VÁMPÍR NAPLÓK

Sziasztok!

Feltettem a Vámpír Naplók következő három részét!

Jó filmnézést!

Puszy mindenkinek!

UI: van fent a következő fejezetből egy kis részlet :)

DÍJ

Sziasztok!

Ma ismét kaptam egy díjat, mégpedig Amandától, amit nagyon köszönök!

A díj A LEGSZERETNI VALÓBB BLOGGER díj.



Három dolog rólam:

1: szeretem a twiligh-ot, szeretek írni, szeretek olvasni
2: imádom azt a két lökött csajt, akik lekötik az estéimet, hol az agymenésükkel, hol a humorukkal egyszóval önmagukkal
3: 16.-ától megyek vissza dolgozni jó négy év itthonlét után, de a blogra, az írásra és persze az olvasókra mindig lesz időm, na meg a barátokra

A díjat az említett lökött csajsziknak adnám:

Nikk-nek és Claire-nek

FRISS

Sziasztok!

Fent van a 31. fejezet, mely lehet egy kicsit rövidre sikeredett, de annál tartalmasabb, mármint szerintem.

Szeretném ha a Jake és Nessie rajongók nem harapnák át a torkomat, habár nem igazán érdekelne, mert én így látom a dolgokat.

Ezért lehet írni a véleményeket, csak vigyázzatok, mert megvédem magam és a véleményemet. :)

Kellemes olvasást!

Pusy mindenkinek!

31. fejezet - Gyötrelmes igazság

LILY SZEMSZÖGE:

Az ilyen pillanatokért érdemes kockáztatni, mint a mostani. Barátnőm arca először megdöbbenést, majd dühöt, a legvégén viszont a fejében már jó párszor megfogalmazódott mondat bujkált: Mit is vártam az én őrült barátnőmtől? Persze a szokásos fejrázás sem maradt el.

Mellé szaladtam, hogy tudja, attól még hogy mostanság adrenalin függő kezdek lenni, szeretem őt és vigyázok is magamra. Belekaroltam, majd gyors léptekkel a szekrényeinkhez siettünk, ahol levettem a motoros szerelést, végül begyömöszöltem a szekrénybe. Furcsa volt, ahogy vetkőztem, mindenki vetett rám egy pillantást, de egy rossz szót sem szóltak. Aztán elindultunk a matekórára, amihez semmi kedvem nem volt, mint ahogy a többi órához sem. Beérve a terembe leültünk hátra, és vártuk a jóképű Mr Bradleyt, aki vagy tíz perc késéssel érkezett meg és olyan volt, mint aki most futotta le a maratont.

- Ne haragudjatok! – zihálta, miközben próbált nagy levegőket venni. – Elaludtam, ami nem is lett volna gond, mert simán beértem, de az udvaron szemügyre kellett vennem azt a fekete Kawasakit – mondta, és láttam rajta, hogy mennyire felvillanyozta a motor. – Egyébként tudja valaki, hogy ki jött vele? – kérdezte, a szemek pedig rám szegeződtek, az enyém viszont a tanárunk formás hátsójára, miközben eljátszottam a gondolattal, hogy megkérdezem tőle, hogy elvigyem-e egy körre. Erre viszont akkorát nevettem, hogy a férfi is felém fordult kérdőn nézve rám.

- Elnézést, tanár úr, csak eszembe jutott valami, ami mosolyt csalt az arcomra. Viszont az előbbi kérdésére válaszolnék. A motorral én jöttem.

Mondatomra a szemei kikerekedtek és hitetlenkedve nézett rám, amit sértésnek vettem, de inkább nem szóltam egy szót sem. A fennmaradó harminc perc kész kínszenvedés volt, mert legszívesebben felültem volna a motorra, és mentem volna míg a benzinem engedi. Én nem tudom, hogy mi lelt, de a bezártság ólomsúlyként telepedett rám és előre rettegtem a délutáni próbától. Féltem, hogy nem leszek ott agyilag, de nem hagyhatunk ki egyetlen alkalmat sem.

˜ ˚ ˜

Az ebédszünetben kint ültünk le az egyik padhoz Nessie-vel, de majd meg sültünk, mivel nagyon meleg volt, annak ellenére, hogy nem sütött a nap. Barátnőm jókedvűen csomagolta ki éppen a szendvicsét, mikor Amanda és Jenna ültek le mellénk.

- Sziasztok! – köszöntek nekünk, de láttam rajtuk, hogy valamit szeretnének mondani, majd Amanda bele is kezdett.

- Lányok, nagy gond lenne, ha a mai próba csak két órás lenne? Sajnos holnap jó pár tantárgyból dolgozatot írunk, és ezen múlnak a jobb jegyeink – görbült lefelé a szája. Megsajnáltam szegényt, mert látszott, hogy kemény munka fog rá várni, ha hazakerül, ezért úgy gondoltam, hogy több időt kellene a tanulásra szánniuk.

- Figyeljetek, szerintem ezt a hetet hagyjuk meg a tanulásnak és a pihenésnek, hiszen pénteken úgysincs iskola, és ha jól gondolom, sokan bulizni fognak, ezért a szombat is kilőve. Sőt a csütörtök is, mert mi buliba megyünk – néztem Nessie-re.

- Csak nem a klubba? – kapta fel a fejét Amanda. – Nem is tudtam, hogy van pasitok. Vagyis Nessie-ről tudtam, rólad viszont nem, Lily. Akkor ti beleilletek a programba.

- Várjatok, mert én elvesztettem a fonalat. Nekünk Miles adta a jegyeket, szám szerint négyet, de nem említett semmilyen programot – nyelte le az ételt Nessie.

- Ez furcsa, főleg, hogy négy jegyet adott, hiszen páros est lesz, így mindenki viszi a pasiját vagy a csaját. Viszont most megyünk, mert lassan becsöngetnek, és nem szeretnénk elkésni. Majd még beszélünk. Sziasztok! Jaj, Lily, a többieknek szóltok a próbák miatt? – nézett rám kérlelő szemekkel Am, én pedig csak bólintottam.

Miután még egyszer elbúcsúztak tőlünk, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Annyira nem akartam egy ilyenfajta bulit. Én csak jól akartam volna szórakozni, táncolni Paullal, kiszakadva a misztikus világból, mely körbevesz. Na de most már el kell mennünk és megpróbálok majd mosolyt erőltetni az arcomra, főként Paul kedvéért. Tényleg Paul!

Nem is látta még a motort, ezért mivel ma elmarad a próba, leugrok La Push-ba, és elmegyünk egy kicsit száguldozni. Gondolom ő is benne lesz, hiszen pont a gyorsaságot, a száguldást évezi a farkas létben. Garantálom, hogy ez is olyan lesz, csak emberként fogja megélni. És ki tudja, talán van jogsija kétkerekűre is. Ezen gondolatok közepette beugrott, hogy kellene valami nyárias, de főként nőies motoros ruha. Mondjuk egy nagyon passzos, szexi nadrág egy hozzá tartozó felsővel, ami alá maximum egy toppot lehet felvenni. Piros vagy fekete, netán a kettő egyvelege? Jaj, annyira utálok dönteni ilyen dolgokban, hiszen mind a két színt szeretem. De el kell döntenem, mert Alice-t szeretném megkérni, hogy szerezze be nekem mihamarabb.

Áh, az sms-t majd' el felejtettem. Gyorsan előkaptam a mobilomat, és megírtam, hogy a héten nem lesz próba, viszont utána gőzerővel belevetjük magunkat. Még szerencse, hogy tegnap csináltam a telefonban egy bálon résztvevők mappát, ahová lementettem a telefonszámokat, így csak rányomtam, és már másolta is be a neveket, majd elküldtem az üzenetet. Tudtam, hogy várnom kell, mire annyi embernek elküldi a rendszer, így a délutánon gondolkodtam. Ekkor csörögni kezdett a telefonom.

- Szia Alice! – köszöntem neki vidáman, mikor felvettem, mert sejtettem, hogy miért hív.

- Szia! Ha jól gondolom, tudod miért hívlak, ezért mivel te nem tudsz dönteni és ettől már kezdek megőrülni, átveszem az irányítást – mondta, mire én hangosan felnevettem, mert elképzeltem, ahogy áll egyhelyben és a jövőmet nézi, ami másodpercenként változik, ő pedig morcosan és elégedetlenül konstatálja a látottakat. – Ezért egy tűzpiros nadrágot kapsz, hozzá egy fekete dzsekit, aminek az ujján lesz egy piros csík. Meg nézek neked ehhez valami normálisabb csizmát, mert amiben reggel elmentél, az…

- Alice, a motorozást nem lehet magas sarkúban űzni, így megfelelő cipő, vagyis csizma kell hozzá. Ebből elegáns darabot nem fogsz találni. De valami könnyebbet, ruganyosabbat, no meg vékonyabb, nyári viseletet ha szerzel nekem, annak örülnék. Nagyon jók ezek is, amikben reggel jöttem, viszont most szaunaként szolgálnak – mondtam, majd meghallottam Jasper hangját, aki éppen valakit szidott a vezetési stílusa miatt, ezért jobbnak láttam elköszönni, mivel lassan tényleg becsöngetnek. – Alice, mindenért előre is ezer hála, de most mennünk kell órára.

- Rendben, csak még annyi, hogy a Lotus csomagtartójában lesznek a ruhák. De kérlek, nagyon vigyázz magadra és ésszel közlekedj – fgyelmeztetett, amire muszáj volt visszaszólnom.

- Nem töltesz te sok időt a bátyáddal? Mintha csak őt hallottam volna, csak fiatalosabb stílusban – kuncogtam, de nem akartam én megbántani.

- Te tényleg szemtelen vagy, ezért inkább menj, mert tudom, hogy ezek után minden egyes mondatomra visszafeleselnél. Egyébként szaladnotok kell, mert most fognak becsöngetni – hessegetett utamra.

