28. fejezet - Fullasztó próbálkozások

LILY SZEMSZÖGE:

Mikor befejeztük a táncot, szomorú lettem, mert annyira jó volt újból átélni a tánc adta szabadságot, főleg Paullal. De minden jónak vége szakad egyszer, ahogyan most is. Ránéztem kedvesemre, de ő Jake-t figyelte.

- Hé, csukd már be a szádat – léptem barátja mellé.

- Te tudsz táncolni – húzta össze a szemöldökét, miközben Pault nézte.

- Igen tudok, de senki nem állította rajtad kívül, hogy nem – bokszolt bele a vállába.

- De te Lily, a nyakam teszem rá, hogy nem ma kezdted – nézett rám mérgesen.

- Jake – léptem közel hozzá. – Hat évig versenytáncoltam.

- Hogy az a… miért én tudok meg mindent legutoljára?! Ha tudtam volna, nem járatom feleslegesen a számat – rázta a fejét.

- Így jártál – veregette hátba Paul.

- A francba, egy profi táncos ellen semmi esélyem – mondta, majd átölelte Nessie-t.

- Én közel sem vagyok profi, Jake – nézett rá Paul.

- Nem is rád gondoltam – nézett eközben rám.

- Jake, én sem vagyok profi, csak szeretek táncolni, de ne azt hidd, hogy én nem hibázok. Most is volt benne hiba, csak aki nem ért hozzá, annak nem igazán tűnik fel. Plusz, úgy kell csinálni, hogy mások ne vegyék észre – kacsintottam rá.

- Lily, nincsen felvételed valamely versenyedről? – nézett rám Jasper, miközben visszarendezte a nappalit.

- De van. Fent van a…

- Már hozom is – rohant felfelé Emmett. - Lily, a szobát majd Alice meg Rose kitakarítja – mondta, miközben már lefelé sétált a lépcsőn.

- Köszönöm, viszont az ép rózsákat vázástól elosztom. Mivel négy van belőle, mindenkinek jut egy. Esmé, Rose, Nessie, Alice, ti úgyis szeretitek.

- Köszönjük szépen – mosolygott Esme.

- Akkor én be is teszem ezt a dvd-t, mert kíváncsi vagyok – csipkelődött Emmett.

- Nyugodtan. És lehet mondani közben a véleményt, ne fogd vissza magadat.

- Nem fogom, ezt elhiheted – nevetett, és már el is indítottam a felvételt.

- Uh, ez egy rumba – kommentáltam.

- Ki ez a pasi? – kérdezte Jake.

- Ő David, egy nagyon jó táncos. Pár évvel idősebb, mint én, és előbb is kezdte a táncot, de hamar összecsiszolódtunk – emlékeztem vissza.

- És volt köztetek valami? – tette fel a kérdést Jake.

- Nem. Miért kérdezed ezt?

- Mert nem semmi, ahogy együtt mozogtok. Uh, ez a rész – ült fel ekkor Jake. (video – 0.50-nél)

- Hé, csukod be a szemedet! És te is Emmett! – mordult fel Paul.

- Ha ilyeneket lehet látni a táncversenyeken, akkor sűrűbben kellene látogatnom az ilyen rendezvényeket – szólalt meg Jake, mire Rose-tól olyan nyakast kapott, hogy csak néztem.

- Kutya, nem zavar, hogy Nessie ott ül melletted? – kérdezte szúrós szemekkel Rosalie.

- Csak vicceltem – nézett rá Jake. – És én még azt hittem, hogy megváltoztál.

- Hidd el, meg is. De még Emmett-től se tűröm az ilyet – sétált a konyha felé.

- Oké, értem, de Lily nem semmi volt az a csípőmozgásos rész, láttam Paul arcán megrándult az izom, ahogy nézte – nevetette el magát.

- Jake, nem tudom, neked nem rándulna-e meg, ha Nessie lenne ott Lily helyett – mordult rá.

- Na, és ez milyen tánc? – kérdezte gyorsan Emmett, mielőtt a két fiú tovább folytatta volna.

- Jaj, Em ezen tekerj egyet! – kerekedtek el a szemeim.

- Ne, én kíváncsi vagyok rá – szólalt meg Paul.

- Nem hinném, mert ha az előző kiakasztott, akkor ez…

- Nem akadtam ki, csak… na tekerd csak vissza Emmett – nézett a nagydarab vámpírra, aki már meg is tette, amit kért.

