondott nekem igazat, és én bántottam őt – remegett a hangom.

- Hidd el, nem bántottad – ült le az ágyra Jasper.

- Remélem, de ezt majd akkor tudom biztosra megmondani, ha elmesélitek a történteket – tördeltem a kezeimet.

- Lehet, de egyszerűen nem tudom, hogy hol kezdjem, és hogyan is fogalmazzak – járkált fel-alá barátnőm édesapja.

- Akkor majd én – mondta Jasper. – Lily valaki egy illúziót bocsátott rád, és az illető egy vámpír, akit valószínűleg Michaelnek hívnak.

- Na, várj, én nem ismerek semmilyen Michaelt, főleg ha vámpír – ráztam meg a fejemet. – És értem az illúzió szó jelentését, de nem tudom, hogy ez hogyan hat bárkire is.

- Elviekben azt látod, amit ő kivetít az elmédbe, de nálad ez kicsit másképp volt – fordult el Jasper. – Te meg is élted az illúziót.

- Hogy mi? Mi, az hogy megéltem? És egyáltalán tudjátok, hogy mi volt az illúzióban? – csúsztam hozzá közelebb.

- Igen tudjuk, én láttam az egészet – morgott Edward.

- És elmondanád végre? – türelmetlenkedtem.

- Igen el, de előtte tudnod kell, hogy ezt nem te képzelted, ezt csak elhitették veled – lépett elém, a szívem pedig szélsebesen kezdett verni. – Lily, emlékszel, hogy mibe kezdtetek bele az erdőben Paullal? – tett fel egy eléggé intim kérdést, én pedig kikerekedett szemekkel néztem magam elé. – Ezek szerint emlékszel – húzta el a száját. – Az illúzióban is hasonló helyzetben voltál, csak egy vámpírral.

- Nem, nem, ez képtelenség – ugrottam le az ágyról.

- Nem az, én láttam mindent, és a tested is erről árulkodott – mondta.

- A testem, ezt meg, hogy érted? – kapaszkodtam meg az ablakkeretbe.

- Edward úgy érti, hogy felgyorsult a légzésed, sóhajok hagyták el a torkodat, a tested…

- Elég – ordítottam. – Ne részletezd, el tudom képzelni – és éreztem, hogy a könnyeimet nem tudom visszatartani, de meg kellett tudnom valamit. – Mondjátok azt, hogy ezt Paul nem nézte végig – néztem az erdőt, mert nem mertem megfordulni.

- Nem akart magadra hagyni – fogta meg a vállaimat Edward.

- És még, hogy nem bántottam – temettem a kezeim közé az arcomat. – Minden téren fájdalmat okoztam neki. Fizikailag az erdőben, de a lelkén ejtett sebek, sosem fognak begyógyulni. Mennyire meg aláztam őt – suttogtam, és a könnyeim szélsebesem folytak végig az arcomon.

- Lily, ez…

- Ne, hagyj, nem érdekel semmi, a legjobb lenne, ha elmennék innen, mindenkinek csak fájdalmat okozok – mondtam kétségbeesve, és kirohantam az ajtón, be a szobámba, és az ágyra dőlve zokogtam. Mi a fene történik velem? Vámpírok, alakváltók, képességek, képesség, amivel fájdalmat okozok, barátság, szerelem, ami mindennél erősebb, de egyben a legfájdalmasabb dolog is az életemben.

- Elmegyek innen, el kell mennem innen – jelentettem ki a négy falnak.

- Nem – szalad oda hozzám Paul. – Nem mész innen sehová, megoldjuk, együtt megoldjuk – ölelt át.

- És hogyan? Azt sem tudjuk, hogy miért történik ez az egész – toltam el magamtól. – De legfőképpen nem értem, hogy te miért vagy itt?

- Mi az, hogy miért vagyok itt? – fogta meg az arcomat. – Én szeretlek.

- Hogy mondhatod ezt, azok után, amit műveltem veled? – löktem el a kezeit, de ő megfogta a csuklóimat, a kelleténél nagyobb erővel, de nem érdekelt.

- Idefigyelj Lily, addig, amíg valaki irányít téged, és erről neked fogalmad sincs, nem érdekel semmi – nézett a szemeimbe. – Míg tudom, és érzem, hogy szeretsz, itt leszek, és nem fogom megengedni sem embernek, sem vámpírnak, hogy elszakítson tőlem. Megértetted?

