21. fejezet - Felkérések

LILY SZEMSZÖGE:

Már majdnem elértük La Pusht, amikor hirtelen irányt váltottam, és tövig nyomtam a gázt.

- Lily, mi a fenét csinálsz? – markolt a vállamba Jake.

- Miért, szerinted mit csinálnék, megyek vissza Forksba – mondtam. – De ha nem ereszted el a vállamat, Pault kérem meg, hogy szedje le rólam a kezedet, mert lassan a kormányt sem tudom a jobb kezemmel fogni.

- Oh, bocs – eresztette el a vállam.

- Jake, mi van veled? – kérdezte Nessie, én pedig nem értettem, hogy miért is kérdezi ezt. – Nézd milyen piros most Lily válla!

- Igaza van Nessie-nek, fogd vissza magad, testvér! – mordult rá Paul.

- Na, jó, ebből elég! Nem is fáj már a vállam – hazudtam. – Egyébként azért megyünk vissza, mert Kate és Garrett ma utaznak haza, és azután szerettek volna indulni, miután mi hazaértünk a suliból.

- Ezt el is felejtettem, még jó, hogy mindjárt hazaérünk – dőlt vissza az ülésbe a barátnőm. Mikor már az ösvényen jártunk, Edward sétált ki az ajtón.

- Még, jó, hogy Lilynek eszébe jutottak Kate-ék – nézett kissé mérgesen a lányára.

- Edward, szerintem nem az a lényeg, hogy kinek jutott az eszébe, hanem, hogy itt vagyunk – néztem rá. Ő pedig szokásához hívem elmosolyodott, majd bement a házba. Mi is követtük őt, amikor Jake megszólalt:

- Na, akkor mi majd visszajövünk úgy egy óra múlva – nézett ránk.

- Mi? Nem, bejössz te is és elköszönsz tőlük – fogta meg a kezét Nessie.

- Én nem tartom ezt jó ötletnek, és szerintem Paul sem – nézett rá mentsvárként.

- Még mielőtt megszólalnál Paul, ne tedd. Te pedig Jake, nem tudom, hogy mi van veled, de kutya kötelességed elköszönni tőlük, mivel ők is a családhoz tartoznak, akárcsak ti – néztem rá, majd Paulra.

- Jó, igazad van, menjünk.

Mikor beértünk, láttam, hogy az ifjú pár Alice-szel beszélget, aki szinte szárnyalt a boldogságtól, és ez azt hiszem, nem jelent semmi jót, vagyis igazából jót jelent, csak hiper Alice-t.

- Na, végre, hogy bejöttetek, már azt hittem, hogy nekünk kell kimennünk! – húzta fel az orrát Alice. – És Jacob, gondolkodj el azon, amit Lily mondott, mert igazat szólt.

Jake nem szólt egy szót sem, csak bólintott egyet, majd rám nézett.

- Na, de van egy jó hírem. Kate és Garrett esküvője itt lesz megtartva nálunk. Sajnos nem tudjuk még, hogy mikor, de úgy két-három hét múlva – szárnyalt a boldogságtól Alice.

- Tényleg, ennek nagyon örülök, és gratulálok – ölelte meg a távoli családtagjait Nessie.

- Köszönjük, de sajnos tanúk nélkül nincs esküvő, ezért Lily szeretném megkérdezni, hogy lennél-e a tanúm? – nézett rám Kate. Azt sem tudtam, hogy mit válaszoljak, hiszen alig ismerjük egymást, és ő pedig felkér engem az esküvői tanújának?

- Ez nagyon kedves tőled Kate, elfogadom a felkérést, és én is gratulálok nektek – mondtam, mire Garrett megköszörülte a torkát, és az arca egy cseppnyi félelemről árulkodott, amit az esküvőnek tudtam be, de hamar kiderült, hogy nem így van.

- Tudjátok az a baj, hogy még nekem sincs tanúm, és nem tudom, hogy akit fel szeretnék kérni, az hogyan fog reagálni – nézett rám. Nem értettem, hogy miért érez így, hiszen a családból bárki szívesen igent mondott volna neki. – Paul, én azt szeretném, hogy te legyél az esküvői tanúm – fordult szerelmem felé Garrett, és Paul ekkor teljesen leblokkolt.

- Hogy én? – kérdezett vissza elkerekedett szemekkel.