- Te tudod. Ez cha-cha-cha egyébként – válaszoltam egy kicsit megkésve.

- Zene nem lesz? – kérdezte ekkor Jake.

- Dehogynem, csak figyelj – löktem oldalba.

- És mondd, rövidebb ruhát nem találtatok? – kezdett ismét kóstolgatni.

- Nem, sajnos nem. De még azt a keveset is leveszem.

- Mi? – fordult felém hirtelen Paul, és az arcát nézve gyorsan válaszoltam.

- Nyugi, csak vicceltem – fogtam meg a kezét.

- Uh, jó ez a zene – dobolta az ütemet a lábával Jake. – És ebben sem semmi a mozgás, nem igaz, Em?

- Ebben egyetértünk – mondta a vámpír, és láttam, hogy gondolkodóba esik.

- Öcskös, most tépjem le a fejedet, vagy ráérek fél pillanat múlva – mordult fel Edward Emmett fotelja mellett.

- Most miért? – nézett rá testvére.

- Emmett, elegek Paul gondolatai, nem akarom még a tiédben is látni – jelentette ki.

- Oké, na de akkor, ha nem gond, mivel úgyis vége ennek a táncnak, átkapcsolom valamelyik csatornára – mondta Em sértetten.

- Nekem megfelel, úgysem szeretnék mozdulni innen – dőltem Paul vállának.

- Na, akkor nézzük, milyen műsorok vannak – vette kezébe a tévé távirányítóját, majd eszeveszett sebességgel kezdett váltogatni.

- Emmett, kapcsold vissza az MTV-re – ültem fel hirtelen, mert a következő szám címe volt kiírva, mikor odakapcsolt. – Nessie, gyere gyorsan, az egyik kedvenc számod jön mindjárt.

- Melyik? – állt meg a hátam mögött. – Áh, Sean Paul! Ezt tényleg nagyon szeretem – lelkendezett, miközben a zene elkezdődött.

- Gyere, táncoljunk, erre nem lehet ülve maradni – húzott fel a kanapéról. Szeretem, ahogy Nessie táncol, és most már tudom, hogy honnan a tökéletes egyensúlyérzéke. Néztem őt és a klipben szereplő lányok elbújhattak volna mellette, mert ő ezerszer jobban nyomta ugyanazt a táncot. – Lily, te nem csak ennyit tudsz – lépkedett felém.

- Mit vársz tőlem, talán ezt? – kérdeztem tőle, majd megfordultam, és elkezdtem rázni a hátsómat.

- Igen, ilyesmit – nevetett. – De ezt én is tudom ám. – Majd meg is mutatta.

- Te jó ég! – szólalt meg Edward. – Mondjátok, hogy nem így táncoltok a klubban?

- De igen. Miért? – kérdeztem vissza.

- És nem mászott rátok még senki? – ült ki az arcára a döbbenet.

- Nem, mert arra nincs lehetőségük – nevette el magát ismét Nessie. – Lily mindig tesz erről. De, figyeld csak a gondolataimat, hogy lásd, mire gondolok apa – mondta a barátnőm, én meg az édesapját néztem, aki összehúzott szemöldökkel nézte végig lánya egyik emlékét.

- Lily én örülök, hogy ennyire vigyázol Nessie-re, de rád ki vigyáz? – érdeklődött.

- Hidd el, rám nem kell vigyázni – mosolyogtam magamban.

- Igen apa, őt nem kell félteni – kuncogott Nessie, és tudtam, hogy ismét egy emléket szed elő a csinos kis fejéből.

- Lily, mondd, miért vagy ilyen lobbanékony, és miért szereted te ennyire az öklödet használni? – rázta a fejét.

- Nessie, mit látott az édesapád? – emeltem a tekintetem a barátnőmre, de addigra már sejtettem, hogy miről lehet szó. – Edward, nem fogok magyarázkodni. Sajnos vannak az életben olyan esetek, ahol a szép szó nem használ, és ezt szerintem te is nagyon jól tudod. Ez az eset is olyan volt, főleg, hogy a srác nagyon felöltött a garatra. Hiába kértem, hogy hagyjon minket békén ő ugyanúgy nyomult. Szóltam a biztonsági szolgálatnak, de ők sem tettek semmit. Viszont azt nem lehet elmondani, hogy nem voltam türelmes, mert igen sokáig nem tettem semmit. De amikor elkezdte rángatni Nessie karját, akkor került fel az i-re a pont, és eljárt a kezem.

