22. fejezet - Édes pillanatok

LILY SZEMSZÖGE:

Az óra hajnali hatot mutatott, én pedig kibújtam Paul ölelő karjai közül, majd negyed órás zuhanyzás után felöltözve ültem az ablak melletti fotelban. Gyorsan megcsináltam a matek házit, majd a verset kezdtem el tanulni. Elég könnyen ment a memorizálása, így tíz perc alatt bevágtam az öt versszakot. Ahogy az ablakon keresztül az erdőt néztem, a tegnap este történtek ismét sírásra késztettek. Amennyire csak tudtam, a fotelba bújtam, és csukott szemmel, halkan emésztettem magam.

- Lily, csss, vigyázunk rád, hidd el, semmi baj nem lesz – guggolt le mellém Paul, én pedig szorosan átöleltem.

- Ígérj meg nekem valamit – néztem a szemeibe. – Miattam sosem fogsz meggondolatlan, őrült dolgot csinálni. Ha történne velem valami, soha ne sírj, a mosolyodra szeretnék emlékezni. – Lehajtotta a fejét. – Paul, ígérd meg nekem ezt!

- Nem fog veled történni semmi, mert nem engedem, ahogyan a többiek sem – fogta meg a kezeimet.

- Ez nem volt válasz a kérésemre – nyúltam az álla alá, mire egy hangos sóhaj hagyta el a torkát.

- Megígérem – döntötte az arcát a tenyerembe.

Nagyon fájtak a saját szavaim, de nem engedhetem, hogy neki baja essen. Tudtam, hogy engem Carlisle abban a pillanatban átváltoztatna, ha bármi történne, de Pault a vámpírméreg megölné, tudtam meg ezt Nessie-től. Még mindig féltem a lehetséges következményektől, melyekről Billyvel is beszélgettünk, de így talán együtt lehetünk, ha tényleg nincs más lehetőség. Kopogás zavarta meg az eszmefuttatásomat, majd Nessie lépett be a szobába.

- Jó reggelt! – köszönt halkan. – Hogy-hogy már fent vagy? – ült le az ágyra.

- Neked is jó reggelt, de mi már mind a ketten fent vagyunk. Nekem tanulnom kellett, Paul meg egyszer csak felébredt.

- Értem, beszéltem apával, ma Emmett kísér el minket az iskolába, Jake pedig majd megbeszéli Sammel, hogy ki legyen ott tanítás alatt – mondta Nessie. – De gyertek, mert anya készített reggelit.

- Jó, menjünk, amúgy is előbb be szeretnék menni a suliba, mert gyakorolhatnánk egy kicsit – álltam fel.

- Menjünk, legalább egy kicsit elterelődnek majd a gondolataid erről az egészről – sétált felém Nessie.

- Igen, én is abban reménykedek. Paul, mi lemegyünk, addig te zuhanyozz le – álltam fel.

- Jó, amúgy is rám fér egy jó hideg zuhany.

Ahogy elgondoltam, hogy a jéghideg víz alatt fog állni, kirázott a hideg.

A család többi tagja lent várt minket, majd amikor leértem, gyászos arccal néztek rám.

- Ez így nem lesz jó – néztem rájuk. – Legalább erőltessetek mosolyt az arcotokra – mondtam, de nem változtak az arckifejezések. – Emmett – fordultam felé. - Te mindig jókedvű vagy, és ha már te…

- Kislány, ne haragudj rám, de most nem megy – röppent mellém, én pedig a kitörni készülő sírással küszködtem, és örültem, hogy nemsokára úgyis indulunk. Mikor leültünk az asztalhoz, Paul sétált lefelé a lépcsőn, majd mikor odaért az asztalhoz, Sam hívó szava hasított a letargikus csendbe.

- Most mennem kell, de tudd, hogy valószínűleg én fogok ma rátok vigyázni – simított végig az arcomon, majd lágyan megcsókolt.

- Paul, gyere már – vágtatott le Jake a lépcsőn. – Jó reggelt mindenkinek! – köszönt, de már ott sem voltak. Én pedig csak néztem utánuk, és éreztem, hogy az üresség és a félelem ismét rám telepszik.

- Lily – ült le mellém Carlisle. – Maradjatok ma itthon, Miss Gordon meg fogja érteni, ha ma nem mentek be – mondta, és valahol igaza volt, mert a tegnapi nap után nem sok hasznomat vették volna a tanárok meg a diákok sugdolózását sem bírtam volna elviselni.

- Igazad van, ma itthon maradunk, de holnap menni fogunk – néztem rá.

- Ahogy akarod, te érzed, hogy neked mire van szükséged – fogta meg a kezemet.

Ezután megreggeliztünk Nessie-vel, majd felmentem lepihenni. Az ágyon fekve csak Alice szavai és féltő hangja kavargott bennem, és örültem, hogy nem mondta el, mit látott. Megpróbáltam aludni egyet, de nem sikerült. A takaró alatt nyugtalanul forgolódtam, mind addig, míg Paul nyüszítése megnyugtatott, hogy itt van a ház közelében és vigyáz rám. Lehunytam hát a szememet, és megpróbáltam kizárni a tegnap hallottakat.

Hirtelen sikoltozva ültem fel az ágyon, miközben Esme ölelt magához. Azt sem érzékeltem, hogy bejött, csak a hideg kezei és az arcomra omló barna haja bizonyította ezt. De vele egy időben Paul is bevetette magát az erkélyre.

- Kicsim, semmi baj, csak rosszat álmodtál – simogatta meg a nő a hátamat.

- Tudom, de annyira szörnyű volt – ingattam a fejemet.

- Csak álom volt, próbálj megnyugodni – fogta meg a kezemet.

- Igen, álom volt, de annál félelmetesebb – mondtam, majd felálltam. – Most elmegyek Charlie-hoz, csak előtte lezuhanyozom.