- Igen te – mosolygott Garrett. Paul pedig az én tekintetemet kereste, mert segítséget várt tőlem.

- Rám ne nézz, én nem dönthetek helyetted – ingattam a fejemet. – Ez egyedül a te döntésed kell hogy legyen.

- Rendben – hajtotta le a fejét, én pedig teljesen abban a hitben voltam, hogy visszautasítja a felkérést. – Legyen, de nyakkendőt nem vagyok hajlandó felvenni.

Ezen mindenki elmosolyodott, majd a vőlegény és a tanú kezet ráztak, így pecsételve meg a döntést.

- Viszont Lily, lenne még egy kérésem – fogta meg a kezemet Kate. – Mivel itt tartjuk az esküvőt, Alice fogja szervezni, de megbeszéltem vele, hogy a legszerényebb díszítést és egyéb dolgokat szeretnénk. Eleve nem leszünk sokan, csak ti és a mi családunk, ezért kérlek, fogd vissza, ha nagyon elszaladna vele a ló – kérlelt.

- Persze, majd szemmel tartom – mosolyogtam rám.

- És Jake – fordult most felé. – Szeretném, ha tudnád, hogy a családommal az esküvő előtt pár nappal fogunk érkezni, mert szeretnének ők is köszönetet mondani Lilynek és megismerni őt, főleg Eleazar - nézett Edwardra. - És nem szeretném, ha bármi probléma lenne ebből.

- Nem kell aggódnod, tudatom ezt majd Sammel – mondta Jake.

- Köszönöm, akkor mi most indulnánk is, és ha megbeszéltük a többiekkel a pontos dátumot, akkor felhívlak titeket – karolt Garrettbe. Kikísértük őket, és be kell valljam, nagyon fájt, hogy elmennek.

- Lily, mi a baj? – lépett hozzám Garrett.

- Semmi, csak sajnálom, hogy most haza kell mennetek. Hiányozni fogtok – néztem a földet.

- Hé, nemsokára itt leszünk, hidd el, és addig is, ha nem is minden nap, de sűrűn fel foglak hívni téged – ölelt át. – És szeretném, ha tudnád, hogy soha, de soha nem foglak elfelejteni – majd eltolt magától, és a szemeimbe nézett. – És remélem, hogy te sem fogsz elfelejteni engem.

- Ezt megígérhetem, főleg, hogy ez – mutattam a csuklómra – mindig eszembe fog juttatni téged.

Mikor ránéztem, az arca egyszerre mutatott megbánást és boldogságot, én pedig nagyon is értettem, hogy miért.

- Kate, feltétlenül küldj egy képet, hogy milyen ruhát választottál – csicseregte Alice mellettem, amitől nekem kipattant az isteni szikra a fejemből.

- Kate, tudtok várni még úgy öt percet? – kérdeztem tőle, ő pedig kérdőn nézett rám. – Gyere, majd fent elmondom – fogtam meg a kezét. Mikor felértünk, elővettem a dossziémat, melyben tervek százai hevertek, de az alján volt pár mennyasszonyi ruhának a képe is, amiket még régebben vágtam ki különböző újságokból. – Tetszik valamelyik? – kérdeztem tőle. Ő kiválasztott egy nagyon egyedi és szolid darabot. – Akkor a mi ajándékunk az lesz, hogy saját kezűleg készítem el neked a ruhát és Garrettnek is. Nagyon szép lesz ez a ruha fehérben – néztem a képre, Kate viszont tátott szájjal vizslatott.

- Te tényleg meg akarod varrni a ruháinkat? – kérdezte egyszer csak.

- Igen, tudod, ha mondhatom azt, elég jól varrok. Habár be kell valljam, még esküvői ruhát nem varrtam, de megoldom, és a szmoking is egy nagy falat lesz – mosolyogtam rá. – Ezért levenném a méreteidet, hogy a ruha teljes mértékben passzoljon.

Mikor készen voltam és lejegyeztem az adatokat, leültem az ágyra.

- Mondd, Kate, fátyolt szeretnél? És a fehér melyik árnyalata tetszene? És…

- Lily, ha nem gond, akkor nem szeretnék fehéret, mert nagyon tetszik ez a szín a képen – nézett rám.

- És ez Garrettet nem fogja zavarni? Uh, az ő ruháihoz is szükségem lenne a méreteire, de ha veled megbeszéltem mindent, akkor ő következik.