- Jobban mondva az öklöd – javított ki Edward –, ami miatt kitört a foga – mondta.

- Hát az… – haraptam a szám szélébe, és ekkor tudatosult bennem, hogy Nessie csak a sztori egy részére emlékezett vissza.

- Van egy olyan érzésem, hogy ti nem mondotok el nekem valamit – sétált felénk Edward, mi pedig nem igazán tudtuk, hogy mit mondjunk.

- Majd én elmondom – hajtotta le a fejét Nessie.

- Inkább majd én – fogtam meg a vállát. – A srác fogai Nessie miatt törtek ki, ahogyan eltört még jó pár bordája, és megrepedt a medencecsontja is – kezdtem bele az egyik olyan emlékembe, amire nem igazán akartam emlékezni. – Tudjátok, azon az estén nagyon jól szórakoztunk addig, míg azt a fiút meg nem ütöttem. Aztán valahogy elment a kedvem az egésztől, ahogyan Nessie-nek is, úgyhogy eldöntöttünk, hogy hazaindulunk. Viszont ő még kiment a mosdóba, és a ruhatárból is el kellett hoznia a kabátját, így egyedül indultam el az autóhoz. Fred, mert kiderült, hogy így hívták a srácot, a semmiből bukkant fel, miközben a Lotushoz sétáltam. És ez nem is lett volna baj, ha nincsenek vele még ketten. Így nem volt nehéz engem a klub melletti parkba kényszeríteni. Aztán innentől zavarosak voltak az emlékeim, pár héttel ezelőttig, amikor is szóba került a klub, és Nessie elmesélte, hogy mi is történt igazából – mondtam, és kirázott még a hideg is, ha az emlékeire gondoltam, amit megmutatott. – Tudjátok, Fred egyre beljebb húzott a fák közé, a két másik srác meg úgymond őrködött. Tudtam, hogy értelmetlen kiabálni, hisz ki hallaná meg a klubban dübörgő zenétől, melyet még a parkolóban is lehetett hallani. De azért én kiabáltam, majd kicsivel később meghallottam a két srác ordítását, amitől Fred teljesen bepánikolt, és nagyot lökött rajtam, én pedig elestem és bevertem a fejem egy kőbe. Azután Nessie hangjára emlékszem csak, ahogyan azt mondja, hogy nincs semmi baj.

- Renesmee! Miért nem mesélted ezt el nekünk? – lett kemény Edward hangja.

- Apa, sajnálom. Az a nap egy olyan emlék a számomra, amire nem akarok emlékezni, ugyanúgy, ahogyan Lily sem – nézett ekkor rám. – Tudod, hogy próbáltam elvegyülni mindig is az emberek között, és sosem használtam az erőmet, de akkor a helyzet megkívánta. Nem vagyok rá büszke, hogy felülkerekedett a bennem lakozó vámpír, de megtörtént és én örülök, hogy segíthettem Lilyn.

- De Nessie, bele sem gondoltál, hogy mi lett volna, ha meglátnak? – kérdezte tőle Bella.

- Figyeltem mindenre. Egyik fiú sem látott meg, ahogyan senki más sem – vett ekkor egy mély levegőt.

- És Fredet miért bántottad, főleg, hogy elszaladt, ahogy az emlékeidben láttam – suttogott Edward.

- Erre nem tudok válaszolni – remegett meg Nessie keze.

- Fiam – sétált felénk Carlisle –, zárjuk le ezt a beszélgetést. Ezek olyan dolgok, amik fájó emlékek a lányok számára. És Nessie-nek talán sokkal fájóbb, mint gondolnánk – nézett ekkor Jasperre, aki pókerarccal figyelte a barátnőmet.

- Rendben, de soha többet ne titkolózzatok előttünk – nézett ránk mérgesen, mi pedig jó gyerekek módjára megígértük ezt. – Viszont arra kíváncsi lennék, hogy mit mondtatok a seattle-i rendőröknek.

- Az igazat, addig a pontig, amíg emlékeztem, utána pedig azt, hogy biztos valaki meghallotta, hogy segítségért kiabáltam – vágtam rá a kérdésére a gyors választ.

- Ti aztán roppantmód kiegészítitek egymást – ingatta a fejét Edward.