Nessie összerezzent a csengőre, majd felkapva a táskáját már szaladt is, ahogyan én is, csak közben ki kellett nyomnom a telefont. Kicsit késve érkeztünk, de a tanárnő nem szólt semmit, viszont olyan unalmas volt az anyag, hogy majd' elaludt rajta mindenki. Az utolsó óránk meg testnevelés volt, amit most annyira értékeltem, mint egy bundát negyven fokban. Mégis jó érzés volt, miután kicsöngettek, és beálltam a zuhany alá. Sosem fürödtem le még óra után, de most szükségét láttam és meglepő módon Nessie is, de ő jóval előbb végzett mint én. Mikor kiértem az öltözőbe, már felöltözve állt előttem, indulásra készen.

- Azokat Alice küldi, de öltözz gyorsan, mert Jake vár rám Emilyéknél, csak kíváncsi vagyok miket kértél tőle.

Most én ráztam a fejem, mert Nessie kezd ugyanolyan divatmániás lenni, mint a nagynénjei, legalábbis jó úton halad afelé. Ezért kipakoltam a nadrágot, majd a kabátot, utána a csizmát, mely elnyerte a tetszésemet pillekönnyű súlyával és motoros csizmához képest az eleganciájával. Az ajándéktasakban volt még egy piros fehérnemű alsó, hozzá tartozó sportos toppal, mely a mellem alá ért csak. Ámultam a ruhákon, még akkor is, miközben felvettem őket. Mikor készen voltam, megálltam barátnőm előtt, aki csak mosolygott, ahogyan én is.

- Nessie, Alice egy… inkább hagyjuk. Egyszerűen nem tudom, hogyan csinálja, de teljesen jó a méret, minden pontosan olyan, amilyet szerettem volna.

- Ennek örülök, viszont én most indulok. Egyébként is, az úti célunk ugyanaz és a dinamizmus vezetéseddel meg a lóerővel a kis popód alatt, biztos vagyok abban, hogy úgyis beérsz – mondta, de már ott sem volt.

Mosolyogtam a szavain, mert igaza volt. A 200 LE-vel gyorsan utolérhetném, ha akarnám, habár az ő Lotuszában is van ám sebesség. De most nem akartam rohanni, mivel azt sem tudtam, hogy Paul merre jár. Ezért míg a szekrényem felé igyekeztem, felhívtam Emilyt, aki megerősítette a sejtésemet, miszerint az egész falka náluk van, sőt Nessie most érkezett meg. Így elköszöntünk egymástól, majd kinyitva a szekrényemet nem találtam benne mást, csak a két bukósisakot meg egy üzenetet.

A többi holmi nálam van, mert úgysem tudnád hová tenni.

Nessie

Nem is tudom kitől örökölhette ezt a fajta tudást, de vannak sejtéseim. Remélem nem lesz gond a folytonos segítségéből, ha Edward ma megtudja a motort. Habár elég későn fogok hazaérni, mivel ma is gyakorolunk Paullal, de előtte elkapom egy őrült körre. Miközben ezen mondatomon magamban kuncogtam, mialatt a szürke bukósisakot rögzítettem hátulra, megszólalt a telefonom. Lám! Az emlegetett szamár, azaz farkas!

- Mondjad drága! – csúsztattam szét a telefont, miközben felültem a motorra.

- Lily, hol vagy? Nessie azt mondta, hogy utána jössz, de ennek lassan öt perce – hadarta.

- Nyugi, mindjárt ott leszek – helyeztem be a kulcsot.

- Tényleg, én nem hallom az autó hangját, így gondolom még el sem indultál. Az út ide pedig vagy tíz perc – mondta kissé mérgesen, amire ismerve az én természetemet vissza is vágtam.

- Tudod mit? Állj ki az udvarra és figyelj, na meg indíts el egy stopperórát, mert három perc múlva ott vagyok.

- Azért nem kell …

Ennyit hallottam csak, mert kinyomtam a telefont, amit durcásan bevágtam a zsebembe. Komolyan mondom, felidegesített, mert nem vagyok én összenőve Nessie-vel, még akkor sem, ha néha olyanok vagyunk, mint a sziámi ikrek. Viszont csak három percem van, ezért felkaptam a táskám a hátamra, majd indítottam is. A főútra még lassan kanyarodtam ki, utána viszont a lehető leggyorsabban tornáztam fel a mutatót majd 260 km/h-ra. Eléggé gyors volt a tempó, de hamar ott kellett lennem. Miközben vezettem, éreztem, hogy rezeg a telefon a zsebemben és tisztában voltam vele, hogy Paul hív. Viszont ha akartam sem tudtam volna felvenni, főleg ilyen sebességnél. Egyébként meg mindjárt ott is leszek.

A francba! Ezt nem hiszem el! És meg is fordul, csak a szirénát ne! Dehogynem, miért is ne! Meg kell állnom, max kapok egy jó nagy összegű csekket, a jogsimat úgysem engedem. Már lassítottam, amikor a rendőrautó elém parkolt, és Mark szállt ki az anyósülés felőli oldalon, majd Charlie is. Ő indult el felém, majd mikor leszálltam, végignézett rajtam, de nem tudhatta, hogy én vagyok az, mert a bukósisak rajtam volt még. Viszont amikor levettem, széles mosollyal álltam előtte, hogy talán megenyhül irányomban.

- Lily Cullen Harper, te mi a jó istent művelsz? – dobogott a lábaival. – Mondd, meg akarsz te halni? Ki volt az, aki megengedte neked, hogy egy ilyen böhöm nagy gépen repessz az utakon?

- Charlie! Bevallom nem kértem engedélyt senkitől, így csak engem tudsz felelősségre vonni. A motor pedig az édesapámé volt és most javíttattam meg. Arról pedig, hogy repesztek az utakon, inkább nem beszélnék. Általában betartom a sebességhatárokat, de most éppen rohannék Nessie-hez La Push-ba – adtam elő a kegyes hazugságot, mert tudtam, hogy unokája nevének említésére úgyis megenyhül a szíve.

- Az más, vagyis dehogy… szóval érted. Azt hiszem, hogy most eltekintek a büntetéstől, mert először történt ilyesmi. Viszont a jövőben lassabban vezess, ha kérhetlek.

Mondatait teljes komolysággal hallgattam végig, majd széles mosoly kíséretében bólintottam egyet. Ezután visszaültem a motorra, ahogyan a két rendőr a járőrautóba. Indulni viszont csak azután mertem, mikor Charlie megfordult a kocsival, intett egyet és elhajtottak. Tudtam, hogy a három percbe már nem férek bele, de azért megkockáztattam. Ismét felbőgettem a motort, aztán újra a megfelelő gyorsaságot tűztem ki célul. Valahol éreztem, hogy nem kellene, de ez most nem érdekelt. Egy ilyen motorral vétek ötvennel menni.

Pillanatokon belül elértem La Push-t, ahol talán a tenger közelsége miatt mindig hűvösebb a levegő. Ezt egyből meg is éreztem, mert a kabát alól kilógó derekamat hűtötte a hűs menetszél, ami az egész felsőtestemet keresztüljárta. A motorról láttam Sam házát és azt is, hogy páran állnak előtte, ezért nem csak szokványosan akartam begurulni. De ahhoz, hogy az eltervezett módon megálljak, kellett egy nagyobb lendület. Így gázt adtam, majd élesen bedőlve bevettem a kanyart, hogy visszaegyenesedve már a srácok látóterébe kerülve újra gázt adjak. A szívem ezerrel dobogott, mert nem próbálkoztam még ezzel a mutatvánnyal, de valahol el kell kezdeni. Ahogy közeledtem a házhoz, láttam, hogy Nessie és Jake kijönnek az ajtón, majd mikor leértek az utolsó lépcsőfokról, én is odaértem.

A hirtelen fékezéstől megemelkedett a motor hátulja, mire az egész testemmel, de inkább a combjaimmal próbáltam a motort kilencven fokkal elfordítani. Miután ez sikeresen megtörtént, leállítottam a kétkerekűt, melyet a gyors leszállás után a sztenderrel megtámasztottam. Bevallom nagyon élveztem az egészet és legszívesebben visszaültem volna, hogy több ilyen figurát próbálhassak ki. De kedvemet egyből elvette Paul rémült tekintete, aki tudta, hogy én érkeztem meg. Ezért levettem a bukósisakomat, hogy lássa mennyire boldoggá tesz engem az új szenvedélyem, de a várt hatás elmaradt.

PAUL SZEMSZÖGE:

Folyamatosan hívtam Lilyt, de nem vette fel és Nessie is nagyon titokzatos volt. Próbáltam kiszedni belőle valamit, de nem sikerült. Ezért inkább kimentem az udvarra, ahová Embry és Jared is követtek, majd kis idő múlva Seth is. Kint sem nyugodtam meg, sőt tíz másodpercenként a telefonra lestem. Fél perc elteltével felkaptuk a fejünket, de feleslegesen, hiszen csak Leah lépett ki az erdőből.

- Mi van gyerekek? – nézett végig rajtunk, majd tekintetét az enyémbe fúrta. – Csak nem a barátnődet várod? – kérdezte egy elfojtott nevetés közben, ami miatt megremegtek a kezeim. – Nyugi Paul, nemsokára itt lesz, viszont az lesz csak a meglepetés a javából.

Szavai teljesen leblokkoltak, mert utáltam, ha én tudtam meg mindent utoljára vele kapcsolatban. Ez pedig egy olyan eset volt. Ránéztem Leah-re, aki Embryvel beszélgetett, majd meghallottunk egy felbőgetett motorhangot, ami egy fekete gyorsasági motorhoz tartozott, ami éppen felénk közeledett elég nagy sebességgel. Az ajtó ekkor kinyílt, és Jake jött ki rajta Nessie-vel, akinek a szemei a motorra tévedtek, miközben lefelé sétált a lépcsőn.

Mikor leértek, a motor elénk ért és a hirtelen fékezéstől megemelkedett a hátulja. Azt hittem, hogy át fog fordulni, mégsem ez történt. A vezetője felénk dőlt teljes testével, és a motort párhuzamosan felénk fordította, majd mikor sikeresen letette a hátulját, leszállva arról a középen elhelyezkedett fém támasztékkal kitámasztotta.