- Nem hinném, hogy zavarni fogja, viszont az ő szmokingja fekete legyen, mert az áll neki a legjobban – kacsintott rám.

- Értettem, akkor az is lesz, de most hívom Garrettet, és utána indulhattok is. De gyorsan tűzzétek ki az időpontot, mert már most hiányoztok.

- Az érzés kölcsönös. Mindjárt küldöm is az én a leendő férjecskémet – majd kiviharzott az ajtón, én pedig visszapakoltam a mappámba.

- Itt is vagyok, Kate azt mondta, hogy azonnal jöjjek fel – szólalt meg Garrett, én pedig úgy megijedtem, hogy az összes vázlatom kiesett a kezemből és beborította a szőnyeget.

- Garrett, ide figyelj, soha többet ne csinálj ilyet! – guggoltam a papírok fölött.

- Ne haragudj! Hagyd, majd én megcsinálom – azzal a keze olyan gyorsan járt, hogy pillanatok alatt összeszedte a vázlatokat.

- Hú, ez gyors volt! Na, akkor vetkőzz! – álltam fel.

- Mit csináljak? – kerekedtek el a szemei.

- Jaj, ne haragudj, Kate nem mondta, hogy miért kellett feljönnöd? – kérdeztem.

- Nem mondott semmit, de úgy gondolom, hogy kellett volna.

- Én fogom megvarrni a ruháját és a szmokingodat, amihez a méreteidet tudnom kell, úgyhogy nadrág és ing le, azonnal – mosolyogtam, mire ő eleget is tett a kérésemnek, ám mikor már egy szál alsónadrágban állt előttem, cseppet zavarba jöttem.

- Lily, nagyon szép az arcod így pirosban – kuncogott.

- Gondolom – forgattam a szemeimet. - Csak tudod, egyszerűen nem tudom megszokni a tökéletes felsőtesteket körülöttem.

- Hát, így jár az, aki vámpírokkal barátkozik – emelgette a szemöldökét, mire lentről elégedett kacajokat hallottam.

- Garrett, még mielőtt nagyon elszállnál, gyorsan visszarántalak a földre, mert én a farkasok gyönyörű testfelépítésére gondoltam – húzódott gonosz mosolyra a szám, és most nem kacaj, hanem morgás szűrődött fel, és ez csak Emmett lehetett.

- Tudod Lily, csak azért vélekedsz így, mert még nem engedtél közel magadhoz egy vámpírt sem, úgy, mint a farkasodat – mondta teljes komolysággal, az én szívem pedig ismét vérzett, mert nem volt igaza. Hiszen igenis közel engedtem már magamhoz egy vámpírt. Ismertem a teste minden rezdülését, még úgy is, hogy nem történt köztünk semmi, de ő elhagyott. – Lily, jól vagy? – a hangja pengeként hasított az emlékeimbe.

- Persze, jól vagyok – fordultam el, hogy megtöröljem a szemeimet. Ő nem szólt semmit, csak hátulról átkarolt.

- Ne haragudj, nem tudom, hogy milyen sebeket szakítottam fel, de látom, hogy nagyon fáj – suttogta a fülembe, én pedig csak a fejemet ráztam, hogy nem számít.

- Na, gyere – fogtam meg a kezét –, mert indulnotok kellene. És mivel úgyis előbb jöttök, így ha javítani kell valamit a ruhákon, azt még meg tudjuk tenni – léptem ki az ajtón. Mikor leértünk, Carlisle úgy nézett rám, amitől mindig megnyugodtam. – Hol vannak Nessie-ék? – kérdeztem.

- Kint beszélgetnek – válaszolt Esme. Ezután elbúcsúztunk a jegyespártól, akik szemvillanás alatt belevesztek az erdőbe és nekem semmi kedvem nem volt sehová sem menni.

- Paul, nem lenne gond, ha itthon maradnánk, mert nagyon fáradt vagyok, és szeretnék lepihenni – karoltam bele.

- Ne beszélj butaságot, ha fáradt vagy, akkor persze, hogy nem megyünk sehová – ölelt át, majd elindultunk a házba.

- Lily, jól érzed magad? – kérdezte Carlisle.

- Nem, nem igazán, nagyon fáradt és gyenge vagyok. Rettenetesen fázom – válaszoltam, mire a doktor már előttem állt és a keze a homlokomon pihent.

- Lázasnak nem vagy lázas, és fájni sem fáj semmid?

