Hatalom

LILY SZEMSZÖGE:

A szokásos mély csend következett, és én ezt annyira utáltam. A szemek rám szegeződtek, és a szavaimon gondolkodtak, majd rám mosolyogtak. Alice vette észre az arckifejezésemet, mikor a fejemet ingattam, és gyorsan közbeszólt.

- Anya, Bella, ideje lenne valami vacsit készíteni, főleg, hogy a lányoknak holnap suli lesz.

- Igen, holnap iskola – húzta el a száját Nessie, amin én nagyot kacagtam.

- Hisz, te imádod a sulit, és ha azt vesszük, két hétig itthon voltunk, plusz már csak két hónap van hátra – ültem le mellé.

- Igen szeretem, de most valamiért nincs kedvem menni – bújt Jake karjai közé. – De az vigasztal, hogy már nincs sok hátra.

Rájuk néztem, és csak mosolyogtam, de Jake nem értette, hogy miért és ennek hangot is adott.

- Mondd, Lily, te meg miért vigyorogsz ennyire? – kérdezte, mire Nessie is felém fordult.

- Csak azon, hogy mi miatt is nem akar a barátnőm iskolába menni, vagyis inkább ki miatt – nevettem, és erre már Jake is nevetett, ahogyan mindenki más is.

A vacsit gyorsan elkészítették, és most nem ketten, hanem négyen ültünk le enni. Mikor végeztünk, a fiúk maradtak még egy órát, majd miután elmentek, mi felmentünk lezuhanyozni. Mikor befeküdtem az ágyba, Kate-re és Garrettre gondoltam, akik holnap hazamennek, de csak miután hazaértünk az iskolából.

˜ ˚ ˜

Reggel, úton a suli felé, Nessie-n még jobban lehetett érzékelni, hogy semmi kedve ma az iskolához, pedig a forksi időjáráshoz képest most meleg volt az idő, attól függetlenül, hogy nem sütött a nap. Mikor leparkoltunk és elindultunk befelé, a portás szólt, hogy mindenkinek az aulába kell mennie, mert az igazgatónő, Miss Gordon beszédet fog tartani. Míg az osztályunk felé sétáltunk, azon gondolkodtam, hogy miről is fog szólni a beszéd, hiszen nincsen semmilyen ünnep, nem készül senki nyugdíjba menni a tanárok közül, úgyhogy fogalmam sem volt. Matekóránk lett volna, így Mr Bradley volt az osztállyal. Köszöntünk neki, majd leültünk két üres helyre. A szememmel az igazgatónőt kerestem, és mikor megláttam, nagyon szomorúnak tűnt.

- Jó reggelt kívánok – lépett a mikrofonhoz Miss Gordon. – Köszönöm, hogy meghallgattok, ígérem, hogy rövid leszek. A mai nap azért tartom ezt a kis beszédet, mert úgy érzem, jogotok van tudni az iskola legfőbb vezetőinek a döntését. Pár éve, az iskolát kibővítették a zene- és táncteremmel, de ezeket most le fogják bontani. Sajnos nem tudtam ezt a döntés megakadályozni, bármennyire is szerettem volna. Hiába érveltem, hogy igenis ti használjátok mind a két termet, nem jártam sikerrel. Azt mondták, lehet, hogy használva vannak, de ennek semmilyen látszatja nincsen, hiszen nincsenek fellépések, vagy előadások, és a fenntartás költsége így is nagyon sokba kerül, amit talán a felsoroltak valamelyest kompenzálnának, de mivel erre nem volt még példa, ezért a döntés végleges. Én tényleg nagyon sajnálom, és most mindenki mehet órára – fejezte be a beszédet, majd váltott még két szót az igazgatóhelyettessel, de nem hallottam, hogy miről, és nem is láttam már őket, mert a tanárok felszólították a diákokat, hogy induljanak el a termekbe.