Először azt hittem, Sam egyik ismerőse jött, de amikor a motorról leszállt és az illatát felém sodorta a szél, szembesülnöm kellett azzal, hogy Lily áll előttem. A gondolataimban ekkor rémképek suhantak végig, majd rémült tekintettel meredtem kedvesemre. Valószínűleg megérezte ezt, mert villámgyorsan levette a bukósisakot és széles mosollyal az arcán állt velem szemben, nekem viszont ezerrel dobogott a szívem a tudattól, hogy az előbb milyen módon állt meg, ráadásul akkora sebességgel közlekedett, hogy ha megcsúszott volna, biztosan nem éli túl. Megráztam a fejem, hogy elűzzem ezen elképzeléseimet, majd leültem a lépcsőre, és hol Lilyt, hol a motort, hol a földet kémleltem, de érzékeltem, hogy felém dobott valamit, melyet el is kaptam, majd visszadobtam neki.

- Ezek szerint nem jössz el velem egy körre? – kérdezte és éreztem a csípős élt a hangjában, majd levette a kabátot, amit a nyeregre tett és elindult felém. – Pedig nem bánnád meg.

A hangja érzéki volt, amelytől végigfut az inger a gerinceden, főleg ha végignézel rajta. A nadrágja színe vonzotta a tekintetemet, a szinte meztelen felsőtestéről nem is beszélve. A piros top, mely éppen hogy csak a melle alá ért, kiemelte gyönyörű melleit, a nyakától indulva pedig lassan folyt végig egy izzadságcsepp, amely a melle között folytatta volna az útját, ha a cseppnyi anyag nem szívta volna magába. Hangosan nyelnem kellett egyet, hiszen a teste betöltötte most minden gondolatomat.

– Most is visszaadod, ha feléd nyújtom? – kérdezte, miközben a szürke bukósisakot a kezében tartotta.

- Igen, vissza – válaszoltam halkan, és nem azért, mert féltem, hanem mert féltettem.

- Rendben, ahogy gondolod. Leah, remélem te benne vagy egy kis mókában? – fordult a nő felé, aki széles mosollyal és felfűtött izgatottsággal indult el felé, majd elvette a sisakot.

- Ez nagy lesz. Paul feje ezek szerint sokkal nagyobb, mint az enyém, habár ha kieresztené a fáradt gőzt meg a töménytelen aggodalmat, akkor neki is nagy lenne – gúnyolódott Leah, miközben magában jókat röhögött. De mindenki szája sarkában láttam a mosolyt, amit miattam gyorsan le is töröltek az arcukról. Kivéve Nessie-t, aki halkan fel is nevetett nem törődve Jake rosszalló nézésével, végül megszólalt.

- A csomagtartóban van az én bukósisakom, szerintem az jó lesz Leah-re – dobta Lily felé a kocsi kulcsát, aki már sétált is az autóhoz.

- Mi? Ugye nem azt akarod mondani, hogy felülsz erre a motorra? Én nem engedem meg! Nem ülsz fel, mert veszélyes, főként hogy Ő…

A mondatát nem fejezte be, de ezután elszabadulni látszott a pokol. Lily akkora erővel vágta le a csomagtartót, hogy Sam és Emily is kijöttek a teraszra, majd gyilkos pillantással nézett Jake-re.

LILY SZEMSZÖGE:

- Fejezd csak be a mondatodat nyugodtan! Nem ülhet fel, mert én vezetek! Csak hogy tudd, ha esetleg balesetet szenvednénk, kettőnk közül Nessie élné túl! – mondtam higgadtan, de a kezemben ide-oda járt a fekete sisak, melyet odadobtam Leah-nek a kelleténél nagyobb erővel, viszont nem szándékosan. – Oh, ne haragudj – intettem felé, ő pedig csak legyintett egyet. Jake nagyon felhúzott a szokása szerint, de ezt nem hagyom annyiban. – Vagy inkább a motorral van bajod? Esetleg fájó emlékeket idéz? – kérdeztem tőle gúnyos mosollyal. Láttam, hogy lépett volna előre, de mégsem tette, inkább beviharzott a házba. Igen, fájó pontot találtam el ezzel a kijelentésemmel, de nehogy már azt higgye, hogy neki mindent szabad.

- Lily, ez nem volt szép tőled! Nem kellett volna – szólalt meg mellettem Paul, miközben megragadta a jobb felkaromat a kelleténél erősebben. Ezelőtt sosem csinált ilyet, de nem is ez fájt a legjobban, hanem az, hogy Jake pártjára állt. Annyira elegem van ebből, hogy mindenki azt hiszi, hogy mindent jobban tud a másiknál, és hogy a világ tökéletes. Na, akkor most én romba döntöm ezt a tökéletes világot.

Először is kikaptam a karomat Paul keze közül, aztán Nessie-re néztem, aki ismét marcangolta magát a barom, idióta pasija miatt.

- Tudod Paul, azt majd én eldöntöm, hogy mit kellett volna és mit nem. De ha már ennyire Jake pártjára állsz, itt az ideje, hogy megtudd az igazságot. – Erre a mondatomra Jake veszett kutya módjára rontott ki az ajtón, aminek kifejezettem örültem. – Remek! Nagyon jó, hogy itt vagy, hiszen számodra is van mondanivalóm, de előbb Paullal tisztázom a helyzetet – fordultam az említett felé. – Hazugságban és képmutatásban élsz, amihez eddig voltam hajlandó asszisztálni. Azt hiszed, hogy Jake és köztem minden rendben, mert számodra ez fontos. Viszont a valóság messze áll az igazságtól! Jake múltkori szavai teljesen komolyak és igazak voltak. Bocsánatot is csak miattad kért, amiért hálás vagyok neki, és ez akár most is elmondom neki, de elég volt! Nem tudok mosolyogni és eljátszani a kedves lányt! Nem megy! Megpróbáltam, de ehhez a másik félnek is kellene a toleranciája, ami rohadtul de nincsen meg.

A szavak ömlöttek belőlem, de Jake hamar belém fojtotta őket, olyan hangnemben, amit senkitől sem tűrök el.

- Miért kellett neki elmondanod?! – Ennyit kérdezett csak, de a düh csak úgy sütött a szeméből.

- Azért, mert elegem van, és én nem vagyok Nessie – mondtam, de a mondat végét inkább visszaszívtam volna.

- Ne keverd bele ebbe őt! Sőt, ne is hasonlítsd magadat hozzá, mert föld és ég vagytok! – emelte meg a hangját. Ekkor ránéztem Nessie-re, aki kétségbeesetten rázta a fejét, mert nem akarta, hogy eddig féltve őrzött titka kiderüljön. Viszont a mai nap számomra az igazságok napja lett, így nem törődve a barátnőmre egyre jobban telepedő félelemmel, elmondtam Jake-nek, amit már régen meg kellett volna tennem.

- Idefigyelj Jacob Black, amit most fogok mondani, azt jól jegyezd meg! Nem fogom engedni, hogy tönkretedd a testvéremet! Nessie nagyon sokat jelent nekem, de a te szűk látóköröd és érveid teljesen megtörik. Azt állítod, hogy szereted, de ezt a szeretetet korlátok közé szorítod, ami miatt egyfajta álarcot kénytelen magára ölteni. És ez az álarc az emberség! Azt hiszed, hogy a lánynak, aki melletted és előttem áll ez a valódi énje? Ha igen, akkor nagyon tévedsz! Amikor veled van, akkor felveszi a Jacob Blacknek megfelelő álarcot, hogy olyannak lásd, amilyennek szeretnéd, mégpedig embernek. De ő nem csak ember, de te ez sosem fogod felfogni, mert nem akarod elfogadni a vámpír mivoltját. Mondd, mikor voltál vele utoljára vadászni, vagy kirándulni, vagy csak sétálni egy nagyot? Ne, ne gondolkozz, mert akkor, amikor még gyerek volt. Ezeket velem csinálja most már, mert akkor mikor velem van, az ami, egy félig ember-félig vámpír lány, aki élvezi a fenomenális tudását, az erejét. Szerinted miért nem mondta el neked a támadást, és hogy ő segített? Azért, mert rettegett, hogy eltaszítod magadtól, hiszen te csakis az embert akarod látni benne. Nem tudod, milyen nehéz volt neki elnyomni a vágyat magában az emberi vér iránt, főként, hogy dobogó szívek és a táplálékának fő forrásai vették őt körbe. Abban az időszakban nem csak nekem, hanem neked is ott kellett volna lenned mellette és a családjának is, akik elől szintén titkolta, mert nem akarta, hogy neked bajod essen, főleg ha az apja megtudta volna, hogyan érez és mit tesz magával, csak azért, hogy te szeresd őt. Ezért mielőtt elítélsz embereket, járj utána a múltjuknak és mindannak, ami azzá tette őket, amit látsz. Hiszen lehet érzéketlennek és keménynek tűnök, de ne csodálkozz ezen. Nem tudod hányszor néztem farkasszemet Nessie-vel, miközben a szemei feketék voltak és hörögve tapadtak a kezei a nyakamra. Mégsem bántott egyszer sem, mert az ember legnagyobb erénye a szeretet, és tudom, hogy ő szeret engem.

Nessie ekkor már teljesen összeroppant, könnyei arca két oldalán folytak le, ahogyan ekkor az enyémek is, de ennek a színjátéknak sosem lett volna vége. Fájt, hogy elárultam őt, de tudtam, hogy a fájdalom után egyszer szívből jövő mosolyát fogom látni. De ehhez idő kell, főleg, hogy jelen pillanatban tombol benne a megbántottság, a keserűség és a csalódottság. És ahogyan rám emelte a tekintetét, tudtam, hogy most készül ez mind kitörni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen következményekkel.

Mindig is gyors volt, de most azt sem láttam, hogy elindult, csak a két kezét éreztem a mellkasomon, mellyel a hátam mögött lévő fának hajított, majd kezei a torkomon voltak és hideg lehelete fájdalmasan csaptak arcon, de szavai még jobban megsebeztek.

- Gyűlöllek! Gyűlöllek! GYŰLÖLLEK! Soha többet ne merj a közelembe jönni! Megbíztam benned, de te elárultál! – üvöltötte.

- Meg kellett tennem! De két dolgot ne felejts el! Szeretlek téged bármi is történjen! A legfontosabb pedig az, hogy tudj erős lenni és elfutni – mondtam neki akadozva, levegőért kapkodva.