- Igen – suttogtam. – De miért nem mentél ki, miért kellett…, annyira fájt, amikor megtudtam, hogy te mindvégig mellettem voltál.

- Magam sem tudom, de most sem tennék másképp – simította meg az arcom.

- De igen – és most én fogtam meg a kezeit. – Ha esetleg még egyszer történne hasonló, nem akarom, hogy mellettem legyél, elég fájdalmat okoztam már neked így is.

- Ezt nem kérheted tőlem – csukta be a szemét. – És nem akarok erről vitát nyitni.

Én fájdalmas mosolyra húztam a szám, de jó, majd beszélek Jake-kel, hogy vigye ki, vagy amit akar, csak ne engedje, hogy bent maradjon, mert valami azt súgta, hogy lesz még hasonlóban részem.

- Le kellene mennünk – kulcsoltam össze az ujjainkat, majd elindultunk. Mindenki itthon volt, és láttam Nessie és Jake arcán, hogy már ők is tudnak mindent. Körbenéztem, mert mindenki arcát látni szerettem volna, de egy valaki hiányzott.

- Hol van Rosalie? – néztem Emmettre.

- Nem tudom, elrohant amikor… - mondta, én pedig kirohantam a hátsó ajtón és kiabálni kezdtem.

- Rosalie! Rosalie! – teli torokból ordítottam, de semmi válasz nem jött. Szomorúan fordultam meg, és indultam el a házba, amikor Rose vetődött mellém, és olyan erővel szorított, hogy azt hittem, eltöri valamely csontomat.

- Annyira örülök, hogy jól vagy – suttogta.

- Én pedig örülök, hogy visszajöttél – préseltem ki magamból a szavakat.

- Oh, ne haragudj – engedett el. – Csak eddig törtem-zúztam, de most már megnyugodtam.

- Rose, kezded átvenni Emmett egyes szokásait – mosolygott Edward.

- Igen, kezdem, de ezt meg is tartom, mert nagyon jól levezettem a feszültséget – sétált a férje mellé, mi pedig csak halkan kuncogtunk.

Szerencsére ezután nem esett szó a történtekről, de láttam, hogy Nessie-t bántja valami. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy rákérdezzek-e, aztán végül is megtettem.

- Nessie, mi a baj? – ültem át mellé.

- Mégis lebontják a termeket, ma mondta be az igazgatónő a hangosbemondóba – nézte a kezeit.

- De miért?

- Mert a Mr Baker ügy után, elvesztette az iskola a legnagyobb támogatóját, és szinte semmire nem marad pénz.

- Akkor szerezzenek másik támogatót, vagy támogatókat – jelentettem ki.

- Én is felvetettem ezt, sőt még azt is felajánlottam, hogy apa és nagyapa több pénzzel támogatja majd az iskolát, de a termeket, hogy támogatná bárki is, ha nincs, semmi látszatja.

- Ezt nem hiszem el, már megint ez a gond? – álltam fel, és ekkor Emmett bekapcsolta a tévét, és valamelyik zenecsatornát kezdte el nézni. – Ez az! Látszat kell, akkor rendezni kell egy jótékonysági estet, ahol a diákok lesznek, a meglepi. Rengeteg táncos van a suliban, és tudom, hogy van egy zenekar is, akik jól játszanak. Ha ők összefognának nagyon nagyot, szólna a kettő. Holnap fel is fogom keresni Miss Gordont és megbeszélem vele – lettem egyre izgatottabb.

- Na erre, viszont nem gondoltam – dőlt hátra a fotelban a barátnőm. – Viszont a te hangod nem hiányozhat, úgyhogy énekelned kell.

- Nem, nem! Én csak feldobom az ötletet, és ennyi – jelentettem ki.

- Oké, de szerintem ebből az igazgatónő nem fog engedni – mosolygott Nessie, és valahol tudtam, hogy igaza lesz, de most ez cseppet sem érdekelt. Viszont nagyon elrepült az idő, és Alice is kezdte kihordani a konyhából a vacsorát, úgyhogy rohantam is az asztalhoz. Nessie és a fiúk is követtek, de én nem ettem sokat, és rohantam is fel, fürdeni, amivel szintén gyorsan végeztem.