Nem tudtam odafigyelni az órán, és a sírás kerülgetett, mert a zene hozott igazán össze Nessie-vel, és a tánc is fontos volt az életemben. Öt évesen csöppentem bele a tánc világába, mivel az édesanyám is táncolt, míg meg nem születtem. Szerette volna, ha én is hasonló sikereket érek el, mint ő, de a betegségem miatt abba kellett hagynom a versenytáncot, mert mindig nagyon kimerültem egy-egy verseny alkalmával. Hirtelen kicsöngettek, én pedig rájöttem a megoldásra.

- Nessie, ha megkérlek, elviszed a könyveimet, nekem beszélnem kell Miss Gordonnal – rohantam ki, de még visszafordultam. – Köszi és sietek – intettem neki. Láttam, hogy összehúzza a szemöldökét, mert nem tudta, hogy mi ennyire fontos. Nem volt messze az igazgatói, így hamar odaértem, viszont mielőtt bekopogtam volna, kifújtam magam, de annyira izgatott voltam, hogy mégis bekopogtam.

- Igen, tessék – szólt ki az igazgatónő.

- Jó reggelt Miss Gordon – köszöntem, mikor beléptem.

- Jó reggelt Lily – köszönt vissza, miközben a szemét törölte meg egy zsebkendővel.

- Mi a baj igazgatónő? – kérdeztem tőle udvariasságból, de nagyon is jól tudtam, hogy mi bántja.

- Nincsen semmi – próbálta lezárni ezt a témát.

- Elnézést kérek, de engem nem tud becsapni, mert tudom, hogy a fejesek döntése miatt sírt, vagyis részben a miatt – néztem rá, mire ő gondolkodóba esett.

- A múltkori beszélgetésünk miatt gondolod így? – kérdezte.

- Igen, amiatt.

- Tudod, Lily, te nagyon jó megfigyelő vagy – mosolygott rám. – Aki nagyon megértő is. Nessie egy csodás barátra tett szert a személyedben.

- Köszönöm – pirultam el. – Viszont szeretnék mondani valamit.

- Persze, nyugodtan – és a tekintete kíváncsiságról árulkodott.

- Én nem szeretném, hogy lebontsák a termeket, és ennek érdekében mindent el fogok követni. Viszont szeretném, ha segítene nekem. Én nem tudom, hogy a gyűlésen, ahol eldöntötték a bontást, szó volt-e költségvetésről…

- Költségvetésről? Ezt hogy érted? – vágott a szavamba.

- Úgy értem, hogy volt-e költségkimutatás, hogy a termek fenntartása mennyibe kerül, havi szinten.

- Oh! Igen, volt, de miért is érdekel ez téged?

- Az egyelőre titok, de publikusak ezek a papírok, mert ha igen, akkor igényt tartanék a másolatukra – mondtam.

- Sajnos nem adhatok róla neked másolatot.

- Akkor megengedné, hogy belenézzek most, és utána elmondok Önnek mindent – kötöttem az ebet a karóhoz.

- Ha ennyire szeretnéd – mondta, majd felállt és a szekrényből kivett egy nagy dossziét, amiből elővett egy lapot, amit átnyújtott nekem.

- Köszönöm – és mikor megnéztem a havi költségeket, majdnem elnevettem magam, de egyben nagyon mérges is lettem. - De hisz ez nem is egy nagy összeg, havonta – mondtam, és mikor felnéztem, az arca mindent elárult. – Nem a költségek miatt akarják lebontani a termeket, igaz? – kérdeztem.

- Lily, nem tudom, hogy mit terveztél, de mondj le róla, mert Mr. Baker már eldöntötte.

- Mr. Baker? Samantha apja? – kerekedtek el a szemeim, és ő csak bólintott.

- Ne haragudj, de nekem most dolgom van, és már be is csöngettek, neked pedig órán lenne a helyed – állt fel, és a sála lecsúszott a nyakáról, én pedig majdnem hangot adtam a megdöbbenésemnek. A nyaka kék-zöld színekben pompázott és szabályosan ki lehetett venni az ujjak nyomát is. Észrevette, hogy a nyakát nézem, ezért gyorsan felvette a sálat és a nyaka köré tekerte, majd elindult az ajtó felé. – Lily, mondd meg a tanárodnak, hogy nálam voltál, és ezt igazolni is fogom, de most tényleg mennem kell.