Az előbbi mozzanatok a pillanatok tört része alatt történtek, majd elengedte a nyakamat és a fákon cikázva eltűnt az erdőben. Jake utána akart menni, de hirtelen elkaptam a kezét és visszarántottam.

- Hagyd most! Le kell nyugodnia, hiszen láttad, hogy milyen állapotban van – mondtam, miközben próbáltam nyelni, ami fájdalmakkal járt.

- Igen láttam, és ezért is megyek utána.

- Jake! Még mindig nem érted? Ő vámpír is, az ellenséged! Most szabadult fel benne igazán az eddig elfojtott vérszomj, ami miatt akár neked is támadhat. Annyit tehetsz, hogy segítséget kérsz a családjától, de ne számíts semmi jóra. A legfontosabb viszont az, hogy tisztázd magadban, amiket mondtam, mert ha nem teszed, elveszted őt, ahogyan én. De nekem most már mindegy, hiszen meghoztam a döntésemet. – Felálltam, letöröltem a könnyeimet, majd közel hajoltam hozzá, hogy csak ő hallja, amit mondani fogok. – Vigyázz mindkettőjükre!

Ezután elindultam a motorom felé, felvettem a kabátomat, majd felültem és Leah-re néztem.

- Ne haragudj! Ígérem, bepótoljuk a motorozást! – tettem ígéretet, utána pedig beindítottam a motort. Felvettem a bukósisakot, amin felhajtva a sisakrostélyt Paulhoz intéztem a szavaimat. – Ne menj az iskolához, mert nem leszek ott, ahogyan a Cullen házban sem. Szeretlek.

Nem tudtam neki mást mondani és nem is akartam. Menekülni akartam innen, újra kezdeni az életemet valahol máshol. Tudtam, hogy nem lehetne hátrafordulnom, mégis megtettem. Paul rohant utánam, majd farkassá változott, de ekkor már a főúton voltam és céltalanul mentem minél gyorsabban.

A szívem pedig tudta, hogy mire van szükségem, mert arra eszméltem, hogy a hideg földön térdelek a márvány sírkő előtt és a szavakat keresem. Régen jártam már a temetőben, de a szüleimtől el kell búcsúznom.

- Anya, Apa! Mennyire szeretném, hogy itt legyetek. Teljesen más lenne minden! Normális életem lenne, ahol csak a gyógyulásommal kellene törődnöm. De ehelyett belecsöppentem egy olyan világba, melyről eddig csak a könyvekben olvastam, vagy a filmekben láttam. A mai napig biztos voltam abban, hogy élni akarok, mindegy milyen módon és milyen létformában, de ez egy csapásra megváltozott. Nem kell az élet, mely csak szenvedést okozott, amióta meghaltatok. De nem kell sokat várnom, mert már nincs sok időm hátra, így nemsokára újra együtt lehetünk. Annyira hiányoztok! Szeretlek titeket!

A szavaknak mindig súlya van, ahogyan most is. Ráborulva a sírra, éreztem, hogy kezdek fulladni, de nem tettem most ellene semmit. Az orromból folyni kezdett a vér, miközben egész testemet elkezdte uralni a görcs, ami a földre kényszerített. Minden egyes rángásnál éreztem, ahogyan a fejem hozzácsapódik a hideg talajhoz, és egy idő után már homályosan érzékeltem a külvilágot.

Ez volt a kívánságom, a halál, hogy láthassam a szüleimet. Most pedig látom is őket, ahogy kinyújtott kézzel állnak velem szemben, mégis nemhogy közelebb jutok hozzájuk, hanem távolodom, ráadásul Nessie hangját hallom folyamatosan, ahogyan a nevemet kiabálja.

DÍJAK

Sziasztok!

Tegnap ismét kaptam két díjat, amit nagyon szépen köszönöm Solyának!

Blogja: http://www.solyablogja.blogspot.com/

Az egyik díj:


A másik díj:


Még egyszer köszönöm a díjat!

FRISS

Sziasztok!

Fent van a 30. fejezet!

Bocsánat, hogy késtem vele, de tegnap ráfeküdtem, megírtam és a bétám volt olyan rendes és az éjszaka közepén átnézte nekem, amiért nagyon hálás vagyok neki! :)

Remélem tetszeni fog a fejezet, amely a 16-os kategóriát súrolja!

Kellemes olvasást!

Remélem tetszeni fog nektek!

30. fejezet - Ritmusban a szenvedély

LILY SZEMSZÖGE:

Fáradtan ébredtem, nagyon fáradtan, ráadásul Paul olyan hangosan horkolt, hogy azt hittem szétszakad a fejem.

Az este nagyszerűen telt Emilyéknél. Rage késő este dőlt csak ki, még Sam is előbb kifeküdt, mint ő. Emilyn is látszott, hogy fáradt volt, de ő - mint mindig - talpon volt, és a vendégekkel törődött. Én pedig az időm nagy részét Leah-vel töltöttem, aki mesélt nekem magáról. Megtudtam, hogy az édesapja meghalt és azóta Sue, az édesanyja ismét megtalálta a boldogságot Charlie Swan oldalán. Kiderült, hogy ő és Seth egyszerre változtak át, ami nagy meglepetés volt a falkának, hiszen ő lett így az egyedüli női farkas. Ezen meglepődtem, de azon még jobban, amikor kiderült, hogy ő és Sam régen egy párt alkottak, de aztán jött Emily. Ennyit tudtam csak meg, semmit többet, pedig azokra lettem volna a legkíváncsibb. Ahogy hármójukat néztem, furcsa volt elképzelni, hogy Sam valaha Leah-t szerette, mert mindig hidegen és elutasítóan viselkedik vele. Arról meg ne is beszéljünk, hogy valamiért nem tetszik neki, hogy a nő annyi időt tölt a fiával, pedig Rage imádja.

Paul felé fordultam, míg az emlékeimen gondolkodtam, aki ekkor fordult át az oldalára, így a horkolása halk szuszogássá változott. Néztem őt, a nyugodt arcát, ahogyan lassan lélegzik és minden levegővételnél megrezdül az orra. Jó lenne tudni, hogy miről álmodik, csak egy kicsit belesni a gondolataiba. Mennyire irigylem néha Edwardot a képessége miatt, de semmi pénzért nem cserélnék vele. Folyamatosan hallani mások titkos dolgait, de legfőképpen kizárni azokat, mert ő ezt teszi. Nem szeret mások magánéletében vájkálni, csak akkor, ha nagyon muszáj.

- Min gondolkozol? – szólalt meg Paul, miközben végigsimított az arcomon.

- Paul, egyszer, egyetlen egyszer lehetne, hogy ne hozd rám a szívbajt? – kérdeztem tőle gyorsan dobogó szívvel, mire ő a mellkasomra hajtotta a fejét, de nem válaszolt. Aztán csak a halk szuszogás jött felőle, ezért óvatosan megemeltem a fejét, és a párnára döntöttem. Furcsa volt, hogy nem kelt fel, nekem viszont fel kellett. Elkezdtem készülődni, majd lementem reggelizni. Bellán kívül nem találtam otthon senkit. Mikor a reggelim felénél jártam, Jake botorkált le a lépcsőn, nekem pedig eszembe jutott a szóbeli fogadásunk.

- Mondd, te mit keresel itt? – kérdeztem hátradőlve a széken.

- Neked is jó reggelt! – nyúlt egy csésze után. – Egyébként itt aludtam, de dolgom van, úgyhogy már megyek is.

- Szóval itt aludtál – néztem végig rajta. – Én úgy gondolom, hogy Sam nem szólt semmit, sem a konyháról, sem a kertről, vagy te esetleg másként látod?

- Lily, tudod, ha azt nézzük, igazából nem is fogadtunk, ezért akkor alszom itt, amikor akarok – húzta le egy huzamra a kávét.

- Látom, Jake, nem szeretsz veszíteni, de adok egy tanácsot! Kezdj el hozzászokni, főleg ha állandóan kötekedel. De vegyük úgy, hogy tényleg nem fogadtunk, viszont kizárólag Nessie miatt – álltam fel az asztaltól, majd bementem a konyhába. Mikor kijöttem, Jake már sehol sem volt, helyette Nessie bosszús arca fogadott.

- Miért nem jöttök ki egymással? – kérdezte miközben a fejét ingatta.

- Húgocskám, erre mondják, hogy két dudás… szóval, érted. Másrészről pedig a drága párod elmondta a véleményét a személyemmel kapcsolatban. Ezek után mit vársz tőlem?

A kérdésemre nem kaptam választ, csak szomorú szemeket, ezért inkább felmentem a szobámba. Rájöttem, hogy Jake-kel soha nem lesz jó a viszonyunk, bármit is teszek, és ez úgy érzem, hogy nem az én hibám. Ő mindig is annak fog látni, aminek elkönyvelt. Egy lánynak, aki miatt a barátnője képes volt kifordulni önmagából, egy lánynak, aki a halál helyett a halhatatlanságot akarja választani, egy lánynak, aki bár tiszta szívből szereti a falkatársát, mégis képes őt bántani, de legfőképpen egy szörnyetegnek lát, aki mindenkinek fájdalmat okoz.

Nekidőltem az ágy egyik oszlopának és onnan néztem az ágyban fekvő férfit, akinek arca most gyermeki bájról árulkodott, és akit soha nem akarok elveszíteni. Szeretem őt, mégis féltem magamtól. Féltem, mert bármelyik pillanatban bánthatom, hiszen hiába vagyok tisztában a képességemmel, még nem tudom teljes mértékben kontrollálni. A dühöm pedig olyan, mint egy időzített bomba, mely bármelyik pillanatban felrobbanhat, főleg ha még piszkálják is.

Leültem az ágy szélére, majd a legelső, amin megakadt a szemem, Michael levelei voltak. Gyorsan az asztalhoz ugrottam, és lekaptam őket a táblámról. Eddig nem is néztem meg őket jobban, csak elolvastam. A papír leheletfinom tapintású volt, és a vörös színen gyönyörűen rajzolódtak ki az aranyszínű betűk, melyeknek káprázatos volt a vonalvezetésük. Ezt nem Michael írta, ez az írásmód a régi idők koraira jellemző, ő pedig csak nem rég óta vámpír. Ebben a pillanatban szántam őt, mert egyedül annyit képes csak megtenni, hogy beszél velem, mivel minden piszkos munkát a küldöncei végeznek. Túlzottam óvatos, mert rejteget valamit, mégpedig a valódi énjét. Viszont furcsa, hogy többen is állhatnak mögötte, hiszen ott van Vivienn, vagy az, akit megölt, de lefogadom, hogy nem ők az egyedüliek. Hatalom van a kezében, de azt mondta, hogy semmi köze nincs a Volturihoz. Akkor meg hogyan? Ki kell derítenem, hogy ki is ő valójában, mert a jóképű arc mögött egy igazi szörnyeteg is rejtőzhet.