- Na, csak ne nagyon egészítgessék! – mordult fel hirtelen Jake. – Állítom Lily, hogy beleviszed a rosszba Nessie-t. Eddig nem volt még rá példa, hogy ahogyan fogalmaztatok, a vámpír énje felülkerekedett volna. Ő mindig nagyon emberi volt.

- Tudod mit, Jake? Sajnálom, hogy akkor segített! Lehet, hagynia kellett volna, hogy azt csináljanak velem, amit akarnak – emeltem fel a hangom.

- Az egészet magadnak köszönheted! Ha gondolkoztál volna, mielőtt bárkit is megütsz, akkor nem lettek volna következményei – vágta az arcomba a kőkemény szavakat.

- De Jake, hiszen engem védett meg – fogta meg a kezét Nessie.

- Ez engem nem érdekel. Mondhatom, szép pár vagytok együtt – bökött ekkor a fejével felém és Paul felé, akinek az arcán az izmok ekkor megfeszültek.

- Megtudhatnám, ezt hogy értetted? – kérdezte tőle higgadtan a barátja.

- Ahogy mondtam. Mind a ketten önfejűek és lobbanékonyak vagytok, akiknek a szabályok semmit nem számítanak. Veled, Paul, rengeteg gondja van a falkának emiatt, és nem irigylem Cullenéket Lily miatt – mered rám nagy szemekkel.

- Idefigyelj Jake, attól, hogy Nessie barátja vagy, még rohadtul nincs jogod ítélkezni felettem. Ha azt vesszük, két szónál többet még nem beszélgettünk, tehát nem ismerjük egymást, és…

- Lily, hidd el, eleget tudok én rólad, csak a folytonos meglepetésekből már nagyon elegem van. Nem mondom azt, hogy nyugodt élete volt a családnak, mielőtt megismertek, de veled egy egész sor csapást kaptak – mondta, és én elhűlve álltam a nappali közepén, mert nem gondoltam volna, hogy Jake-nek ez a véleménye.

Ahogy ránéztem, a tekintete elárulta, hogy teljesen komolyan mondta az előbbieket, és bennem a harag, csak gyűlt és gyűlt. Sosem bántottam őt, Nessie-t pedig végképp nem, de most le tudtam volna tépni a barátja fejét. Én nem tudom, hogy ő miért hozza ki belőlem mindig ezt a mérhetetlen dühöt, de ki kell mennem most a házból, valahová messzire, hogy tisztán tudjak gondolkozni, és hogy ne okozzak Edwardéknak fájdalmat. Ezért lehunytam a szememet, vettem egy mély levegőt, és megfordultam, de ekkor Edward hangja élesen vágott bele a levegőbe.

- Paul, ne! – hallottam a morgását, majd Jake-ét, aki éppen ekkor állt fel a földről.

- Paul! Mit csináltál? – kaptam el a karját.

- Azt, amit már nagyon rég meg kellett volna – nézett rám, én meg az ökölbe szorult kezét néztem, majd Jake arcát, mely végtelen megalázottságot mutatott. De nem is ez lepett meg, hanem az egész teste, melyet a remegés uralt, ahogyan most már Paulét is.

- Ha most egymásnak estek, én idehívom Samet – álltam közéjük, de tudtam, hogy ez gyenge érv volt. – Jake, légy szíves, nyugodj meg – próbáltam higgadt maradni.

- Én nyugodjak meg, mikor nem is én kezdtem az egészet? – morgott továbbra is. – És most jobb, ha elállsz előlem – nézett a szemeimbe.

- Nem – ráztam meg a fejemet. – Velem van problémád, nem vele. Rajtam töltsd ki a mérgedet, ne rajta.

- Lily, ne röhögtess már! Ha kapnál egy nagyobb pofont, a kanapén kötnél ki! Mondjuk, nem mintha szándékomban állna téged megütni – mondta gúnyosan. – De Pault már annál inkább – húzta el a száját, és elindult felénk.

- Tudod, én sem akarlak bántani, de a muszáj az nagy úr – mondtam halkan, majd úgy tettem, ahogy azon az estén Michaellel. Becsuktam a szemem, és csak Jake-re koncentráltam. Eleve nagyon zabos voltam a szavai miatt, így nem esett nehezemre a dühömet feléleszteni. Végigpörgettem a beszélgetésünket, és néhány régebbit is, melyekben szintén megsértett, de azért annyira nem akartam neki fájdalmat okozni, hiszen az Nessie-nek is fájna.