Az osztályterem felé sétálva folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi történhetett vele, de valahogy az volt az érzésem, hogy Mr Bakernek köze van hozzá. Viszont ezzel kapcsolatban segítségre lenne szükségem. Elértem a termet, és átadtam az igazgatónő üzenetét a tanárnak, majd leültem Nessie mellé, aki kérdőn nézett rám. Egy papírra leírtam, hogy „Majd később”, és ezzel le is zártam a még el nem kezdődött beszélgetést. Mikor kicsöngettek, a barátnőm felém fordult.

- Na, mesélj, mit eszeltél ki, és mi volt az igazgatónőnél? – kérdezte.

- Nessie, mindent el fogok mondani, de most haza kell mennem, és beszélnem kell édesapáddal. Elviszem a kocsit, de visszajövök érted, ígérem – néztem rá nagy szemekkel, mivel ma az én kocsimmal jöttünk.

- Na jó, nem kérdezek most semmit, de ha nem jössz, hidd el, akkor is hazatalálok – kacsintott rám, majd elindult a következő órára. Hátul akartam kimenni, nem szerettem volna, hogy valaki is meglásson, de ehhez el kellett mennem az igazgatói előtt, és amikor odaértem, hallottam, ahogy Shara, a titkárnő éppen egy üzenetet adott át Miss Gordonnak.

- … Mr. Baker azt üzeni, hogy azonnal keresse fel, és nyomatékosította, hogy azonnal – mondta Shara.

- Persze majd a kedvéért átugrom Seattle-be – mérgelődött Miss Gordon.

- Nem Seattle-ben van, hanem a forksi irodában, tudja, a kis giccses épület nem messze innen – mondta Shara, majd ajtócsapódást hallottam, és az igazgatónő zaklatott hangját.

- Rohadt szemét, de el kell mennem hozzá – mondta. Most már semmi kétségem nem volt abban, hogy Samantha apjának köze van a sérüléséhez, így gyorsan rohanni kezdtem, miközben kikerestem Edward számát a telefonomban.

- Halló, Edward, de jó, hogy felvetted. Carlisle-lal együtt gyertek azonnal az iskolához, kérlek – hadartam az udvaron állva, és láttam, ahogy az igazgatónő beszáll a kocsijába, és elhajt.

- Mi történt Lily? – kérdezte. Tudtam, hogy mire érti, így gyorsan válaszoltam.

- Egyikünknek sincs semmi baja, valami másról van szó, siessetek, kérlek!

- Azonnal ott vagyunk – mondta, majd letette a telefont. Az autóhoz rohantam, és beindítottam azt, majd megláttam őket a főút mentén, és elindultam. Villámgyorsan beszálltak, én pedig gyorsan elhadartam nekik, hogy mi történt, és hogy milyen következtetésre jutottam. Először furcsán néztek rám, majd amikor leparkoltam a tényleg giccses épület előtt, Edward morgott egyet.

- Lily, te maradj itt, Carlisle mi pedig siessünk! – szállt ki az autóból.

- Nem, nem, én is megyek, és ne is akarj ellenkezni! – indultam el utánuk, mire félrehúzta a száját, de nem mondott semmit.

Mikor bementünk, furcsa volt, hogy nincs senki sem az épületben, így elindultunk Norman irodája felé. Apám, ez a név, Norman. Volt már szerencsém ehhez az alakhoz, és ha egy szóval jellemezni lehetne, akkor a görény szó illene rá. Áh, mégsem, szegény állatokat nem sértem meg, mert ez a férfi ezerszer rosszabb. Amikor megütöttem a lányát, édesanyámat behívatták az iskolába, és míg az igazgatóiban vártunk, egyszer csak meghallottam a hangját, ahogy üvöltözik valakivel.

- Ennek súlyos következményei lesznek – és ezután belépett a szobába, de amikor meglátta az édesanyámat, akit mellesleg háromszor végigmért, mézes-mázos lett a hangja.