De miért járnak körülötte a gondolataim, mikor nem más számomra, mint egy kellemetlen idegen. Mégis úgy érzem, ő jobban megérti a helyzetemet, mint a családom bármely tagja. Ő is egy kívülálló lenne, aki a különc jellemével nem tud beilleszkedni? Mert én így érzem magam, annak ellenére, hogy tudom mennyire szeretnek engem, és mi mindent megtennének értem, mind Cullenék, mind a falka.

Hátrafordultam, a hátamat nekidöntöttem az ágy oszlopának, és akaratlanul is összehasonlítottam Pault és Michaelt. Végül minden szempontból az a férfi lett a nyertes, aki itt fekszik mellettem. A meleg, szinte forró testét, a szemeiből és lényéből áradó szeretetet soha nem cserélném vagy dobnám el semmiért a világon. Az arcomon ezen gondolatok közepette boldog mosoly terült szét, majd felmásztam az ágyon, ahol milliméterek választottak el Paultól.

Azonban nem sokáig élvezhettem a közelségét, mert az ébresztőóra hangos csörgése jelezte, hogy indulnom kell az iskolába. Gyorsan lenyomtam a ketyegő szerkezetet, majd nesztelenül próbáltam bepakolni a táskámba a cd-imet meg a tánchoz szükséges ruháimat. Mikor végeztem, írtam pár sort Paulnak, aki meglepő módon még mindig aludt. Felvettem a táskám, majd kilépve az ajtón Nessie-be botlottam. A lépcsőn lefelé ballagva megbeszéltük, hogy ma az ő kocsijával megyünk. Leérve a nappaliba döbbenten vettem észre, hogy még mindig nincs itthon senki Bellán kívül, aki éppen a díványon ült és olvasott.

- Nessie, kivinnéd a táskámat, mert szeretnék kérdezni valamit az édesanyádtól – mondtam, miközben nyújtottam is felé a fehér anyagot, amit miután elvett, hanyagul a hátára dobott, és indult is az udvarra.

- Miben segíthetek neked Lily? – tette le a könyvet Bella.

- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy honnan lehet megtudni, hogy valaki a Volturihoz tartozik? – sétáltam felé, de a nemesi család nevének a kiejtésekor összerezzent.

- Nem sokat tudok róluk, annyit viszont igen, hogy ők is viselik a saját címerüket nyaklánc formájában, amihez Aro szigorúan ragaszkodik, úgyhogy szerintem ebből meg lehet állapítani. De mondd, miért kérdezted ezt? – nézett rám kémlelő tekintettel.

- Michael miatt, mert megfordult a fejemben, hogy esetleg ő is közéjük tartozik, de most nagyon hajlok afelé, hogy nem. Köszönöm a segítséget Bella, de megyek, mert Nessie vár.

Elköszöntem tőle, viszont még mindig a férfin gondolkodtam. Felidéztem a találkozásainkat, aztán Viviennt, de semmilyen nyakláncra nem emlékeztem egyikőjükkel kapcsolatban sem. Némán szálltam be a kocsiba, ahol barátnőm inkább nem is kérdezett semmit. Mikor megérkeztünk az iskolához, Nessie indult volna a biológia terembe, de én a táncterem felé tereltem, majd rájöttem, hogy elfelejtettem neki elmondani a mai nap programját. Szerencsére nem haragudott meg rám, éppen ellenkezőleg, rettenetesen örült, hogy nem kell ma az óráinkon ülni. A hátsó terem felé közeledve egyre idegesebb lettem. Tudtam, hogy örülni fognak nekem, mégis ekkor tudatosult bennem, hogy rengeteg embert kell összekovácsolnom, akikkel majd a lehető legütősebb előadást kell előadnunk. Na akkor, nagy levegő, és csináljuk.

Benyitva a terembe Amandát, Jennát, Miles-t és Trey-t láttam meg elsőnek, akik hatalmas szemekkel és mosollyal az arcukon integettek felénk. Aztán jött a szokásos kérdezősködés vagy fél órán keresztül, melyet megszakítva türelmetlenül álltam fel.

- Srácok, most már beszéljünk egy kicsit a bálról is, vagyis elsősorban a műsorról. Nekem van egy elképzelésem, aztán változtathatunk rajta, ha valaki nem ért vele egyet – mondtam, majd elkezdtem sorolni a dolgokat. – Elsőként Trey énekelhetné el a saját dalát, utána én énekelhetnék egy Toni Braxton számot, majd egy duett, ami szintén Trey saját szerzeménye. Utána gondoltam a közös táncot, de rájöttem, hogy ez elé kellene egy pörgős mai szám, amire táncolhatnának páran a háttérben. A dal pedig Flo Rida és David Guetta - Club Can’t Handle Me című slágere lehetne, ami szerintem egy ritmusos felvezetése lenne a finálénak. Mit szóltok hozzá? Ja, Trey, ugye ezt is bevállalod?

Ezután egyedül Trey-től kaptam bármely fajta reakciót, a többiek szerintem mély gondolkodásba estek. Aztán amikor mindenki arcán mosoly jelent meg, kezdtem megnyugodni, hogy tetszik nekik az ötlet, mert ki is nyilvánították. Aztán beszélgettünk a közös tánc zenéjéről, amiről kiderült, hogy Jennáék már nagyon jól összehozták Miles-szal. Ezután jött azonban a kemény dió, mégpedig a félig kész koreográfia begyakorlása, ami a lányoknak nem is ment rosszul, de a srácok megszenvedtek vele, pedig lassan, szinte lépésről-lépésre tanultuk az egészet. Rájöttem, hogy a balett elemekkel van a gond, ezért hagytuk az egészet, és arra fordítottuk a hangsúlyt. Ugyanúgy csináltam, mint Paullal, először az elmélet, utána pedig a gyakorlat. Nem tanítottam nekik csak néhány lépést, de elvártam, hogy azok tökéletesek legyenek. Míg gyakoroltak, néztem őket, és biztos lettem abban, hogy egyik srác sem a megfelelő partner, főleg a bizonytalan lépéseik miatt. Viszont ha nem találok párt, akkor fújhatjuk az egészet. Ezután Nessie-re hagytam a táncosokat és átmentem a zeneterembe Jennáékhoz. Meglepett, hogy nemcsak a táncnak a zenéjét tudják már, hanem Trey mindkét dalát is, és csak arra vártak, hogy megtudják, én melyik Braxton számot fogom előadni, mert akkor azt is elkezdik gyakorolni. Bevallom, annyira jól játszottak, hogy teljesen belemerültem a zenébe, aztán meg Trey hangjába. Később együtt nekiveselkedtünk a duettnek, ami elsőre nem volt az igazi, meg másodikra sem, aztán pár próbálkozás után egyre jobban összecsiszolódtunk.

Visszaindultam a táncosokhoz és tágra nyílt szemekkel érzékeltem, hogy Nessie csodákat művelt velük. Szinte tökéletesen tudták a balett lépéseket, ezért újból nekiugrottunk a közös szám elejének, de azt is csak szépen lassan. Nem mondom, hogy nem voltak nehézségek, de a negyedét sikerült megtanulniuk. Viszont mára elég volt a gyakorlás, főleg, hogy lassan kicsengetnek a hatodik óráról, így mehettünk is haza.

- Srácok, nagyon szépen köszönöm mindenkinek a kőkemény munkát. De most induljunk haza, és holnap, vagy tanítás után, vagy egy kicsit később, nem tudom, kinek mi a jó, itt találkozunk – mondtam, mire ahányan voltak, elkezdték sorolni, mely időpont lenne a jó. A fejemben zsongott a sok hang, ezért látványosan befogtam a fülemet, melynek meg lett a hatása, ám közben azon gondolkodtam, hogyan is lehetne megoldani a dolgokat. Ezért mindenkit megkértem, hogy írják le, kinek hány órája van, mikor jó nekik, napokra osztva, beleértve a szombatot is, mivel kevés idő volt hátra a bálig, aztán elkértem a telefonszámokat és az e-mail címeket. Mikor készen voltak ezzel, betettem a papírokat a táskámba, hogy otthon majd csinálok valami sémát. Csak van olyan nap, amikor mindenkinek ugyanaz az időpont jó.

˜ ˚ ˜

A fürdőkádban feküdtem, amikor hirtelen benyitott Paul. Szemeivel sürgetően tekintett körbe és amikor meglátott a kádban, hangosan fújta ki a levegőt. Nem értettem, miért ennyire ideges, de láttam rajta, hogy valami nagyon feldúlta.

- Mi történt? – tettem fel higgadtan a kérdést, miközben próbáltam higgadt maradni.

- Semmi, csak nem találtalak a szobába és nem is hallottam, hogy folyna a víz, ezért…

- Te most tényleg ennyire hülyének nézel? – kérdeztem tőle, mert tudtam, hogy nem mondott igazat, hiszen a szívem dobogását hallania kellett. Mikor ránéztem, a kezei remegtek, a szemeiben pedig gyűlt a düh.

- Ha kijössz, elmesélek mindent. A szobában várlak – mondta, majd megfordult. Ekkor láttam meg a nadrágja zsebéből kilógó vörös papírt.

- Paul, gyere ide egy pillanatra, légy szíves – intettem kezemmel, ő pedig lassan elindult felém, majd amikor elérte a kád szélét, így szóltam: – Fordulj meg, kérlek – néztem rá kérlelő szemekkel, ami megtette a hatását. Ekkor kikaptam a zsebéből a levelet, mely után kapott volna, de már későn. – Most pedig leülsz valahová, mert kezdek egyre idegesebb lenni, úgyhogy ne akarj nekem ellent mondani.