- Elkísérlek – lépett hozzám Paul. – Utána pedig lemegyünk a partra vagy a folyóhoz. Muszáj elterelni a gondolataidat, mert ki fogsz készülni.

- Igen, igazad van – dőltem a mellkasának. – Sétálunk egy nagyot meg beszélgetünk, erre van most szükségem – mosolyogtam rá. – Köszönöm!

- Nem, én köszönöm, hogy velem töltöd a napot – csókolt meg.

Mikor körbenéztem, Esme már nem volt a szobában, így bementem a fürdőbe. Forró vízzel tusoltam, így fel sem tűnt, hogy valaki bejött.

- Lily – kopogott a kabin ajtaján valaki, én pedig nagyon megijedtem. – Alice vagyok.

Elzártam a vizet, magamra tekertem a törölközőt, majd elhúztam az ajtót, mire a szomorú arca fogadott.

- Alice, mi a baj?

- Én, én sajnálom. Nem akartalak megrémíteni vagy megijeszteni, de…

- Szörnyű volt, amit láttál, igaz? – kérdeztem tőle.

- Igen, és a legrosszabb az, hogy tudom, nem tudott volna benned kárt tenni, de ő ezt nem tudta, és láttam, ahogy megkínoz és…

- Alice – fogtam meg a vállát. – Nem fogok neked hazudni. Rettenetesen megrémítettél, holott legbelül tudtam, hogy esélye sem lenne bántani. Tudod, tegnap nagyon felidegesített, majd elkezdett üvölteni, hogy fáj a feje. Ha Edward nem zökkent ki és nyugtat le, nem tudom, hogy mi történhetett volna – hajtottam le a fejemet.

- Igen, a bátyám elmesélte, mi történt, és ezért is nyugodtam meg valamennyire.

- Ennek örülök, mégis nagyon szégyenlem magamat, hogy bántottam őt, még akkor is, ha megérdemelte.

- Lily, ezen nincs semmi szégyellni való. Ha jobban tisztában leszel a képességeddel, akkor pillanatok műve alatt fogod tudni kezelni a helyzeteket. Néha számunkra fájó döntéseket kell hoznunk saját magunk vagy a családunk érdekében – mondta, majd kisétált.

Elgondolkodtam a szavain, miközben öltöztem, és rájöttem, hogy igaza van. Bármilyen fájdalmat képes lennék vállalni a családomért és az igaz barátaimért. Ezen gondolatok közepette sétáltam lefelé a nappaliba, szememmel pedig Pault kerestem, de sajnos sehol sem találtam.

- Lily – sétált felém Emmett. – Paul azt üzeni, hogy amit elterveztetek az áll, de csak délután tudtok menni. Engem kért meg, hogy kísérjelek el Charlie-hoz.

- Köszi Em, akkor indulhatnánk is, csak lehozom a táskámat meg az irataimat – szaladtam fel a szobámba.

Az iskolai táskámból kiszedtem a személyimet és bevágtam egy kisebb táskába, de ekkor megláttam az asztalon egy borítékot, mellette a tegnap lediktált vallomásommal. Vettem egy nagy levegőt, elővettem egy tollat, aláírtam, majd összehajtottam, és bele tettem a borítékba, azt meg a táskába.

– Itt is vagyok. Tessék, itt a kocsi kulcs – dobtam Emmett felé a Lexus kulcsát. – Nincs kedvem vezetni.

- Na, akkor ma kocsikázunk egy kicsit, kislány – vigyorgott.

- Legyen, de kérlek, emberi tempóban szeretnék eljutni a rendőrőrsre – húztam fel a szemöldököm.

- Nyugi, csak vicceltem, tudom, hogy nem szeretsz száguldozni – indult el kifelé, én pedig csak mosolyogtam rajta.

Nem mentünk gyorsan, de így is hamar az őrsre értünk. Mikor bementünk, szóltam egy fiatal férfinak, hogy a rendőrfőnökhöz jöttem, ő pedig leültetett minket, mert Charlie éppen kihallgat valakit. Már vagy öt perce ülhettünk teljes némaságban, amikor Emmett felkapta a fejét, és halkan morgott, majd a szemközti ajtóra szegezte a tekintetét, ami ekkor kinyílt. Az ujjaimat belemélyesztettem a kézfejébe, mert Mr Baker állt velem szemben, és a nézése cseppet sem volt barátságos. Nem akartam, hogy lássa rajtam a meglepettségemet, nemhogy a félelmemet, ezért semleges arccal és tekintettel álltam a fürkésző szemeit. Közvetlenül utána Charlie jött ki, és felénk vették az irányt. Ekkor vettem csak észre, hogy Norman kezei hátra vannak bilincselve és a kőből, amely a szívemet nyomta, leszakadt egy kis darab. Mikor mellénk értek, a férfi arca szelíddé változott, melytől ismét egyesült a kő, és a szívem ezerrel kezdett zakatolni a mellkasomban.

- Jó napot Lily! – köszönt Mr Baker. – Látom, bejött, hogy elmondja a saját verzióját a történtekkel kapcsolatban – mondta. A szavai feldühítettek, mert azt sugallták, hogy lehet ki fogom színezni a sztorit.

- Jó reggelt! Igen, eljöttem, és nem a saját verziómat fogom elmondani, hanem azt, ami történt. Remélem az igazgatónő és a felesége is ugyanígy tettek még tegnap, mint ahogyan most én – húzódott mosolyra a szám. Ekkor Emmett maga mögé rántott, mert Norman eltorzult arccal próbált kiszabadulni Charlie szorításából.

- Te rohadt kis kurva! – üvöltötte. – Ne hidd azt, hogy ezzel sikerül bármit is elérned, mert még a mai nap folyamán ki fognak vinni az ügyvédeim. És tudd – hunyta le ekkor a szemeit, hogy utána sosem látott gyűlölettel nézzen rám –, hogy az elsők között leszel, akit megkeresek, de az egyetlen, aki szenvedni fog.