Bemutatkozott neki, holott jól tudtuk, hogy ki ő, és mikor elengedte az anyám kezét, még végig simított rajta. Komolyan mondom, el tudtam volna törni a karját, amikor ezt megláttam. Majd felém fordult, és ugyanúgy, ahogyan azelőtt anyut, engem is végigmért, majd megkért, hogy meséljem el, hogy miért is ütöttem meg a lányát. Én pedig elmondtam neki az igazat, és azon gondolkodtam, hogy Samantha hogyan is adhatta elő a sztorit. Majd az igazgatónő is elmondta, hogy a lánya tényleg terrorizálta a fiatalabb lányokat.

- Lily, igazad volt, Miss Gordon sérüléseit ő okozta – fordult felém Edward, mikor elértük a szobája ajtaját. – Most bemegyünk, mert a gondolatai … – De nem fejezte be, csak halkan morgott.

- Ne, várjatok még, hallgasd csak – fogtam meg a karját.

- Elizabeth, ne akard, hogy még drasztikusabb legyek. Tudod, hogy nagyon sok mindenre vagyok képes. Tudom, hogy neked két dolog fontos az életben: az iskola és a tanítás. Az iskolát akár be is zárathatom, és akár azt is el tudom intézni, hogy soha többé ne taníthass. Tudod a hatalom nagyúr – mondta Mr Baker, majd folytatta. – De látom, még ezek hallatán sem gondoltad meg magad. Hát akkor ott folytatjuk, ahol nemrég abba hagytuk, és garantálom, hogy most senki nem fog megzavarni – nevetett, de fél pillanat múlva ismét megszólalt. – Feleslegesen hátrálsz az ajtó felé, mert zárva van, és a kulcs pedig itt van – mondta, s ekkor Edward ismét morgott, majd székek koppanását hallottuk a padlón, amire betörte az ajtót.

Ezek után minden olyan gyorsan történt. Edward leszedte a férfit Miss Gordonról, aki mellett Carlisle már ott is termett, és a hogyléte felől kérdezte, mire a nő zokogásban tört ki.

- Engedjen el! – emelte fel Mr Baker a hangját.

- Tényleg, és miért, hogy megint rátámadhasson egy védtelen hölgyre? – gúnyolódott Edward.

- Maga meg miről beszél, hisz ő provokálta az egészet – mondta, és én erre annyira ideges lettem, hogy felállva az igazgatónő mellől, kezemet ökölbe szorítva behúztam egyet Normannek. Hallottam, ahogyan reccsen az orrcsontja, és láttam elindulni az orra vérét is.

- Eltörted az orromat, te kis kurva! – üvöltötte, de ez egy rossz húzás volt, mert Edward még jobban hátra csavarta a kezeit. – Maga meg eltöri a kezemet! – harsogta hangosan.

- Ha még egyszer ilyet mond a lányomra, el is fogom törni – jelentette ki Edward, én pedig csak álltam ott, és az előbbi szavai kavarogtak bennem. Azt mondta, hogy a lányomra, és ez megváltoztatott bennem valamit. Ő eddig Edward vagy Nessie édesapja volt a számomra, de most, hogy a lányának tart, számomra is többet jelent. Igaz, nem tudom neki azt mondani, hogy apa, és nem tudom, hogy valaha is fogom-e tudni így szólítani, de a szeretetemen ez semmit sem változtat. Mikor ezen gondolatmenetemet lezártam, a telefonhoz léptem és tárcsáztam.

- Lily, kinek telefonálsz? – kérdezte Carlisle, de addigra már fel is vette az illető a telefont.

- Igen, tessék? – szólt bele a férfi a telefonba.

- Charlie, te vagy az? – kérdeztem.

- Igen – válaszolta.

- Lily vagyok, és szeretnék bejelenteni egy nemi erőszak kísérletet, aminek a hátterében hatalommal való visszaélés áll, és …

- Úristen, veled történt valami? – remegett meg a hangja.

- Charlie, nyugi, én jól vagyok, de gyertek mihamarabb Mr Baker irodájához – néztem gyűlölettel telve a férfira, majd letettem a telefont, mikor a rendőrfőnök tudatta, hogy azonnal indulnak. Még mindig farkasszemet néztem Normannel, akinek az arca kezdett eltorzulni.