- Lily elég! Hagyd abba, kérlek – mondta Jasper pár perc múlva. – Fáj neki, hidd el, nagyon is fáj, de büszkeségből nem mutatja ki. Jake, te meg higgadj már le! – morgott a szőke vámpír, mire kinyitottam a szemem.

- Abbahagyom, ha letesz arról, hogy nekiessen Paulnak – néztem Nessie-re, aki barátjától pár méterre állt.

- Nem fogom most széttépni! Most nem! De nem felejtem el, hogy megütött! Te pedig, ne merd még egyszer használni a képességedet! Nem is értem, hogy miért hat rám, amikor eddig nem! De amit mondtam, azt komolyan gondolom! Hiba volt, hogy befogadtak téged, de a legnagyobb hiba az, hogy Nessie barátkozni kezdett veled – sétált az említetthez, mellettem pedig Paul újra remegni kezdett.

- Hé, nyugi, menj ki kérlek, mindjárt megyek én is – fordultam felé, majd végigsimítottam az arcán, amire a remegése szűnni kezdett, és kirohant az ajtón. - Jake, engem nem érdekel, hogy mit gondolsz. Vagyis valahol érdekel, de csakis Paul miatt. Tudod, amikor fájdalmat okoztam neked, akkor finom voltam, mert nem a te érzéseidet néztem, hanem Nessie-ét. De te csak mondod a magadét, és azt sem veszed észre, hogy nem engem bántasz ezzel a legjobban, hanem Pault. Szerinted neki, hogy estek a szavaid? – kérdeztem tőle teljesen nyugodtan. – Ő a falkatársad, a barátod, most meg… de hagyjuk inkább – legyintettem és Edward felé fordultam. – Most elmegyek, és nem tudom, hogy mikor fogok jönni – jelentettem ki és elindultam kifelé.

- Ha bármi lenne, hívj minket, és vigyázz magadra – szólt utánam Edward, de aztán Nessie szólalt meg.

- Lily – mondta ki a nevemet és ekkor az ajtóból visszafordultam. – Sajnálom.

Ennyit mondott csak, és tudtam, hogy fájnak neki a történtek. Így keserű mosolyra húztam a számat, és elindultam a folyó felé. Ahogy sétáltam, minduntalan Jake szavai kavarogtak a gondolataimban. Egyszer el akartam innen menni, de Paul megállított. És hányszor gondolkodtam azon is, hogy teljesen másképp alakulhatott volna az életem, ha Carlisle nem ajánlja fel még a szüleim halála előtt, hogy vigyáznak rám, míg ők elutaznak. Vagy ha Nessie nem akart volna velem barátkozni, miután én odamentem hozzá az iskolában. Annyi vagy és annyi ha van az életemben, hogy képtelenség eldönteni, melyik lett volna a számomra megfelelő út. De kezdem azt hinni, hogy amin haladok, az pont egy rossz.

Paul a folyó előtt járkált fel-alá, és rám várt. Tudtam, hogy nagyon ideges még mindig, mert a kezei remegtek. Lassan közeledtem felé, és előre elgondoltam, hogy milyen jó lesz pár napot együtt tölteni nála. Igaz, semmit nem hoztam magammal. Sem iratokat, sem ruhát, semmit, csak magamat.

Mikor odaértem mellé, megfogtam a kezét majd szótlanul húztam magam után. Felléptem a kis fahídra, melyet Esme épített a srácokkal együtt, mivel én csak így tudtam átjutni a folyó túloldalára. Tudtam, hogy Paul a történtek miatt nem szól egy szót sem, de most mindennél többet ért számomra a csend. A délutánomat, vagyis a délutánunkat Jake így is elrontotta és nem adom meg neki azt az örömöt, hogy róla meg a történtekről beszélgessek a barátjával.

Miközben egyre távolodtunk a háztól, Paul meg-megszorítva a kezemet gondolkodott és az arca fájdalomról tanúskodott. Rettentően haragudtam Jake-re, hogy nem tudta akkor elmondani a véleményét, amikor azt csak én hallom. De ez most már mindegy, mert túl fogunk rajta lépni vagy nem. Azt viszont tudom, mindent el fogok követni, hogy az elkövetkező napjaink jól teljenek.