- Csak a fejem, de ha alszom egyet, akkor valószínűleg elmúlik – néztem rá.

- Akkor mindjárt viszek be neked gyógyszert. Addig menjetek fel és feküdj le – mondta, majd elindult az orvosi szoba felé.

PAUL SZEMSZÖGE:

Ahogy néztem Lilyt, tényleg látszott rajta, hogy nincs jól. El akart indulni a szobájába, de én ölbe vettem, és úgy tettük meg az utat. Láttam, hogy az éjjeliszekrényre ki van téve két szem gyógyszer és egy pohár víz. Leültettem az ágy szélére, ő pedig bevette a pirulákat, majd befeküdt az ágyba. Láttam, hogy összekuporodik és vacog, így gyorsan betakartam, és az ajtóhoz mentem, hogy leszóljak Esmének.

- Esme, kérlek, csinálnál egy bögre forró, citromos teát Lilynek? – kérdeztem.

- Persze, mindjárt felviszem – válaszolt és hallottam, ahogyan kinyit egy szekrényt.

- Paul – szólt hozzám Lily. – Idefeküdnél mellém, mert még mindig rettenetesen fázom.

- Persze – majd melléfeküdtem, ő pedig a karjaim közé fordult, hogy egész testével a testemhez bújhasson.

Nagyon fázott, hallottam, ahogyan vacog, így szorosan magamhoz öleltem. Ekkor halk kopogás után Esme lépett be az ajtón, és letette az asztalra a forró teát, de amilyen gyorsan bejött, olyan gyorsan ki is ment, én pedig hálás voltam, hogy nem kérdezett semmit. Ránéztem Lilyre, de az arca nyugtalanságról árulkodott, és a légzése is szabálytalan volt, viszont sikerült elaludnia. Én is fáradt voltam, így a fejem alá tettem egy kispárnát, hogy pihenjek egy keveset.

Csukott szemmel feküdtem, és azt hittem álmodom, hogy az ágy rázkódik alattam. Lilyre néztem, és nem tudtam mást tenni, csak segítségért kiabálni.

- Carlisle, gyere, valami baj van! – Éreztem, hogy már én is remegek. Az ajtó kivágódott, amint a doktor és Edward bejött.

- Paul, menj most ki! Fiam, te pedig fogd le, mindjárt elmúlik a görcsrohama – majd egy tűt döfött Lily combjába.

- Apa, megszűnt, átviszem a vizsgálóba – mondta Edward, de már ott sem volt, ahogyan a kedvesem sem.

- Carlisle, mi történt? Be akarok menni vele én is – fogtam meg a karját.

- Paul, nem tudok addig semmit sem mondani, amíg nem vizsgáltam meg, de maradj kint, kérlek – tette a vállamra a kezét, én pedig egyre idegesebb lettem.

- Gyere – fogta meg a kezemet Nessie. – Nem lesz semmi baj, Lily erős, és szerintem nemsokára jobban is lesz.

Én elhittem neki, hiszen ő jobban ismeri őt, ám ekkor Jasper nyugalomhulláma vett körül. Lementem a nappaliba, és a hűs üvegnek döntöttem a fejemet, azonban hiába éreztem nyugalmat, a gondolataim csak a történtek körül forogtak. Életemben nem láttam még senkit ilyen állapotban, és az, hogy pont Lilyt kellett, még sokkolóbb élmény volt.

- Paul – hallottam meg Edward hangját a lépcső tetejéről. – Magához tért és látni akar téged – mondta. Én pedig eszeveszett sebességgel rohantam felfelé. Mikor beléptem a szobába, Lily a nyakamba vetette magát.

- Ne haragudj, nem kellett volna, hogy marasztaljalak – mondta. – Tudtam, hogy rohamot fogok kapni – bújt a karjaimba.

- Tudtad? Tehát nem ez volt az első? – toltam el magamtól.

- Sajnos nem. Tudod, nagyon gyenge az immunrendszerem és bármely betegség le tud dönteni a lábamról. De nyugodj meg, most már teljesen jól vagyok – simogatta meg az arcomat, majd a mosolyát nézve teljesen megnyugodtam.

- Na, akkor, ha már jól vagy, mihez lenne kedved? – kérdeztem tőle.

- Uh, nem is tudom, de mennyi is az idő? – fordult a fal felé. – Este hét óra van? – emelte fel a hangját. – Mennyit aludtam, és nem is tanultam semmit – biggyesztette le a száját.