- Mi a franc ez? Jézusom, de fáj a fejem, mindjárt szétszakad a koponyám – rázta a fejét.

- Lily, kérlek, figyelj rám – szólalt meg hirtelen Edward. – Lily, kérlek – ismételte el, és én ekkor fogtam fel, hogy miért is kéri tőlem ezt, majd ránéztem és ezt egy mosollyal nyugtázta.

Ekkor szirénákat hallottam, ezért az ablakhoz siettem, hogy megnézzem Charlie velük jött-e, és mikor megláttam, ahogyan befelé szalad, megnyugodtam. Gyorsan felértek, ő lépett be elsőnek, és mikor meglátta Carlisle-t - aki teljesen takarta az igazgatónőt -, utána pedig Edwardot, már végképp nem értett semmit.

- Edward, miért fogtad le Mr Bakert? – kérdezte.

- Ez egy hosszú történet Charlie – válaszolt a veje. – És csak úgy engedem el, ha az egyik kollégád szemmel tartja.

- Rendben, így lesz – majd egy fiatal rendőrtisztet állított a férfi mellé. – Lily, elmondanád, hogy mi történt, de legfőképpen azt, hogy ki az áldozat, és ki akarta elkövetni az erőszakot? – fordult felém, de ekkor Miss Gordon felállt Carlisle mellől, hogy válaszoljon.

- Velem történt a nemi erőszak kísérlet, de hála Lilynek, a doktorúrnak és Edwardnak, nem lettem áldozat. Az elkövető pedig Mr Baker volt … – csuklott el a hangja.

- Értem! Azonban tudnom kell minden részletet, és meg kell kérdeznem, hogy kíván-e feljelentést tenni? – kérdezte Charlie, és Miss Gordon rám nézett, én pedig csak bólogattam.

- Igen, feljelentést tennék – jelentette ki határozottan.

- Rendben van! Ehhez be kell jönnie az őrsre, ám előtte szeretném végre megtudni, hogy mi történt – nézett ismét rám Charlie, én pedig elkezdtem mesélni a történteket, de mielőtt befejezhettem volna, Mrs Baker és Samantha rohantak be az ajtón.

- Apa, mi történt, miért van itt a rendőrség? – kérdezte a lánya.

- Kisasszony, mindent meg fog tudni, de kérem, most menjenek ki! – vette elő a rendőrfőnöki hanglejtését Charlie.

- Mi az, hogy menjünk ki, amikor a családja vagyunk, ő meg bent maradhat? – fordult felém.

- Miss Harper értesítette a rendőrséget, és éppen vallomást tett, amikor Önök megjöttek – mondta teljes nyugodtsággal a rendőrfőnök.

- Te hívtad ki a zsarukat? Mit csináltál az apámmal? – indult el felém, de Charlie megállította.

- Hogy én mit csináltam az apáddal? – kérdeztem vissza.

- Igen, jól hallottad, biztos, hogy te provokáltad őt, és …

- Na ide figyelj, az apád majdnem megerőszakolta Miss Gordont, és ha én nem követem őt, majd szólok Edwardéknak, akkor …

- Elég legyen! – kiabálta. – Az apám egyáltalán nem erőszakos ember, az életben nem emelt kezet még senkire.

- Samantha – fogta meg a lánya kezét Mrs Baker. – Ez nem igaz – hajtotta le a fejét az asszony.

- Ezt hogy érted anya? – kerekedtek el a lány szemei.

- Mutatnom kell valamit – majd levette a sálát, és a nyakán ugyanolyan ujjnyomok voltak, mint Miss Gordonén, csak az övé már kezdett halványodni.

- Ezt apa csinálta? – lépett közelebb az édesanyjához Samantha.

- Igen, ő. Ugyanúgy, ahogyan ezt is – azzal feltekerte a blúza ujját, hogy megmutassa a könyökétől egészen a felkarja közepéig éktelenkedő lila foltokat.

- Miért nem szóltál? Mióta megy ez így?