Ahogyan egyik-másik fa mellett elhaladtunk néhány állatot véltem felfedezni, akik furcsa módon mind rejtekükbe bújtak. Pedig szép napos volt az idő, amikor is fel lehet őket lelni az erdőben. Először arra gondoltam, hogy biztos Paul miatt van az egész, és éppen szóvá is akartam ezt tenni, amikor a kezeim közül kiszakította valaki és egy távoli fához vágta. Sikítani akartam, de teljesen lebénultam. Először még levegőt venni is elfelejtettem, majd rájöttem, hogy segítenem kell neki. Elindultam, sőt inkább futottam felé, de el már nem értem, mert hideg kezek fonódtak a derekamra, majd ölbe vett valaki és szaladni kezdett volna velem, mire én próbáltam kiszabadulni a karok közül.

- Engedj el! – morogtam.

- Sajnos azt nem tehetem – mondta lágyan egy női hang, amitől még inkább meglepődtem. – El kell, hogy vigyelek téged innen.

- Én nem megyek sehová – mondtam most már a lábaimon állva.

- Lily, ez nem kérés, ez a sziklaszilárd valóság. Szerinted nem tudlak innen elvinni? Ugyan már – mosolygott ördögien, majd hirtelen megfordult, mert Paul kezdett magához térni, de ő ismét egy fának vágta. Ekkor jöttem rá, hogy egyedül nem fogok tudni neki segíteni, és igaz a háztól messze voltunk már, de valaki úgyis meghallja, ha hangosan kiabálok, és így is tettem.

- Edward, Jasper, Emmett – ordítottam, majd a végén kimondtam azt a nevet is, amit nem akartam. – Jake.

Azt viszont már nem láttam, hogy jött-e a segítség, mert az ismeretlen nő felkapott és villámgyorsan rohant velem. Miközben futott láttam az arcán, hogy nagyon koncentrál majd jó húsz perc után hirtelen megállt és letett a földre, de olyan gyorsan eltűnt, hogy a számat sem tudtam kinyitni, pedig lett volna pár kérdésem. Néhány percig csak álltam az ismeretlen helyen, majd körbefordultam és kezdtem egy kicsit megijedni, hiszen a nő vámpír volt. De ekkor meghallottam az ismerős hangot a hátam mögül.

- Örülök, hogy Viviennek sikerült idehoznia téged, hiszen sosem vagy egyedül – mondta Michael.

- Most sem voltam, és ha …

- Ha mi? Nem értelek Lily, mi a fenét eszel azon a kutyán – mordult fel.

- Na, ezt nem veled fogom megbeszélni – fordítottam neki hátat. – De ha már beszélgetni akarsz, akkor elmondanád, hogy miért kellett annak a nőnek idehoznia?

- Természetesen – indult el felém. – De sétáljunk közben egyet – nyújtotta a kezét.

- Nekem itt is megfelel – húztam el a számat, majd az erdőt néztem, várva, hogy a családom felbukkanjon.

- Nem fognak jönni – tette a vállamra a kezét a férfi.

- Vedd le rólam a kezedet, és ne merj még egyszer hozzám érni – remegtem meg. – És honnan tudod, hogy nem jönnek?

- Hidd el, nem fognak, mert Edward úgy tudja, hogy Vivienn megölne, ha utánad jönne bárki. Igaz a két kutyát alig lehetett visszatartani, még a másikat sem, azt a Jake gyereket, holott, ha jól tudom, ma volt egy elég kemény vitátok – mosolygott.

- Látom nagyon jól vagy informálva, csak tudnám, hogy mit akarsz tőlem – néztem rá, de még ha az arca el is árult volna valamit, a rajta lévő álarc eltakarta előlem.

- Mindent – jött a válasza megkésve, én pedig elindultam felé.

- És miért? – nyúltam a maszk felé.

- Mert … - és ekkor megállította a kezemet. – Egyelőre legyen elég annyi, hogy kellesz nekem, és most már biztos vagyok benne, hogy nemsokára magadtól fogsz velem jönni

- Egyszer már megmondtam neked, hogy ez sosem fog megtörténni – szorult ökölbe a kezem. – Miért nem fogod fel ezt? – mélyítettem a hangomon.

- Lily, te nem látod azt, hogy hogyan élsz te a szeretett családoddal. Én tudom, hogy vannak különleges képességgel bíró emberek, akikből nagyszerű vámpír válna, de te mind fölött állsz. A te képességeid még így emberként is rettentően erősek.

- Szóval emiatt kellek neked? Vagyis lehet nem is neked, hanem a Volturinak? – léptem hirtelen hátra egyet.