Meg sem várva, hogy mit reagál, már nyitottam is szét a levelet, amely másfajta írást rejtett, mint amit vártam. A betűk kuszasága, a megformálásukról nem is beszélve, férfikéztől származást sugalltak. Viszont a rövid, lényegre törő mondanivaló Michael szavait takarták.

Engedd el! Ő nem hozzád való! A falkád sem fogja elfogadni! Hidd el, tudom mit beszélek! Addig hagyd őt, ameddig nem váltok ellenséggé!

M.

A harag ismét felülkerekedett rajtam, dühösen gyűrtem össze a levelet, majd hajítottam le a földre. Tehetetlennek éreztem magam ebben a percben, mert Michael tudta, hogy kit támadjon és hogyan. Ha velem nem jár sikerrel, eltávolítja a közelemből azt az embert, akit tudja, hogy soha nem hagynék el. Nem, ezt nem fogom hagyni, akármit is csinál, én itt maradok. Eddig a percig bizonytalan voltam, amit saját magának köszönhetően sikerült kőkemény acéllá változtatnia. Sőt, azt is elérte, hogy belevessem magam a kutatásba a múltját illetően, amiben Alice és Emmett segítségére is szükségem lesz. Viszont ezen a héten nem akarok Michaellel foglalkozni, hiszen annyi mindent elterveztem, és ha törik, ha szakad, mindet véghez is viszem. Hirtelen belemerültem a kádba, teljesen az aljáig, sőt sikerült a fejemet is jól bevernem a lendület miatt, majd gyorsan kiszálltam. Paul olyan sebesen ugrott fel, mint akit megütöttek, majd a fogashoz lépett, ahonnét leemelte a törölközőt. Láttam rajta, hogy nem tudja hová is nézzem, ezért megfordultam, ő pedig rám terítette a fehér pamut anyagot.

- Köszönöm – suttogtam, miközben a mellkasának dőltem. Kezei között szorítva a törölközőt a karjaiba zárt, majd lágy csókot lehet a nyakamra. Mit nem adnék, hogy ez a pillanat nagyon soká tartson, de sajnos ígéretet tettem, hogy megtanítom őt tangózni. – Paul, remélem délutánra nincs programod, mert négykor elviszlek valahová.

- Lily, jelenleg fél öt van, így ezzel egy kicsit elkéstél – nevetett fel.

- Te jó ég! Már ennyi az idő? Észre sem vettem, hogy órákat töltöttem a fürdőben. Rohannunk kell! Menj, várj meg a nappaliban, és szerezz egy pólót Jaspertől, vagy inkább Emmett-től – toltam kifelé a szobám ajtaján, majd villámgyorsan felöltöztem, és rohantam is lefelé a lépcsőn.

Alice a kezembe nyomta a táskámat, mely most sokkal nehezebb volt, mint reggel. Kiderült, hogy Paulnak is tette bele ruhát, főként cipőt. Nagyon hálás voltam neki, mivel nekem ez eszembe sem jutott, de ő nem hiába Alice, aki kisegíti az embert, ha éppen a rohanás közepette mindent elfelejt az illető.

- Hová megyünk? – kérdezte Paul, mikor beültünk a kocsiba.

- Majd meglátod – fogtam meg a kezét.

Láttam rajta, hogy bosszantja a titkolózásom, de az iskoláig csak kibírja. Természetesen egész úton olyan volt, mint aki citromba harapott, viszont amikor leparkoltam, furcsán nyugodt volt. Rogert nem találtuk, mikor bementünk, így kénytelenek voltunk várni. Két perc elteltével meg is jelent, majd megjegyezte, hogy kicsit késtünk, és azt hitte, már nem is jövünk. Megkaptuk a kulcsot, aztán elindultunk a terem felé, viszont Paul szeretett volna körbenézni, ha már egyszer beengedték. A gyorsra tervezett körbenézés jó fél órára nyúlt, de mindent megmutattam, amit csak lehetett. Egyedül a zene– és tánctermek maradtak, amik nagyon tetszettek neki. Azt mondta, hogy a zeneterembe soha, de soha nem engedjük be Embryt, mert akkor elszabadul a pokol. Jót nevettünk ezen, utána pedig nekiugrottunk a gyakorlásnak.

Mivel múltkor megtanulta az összes lépést, nagyon jól ment neki egyedül. Most már csak össze kellett hangolni a mozgásunkat. Nem akartam semmit sem elkapkodni, így apránként kezdtük az egészet. A negyedéig jutottunk el, amikor észrevettem, hogy Paulnak máshol járnak a gondolatai és abszolút nem figyel rám. Az elején még nem zavart, de az idő múlásával kezdett egyre terhesebb lenni.

- Paul, mi van veled? Min jár az agyad ennyire? – álltam meg hirtelen.

- Ne haragudj! Semmi gond nincs…

- Ne mondd nekem, hogy semmi gond nincs! Nem szoktál ilyen lenni. Mi bánt, gyere beszéljük meg – húztam az egyik pad felé. Mikor leültünk, láttam rajta, hogy a szavakat keresi, végül semmi mást nem mondott, csak egy nevetett. Tudhattam volna, hogy Michael bántja, hiszen amikor bejött a fürdőbe, már akkor nagyon ideges volt. – Paul, elegem van ebből! Elegem van, hogy mindig valaki miatt rágjuk magunkat, aminek egyébként semmi értelme. Tudom, hogy nehéz nem kételkedni és bizonytalanságban lenni, de tudod jól, hogy szeretlek. Sok minden történt velünk azóta, hogy ismerjük egymást és eddig sikeresen túljutottunk mindenen. Egyszer azt mondtad nekem, hogy: „Míg tudom, és érzem, hogy szeretsz, itt leszek, és nem fogom megengedni sem embernek, sem vámpírnak, hogy elszakítson tőlem.” Akkor hát ne engedd!

A szavaimon gondolkodva, lehajtott fejjel ült mellettem. Meg szerettem volna simogatni az arcát vagy megfogni a kezét, de jelen pillanatban megmozdulni sem mertem. Gyűlölöm ezt! A tehetetlenséget, a dühöt, a szétmarcangoló kétségbeesést, amikor az ember azon nem tud segíteni, aki a legfontosabb a számára. Úgy érzem, hiába mondanám el a világ összes nyelvén, hogy szeretem, ez most nem segítene a helyzeten. Ekkor felé fordulva éppen mondtam volna valamit, de kinyílt az ajtó, és Roger nézett be, hiszen megígérte ezt nekünk. Mosolyogva intettem felé, hogy csak pihenünk, aztán már csukódott is az ajtó. Ezzel egy időben az egyik kezem Paul kezére, a másik pedig az arcára siklott. Néztem, ahogy az erőltetett mosoly felfelé íveli szájának két szegletét, de ennél több reakció nem jött felőle.

PAUL SZEMSZÖGE:

Meleg keze óvón pihent az arcomon, ezért megeresztettem egy elkínzott mosolyt. Tudtam, hogy szeret, éreztem is, mégis a vérszívó szavai erősen éltek bennem. Engedjem el, míg ellenségekké nem válunk. Vajon hogyan értette ezt? Tudom, hogy Lily nem könnyű eset, de én sem vagyok az, mégis abban igaza volt, hogy túljutottunk eddig minden nehézségen, amit az élet elénk gördített. Pedig úgy gondolom, elég szenvedést kaptam már, főként amióta farkas vagyok. A szüleim halála váltotta ki az átváltozást, főként, hogy szinte egymás után haltak meg. Édesapám kint halászott a tengeren, mikor elérte La Push-t a vihar, és már nem jutott ki a partra. Napokig kerestük, aztán Sam hozta a szörnyű hírt, hogy megtalálták a holttestét. Anyám azokban a napokban reménykedett és imádkozott, de amikor bementem volna elmondani neki az igazat, őt is halva találtam. Jake apja azt mondta nekem akkor, hogy van olyan szerelem, amely egy percre sem hagyja elválni a szerelmeseket és a szüleimé is ilyen volt. Anyám megérezte apám halálát, amely olyan fájdalommal járt, amibe belehalt ő is, hogy utána újra együtt lehessenek. Akkor azt gondoltam, hogy gyönyörű egy legendába helyezte bele Billy a szüleimet, de utána rá kellett jönnöm, hogy minden legendánk igaz. A fájdalom, melyet az elvesztésük okozott, és az, hogy Cullenék visszajöttek, felélesztette az ősi ösztönöket, melyek előtörtek, bárhogy is ellenkeztem. A második voltam, aki átváltozott, de Sam rengeteget segített, ahogyan az öregek is. Nem irigyeltem őket azokban az időkben, hiszen átváltozás előtt is egy nyughatatlan lélek voltam, utána viszont alig lehetett velem bírni. Minden kis semmiség miatt dühbe gurultam, aztán máris farkasként szemléltem a dolgokat. Nehéz, nagyon nehéz volt lenyugodnom, ezért akkoriban nem jártam iskolába, nem hagytak egyedül, hiszen ki tudja, milyen őrültségeket tettem volna. Mostani fejjel hálás vagyok nekik ezért, de akkor ölni tudtam volna. Egyszer még Samnek is nekiugrottam, de ő tapasztaltabb volt, így nekivágott egy sziklának, amitől szinte az összes bordám eltört. Ekkor szereztem tudomást arról, hogy a farkasok gyorsan gyógyulnak. Aztán ott volt a Jake-kel való verekedésünk Bella jobb horga miatt, vagy a múltkori összezördülésünk Lily miatt, aki még mindig itt ül mellettem és szótlanul tűri az egyre jobban rám telepedő szomorúságot.

- Gyere, folytassuk – álltam fel, majd a kezemet nyújtottam felé. Az arcán átsuhant ugyan egy boldog mosoly, de utána lehajtott fejjel állt fel.

- Most ne! – rázta meg a fejét, majd elindult a hifi felé. Azt hittem, kiveszi a cd-t, majd összepakolunk, és hazamegyünk. Tévedtem, de még mekkorát tévedtem. Igaz a dc-jét kivette, de helyette betett egy másikat, melyen megkeresve egy számot, elindította és lassan elindult felém. – Táncoljunk, de kötöttségek nélkül! Azt csináld, amit szeretnél, amit a zene kihoz belőled és megígérem én is ugyanezt teszem.