- Azért nem szóltam, mert féltem, hogy elveszítenélek. Az apádnak nagy a hatalma, nem lett volna neki nehéz elintéznie, hogy elvegyenek tőlem. Ezért maradtam vele, holott hét éve tart ez az egész – mondta.

- Hét éve? És én nem vettem észre semmit? – folyt le a könnye az arcán.

- Samantha, kicsim – szólalt meg Mr Baker.

- Ne, hagyj engem, nem akarlak többet látni, sőt ráveszem anyát, hogy jelentsen fel! – emelte fel a hangját.

- Édesem, hogy mondhatsz ilyet, az apád vagyok – védekezett az apja.

- Gondoltál volna akkor erre, amikor fájdalmat okoztál anyának – majd hátat fordított neki, és kimentek a szobából.

- Kérem, vigyék be a fogdába, Mr Bakert! Miss Gordont majd én beviszem – mondta Charlie. – Lily neked is be kell valamikor jönnöd hozzám, hogy vallomást tehess, ugyanúgy, ahogyan nektek is – nézett Edwardra és Carlisle-ra. – Lily, ha nem tudnád, minek tanulj tovább, abban biztos vagyok, hogy remek nyomozó lenne belőled, de ilyen emberismerettel akár pszichológus is lehetnél.

- Én még nem gondolkoztam ezen, de tudod mit, oknyomozó riporter leszek. De visszatérve a történtekre, holnap suli után bemegyek, ha az úgy jó – mondtam.

- Igen, nekem megfelel, akkor holnap várlak – majd az igazgatónővel az oldalán elindult az őrsre.

- Edward, sajnálom, hogy belerángattalak titeket – dőltem az asztalnak.

- Ilyet ne is mondj, mert nem akarom elképzelni, hogy mi történhetett volna, ha egyedül jössz – és ekkor elém lépett, hogy megöleljen.

- Remélem nem történt volna semmi, de mindenképpen megakadályoztam volna, hogy …

- Az a baj, hogy történt volna, és nem tudtad volna megakadályozni. Te nem hallottad ennek az embernek a gondolatait. Úgy tekint a nőkre, mint egy darab húsra, számára egyenértékűek az állatokkal, akikkel bármit meg lehet tenni – morgott. – De a legrosszabb az volt, hogy nem téphettem le a fejét, amikor rólad ábrándozott.

- Edward, nem tehet velem semmit, főleg ezek után. Tényleg, meg akartam kérdezni Charlie-t, hogy mennyit kaphat.

- Én úgy gondolom, hogy ha Susan is feljelenti, akkor akár nyolc évet – válaszolt Carlisle. - De most már induljunk haza.

PAUL SZEMSZÖGE:

Éppen Jake-hez tartottam, mert megbeszéltük, hogy meglepjük a lányokat, és elmegyünk eléjük a sulihoz. Mikor odaértem, Jake már készen volt, és azon tanakodtunk, hogy kocsival menjünk vagy az erdőn átvágva farkasként. Az utóbbi mellett döntöttünk, így volt időnk az indulásig.

- Na, és mikor akarod elmondani Lilynek, hogy ő a lenyomatod? – kérdezte Jake.

- Nem tudom, rettentően félek attól, hogy mit fog szólni – válaszoltam.

- Tudom, hogy félsz, de jobb lenne, ha elmondanád!

- Igen, igazad van, de még nem megy, kell még egy kis idő.

- Rendben van, de azt hiszem, induljunk, mert még a végén elindulnak haza, mi meg potyára megyünk.

Már le is vette az pólóját, és mire pislogtam egyet, már az erdőben szaladt, így én is gyorsan levetkőztem, majd rohantam is utána. Gyorsan elértünk a sulihoz, majd visszaváltoztunk és a parkolóba sétáltunk, de egyik kocsit sem láttuk.

- Nem úgy volt, hogy Lily kocsijával jönnek? – ekkor kicsöngettek, így a rengeteg diák egyszerre rontott ki az ajtón, mi meg gyorsan félreálltunk.

- Nessie itt van, érzem az illatát – mondta Jake, de ekkor megpillantottuk őt, és ő is észrevett minket.

- Jake, Paul, mit kerestek ti itt? – szaladt hozzánk.