- Mark, vigyétek le a fogdába! – lökte kollégája kezei közé Charlie Mr Bakert. – Lily, jól vagy? – fordult felém. – Amit mondott, azt csak haragból mondta, ne izgulj, nem fog kikerülni innen.

Én hallottam, amit mond, de Alice szavainak ezerszer jobban hittem. „ Én láttam, ahogy megkínoz”, emlékeztem vissza a beszélgetésünkre, és ismét a rettegés fogott el, majd Emmett ölelő, hideg kezei rántottak vissza a jelenbe.

- Hé, jól vagy? – kérdezte a nagydarab vámpír is.

- Persze – bólogattam. – Charlie – fordultam felé –, leírtam, ami történt, alá is írtam, remélem, így elfogadjátok a vallomásomat – mondtam, miközben a táskámban kutattam, majd átadtam neki a borítékot.

- Nekem megfelel, és amint látom, most nem igazán tudnál a tegnapi napról beszélni – simított végig a karomon.

- Ezt jól látod, ezért ha megbocsátasz, mi mennénk is.

Meg sem várva a válaszát, rohantam is a kocsihoz. Mikor elértem azt, az ajtót megmarkolva kitört belőlem a sírás.

- Igaza van Edwardnak, ha tehetném, akkor én is letépném a fejét – morgott Em a hátam mögött. – Ez a pasi közveszélyes, csak miattad nem ugrottam a torkának – dőlt a hátsó ajtónak.

- Emmett, nem akarlak megbántani, de öt percig maradj csöndben – hajtottam le a fejemet. Ő pedig öt percig tényleg némán állt mellettem.

- Na, gyere, elmegyünk vásárolni, Rose-éknál ez be szokott válni – tolt el az ajtótól, amit ezután kinyitott nekem.

- Emmett, nekem nincs szükségem sem új ruhákra, sem semmi másra – ültem be az autóba. – Menjünk inkább haza – mondtam, és a gyomrom ekkor nagyot korgott.

- Szerintem inkább üljünk be valahová, hogy egyél valamit – indította be a motort, nekem pedig édes illatok hatoltak a tudatomba, melyek döntésre késztettek.

- Jó, akkor menjünk el Port Angelesbe, a bevásárlóközpontba, mert van ott egy nagyon jó bolt, ahol meg tudom venni a sütemények hozzávalóit – mosolyogtam, miközben a gyomrom ismét korgott.

- Sütemény hozzávalókat? – nézett rám. – Ez újdonság, nem is tudtam, hogy tudsz sütni. És a főzéssel hogy állsz?

- Köszönöm szépen, jól – nevettem. – De sütni jobban szeretek.

- Az édesanyádtól tanultál meg…

- Részben. Anyu jól főzött, de a sütéssel hadilábon állt. Nem csak a sütemények terén, hanem általánosságban. Ha húst kellett sütnie, akkor tuti, hogy aznap vagy pizzát ettünk vagy étteremben ebédeltünk. Amit tudok, azt mind a nagymamámtól tanultam. Náluk minden nap volt valami finomság. Habár nekik minden hozzávaló kéznél volt. A friss tej a tehenektől, a tojás, a túró vagy éppen a sajt.

- Ezzel neked sem lesz gondod, ha szeretnéd, akkor az egész bolt készletét felvásárolhatod, max veszünk egy hűtőt is, amibe pakolhatod mindezeket.

- Emmett, így is akkora hűtő van a konyhában, nem hinném, hogy hiányozna oda még egy. De mondd, Esme vagy Bella nem szoktak sütni?

- Nem igazán. Eddig csak palacsinta került az asztalra – mondta, és láttam, hogy megremeg. – Vagy Emily süteményei, ha Jake tőlük jött át Nessie-hez.

- Oh, Emily tényleg remekül süt. Párszor volt már szerencsém a süteményeihez.

- Nessie is így vélekedik, én pedig sajnos nem tudok véleményt mondani – rándította meg a vállát. – Viszont az biztos, hogy a farkasoknak sütni nem egyszerű dolog. Eszméletlen mennyiségű ételt el tudnak pusztítani.

- Ez igaz – nevettem. – Érzékeltem már ezt. Emiatt döntöttem úgy, hogy gyakran fogok sütni, ezzel levéve egy kis terhet Emily válláról.

- Nekem aztán nyolc, de remélem, be fogunk tudni mindent pakolni az autóba – pillantott hátra. – Lehet az enyémmel kellett volna jönnünk – jelentette ki, én pedig csak mosolyogtam ezen.

Mikor megérkeztünk a bevásárló központhoz, gyorsan megkerestük a boltot, és két kocsival indultunk neki a vásárlásnak. Nem is gondolkodtam el azon, hogy mit is szeretnék sütni, csak a hozzávalókat pakolgattam a kosárba. Percek alatt az egyik tele is lett, nekem pedig ekkor jutott eszembe a legfontosabb.

- Emmett, mekkora sütőnk van? – kérdeztem tőle.

- Lily, honnan tudjam, hogy mekkora, jó nagy, gondolom én – válaszolta.

- Tényleg?! Nem mondod?! Akkor válassz nekem három jó nagy tepsit, de nehogy túlméretezd!

Szegénynek az arcára fagyott a mosoly és kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Azt hiszem, Alice-nek kellett volna veled jönnie. Nem értek én a női dolgokhoz – rázta a fejét. Néztem őt és próbáltam visszafojtani a nevetésemet. Ekkor csörrent meg a telefonom

- Igen, itt Lily Cullen Harper – szóltam bele.

- Hé, mi ez a hivatalos hangnem? – kérdezte Alice.