- Azt hiszem most értem, hogy miért nem akart Nessie iskolába menni – forgattam a szemeimet.

- Ezt hogy érted? – nézett rám.

- Úgy, hogy tegnap neki sem füllőtt a foga ma menni, mert tudta, hogy Jake nem fog járőrözni. Ma viszont nekem nem kell, és ezt ki szerettem volna használni – öleltem magamhoz.

- És ki is fogod, ha rajtam múlik – kacsintott rám, de ekkor Carlisle lépett be az ajtón.

- Lily, látom jobban vagy már – mosolygott a doktor.

- Igen, jobban, és szeretnék kérni tőled valamit – sétált felé Lily. – Nem lenne gond, ha Paul ma itt maradna éjszakára? – kérdezte, mire a doktor arca mindent elárult, és ezt Lily is észrevette. – Hé, Carlisle, szabályosan látom az arcodon a gondolataidat, így hozzá teszem azt, hogy aludnánk, jó vastagon és nagy betűkkel kiemelve, ALUDNÁNK – mondta.

- Remélem is – sétált be Edward.

- Ti nem bíztok bennem? Mert ha nem, akkor legalább Paulban bízhatnátok – fordult felém Lily.

- Hát, ha választanom kellene, akkor inkább te vagy a megfontoltabb és érettebb, főleg, ha Paul gondolatait vesszük alapul – nézett rám Edward, majd Lily is.

- Oh, értem a célzást, de kérlek, hadd maradjon, mert a szüleim azt mondták, hogy ha valakinek minél jobban tiltanak valamit, az annál csábítóbb – húzódott mosolyra kedvesem szája, én pedig elgondolkoztam a szavain, és feldobtam a labdát.

- Edward, akkor légy szíves, tiltsd meg neki – mondtam tettetett komolysággal, de az Edwardból kitörő nevetés engem is utolért.

- Paul, ha nem szeretnél maradni, akkor nem erőltetem – csaptak arcon Lily szavai.

- Nem, nem, hogyne maradnék, ilyen lehetőséget nem lehet visszautasítani – húztam magamhoz, majd megcsókoltam.

- Na, gyertek, mert Esme kész a vacsorával, és az új ágyadat, vagyis ágyatokat is megnézhetnétek – fordult felénk Edward.

- Milyen új ágy? – kérdeztem tőle.

- Tudod, volt egy olyan érzésem, hogy lassan eljön az az idő, amikor vagy Nessie vagy Lily megkérdezi, hogy itt aludhattok-e, ezért beszereztünk egy-egy kétszemélyes ágyat, amit ma meg is kapnak a lányok.

LILY SZEMSZÖGE:

- Paul, gyere már! – húztam magam után. – Már nagyon kíváncsi vagyok.

Kinyitottam a szoba ajtaját, és nem hittem a szememnek. Eleve nagyon nagy volt a szobám, de ezzel az ággyal és azzal, hogy átrendezték, még nagyobbnak tűnt.

- Edward, már meg sem kérdezem, honnan tudtad, hogy egy ilyen ágy az álmom – mondtam. – Nagyon szépen köszönöm – azzal megöleltem.

- Nincs mit, de nézz csak az ágy mellé – mutatott a sarokba. Mikor odasétáltam és megláttam a régi tulipános ládát, amely édesanyámék szobájának dísze volt, majdnem elsírtam magamat. – Esme felújította, remélem, tetszik – mire én csak bólogatni tudtam, mert a könnyeimmel küszködtem. Végigfuttattam az ujjaimat a láda tetején, mire régi emlékek törtek utat maguknak. Kicsinek sokszor bújtam el ebben a ládában, sőt volt, hogy el is aludtam benne. Egyszer apa még rám is zárta véletlenül, én pedig utána soha többet nem mentem még a közelébe se.

- Lily, gyere, menjünk le a többiekhez, utána meg tanulnod kell, én pedig majd kikérdezem tőled – ölelt át Paul.

- Persze, szerinted mennyi idős vagyok, nyolc éves? Anyu sem kérdezte ki tőlem a leckét, úgyhogy ebben ne is reménykedj – fordultam felé.

- Jól van na, csak mosolyogni szerettelek volna látni – ült le az ágyra.