- Mi közöm lenne nekem a Volturihoz?! A képességemre nincs szükségük, mert ha lenne, már megkerestek volna. És igen, részben a képességeid miatt, de legnagyobb részben magad miatt.

- Michael, kérlek, ne nézz már hülyének! Vámpírok között élek, akik közül sokaknak vannak nagyon értékes képességeik, úgyhogy tudom, mekkora kincs van a birtokomban.

- Nem, fogalmad sincs róla, mert amid van, az csak a felszín. Ha majd vámpír leszel, mert azt is tudom, hogy az akarsz lenni, akkor lesz a birtokodban a teljes képességed. Viszont én sem tudok mindent, például azt, hogy miért is akarsz vámpír lenni, hiszem Carlisle-nak elvei vannak egy ember átváltoztatásával kapcsolatban, és te nem tűnsz betegnek – mondta, én pedig pókerarccal tűrtem a kémlelő tekintetét, miközben a megfelelő válaszon gondolkodtam.

- Michael, nekem nincs már senkim. Minden hozzátartozóm meghalt, így ha már a Cullen család tagja lettem, akkor tartozzam hozzájuk örökre.

- Ez igaz, de ennyi erővel hozzám is tartozhatnál – lépett elém. – És, hogy lásd komolyan mondtam minden egyes szót, leveszem ezt az álarcot, ami egyébként már nagyon idegesít – mondta, majd lassan, szinte kínzóan lassan levette a maszkot.

Kerek szemekkel néztem rá, mert a vörös szemeitől eltekintve felettébb jóképű volt. Fekete haja kuszán keresztezte az arcát és a borostás arca miatt még férfiasabbnak hatott, pedig olyan huszonöt-harminc éves korában változtathatták át. Fekete inget viselt, melyhez egy fekete nadrág társult, amely számomra a különc jellemét tükrözte, mert a legutóbbi találkozásunkkor is talpig ebbe a színbe volt öltözve. De ezeknek ellenére sem féltem tőle. Valamiért nem rémisztett meg, holott tudtam jól, hogy emberi vérrel táplálkozik.

- Michel, mióta vagy vámpír? – kérdeztem tőle hirtelen.

- Csak pár éve, és tudom, hogy ez nem sok idő – nézett a szemeimbe.

- Ahhoz képest nagyon jól kontrollálod magadat, hiszen egyszer sem akartál a torkomnak ugrani – nyeltem egy nagyot.

- Ez igaz – indult el felém, majd a nyakamhoz hajolva mélyen beszívta a levegőt. – Lily, gyere velem. És még mielőtt bármit is mondanál, hallgass végig. A mai napon végighallgattam a közted és Jake közt történt vitát, és részben igazat kell neki adjak, csak más okokból – mondta és éreztem, hogy az izmok megfeszülnek az arcomon. – Valahol megértem az érveit, mert félti Nessie-t, de én meg téged. Tudom, hogy erős vagy, de vajon el tudnád viselni, ha bántanád a szeretteidet? Mert akár ez is megtörténhet, ha átváltozol. Tudnod kell azt, hogy ők félnek, mert fogalmuk sincs az erődről, ahogyan nekem sem, de lehet, hogy én tudnám kezelni, amit róluk nem mondhatok el. Ezért döntsd el! Teljes életet akarsz élni vagy mindig koncentrálni, hogy nehogy bánts valakit. Hiszen nem egyszer megtetted már, még ha nem is szándékosan. Ezért is szeretném, ha hozzám tartoznál – fogta két keze közé az arcomat, olyan lágyan, ahogyan eddig csak Paul, de most nem tudtam másra figyelni, csak az előbb hallottakra, amiben igaza volt. Folyton figyelmen kell arra, hogy higgadt maradjak, hogy ne bántsam a családomat, a barátaimat. És az is igaz, hogy nem tudjuk mi lesz ha átváltozom, képes leszek-e koncentrálni újszülöttként, akit majd mindennél jobban a vér fog irányítani. A családomból ki fog tudni megállítani, hiszen mindenkinél erősebb és gyorsabb leszek. Talán még Nessie-t vagy Pault is képes leszek bántani, akaratomon kívül. A gondolatmenetemet Michael hirtelen csókja szakította félbe, mely kellemes volt ugyan, de nem tudtam viszonozni, mert nem szeretem őt. Így elkaptam a fejemet, viszont a foga felsértette az alsó ajkam jobb oldalát, melyből már folyt is a vér. A kezemet gyorsan odakaptam, majd a férfira néztem, akinek a vérvörös szemei zavarosak voltak ugyan mégis egy millimétert sem mozdult. Láttam, hogy az arcán meg-megrándultnak az izmok, a kezei is ökölbe szorultak és még levegőt sem vett. Mereven bámult engem, majd az erdő irányába kapta a fejét.