- Meg akartunk lepni titeket, és együtt tölteni a délutánt, de hol van Lily? – kérdeztem.

- Ez egy jó kérdés – és ekkor szirénákat hallottunk, majd a rendőrautók szélsebesen robogtak el az iskola előtt.

- Az Charlie volt? – nézett ránk Nessie.

- Igen, szerintem ő volt, de mi történhetett? – kérdezte Jake.

- Gyertek, nézzük meg, talán kell segítség – mondta Nessie. – Erre így az erdőbe jutunk – azzal elindult az iskola hátsó udvara felé. Befutottunk az erdőbe, de nem változtunk át, hanem csak rohantunk utána. Nem mentünk messzire, mikor láttuk, hogy le van zárva egy terület, mégis elindultunk a házhoz. Mark, Charlie helyettese, meglátott minket, vagyis inkább Nessie-t nézte, aztán elindult felénk.

- Sziasztok! Nessie, mielőtt bármit kérdeznél, nincs semmi baj, csak kaptunk egy bejelentést, és ki kellett jönnünk megnézni az esetet – mondta.

- De mi történt? – kérdeztem.

- Sajnos nem mondhatok ennél többet, de nincs veszélyben most már senki.

- Értem, de ha nem gond, mi megvárnánk Charlie-t – mondta Nessie, és Mark csak bólintott egyet.

- Hé, mit keres itt Edward és Carlisle? – húzta fel az orrát Jake, és én is beleszagoltam a levegőbe, de én nem csak őket éreztem, hanem Lilyt is.

- Lily is itt van! – remegtek meg a kezeim.

- Nyugi Paul, Mark azt mondta, hogy nincs semmi baj, várjuk meg Charlie-t – fogta meg a karomat Nessie.

- Rendben van, de ha tíz perc múlva sem történik semmi, akkor bemegyek, és senki sem állíthat meg – jelentettem ki.

- Oh, nem kell tíz percet várnod, mert nagyapa ott van. De mit keres itt Miss Gordon? – furcsálta ezt Nessie, majd a nagyapja felé kiáltott. – Charlie - és gyors léptekkel felé sietett –, mi történt, és miért vannak itt apáék?

- Kicsim, mindjárt ők is lejönnek. De majd Lily elmesél neked mindent – majd beültette a mellette lévő nőt az autóba, aztán elhajtottak. Azonban igaza volt, mert Lilyék már jöttek is, és mikor meglátott minket, a fejéhez kapott.

- Te jó ég, elfelejtettem érted menni! – mondta Nessie-nek. – Fiúk, ti mit kerestek itt? – nézett ránk.

- Hallottuk a szirénákat, meg láttuk Charlie-t, és idejöttünk – válaszoltam. – De te mit keresel itt, és mi a fene történt?

- Tényleg! És az igazgatónő, miért volt itt? – érdeklődött Nessie.

- Gyertek, elmesélem, míg hazaérünk – indult el a kocsihoz Lily. – Edward ti, hogy mentek haza? – fordult vissza.

- Ugyanúgy, ahogyan idejöttünk, és tuti, hogy előbb hazaérünk, mint ti – mosolygott.

- Apa, nem lenne gond, ha lemennénk egy kicsit La Push-ba? – kérdezte az apjától Nessie.

- Gondnak nem gond, de kérlek, nagyon vigyázzatok Lilyre – mondta, miközben engem nézett, én pedig bólintottam egyet. Láttuk, ahogy besétálnak az erdőbe, majd azt, hogy az egy szempillantás alatt el is nyelte őket.

- Szóval, mi is történt? – fogtam meg a kezét, mire ő felém fordult és lágyan megcsókolt. – Ezt miért is kaptam?

- Mert még nem köszöntem neked – mosolygott, majd beugrott a kocsiba, mi pedig követtük. Gyorsan megfordult és indultunk is a tengerpartra. – Na, akkor most elmondom nektek, hogy mi is történt.

Miközben mesélt, hol felszisszentünk, hol morogtunk, főleg én, és láttam rajta, hogy örül, mikor befejezte a történetet.