- Ne haragudj, csak ez a láda nagyon sok emléket ébresztett bennem – ültem volna az ölébe. – De gyere, menjünk vacsorázni – pusziltam meg az arcát, majd elindultam.

- Várj egy kicsit – ám ekkor utánam jött, hogy lágyan megcsókolhasson.

Ezután lementünk a nappaliba, ahol már meg volt terítve az asztal. Jake és Nessie ránk néztek, mire Esme kihozta a vacsorát a konyhából.

- Lily, jobban vagy? – kérdezte tőlem a barátnőm.

- Igen, köszönöm, jól vagyok – ültem le mellé. – Hallom, Jake, ma te járőrözöl – fordultam felé.

- Ne is mondd! De amint értesültem róla, Paulnak ma jó éjszakája lesz – rándult meg a szája széle.

- Igen, ezt én is így gondolom – simogattam meg Paul kezét. – Azon a hatalmas ágyon nagyon jót fogunk … – ekkor belekortyoltam a narancslébe, és láttam, hogy mindenki abbahagyta azt, amit éppen csinált, és rám nézett – … aludni, mert mind a kettőnknek szükségünk van egy kiadós alvásra – fejeztem be a mondatot. A néma sóhajok visszhangként csengtek a fülemben, főleg Edward és Esme felől, Nessie-ből pedig kitört a nevetés.

- Jake, látnod kellett volna az arcodat, ezt soha nem fogom elfelejteni – majd megfogta a kedvese kezét, aki fél pillanattal később mérgesen mormogott valamit, én pedig felálltam az asztaltól, és kimentem az udvarra, hogy telefonáljak egyet. Elkezdtem a folyó felé sétálni, hogy minél messzebb legyek a háztól.

- Halló Sam! – szóltam bele a telefonba. – Ne haragudj, hogy zavarlak, csak szeretném megkérdezni, hogy Jake-re feltétlenül szükséged van ma?

- Szia Lily! Nem tudom, hogy látnoki képességeid vannak-e vagy csak szimplán jó a megérzésed, de Jared pont itt van, úgyhogy elcserélheti a mai estéjét Jake-kel.

- Sam, kérhetek tőled valamit?

- Természetesen.

- Ha nem gond, akkor Jake úgy fogja tudni, hogy én kértelek a cserére, így jönni fog nekem eggyel.

- Rendben van, és szólok Jarednek is, hogy tartsa a száját. Viszlát Lily! – köszönt el.

- Viszlát Sam! – köszöntem el én is, majd bementem a házba.

- Lily, kinek telefonáltál? – kérdezte Paul.

- Nem fontos, csak kértem egy óriási szívességet Samtől, és ha Edward megengedi, akkor te is itt aludhatsz – fordultam Jake felé.

- Mi? Ezt hogyan sikerült elintézned? – nézett rám Paul.

- Ez titok, majd egyszer elmesélem, de most együnk, mert utána tanulok egy órát, aztán alvás.

Az asztalnál ülők bólintottak egyet, majd miután befejeztük a vacsorát, Alice állított meg a lépcsőnél.

- Lily, Carlisle és Edward elmesélték, hogy mi történt ma Mr Bakernél. Azt is mondták, hogy holnap be kell menned Charlie-hoz vallomást tenni, ezért, ha van öt perced, akkor mond el, hogy mi is történt, én pedig legépelem, így kész is lesz az írásos vallomás, és nem kell majd ott ülnöd egy csomó időt.

- Alice, ez remek ötlet – csillant fel a szemem.

- Akkor gyere, hallgatlak – húzott a laptopja felé. Miközben meséltem, tudtam, hogy a többiek fél füllel hallgatnak engem, Paul pedig egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, majd mikor befejeztem, Edwardból egy halk morgás szakadt ki.

- Apa, valami baj van? – kérdezte Nessie.

- Igen, van. Lilynek nem akartam elmondani, de úgy érzem, tudnia kell – nézett rám. – Lily, lehet, hogy az a szemét felfüggesztett börtönbüntetést fog kapni, és tudnod kell, hogy rettentően gyűlöl most téged, ezért míg ki nem derítem, hogy mit tervez, addig nem szeretném, hogy egyedül mászkálj. Valaki mindig el fog elétek menni, és ebből nem engedek – szorult ökölbe a keze.

- Edward, én ezt nem hiszem el, te pontosan tudod, hogy mit tervez – indultam el felé.