Nem értettem a szavait, míg meg nem hallottam a zenét. Egy gyönyörű lassú szám volt, olyan igazi összebújós, melynek a mondanivalójától elsírják magukat a lányok, Lily viszont nem ezt tette.

Mikor elém ért, átfogta kezeivel a nyakamat, majd egyik keze a kezemre siklott és a csípőjére irányította. Magamtól is megtettem volna, csak a gyönyörű szemeivel voltam elfoglalva. De hiszen csak én vagyok a férfi, így gyengéden magamhoz öleltem, és éppen, hogy csak mozogtunk. A szemei még mindig rabként tartották az enyémet, és amit éreztem most, azt mindig akarom, mindig. Megcsókoltam volna, de ismét megelőzött. A szája, mely a selyem lágyságával bírt, egyre közeledett felém, viszont mielőtt megcsókolt, elhajolt tőlem, hogy meleg leheletével még inkább kínozzon. Kezeit ekkor lefejtette a nyakamról, és lágyan érintette csak az arcomat. Eddig bírtam, így kezemet tarkójára helyezve vontam magamhoz, hogy sürgető csókban egyesüljenek ajkaink. Már nem mozdultunk, nem is a zenét figyeltük, valami sokkal erősebb, láthatatlanabb kötelék kapcsolt össze minket, mégpedig a szenvedély. Egy pillanatra sem hagytuk abba csókunkat, de ez most egyikünknek sem volt elég. Ujjaimat végigvezettem gerince vonalán, melytől megborzongott, majd kezei megmarkolták a pólóm alját, ami a következő pillanatban már a padlón hevert. Meleg tenyere a mellkasomon pihent, majd ezt a nyugodt állapotot, lágy, szinte érezhetetlen simítások váltották fel, melyeket ajkai puha játéka követett.

LILY SZEMSZÖGE:

Szép volt, tökéletes, egyszerűen nem lehetett betelni a látvánnyal. A pólót, igaz reszketve fejtettem le róla, mert félve az eddigi próbálkozásinktól, nem mertem határozottabb lenni. Kezem a feszes mellkasán pihent, mely alatt szíve egyre hevesebben dobogott. Akartam őt, mindenét, a testét, a lelkét, a gondolatait és még a hibáit is. Bőre vibrált az ujjaim alatt, miközben lágyan végigfuttattam őket felsőtestén, majd szám érintette a forró bőrfelületet. Minden egyes puha érintéstől, meleg lehelettől megremegett, és mikor ajkaim nyakát kényeztették, két keze közé fogva arcomat, szenvedélyesen megcsókolt. Ezután térdem alá nyúlva felemelt, és a közeli talajgyakorlatokra használt szőnyeg halomra ültetett, majd óvatosan levette rólam a felsőmet. Szemeink, vállaink, medencénk egy vonalban voltak, így lábaimat köré fonva vontam magamhoz. Keze ekkor a melleimet fedő csipkés anyag kapcsára siklott, ajkai pedig a kulcscsontomra. Apró csókok, tüzes érintések, ennyi volt csak, amivel elhalmozta fedetlen testemet, de tudtam, hogy ebben az estében több van még. Óvatosan hátrébb csúszva végignéztem rajta, majd ujjaimmal csalogattam fel az ideiglenes ágyunkra. De nem hiába farkas ő, mert mire kigondoltam, mit is szeretnék, már felettem is volt, két kezére támaszkodva. Ébenfekete szemében ott lobogott a tűz, mégis olyan türelmesen bánt velem, amit csak attól kaphatsz meg, aki igazán szeret. Ebben a percben nem érdekelt, hogy semmi, még a halál sem, mert gyönyörű emlékek forgataga és még gyönyörűbb érzelmek vesznek körül, melyek erősebbek mindennél. Ahogy néztük egymást, beleláttunk a másikba, láttuk a tiszta, mély érzéseket, melyek egymáshoz láncolnak minket, akár ellenségként is. De nem, nem akarok erre gondolni! Most ő a fontos számomra és az, hogy megéljük azt, amire mindketten vágytunk. Ekkor hangos farkasüvöltés hatolt a csendbe, Paul pedig megfeszített izmokkal kapta fel a fejét.

- A francba! Elfelejtettem, hogy le kell ma váltanom Seth-et – ugrott le a szőnyegekről, bennem pedig a szépen felépített éjszaka romjai próbáltak összeroppantani. – Lily, ne haragudj – mondta, miközben őrült sebességgel kapkodta össze a holmijainkat, én pedig még mindig mozdulatlanul ültem. Pár pillanat múlva arra lettem figyelmes, hogy a nevemet ismételgeti. – Lily, Lily, Lily.

- Oh, ne haragudj, öhm… menj, én majd hazamegyek egyedül – mondtam ki a szavakat, de még mindig azon fáradoztam, hogy összekaparjam magamat. Ez nem velem történik! Hullámzó kezdet, csodás folytatás, letargikus vég. Állítom, valaki direkt fonja így a szálakat, hogy még véletlenül se tudjunk együtt lenni. De ha rágódom ezen, attól még nem lesz jobb. Hátranyúltam, hogy elérjem a felsőmet, majd a fekete csipkével a kezembe elindultam a táskám felé, amit Paul felém nyújtott.

- Sajnálom – suttogta, miközben beszálltam a kocsiba, de rájöttem, hogy nincs mit. Lehet ez is egyfajta akadály, melyet csak leküzdünk egyszer.

- Semmi gond – mondtam mosolyogva, de nem úgy látszott, hogy elhiszi ezt nekem. – Paul, tényleg nincs semmi baj, de jobb lesz, ha mész, mert Seth és Sam is leveszik a fejedet. Azt viszont tudd, hogy holnap négykor ismét jövünk és gyakorolunk.

- Uh, ahogy gondolod. Én itt leszek, de holnap és holnapután is én járőrözöm, ezért kevés ideig tudok csak maradni.

Ez remek! Mondjuk, nem mintha ezek után bármibe is belemernénk vágni. Búcsúzóul megcsókolt, majd rohant is az erdő felé, én pedig tövig nyomva a gázt haza. Már útközben azon gondolkodtam, mivel is foglalhatnám le magamat, amikor rájöttem, hogy meg kell szerveznem a próbákat a többiek időbeosztása szerint. Ez mosolyra késztetett, mert tuti, hogy elbíbelődök majd vele.

Mikor hazaértem, Alice jött elém azzal a mindentudó arckifejezéssel, de ha most elkezd nekem a történtekről beszélni vagy kérdezősködni, visszaülök a kocsiba, és nem látna késő estig. Nem hiába vannak még képességekkel bíró vámpírok a házban, mert Jasper már kint is volt, és átkarolva felesége derekát, a hátsó kert felé húzta. Hallottam Alice hangját, ahogy mérgelődik, és azt hajtogatja, hogy ő beszélni akart velem, férje csak nem engedte, amiért jövök neki eggyel. Beérve a házba a számítógépen akadt meg a tekintetem, melyen dolgozni akartam, aztán elvetettem az ötletet, mert nem kívántam a társaságot. Ekkor Emmett termett előttem egy fekete táskával a kezében.

- A drága húgom azt üzeni, hogy ez a tiéd. Raktam fel rá neked ezer mindent, de ha elakadnál, akkor csak szólj.

Ennyit mondott csak, ami furcsa volt, de mikor megláttam őket kint Rosalie-val, már mindent értettem. Mostanság délelőtt eltűntek, és ki tudja, mikor keveredtek haza. Habár, akinek nincs szüksége alvásra, annak ezer meg ezer más dologra lehet ideje. Amikor ezt kigondoltam, sok minden suhant át az elmémen, főleg Paullal kapcsolatban. A legelső mindenképpen az volt, hogy egész éjjel tudnám nézni, ahogyan alszik, ahogyan mondjuk a gyermekeimet is. Ennél a gondolatnál viszont a boldogság helyét átvette a fájdalom. Szerettem volna anya lenni, de valahol legbelül mindig is tudtam, hogy nem adatik ez meg nekem, hiszen nem lenne időm kihordani. Kilenc hónap átlagosan, aminek a harmadát sem élném meg. Emlékszem, édesanyámnak az volt a második legfájóbb az életében, hogy nem lehet unokája. Akkoriban rengeteget járt az árvaházba, ahogyan Esmé, de egy idő után rájött, hogy ezzel még nagyobb fájdalmat okoz magának, így velem töltötte a rövidke szabadidejét.

Felmentem a szobámba, bezuhantam az ágyba, majd elővettem a laptopot, amit Alice-től kaptam, a hozzá tartozó mobil internettel együtt. Annyira szerettem őt ezért, a képessége és a nagy szíve teszi őt igazán különlegessé. Ezért szeretné őt megszerezni magának a Volturi, köztük Aro is. Nemrég beszélgettünk róluk Nessie-vel, de akkor csak egy-két dolgot tudtam meg, ezért megbeszéltük, hogy elvisz engem egy rétre, ahol annak idején halálos kimenetelű is lehetett volna a találkozás, ha Bellának nincs a pajzs képessége. Azt sem tudom, hogy hogyan néznek ki a Volturi tagok, de amiket hallottam eddig róluk, bőven elég volt. Az önkényuralom, a dölyf, a hatalom mozgatja mindet. Aro szenvedélye pedig talán a legmegdöbbentőbb. Talán éppen ezért is ő a vezető, mert körülveszi magát különleges, erős, egyedi képességű vámpírokkal, melyek közül néhányan arra is képesek lennének, hogy végezzenek vele. De egy dologban minden egyes követője egyforma, mégpedig a hűségben, mert ha ez nem lenne, állítom, hogy a Volturi sem lenne. Emlékszem, Jasper egyszer azt mondta, hogy mindenképpen szükség van rájuk, mert általuk marad fent az egyensúly, és ők vigyáznak az újabb és újabb vámpírokra, akiket ha elragad a vér mámora, meggondolatlan tetteket követnek el, amiből csak baj származik. Ebben mondjuk igazat kell neki adjak, csakhogy a módszereiken finomíthatnának némely esetben, és a törvényeiket sem ártana néha átgondolni.