- Jaj, ne haragudj, de nem néztem meg, ki hív, csak felvettem, és…

- Oké, értem. Na, de azért hívtalak, mert láttam a bátyámat kiskötényben és ez cseppet meghökkentett, de egyben nevetésre is késztetett – mondta.

- Alice, várj, mert alig bírok nem nevetni.

- Megértem, viszont vegyetek sok mindent, mert itthon nincsen semmi, ami a sütéshez kellene, főleg tortaforma meg hasonlók.

- Lily, kivel beszélsz? Ha valamelyik lány az, akkor azt üzenem nekik, hogy azonnal jöjjenek ide, mert ez nekem nem megy – lépett a hátam mögé Emmett.

- Alice, ugye hallottad a bátyádat? – kérdeztem tőle.

- Igen, hallottam, de éppen vadászni indulunk. Rose már elment, hogy mire visszaértek, legyen itthon valaki. De az tepsi, amit Emmett nézett, az jó lesz, abból vegyetek egy párat. Lily, siessetek, ha készen szeretnél lenni mire Paul érted jön.

- Jó, sietünk, de akkor most le is teszlek. Nemsokára otthon leszünk.

- Oké, mi is sietünk, aztán sok finomságot süssél, mert…

- Tudom, tudom, a farkasoknak farkasétvágya van – nevettem bele a telefonba, és Alice is ugyanezt tette, majd elköszöntünk egymástól. – Emmett, Alice azt üzeni, hogy amit néztél tepsit, abból vegyünk párat – szóltam oda neki. Amikor felém fordult, láttam, hogy mennyire hálás ebben a pillanatban a testvérének, így elvett vagy hat darabot a polcról és betette a kosárba, de kellett még jó pár minden, amikkel pillanatok alatt tele is pakoltuk a másik bevásárló kocsit.

Nem kis várakozás után kifizettük a holmikat, igaz mikor a pénztáros kimondta az összeget, a szemeim elkerekedtek.

Hazafelé pedig nem lassan közlekedtünk, egy-egy útszakaszt becsukott szemmel ültem végig. Amikor kiszálltam, elgondolkodtam, hogy hálát adok azért, amiért egyben hazaértünk. A többiek még nem értek haza, de Rose az emeletről jött lefelé és a férje karjaiba szaladt.

- Rose – fordultam felé. – Ne haragudj, hogy soká jöttünk.

- Áh, ugyan már – legyintett. – Az a fő, hogy már itthon vagytok – kacsintott rám, majd szenvedélyesen megcsókolta a párját.

- Oké, oké, értem, de kérlek, menjetek fel, mert még a végén egymásnak estek a szemem láttára – csuktam be a szemem, és mire kinyitottam, már ott sem voltak.

Így elkezdtem becipekedni a konyhába, de jó pár forduló után sikerült csak mindent behordanom. Ezután szétválogattam a vásárolt termékeket a süteményekhez, mert időközben kitaláltam, hogy miket is fogok elkészíteni.

Először kikevertem három adag piskótát, melyek a gesztenye torták alapjai lesznek, majd kettőt betettem a sütőkbe, amiken látszott, hogy nem sokszor voltak használva. Igen, sütők, szám szerint kettő is volt belőle, de hogy minek? Na, mindegy, nekem ez most kapóra jött. Míg sültek a piskóták, egy nagy fazékba fél liter tejet öntöttem, amit tojássárgájával, kristály– és vaníliás cukorral csomómentesre kikevertem, majd hozzáöntöttem még öt és fél liter tejet. Ezután feltettem a tűzre, hogy minimálisan besűrűsítsem. Mikor ez megtörtént, letettem a földre hűlni és a torták megsült alapjait is kiborítottam a formákból, majd a harmadikat is betettem sülni. Ezután a tojásfehérjét felvertem egy kis cukorral meg sóval, és forrásban lévő vízbe galuskákat szaggatva megfőztem. Amikor készen voltak, egy lyukacsos tálba kiszedtem őket, hogy jól lecsöpögjön. Majd egy másik nagy fazekat kerestem, és a félig kihűlt madártej alap harmadát beleöntöttem, utána a tojásfehérje harmadát is, majd ismét a tejes alap s a galuska, végül betettem a hűtőbe, hogy jó hideg legyen. Ezután kikevertem a gesztenyekrémet, és megkentem vele a piskótákat. A torták tetejére olvasztott csokoládé került, és amikor az megszilárdult, a tetejét díszítettem az erre félretett krémmel. De ezzel még közel sem végeztem. Gyorsan elkészítettem két-két adag almás és túrós pitét, amiknek nagyon jó illatuk lett. Viszont az egyik legmacerásabb sütit hagytam legutoljára, mégpedig a rétest. Először a töltelékeket készítettem el, a cukrozott túrót, a fahéjas-almát és a meggyet. Ezután meggyúrtam a tésztát, amivel elindultam az ebédlőasztalhoz, majd lerámolva és letörölve azt, beliszteztem, és nyújtófával kinyújtottam a tésztát, amennyire csak tudtam, mert ezután kézzel kellett asztal nagyságúra tovább nyújtani. Régen készítettem már ezt a süteményt, és féltem is, hogy a tészta nehogy elszakadjon. Teljesen bele voltam merülve a nyújtásba, amikor Edward meg Emmett hangjára kaptam fel a fejemet.

- Rosalie, Rose – mondták egyszerre. – Mi van veled? – kérdezték tőle. Én azonnal feléjük fordultam majd a nő felé, aki a lépcső alján állt és szörnyen fájdalmas tekintettel engem nézett. Fogalmam sem volt, hogy mi történt, így megszólalni sem mertem.

- Ne haragudjatok, csak… Lily pontosan olyan volt most, mint az édesanyám – mondta lehajtott fejjel. – Ahogyan a rétest nyújtotta…

- Rose – sétáltam oda hozzá. – Én nem…

- Semmi baj, csak nagyon régen gondoltam már az emberi életemre, ezért ért váratlanul a látvány – fogta meg a kezemet.