- A családod okos, nagyon okos. Rájöttek, hogy én állok a háttérben, és Vivien nem fog megölni. Nem sokára ideérnek, ezért most ha megengeded, távoznék – hajolt meg előttem. – Viszont tudom, hogy a szavaim nem süket fülekre találtak, így nem adom fel, mivel velem fogsz jönni. Láttam a vívódást a szemedben, mert igazam van. Ne feledd, velem önmagad lehetnél.

Ezek voltak az utolsó szavai, majd olyan gyorsan eltűnt, hogy pislogni sem volt időm. Így leültem a fűbe, és vártam a családomat, de helyettük egy világosszürke farkas lépett ki az erdőből. A falka többségét láttam már farkasként, de rá nem emlékeztem. Kisebb volt, mint a többiek és a folytonos morgása is kezdett idegesíteni, ahogyan az is, hogy fel-alá járkál. De ekkor jobban megnéztem, és az, ahogyan felszegte a fejét, teljesen olyan volt, mint…

- Leah, te vagy az? – indultam el felé, és ekkor Emmett szaladt ki az erdőből.

- Igen, ő Leah – mondta, ahogy mellém ért.

- A többiek? – kérdeztem tőle.

- Ők is mindjárt jönnek, Rose a terepjáróval jön és azzal mentek majd haza – hadarta.

- És mond, hogy van Paul? – fordultam felé.

- Jól, leszámítva azt, hogy kegyetlenül szédül és fáj a feje. Nagyon rosszul csapódott a fának, pont nyakszirttel, ráadásul kétszer egymás után.

- De Carlisle csak adott neki valami fájdalomcsillapítót vagy nem? – érdeklődtem idegesen, mire az említett és sorra a többiek is megjelentek.

- Adtam volna, de nem akart visszajönni a házba, inkább…

- Mit csinált már megint? – ráztam meg a fejemet.

- Semmit, csak mindenképpen azonnal indulni akart utánad – mondta Alice.

- De meg kellett állítanom – nézett rám Edward.

- Tudom, mert Vivienn azt üzente neked gondolatban, hogy megöl, ha utánam jöttök – emlékeztem vissza Michael szavaira.

- Igen, de nekem már akkor sántított a dolog. Miért üzeni ezt egy vámpír, főleg úgy, hogy emberi vérrel táplálkozik. Ekkor jöttem rá, hogy valószínűleg Michael áll a háttérben, ezért vártunk egy háromnegyed órát aztán elindultunk – hajtotta le a fejét Edward.

- Köszönöm – fordultam felé és ekkor Emmett terepjárója gurult ki a fák közül, melyből Paul már ki is ugrott, utána pedig Nessie, Jake és Rosalie.

- Lily nem bántott, nem esett semmi bajod? – nézett végig rajtam kedvesem.

- Nem, mindkét kérdésedre a válaszom az, hogy nem. Nyugodj meg – fogtam meg a kezét, mire ő az arcomat maga felé fordította. – És ez? – simított végig a számom.

- Ez semmiség – fordítottam el a fejemet. – De azt mondd meg inkább, hogy jobban vagy-e? – helyeztem a kezemet az arcán.

- Igen, jobban – mérgelődött. – De azért a fejem még mindig nagyon fáj, ezért visszamehetnénk a házba?

- Igen, induljunk. Viszont Lily, mit akart tőled már megint Michael? – kérdezte Edward, és én úgy vágtam rá a hazugságot, mintha igaz lenne.

- Azt, amit eddig is. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy vele fogok menni, de tudjuk, hogy ez nem igaz – mosolyogtam nevelőapámra, de éreztem, hogy Jaspert nem verhetem át, mert a szívem majd kiugrott a helyéről. Tudtam nagyon jól, hogy lesz még vele egy komoly beszélgetésem, ami nem lesz kellemes. De ez most nem érdekelt. Ránéztem Paulra, aki a kezét nyújtva állt mellettem, majd elindultunk az autóig. Az út csendben, de feszélyezve telt, mert Jake vezetett, mivel Rose Emmett-tel akart menni.