- Figyelj, nem fogok hazudni – hajtotta le a fejét. - Igen, tudom, éppen ezért szeretném, ha nem ellenkeznétek – feszültek meg az arcizmai. Ekkor Alice-től egy halk sikoly, majd egy morgás hallatszódott, amit nem tudtunk mire vélni.

- Edwardnak igaza van, valaki mindig elétek megy és a falkából is jó lenne, ha valaki az iskolát is szemmel tartaná – mondta.

- Jézusom, úgy csináltok, mintha bármit is tehetne velem – ráztam meg a fejemet.

- Idefigyelj Lily! – fogta meg a kezemet Alice, de nem is ez volt a furcsa, hanem a hangja. – Én láttam, hogy mit akar veled csinálni, ha a kezébe kerülsz, úgyhogy kérlek, hallgass Edwardra – mondta. Én pedig ekkor teljesen megrémültem, mert sosem láttam még Alice-t ilyennek, és Edward hirtelen megváltozott arckifejezése sem nyugtatott meg, nem hogy a következő mondata.

- Alice, soha többet ne gondolj még egyszer erre, mert esküszöm, hogy én fogom széttépni a saját kezeimmel ezt a perverz, szadista …

- Elég legyen – tört ki belőlem a sírás. – Eddig nem féltem, de most már …

- Nem lesz semmi baj, most azonnal elmegyek Samhez, és beszélek vele, elmondom neki, hogy mi történt, és hogy Alice nagyon aggasztó dolgokat látott – mondta Jake, majd megcsókolta Nessie-t, és már el is tűnt.

- Paul, menjetek most fel, és próbáld meg megnyugtatni Lilyt, mert egyre idegesebb lesz – lépett hozzánk Jasper, de az arca mindent elárult.

- Jaj, Jasper, ne haragudj, megígérem, hogy lehiggadok. Máris megyünk fel. De ha úgy érzed, hogy nem megy, akkor egy kicsit próbálj meg rásegíteni – kértem tőle.

- Rendben van, figyelni foglak. És ahogy Jake is mondta, minden rendben lesz, vigyázni fogunk rád – simogatta meg az arcom, én pedig egy nagy puszit nyomtam az arcára. Ezután felmentünk a szobámba, aztán Paul bement a fürdőszobába.

- Lily, megengedtem neked a vizet, jó sok habbal, viszont ha már bent vagy a kádban, akkor szólj ki, mert odaülnék melléd, mármint a kád mellé – javította ki magát, én pedig elindultam a fürdőbe.

Tényleg jó sok hab volt a kádban, majd levetkőztem, és gyorsan belemerültem a habokba, majd eleget téve Paul kérésének, kiszóltam neki. Mikor bejött, rám mosolygott, majd úgy tett, ahogy mondta: leült a kád mellé és csak nézett engem.

- Paul, jól vagyok, hidd el – néztem rá. – Viszont megágyazhatnál, mert nagyon fáradt vagyok, és tuti, hogy ma már nem fogok tanulni, majd reggel korábban felkelek.

- Már megágyaztam, sőt hálóinget is készítettem ki neked – tette az állát a kád szélére.

- Jó, akkor gyorsan megmosakszom, és mehetünk is aludni.

- Oké, kint foglak várni, a hálóinget pedig felakasztom a törölköződ mellé – mondta, én meg csak néztem, ahogyan kimegy, aztán kitört belőlem a sírás. Pár perc múlva már a tükör előtt álltam, és a kisírt szemeimet néztem, majd lekapcsoltam a villanyt, és kiléptem a szobába. Paul az ágyon feküdt, egy fekete boxer alsóban, és a testén meg-megcsillant egy-egy vízcsepp.

- Te zuhanyoztál? – kérdeztem.

- Igen, Nessie szólt, hogy lent le tudok zuhanyozni, ha szeretnék, és én nem akartalak egy pillanatra sem egyedül hagyni. De gyere, aludnod kell, mert holnap korán szeretnél kelni – emelte meg a takarót. Befeküdtem az ágyba, ő átkarolt, de tudtam jól, hogy egész este képtelen lesz aludni.

- Nyugodtan kapcsold be a tévét, én tudok mellette aludni – nyújtottam oda a távirányítót.

- Biztos fogsz tudni aludni? – fordított maga felé.

- Persze, nem is kell lehalkítanod, mert nem zavar – bújtam hozzá, és mire megtalálta a számára megfelelő műsort, már el is aludtam.