- Értem – néztem rá. – De tudod mit, együtt fogjuk elkészíteni. Ugye, segítesz? – néztem rá.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne – engedte el hirtelen a kezemet.

- Ne csináld már, élvezni fogod, hidd el – húztam az asztal felé.

Igazam is lett, mert mosolyogva készítettük el a négyadagnyi különböző töltelékű réteseket. Igaz a végére a fejem búbjától a talpamig tiszta liszt lettem, ugyanúgy, ahogyan Rosalie is. Miután betettem az első adagot a sütőkbe, leültem egy székre, és vártam, hogy mind megsüljön. Addig Esme az asztalra tett nekem néhány kristálytálalót, amikre fel is vágtam a már kihűlő félben levő többi süteményt. Miután végeztem mindennel, felmentem lezuhanyozni. Gyors voltam, mert nem tudtam, hogy Paul mikor is jön pontosan. Vidáman szaladtam le a nappaliba és láttam, hogy Rosalie is lezuhanyozott.

- Rose, itt maradt egy kis liszt a hajadban – mutattam egy tincsre.

- Mi? Tényleg? – suhant a tükör elé, mire én hangosan felnevettem. – Lily – nézett rám mérgesen, majd hátulról átölelt. – Hogy lehetsz ilyen… – majd az állát a vállamra támasztotta, én pedig még mindig nevettem.

- Te jó ég! – hallottam meg Jake hangját. – Mondjátok, hogy káprázik a szemem – nézett ránk. – Rosalie mosolyog, mi több, közel engedett valakit is magához?

- Jake, ne haragudj, de néha annyira bunkó tudsz lenni – mordultam rá, mire ő csak felhúzta az orrát.

- Édes, igazat kell adjak Lilynek, mert ezt nem kellett volna – karolta át szerelmét Nessie.

- Jó, igazad van. Bocs Rose, csak tudod…

- Igen, tudom, és semmi gond – mondta Rosalie, én pedig nagyon meglepődtem, ahogyan a többiek is.

- Hé, Jake, beljebb mennétek, hogy mi is be tudjunk menni? – szólt Paul, én pedig vártam, hogy belépjen, de helyette a többiek jöttek be a házba, legelöl Emily és Rage.

- Sziasztok! – sétáltam feléjük. – Hát ti? – kérdeztem tőlük.

- Juj, Lily, én hívtam meg őket, mert tudtam, hogy csomó mindent fogsz sütni, és szóltam Paulnak, hogy hívja át az egész falkát meg Emilyéket is. Ugye, nem baj? – röppent mellém Alice.

- Dehogy is baj, gyertek, üljetek az asztalhoz – mosolyogtam, majd elindultam a konyhába.

- Lily – futott felém Paul. – Nekem már nem is köszönsz? – kérdezte.

- De igen, viszont ha már utánam jöttél, segíthetnél nekem egy kicsit – húztam a konyhába. Elővettem tizenkettő kristály kelyhet és tizenkét kiskanalat, amiket kivitettem vele. – Esme – szóltam ki –, segítenél nekem?

- Persze – mondta a hátam mögött.

- Áh, ezt soha nem fogom megszokni. Tudnál nekem adni egy nagyon nagy tálat vagy két kisebbet? – nyitogattam a szekrényeket.

- Ilyenekre gondoltál? – kérdezte, és felé fordulva a kezében két gyönyörű üveget tartott.

- Igen, ezek pont jók lesznek, köszönöm – mondtam, ő pedig mosolyogva kiment. Kivettem a hűtőből a madártejet, majd a két tálba kiszedtem. Paul ekkor ért vissza és átadva neki az egyiket, kitessékeltem, míg a másik tállal én indultam el a nappaliba, majd visszaindultam a konyhába.

- Lily, te nem eszel? – kérdezte Emily.

- Nem, én elteltem az illatokkal – válaszoltam. – De van még sok finomság, úgyhogy egyetek csak – mentem vissza a konyhába. Majd a többi sütit kezdtem el rendezni a tálaló edényeken, és észre sem vettem, hogy Paul bejött utánam.

- Most már köszönsz nekem? – suttogta a fülembe. Gyorsan szembefordultam vele és a kezeimet a nyaka köré fontam, majd megcsókoltam, ő pedig hirtelen felültetett a konyhapultra, de a csókunk nem szakadt meg. Végigfutatta az ujjait a karjaimon, és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Én átfontam a derekát a lábaimmal és a hajába túrtam.

- Lily, most nektek kellene felmennetek – hallottam meg Emmett hangját.

- Em, te nem is látsz át a falon – kiabáltam ki neki.

- Az igaz, de a kiszűrődő zajok és Paul heves légzése bőven elég – vágott vissza. Erre nem tudtam mit mondani, csak Paul homlokának döntöttem az enyémet, lefejtettem róla a kezeimet, a lábaimat, és egy nagy sóhaj kíséretében leugrottam a pultról.

- Bejöhetek? – kérdezte ekkor Emily az ajtóban állva.

- Persze, de nem kellett volna összeszedned a tálakat, hisz vendég vagy. Add csak ide – vettem el azokat tőle. – Na, irány vissza az asztalhoz! Paul, vegyél elő kistányérokat és vidd ki, kérlek.

Ő a szekrényhez sétált és nemcsak tányérokat, hanem villákat is vitt ki, majd visszajött kétadagnyi süteményért, a többit pedig ismét én vittem ki.

- Lily, ez valami isteni – tömött a szájába egy szelet süteményt Jake.

- Köszönöm, de meg ne fulladj. Különben is, nyugi, van még – ráztam meg a fejemet.