PAUL SZEMSZÖGE:

Befejezve a vacsorát, a szobánkba vettem az irányt. Lily az ágyon feküdt és valami filmet nézett. Este kilenc volt már, és be kell valljam, hogy fáradt vagyok. Ezért gyorsan le akartam zuhanyozni, és befeküdni mellé. Sosem fürdök meleg vízzel, de most mégis ezt tettem. Jó pár perce állhattam már a víz alatt, és a gőz is teljesen ellazított, amikor ismét megtörtént. Magam köré tekerve egy törölközőt rohantam kifelé, és velem egy időben rontott be mindenki a szobába.

Lilyt ismét egy illúzió kerített hatalmába, és Edwardtól megtudtam, hogy ugyanaz, mint délelőtt. Mindenki Jaspert nézte, aki elindult az ágy felé. Pillanatokkal később Lily ismét sikoltozva vergődött az ágyon, és ez így ment vagy húsz percig, amikor Jasper ellépett tőle.

- Ez nem fog segíteni, most nem. Edward mit látsz? – fordult a testvére felé.

- Ugyan azt, amit reggel, de Paul arca egyre sűrűbben jelenik meg, mintha Lily tudatalattija valamilyen szinten harcolna – mondta, de ezzel nem nyugtatott meg senkit. Én valamilyen szinten nyugodtabb voltam, mint reggel, de amikor Lily lélegzete fel-felgyorsult, a teste pedig az illúzió táplálta gyönyörnek engedelmeskedett, mindig megremegtem.

- Edward, mit csinálunk most? – kérdezte Rosalie, akit csak Nessie-ért láttam így aggódni.

- Nem tudom, fogalmam sincsen, de ez nem maradhat így – morgott. – De Paul lehet a megoldás.

- Én? – kérdeztem.

- Igen, vagyis nem tudom, hogy sikerül-e, de csókold meg Lilyt – mondta, én meg kerek szemekkel néztem rá. – Csókold már meg – utasított. Közelebb hajoltam Lilyhez, és lágyan megcsókoltam.

- Paul, nem azt mondtam, hogy adj neki egy puszit, hanem, hogy csókold meg – szorult ökölbe a keze, és a gondolataimat fürkészhette. Éppen azon gondolkodtam, hogy mindenki engem figyel, én pedig csókoljam meg Lilyt? De Edward arckifejezése nem engedett tovább ezen agyalni, így megtettem, ami kért. Nem tudtam, hogy elérek-e ezzel valamit, és ők sem tudták. Viszont amikor Lily az arcomra helyezte a kezeit, és visszacsókolt, reméltem, hogy tudatában van annak, amit csinál.

- Megszűnt – hallottam Edward hangját, és megszakítottam a csókot. – Paul, valószínűleg, ez be fog válni, mert számíthatunk még erre – suttogta, olyan halkan, hogy Lily ne hallja meg.

- Ti mit kerestek itt? – ült fel az ágyon szerelmem, és mikor nem kapott választ körbenézett, majd rám, és már tudta. – Megtörtént ismét, igaz? – fúrta ujjait a takaróba.

- Igen, de most már tudtuk kezelni – guggolt le az ágy mellé Edward, de a fájdalom nem akart szűnni az arcáról, és megszorította a karomat.

- Megkértelek, hogy menj ki, ha ismét megtörténik – csukta be a szemeit. – Miért nem …

- Lily – öleltem át. – Megmondtam, hogy nem foglak magadra hagyni, és mielőtt bármit is mondanál, ne tedd – mondtam, és a többiek eddigre inkább jobbnak látták, ha kimennek. – Figyelj, megoldottuk, úgyhogy gyere aludjunk – húztam magam mellé.

- Aludni? Szerinted tudnék most aludni? – döntötte a fejét a vállamra.

- Remélem, tudsz, legalábbis próbáld meg – zártam a karjaim köré. Viszont azt tudtam, hogy én nem fogok tudni aludni, mert mikor becsukom a szemem, akkor magam előtt látom Lilyt, és a vérszívót. De szerencsére ő nagyon gyorsan elaludt, és én ennek rettentően örültem.