Na, de ez az este az embereké, így neki is állok megszervezni a beosztást. Azt hittem el leszek vele egy darabig, de fél óra alatt végeztem az egésszel.

HÉTFŐ: 15:30 - estig

KEDD: 14:00 – 18:00 (régi elemek gyakorlása)

SZERDA: 14:00 – 18:00 (régi elemek gyakorlása)

CSÜTÖRTÖK: 15:30 - estig

PÉNTEK: 14:00-18:0 (régi elemek gyakorlása)

SZOMBAT: 10:00 – 16:00 (kéthetente új elemek gyakorlása)

A levelezőrendszerembe elmentettem minden egyes e-mail címet, majd elküldtem a beosztást az érintetteknek azzal az üzenettel, hogy a holnapi és szerdai napon csak ötig lesz az edzés. Ezután böngésztem még az interneten, rátaláltam néhány nagyon jó oldalra, aztán elmentem fürdeni. Mikor kijöttem a fürdőből, felkaptam a távirányítót és kerestem valami értelmes csatornát a tévében. Zenecsatornát nem szerettem volna nézni, illetve hallgatni, a romantikus szappanoperák most nem kötöttek volna le, így kerestem valami filmet. Az egyik csatornán a Torque (Vas) című film ment, amit nagyon szerettem. Imádtam a motorokat, apunak van is egy, amely a raktárban van, mivel nem volt pénze megjavíttatni. Egyszer-kétszer mentem már azzal a motorral, sőt jogosítványom is van nagytestű motorra. Eddig nem is gondolkodtam azon, hogy talán meg lehetne csináltatni azt a motort, de most úgy érzem, itt az ideje. De nem fog sikerülni egyedül, ezért kell segítség. Emmett-tet nem akarom megkérni, mert már így is rezeg a léc a feje felett, a lányok nem segítenének, így marad Jasper, akinek történetesen van egy motorja, és úgy tudom, ért is hozzá.

- Jasper, fel tudnál egy kicsit jönni? – szóltam neki, ő pedig már kopogott is az ajtómon. – Gyere be!

Miután bejött, kíváncsian nézett rám, majd halkan elmondtam neki, hogy mit is szeretnék tőle kérni. Megvallom, annak ellenére, amit vártam, jól fogadta és megígérte, hogy elmegy és megnézi, mi lehet apám Kawasakijának a baja. Nagyon hálás voltam neki, mert szeretnék kipróbálni mindent, amíg ember vagyok, beleértve a száguldást egy ilyen monstrumon. Igaz még nem vagyok profi, de elég jól megy a vezetés és a változatosság is jót fog tenni. Míg ezen gondolkoztam, Jasper is elkezdte nézni a filmet, közben én a raktár kulcsát kerestem. Mikor odaadtam neki, elköszönt tőlem, és megfogadta, hogy senkinek nem mond semmit, főleg Edwardnak nem, de Alice elől nem hiszi, hogy el tudja titkolni.

˜ ˚ ˜

Reggel arra ébredtem, hogy valaki a nevemet mondja folyamatosan, miközben a vállaimat rángatja. Mikor kinyitottam a szememet, Bella ült az ágyon és az órára mutatott. A francba! Negyed nyolc múlt, én meg még mindig ágyban vagyok. Gyorsan felültem, beszéltem két szót Nessie édesanyjával, és megtudtam, hogy a barátnőm is elaludt, de ő már lent reggelizik. Mondtam, hogy én is nemsokára kész leszek, Nessie pedig induljon el nyugodtan, majd a suliban találkozunk. Elindultam a fürdőbe, de mielőtt beléptem volna, kopogtak, és Alice kukucskált be az ajtón.

- Jó reggel! Zavarhatlak egy kicsit? – kérdezte nagy mosollyal az arcán.

- Persze, gyere csak be – csuktam vissza a fürdő ajtaját.

- Tudod, csak azt szeretném megkérdezni, hogy miben szeretnél ma menni iskolába, és hogy el vannak-e pakolva a tankönyveid – fordult az asztalomhoz.

- Alice, miért kérdezel tőlem ilyeneket? – néztem rá, mert valami nem stimmelt, ezt még álmosan is meg tudtam állapítani.

- Csak úgy, tudod, hogy milyen vagyok – próbálta terelni a témát, de nem igazán hittem el. – Jaj, majd el felejtettem, Jasper azt üzeni, hogy miután kész vagy, vár téged a garázsban. Oh, és még valami, a hátsó lépcső felől gyere – mondta, majd sietősen távozott. Alice elől ezek szerint nem lehet eltitkolni semmit. Nagyon jó! Nem baj, a viselkedéséből ítélve nincs ellenére a dolog, ezért kényelmesen bevonultam zuhanyozni.

Mikor végeztem, megszárítottam a hajamat, majd kimentem a szobába, ahol az ágyra egy fekete motoros ruha volt terítve, hozzá illő kesztyűvel, csizmával és természetesen protektorral. Mellette egy fekete hátizsák volt, ami jól meg volt pakolva. Óvatosan széthúztam a cipzárt, és az összes tanszerem meg a cipőm, amit fel akartam venni, bele voltak pakolva. Alice! Imádom ezt a csajt, egy angyal! Na, akkor veselkedjünk neki az öltözködésnek. Felvettem a saját ruhámat, majd erre a nadrágot, utána a kabátot. A csizmával igaz elbíbelődtem, de a végeredmény összességében nem volt rossz. A suliba majd beakasztom a felszerelést a szekrénybe, csak férjen be.

Mielőtt kimentem a szobából, kikukucskáltam, mert nem akartam senkivel sem találkozni, majd a hátsó lépcsőn surrantam ki a garázsba, ahol a szívem megállt egy percre. Az ajtón belépve Rosalie-val találtam szemben magamat, aki tetőtől talpig olajos volt. Sosem láttam még őt munkásruhában, főleg ennyire koszosan, de még így is csodaszép volt.

- Jó reggelt! – köszöntem kifújva a levegőt.

- Bizony, hogy az – indult el felém Rose. – Gyere – intett a kezével. Mikor megkerültem Emmett terepjáróját, sejtettem, hogy a motor fog fogadni, de a valóság mindig más, mint a képzelet. A kétkerekű fényesen csillogott, olyan volt, mintha vadonatúj lenne. Mellésétálva megnéztem mindent rajta, majd Jasper sétált be Alice-szel.

- Lily, én megnéztem ugyan a motort, de sajnos közülünk a nővérkém a műszaki zseni, ezért beavattam a dolgokba. Meglepő módon jól fogadta és egész éjszaka ezen dolgozott.

- Rosalie, nagyon szépen köszönöm – fordultam felé.

- Semmiség. Csak kérlek, légy óvatos, mert egy motor nem játék és nem is autó – mondta, én pedig bólogatva hallgattam. – Viszont szerintem indulnod kéne, mert Nessie is ugyanezt teszi, és szerintem nem szeretnél elkésni.

- Ez igaz. Edward itthon van? – kérdeztem, majd Alice közölte, hogy Bellával elmentek valahová. – Uh, ennek örülök, elég lesz neki este megtudnia, mivel csak akkor jövök haza. Ma próba lesz tanítás után, úgyhogy ne várjatok haza. Kaját is rendelnem kell majd valahonnan. Alice, tudsz nekem küldeni telefonszámokat, ahonnan…

- Nessie fog tudni segíteni, nyugalom Lily – mosolygott, mert kicsit izgultam. Fel akartam már ülni a motorra és elindulni. – Jasper, hová tetted a bukósisakokat? – nézett körbe a felesége.

- Itt vannak – nyúlt hátra Rose. – Ez a tiéd – adott át egy fekete sisakot, majd egy szürkét a motor hátuljára csatolt. – Ez Paulé, ha esetleg elvinnéd egy körre – nevetett Rosalie, de nem tudtam, hogy miért. – Lily, ne vágj már ilyen képet. Tudod, te Edwardtól félsz, de én a helyedben Paul reakcióján is elgondolkodnék. Szerintem infarktus és agyvérzés közeli állapotban lesz, ha meglát majd ezen.

- Oh, őt tudom kezelni. De most megyek, mert be akarom érni Nessie-t.

- Azért csak lassan, beérsz még az iskolába időben, és szerintem az unokahúgomat is utoléred – mondta sokat sejtetően Alice.

Addig én összefogtam a hajamat, majd felvettem a bukót. A zsebemből kivettem a kesztyűt, majd felültem a motorra. Jasper addigra betette a kulcsot, majd elfordította, én pedig megnyomva az indítógombot vártam, hogy felbőgjön. A hangja tökéletes volt, mély és tiszteletet parancsoló, ami elől az autók félre fognak állni. Lábamat letéve a földre megtámaszkodtam, majd felnyitva a bukósisakot elköszöntem a többiektől, végül nagyobb gázt adva már a főút felé haladtam.

Tudtam, hogy Nessie már jóval előttem halad, ezért folyamatosan növelve a sebességet, pár perc után láttam is a Lotust. Sőt az iskolától sem voltunk már messze, így gondoltam, meglepem barátnőmet, ezért egy kanyarnál elé vágtam, ráadásul jó közel hozzá, amire hangos dudálás volt a válasz. Elképzeltem, ahogy mérgelődik és finoman szitkozódik, majd hallottam, ahogyan felbőg a motorja, így én is gyorsítottam és előtte kanyarodtam be a parkolóba. A szokásos helyünkön megálltam, ahogyan ő is, majd kiugorva az autóból, már mondta is a magáét, azzal sem törődve, hogy mindenki minket néz.

- Te idióta! Normális vagy? Ha nem férsz el egy akkora úton, mint a főút, akkor ne ülj motorra! Az ilyenek miatt, mint te vannak a balesetek! Egyébként állj át máshová, mert ide a barátnőm szokott parkolni – hadarta el a mondandóját, majd a bejárat felé vette az irányt, de a végén még megjegyezte. – Hülye pöcs!

Már előre nevettem, mert elképzeltem az arcát, ahogy megtudja, hogy én vagyok az idióta, ezért gyorsan levettem a fekete sisakot, és utána szóltam.

- A nemet cseppet eltévesztetted, és ha nem haragszol, nem állnék át máshová – szóltam utána, ő pedig hátrakapta a fejét, majd tátott szájjal nézett hol rám, hol a motorra.