- Igaza van Jake-nek, nagyon finom lett, főleg az almás – fordult felém Sam.

- Dehogy, a túrós finomabb – vett el még egy szeletet Seth.

- Szerintem meg mindegyik finom – nézett rájuk Emily még mielőtt szócsata tört volna ki.

- Örülök, hogy ízlik, de a torták még hátra vannak – léptem Paul háta mögé.

- Torták? – kérdezték egyszerre.

- Igen, gesztenye torták. Hármat is készítettem, hogy mindenkinek jusson belőle.

- Nagyon figyelmes az én barátnőm – kacsintott rám Nessie.

- Nessie, ez nem figyelmesség, hanem tudás, a farkas fiúk és lányok farkaséhséggel rendelkeznek – mondtam, mire a nappaliból a Cullen családból kitört a nevetés, ahogyan Nessie-ből és Emilyből is. – Srácok, most mi van? – néztem a fiúkra. – Mondjátok azt, hogy nincs igazam!

Erre nem tudtak mit felelni, így inkább behabzsolták az összes finomságot.

- Látom, hozhatom a tortákat – vettem el az üres tálalókat.

- Naná, belém még bőven fér – simogatta meg a hasát Embry, majd Paul és én kimentünk behozni a gesztenyés finomságokat.

- Na, itt is vagyok, de nem vállalom a felszeletelésüket – tettem le a kést az asztalra.

- Akkor majd én – állt fel Emily.

- Köszönöm! – tettem a vállára a kezem, amire egy mosoly volt a válasz. Ekkor Paul az ölébe rántott.

- Ülj már le te is – ölelt át. – Eleget dolgoztál szerintem – csókolt bele a nyakamba.

- Nem is volt velük sok munka, főleg, hogy Rose is segített a réteseknél – mondtam.

Ekkor mindenki szájában megállt a falat, és a nappali felé pillantottak.

– Hé, remélem, nem azon gondolkodtok, hogy belekevert valamit, mert ha igen, akkor nagyot tévedtek és szégyelljétek magatokat – néztem rájuk mérgesen, ami megtette a hatását. Bűnbánóan lehajtották a fejüket, és tovább folytatták az evést, majd Seth megszólalt.

- Rosalie, sajnálom, nem akartalak megbántani – nézett a kanapé irányába, a társai pedig kerek szemekkel bámulták őt, majd mindenki, még Sam is bocsánatot kért. Ezután Rose odasétált az asztalhoz és megbeszélték, hogy nincs harag.

- Tudjátok, régebben lehet, hogy tényleg kevertem volna valamit a sütibe, de amióta megismertük Lilyt, megváltoztam. Lehet, hogy furcsának hangzik, de ez így van, és nem tudom, hogy mitől van ez a változás, de örülök neki.

- Ennek én is örülök – mondta Sam, majd Edwardhoz intézte a szavait.

- Szóltál már Lilynek a döntésünkről? – kérdezte tőle.

- A döntésetekről? – döbbentem le.

- Igen, megbeszéltük, hogy Jake és Paul itt maradnak veletek, addig, amíg nem tudjuk pontosan mi lesz a bíróság döntése a Baker ügyben – mondta Sam.

- Hogy érted azt, hogy itt maradnak? – kérdeztem.

- Ők nem fognak járőrözni és az éjszakákat is itt fogják tölteni.

- És ebbe apa belement? – csodálkozott Nessie.

- Igen, bele, sőt az ő ötlete volt az egész.

- Apa – tátotta el a száját a barátnőm –, most nagyon, de nagyon megleptél. Lily, te nem mondasz erre semmit? – fordult felém.

- Nem. Miért kellene? Az édesapád tisztában van vele, hogy mit csinál. Tudja, hogy már nem vagy kislány és bízik benned. De én is nagyon örülök, ugyanúgy, ahogyan te.

- Hát még én hogy örülök – bújt hozzám Paul.

- Srácok, emelet – szólt oda nekünk Emmett.

- Na, mi megyünk is, mielőtt elszabadulnának az indulatok – állt fel Sam. – Lily, köszönünk szépen mindent, a sütemények isteniek voltak.

- Kösz, Sam! Ezentúl rendszeresen fogok sütni, úgyhogy majd szólok, ha kell segítség a végeredmény elfogyasztásában.

- Rendben, ránk mindig számíthatsz. Szia! – köszönt el, majd sorban a többiek is. Kikísértem őket, de ekkor vettem csak észre, hogy már sötétedik.

- Hány óra van? – kérdeztem.

- Nyolc – jött a válasz bentről.

- Este nyolc? Jó sokáig sütöttem. Milyen gyorsan elrepült az idő.

- Igen, így van – dőlt a vállamnak Nessie.

- Lily – lépett elém Sam. – Kérlek, ha nem vagyunk a közvetlen közeledben, vigyázz magadra.

- Rendben, de ti mindig velem vagytok, ezért nem érhet baj – mosolyogtam rá. – De vigyázni fogok.

- Akkor jó, mi most már tényleg megyünk.

Elköszöntünk ismét, és néztem, ahogyan az Uley család autóba száll, a többiek pedig befutottak az erdőbe.

- Lily, sajnálom a mai napot, csak…

- Csss, semmi baj, nagyszerűen telt a napom, habár nagyon hiányoztál – öleltem át.

- Te is nekem – puszilta meg az arcom. – Viszont az egész este csak a miénk – futtatta végig az ajkait a nyakamon, amitől teljesen megborzongtam.

- Paul – fordultam a karjaiba, ő pedig gyengéden végig simított a hüvelyujjával az ajkaimon. – Én nem hiszem, hogy megfelelő lenne a hely…

- Azt hiszem, hogy eltérőek a gondolataink – hajolt közel hozzám. – Én magam mellett akarlak tudni, és nekem ez elég.

Ahogy kimondta ezeket a szavakat, azt hittem, hogy lángra kap az arcom. Ő a férfi és én gondolkozom a szexen? Mély levegőt vettem, majd ránéztem. Ő meg széles mosollyal az arcán megfogta a kezemet, és elindultunk a házba. De én még mindig az előbbi mondatán és a saját gondolataimon gondolkoztam.

- Jézusom Lily! – emelte fel a hangját Jasper. – Kérlek, menjetek fel, vagy lehet, hogy nekem kellene elmennem – jelentette ki.

- Ne, ne, már megyünk is – néztem rá bűnbánóan, majd megragadtam Paul karját, hogy a szobám felé húzzam őt.

- Hé, Lily, hová rohansz ennyire? Miért is kellett feljönnünk? – kérdezte Paul, mikor már a szobám közepén álltunk. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni, így megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam.

PAUL SZEMSZÖGE:

A csókja szinte égette az ajkaimat, a szenvedélye az ujjaiban érződött, melyeket végigfuttatott a mellkasomon, végül a nadrágom szélénél megállt, majd felnézett és a gyönyörű szemei teljesen elvarázsoltak. Istenem, hogy mondjak neki nemet, hiszen ugyanúgy kívánom őt, ahogyan ő engem. De egy gondolatolvasó nevelőapával a fejemben meg egy eléggé zabos, érzelmileg feltöltött vámpírral a közelünkben nem igazán jó ötlet szabadjára engedni a vágyainkat. Ismerem Edwardot, megengedte ugyan, hogy itt töltsem az éjszakát, de az alváson kívül másra nincs még felkészülve. Habár egy apa erre sosincs felkészülve, mert tudom, hogy a lányaként szereti az előttem álló lányt.

- Lily – vettem a kezembe az arcát. – Én nagyon szeretném, de amit kint mondtál az nagyon is igaz – néztem a szemeibe, és ő, mintha arcon vágtam volna, hátrébb lépett.

- Igazad van, de annyira nehéz megálljt parancsolni az érzéseimnek – dőlt az asztalnak. – Itt állsz előttem pár centire, és mégis mintha méterekre lennél tőlem – nézett végig rajtam. - Megízlelhetem a fagylaltot, de nem lehet az enyém, és csak elképzelhetem, hogy milyen érzés, amikor a felhevült testemet lehűti a hideg, mégis selymesen lágy édesség.

A döbbenettől mozdulni sem bírtam és levegőt is csak akkor vettem, amikor már végképp muszáj volt. Néztem az arcát, melyet a nyitott teraszajtó felé fordított, és fohászkodtam, hogy sírni ne lássam, mert akkor a felépített váram egy csapásra összeomlik.

- Paul – állt fel. – Elmegyek fürdeni és sokáig leszek bent – indult el a fürdőbe. Nem hagyhatom, hogy szomorú legyen miattam. Hiszen tudnia kell, hogy miért mondtam nemet.

- Lily – nyúltam a keze után, mikor elment mellettem. – Érts meg engem, itt minden rezdülésünket, sóhajunkat cirka nyolcan érzékelik, és a gondolataimnak sem tudok gátat szabni, az érzéseimnek meg főleg.

Láttam, ahogy a szemeit lecsukja, és egy halvány mosoly kíséretében bevonul a fürdőbe. Leültem az ajtó elé, és a fájdalom felülkerekedett rajtam. Hallottam a zaklatott, mély sóhajait, melyek még inkább a szívembe martak. Áh, de kit akarok én becsapni?! Nem a vámpírok itt a baj, hanem én. Félek, és ez számomra furcsa. Soha, semmi nem rémített még meg, és ezt nem tudom kezelni. Félek, hogy baj történne, ha nem tudnék higgadt maradni, vagy ha elragadna a hév. Na elég, tudom, hogy sosem tudnám bántani, mert szeretem és akarom őt. Felugrottam hát, majd beléptem az ajtón, és nem tudtam eldönteni, hogy az én vagy az ő szerencséje, hogy a legfontosabb és legszebb testrészeit hab fedte, mert a kád közepén állt. Csendben csodáltam, de a gravitáció közbeszólt a csodás látványba, mivel a testét fedő fehér réteg visszakívánkozott a vízbe, így a teste olyan gyorsan olvadt egybe a káddal, hogy pislogni sem volt időm.

- Én, én... ne haragudj, nem tudom, hogy... – vágtam ki az ajtót, majd leugrottam az erkélyről. Hallottam, ahogy kiszáll a kádból, hogy a meztelen, vizes talpa érinti a hideg padlót, de én addigra már a fák között száguldottam, és a többiek üvöltöztek a fejemben.

- Menj vissza! – hallottam Jared hangját.

- Paul, soha nem láttalak még ilyennek – suttogta Seth.

- Paul – morgott Jake. – Állj! Azonnal gyere vissza, vagy legalábbis hallgasd!

Mikor megálltam, hallottam Lily hangját, ahogyan énekel. Tudja, hogyne tudná, hogy megnyugszom a hangjától. De most az volt a fontos, amit a dallal közölni akart.

DALSZÖVEG

Hangos évek, néha eltakarják, fogva tartják bennünk a tiszta csendet,
De mi értjük, bár az élet hangos, ez már mindig, így lesz még ezen a Földön élünk.
Mintha nyitott könyvet olvasnál, te az életembe látsz, minden sorban megtalálsz egy érzést, kérdést.

Benned megvan minden, én erre vártam rég, átformál, gyógyít ez az édes együttlét.
Benned megvan minden, és ez mindig megszédít, ahogy hallgatlak, várlak, vagy ha láthatlak így.

Mit tehetnék érted, mit tehetnék még, ha nincs más csak a szívem, és egy dal mit adhatnék.

Hagy legyek rá készen, mond, mint adhatnék, veled megszédít mindent, ez az édes együttlét.

És csak táncolsz, mintha mindig rendben volna minden, nem fájna olykor a szíved, olyan szép vagy,

Néha titkon ráérzel, még félek, hogy más is láthat.

Mintha nyitott könyvet olvasnál, te az életembe látsz, minden sorban megtalálsz

egy érzést, kérdést.

Benned megvan minden, én erre vártam rég, átformál, gyógyít ez az édes együttlét.
Benned megvan minden, és ez mindig megszédít, ahogy hallgatlak, várlak, vagy ha láthatlak így.

Mit tehetnék érted, mit tehetnék még, ha nincs más csak a szívem, és egy dal mit adhatnék.

Hagy legyek rá készen, mond, mint adhatnék, veled megszédít mindent, ez az édes együttlét.

Benned megvan minden...

Átformál, gyógyít ez az édes együttlét...

Benned megvan minden...

Ahogy hallgatlak, várlak, vagy ha láthatlak így.

Mit tehetnék érted, mit tehetnék még, ha nincs más csak a szívem, és egy dal mit adhatnék.

Hagy legyek rá készen, mond, mint adhatnék, veled megszédít mindent, ez az édes együttlét.

Rohantam vissza, hogy ne csak hallhassam, de láthassam is a lenyomatomat. Mikor kiléptem az erdőből, a tekintetünk találkozott, ezért leültem az erkéllyel szemben. A dalban benne volt minden, amire szükségem volt, hogy a félelem rabláncai leoldódjanak a testemről. Ő készen állt arra, hogy lelkileg és testileg is az enyém legyen, és minden segítséget megadna nekem, csak kérnem kell. Fájdalmasan felnyüszítettem, több okból is. Nem értem, hogy miért van még velem? Tudom, hogy a lenyomatom, de ezt ő nem tudja és annyiszor megbántottam már, mégis itt áll kipirosodott arccal és nyitott szívvel. Ránéztem, de tudni akartam a kérdésemre a választ, amit fel is tettem, csak hogy még nem változtam vissza. Lily nagy szemekkel nézett rám, majd hirtelen hátrafordult és hallottam, ahogyan Edwarddal beszélget.

- Mi történt? Mi a baj? – kérdezte.

- Semmi, csak tudni akarja, hogy miért vagy még vele, a modorát tekintve főleg, hogy sokszor megbántott már – mondta Edward.

- Értem – hallottam a válaszát, miközben már láttam Edwardot, ahogy mellette áll. – Ha szépen megkérlek, leviszel? – nézett a vámpírra, majd le a földre. Ekkor ő ölbe kapta és leugrott vele. – Tudod Paul, én is elgondolkoztam már ugyanezen, mert nehéz természetű vagyok, de én is sokszor megsebeztelek már, és tudom a választ.

DALSZÖVEG

Néha kérdezem:
vajon mért, mért pont így történt?
Milyen érv tart itt még mindig mellettem?
Kérdem kinek, köszönhetem.
Ide tartozol, hisz az ég ő küldött értem,
Te vigyázol most rám, hogy el ne tévedjek
az élet ezer útján.

Mert ennek így kellett lennie!
Senkinek nem kellett félnie.
Csak öleltél nagyon, és úgy döntöttem hagyom.
Ilyen a szív:
vad és még fiatal, szárnyaló,
tudja, jól mit akar.
Annyira érzi, hogy már nem a régi.

Az élet, amit én, én adnék érted.
Neked érezned kell:
minden érintést, hangot, érzést.
Amit adhatok, neked őrzöm már régen,
hiszen álmodtam már rólad,
S tudtam jól, eljössz értem.

Mert ennek így kellett lennie!
Senkinek nem kellett félnie.
Csak öleltél nagyon, és úgy döntöttem hagyom.
Ilyen a szív:
vad és még fiatal, szárnyaló,
tudja, jól mit akar.
Annyira érzi, hogy már nem a régi.

Az élet, ami egyszer majd tovaszáll
De addig bármi is ér, már ezután ne félj!

Ennek így, ennek így kellett lennie!

Mert ennek így kellett lennie!
Senkinek nem kellett félnie.
Csak öleltél nagyon, és úgy döntöttem hagyom.
Ilyen a szív:
vad és még fiatal, szárnyaló,
tudja, jól mit akar.
Annyira érzi, hogy már nem a régi.

Miközben énekelt, felém sétált és végigsimított a bundámon, majd megállt velem szemben és megölelt. Ezután a többiekhez is odament, akik a hátam mögött ültek félkörívben. Mindenkit megszeretgetett egy kicsit, majd Nessie felé kezdett el sétálni. Mikor odaért, megfogta a kezét és Jake-hez vezette, jelezve, hogy az ő kapcsolatuk ugyanolyan, amilyen a miénk. Nem tud a bevésődésről, mégis látja a sorok mögött megbúvó érzelmeket, melyek mindennél erősebbek. Szeme sarkából a barátnőjét figyelte, mialatt elindult hozzám. Én pedig lefeküdtem a földre, mellső lábaimat kinyújtva, amik közé hirtelen letérdelt. Végigsimított az állam vonalán, majd a homlokát a homlokomhoz döntötte. Tökéletes pillanat volt, de még tökéletesebb lett volna, ha nem farkasként élem meg. De ezen lehet változtatni. Felálltam, az erkély felé rohantam, és egy hatalmas ugrással már a szobájában voltam, immár emberként. Felkaptam az ágyon lévő nadrágot, és siettem is vissza hozzá. Ölbe kaptam, miközben berohantam vele az erdőbe.

- Edward, pár óra múlva itt vagyunk. Vigyázni fogok rá – üzentem gondolatban.

- Rendben – hallottam a nyugodt válaszát, mert tudta, hogy nem tervezek semmi mást, csak hogy a karjaimban tarthassam és csodálhassam a lenyomatomat.