31. fejezet - Gyötrelmes igazság

LILY SZEMSZÖGE:

Az ilyen pillanatokért érdemes kockáztatni, mint a mostani. Barátnőm arca először megdöbbenést, majd dühöt, a legvégén viszont a fejében már jó párszor megfogalmazódott mondat bujkált: Mit is vártam az én őrült barátnőmtől? Persze a szokásos fejrázás sem maradt el.

Mellé szaladtam, hogy tudja, attól még hogy mostanság adrenalin függő kezdek lenni, szeretem őt és vigyázok is magamra. Belekaroltam, majd gyors léptekkel a szekrényeinkhez siettünk, ahol levettem a motoros szerelést, végül begyömöszöltem a szekrénybe. Furcsa volt, ahogy vetkőztem, mindenki vetett rám egy pillantást, de egy rossz szót sem szóltak. Aztán elindultunk a matekórára, amihez semmi kedvem nem volt, mint ahogy a többi órához sem. Beérve a terembe leültünk hátra, és vártuk a jóképű Mr Bradleyt, aki vagy tíz perc késéssel érkezett meg és olyan volt, mint aki most futotta le a maratont.

- Ne haragudjatok! – zihálta, miközben próbált nagy levegőket venni. – Elaludtam, ami nem is lett volna gond, mert simán beértem, de az udvaron szemügyre kellett vennem azt a fekete Kawasakit – mondta, és láttam rajta, hogy mennyire felvillanyozta a motor. – Egyébként tudja valaki, hogy ki jött vele? – kérdezte, a szemek pedig rám szegeződtek, az enyém viszont a tanárunk formás hátsójára, miközben eljátszottam a gondolattal, hogy megkérdezem tőle, hogy elvigyem-e egy körre. Erre viszont akkorát nevettem, hogy a férfi is felém fordult kérdőn nézve rám.

- Elnézést, tanár úr, csak eszembe jutott valami, ami mosolyt csalt az arcomra. Viszont az előbbi kérdésére válaszolnék. A motorral én jöttem.

Mondatomra a szemei kikerekedtek és hitetlenkedve nézett rám, amit sértésnek vettem, de inkább nem szóltam egy szót sem. A fennmaradó harminc perc kész kínszenvedés volt, mert legszívesebben felültem volna a motorra, és mentem volna míg a benzinem engedi. Én nem tudom, hogy mi lelt, de a bezártság ólomsúlyként telepedett rám és előre rettegtem a délutáni próbától. Féltem, hogy nem leszek ott agyilag, de nem hagyhatunk ki egyetlen alkalmat sem.

˜ ˚ ˜

Az ebédszünetben kint ültünk le az egyik padhoz Nessie-vel, de majd meg sültünk, mivel nagyon meleg volt, annak ellenére, hogy nem sütött a nap. Barátnőm jókedvűen csomagolta ki éppen a szendvicsét, mikor Amanda és Jenna ültek le mellénk.

- Sziasztok! – köszöntek nekünk, de láttam rajtuk, hogy valamit szeretnének mondani, majd Amanda bele is kezdett.

- Lányok, nagy gond lenne, ha a mai próba csak két órás lenne? Sajnos holnap jó pár tantárgyból dolgozatot írunk, és ezen múlnak a jobb jegyeink – görbült lefelé a szája. Megsajnáltam szegényt, mert látszott, hogy kemény munka fog rá várni, ha hazakerül, ezért úgy gondoltam, hogy több időt kellene a tanulásra szánniuk.

- Figyeljetek, szerintem ezt a hetet hagyjuk meg a tanulásnak és a pihenésnek, hiszen pénteken úgysincs iskola, és ha jól gondolom, sokan bulizni fognak, ezért a szombat is kilőve. Sőt a csütörtök is, mert mi buliba megyünk – néztem Nessie-re.

- Csak nem a klubba? – kapta fel a fejét Amanda. – Nem is tudtam, hogy van pasitok. Vagyis Nessie-ről tudtam, rólad viszont nem, Lily. Akkor ti beleilletek a programba.

- Várjatok, mert én elvesztettem a fonalat. Nekünk Miles adta a jegyeket, szám szerint négyet, de nem említett semmilyen programot – nyelte le az ételt Nessie.

- Ez furcsa, főleg, hogy négy jegyet adott, hiszen páros est lesz, így mindenki viszi a pasiját vagy a csaját. Viszont most megyünk, mert lassan becsöngetnek, és nem szeretnénk elkésni. Majd még beszélünk. Sziasztok! Jaj, Lily, a többieknek szóltok a próbák miatt? – nézett rám kérlelő szemekkel Am, én pedig csak bólintottam.

Miután még egyszer elbúcsúztak tőlünk, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Annyira nem akartam egy ilyenfajta bulit. Én csak jól akartam volna szórakozni, táncolni Paullal, kiszakadva a misztikus világból, mely körbevesz. Na de most már el kell mennünk és megpróbálok majd mosolyt erőltetni az arcomra, főként Paul kedvéért. Tényleg Paul!

Nem is látta még a motort, ezért mivel ma elmarad a próba, leugrok La Push-ba, és elmegyünk egy kicsit száguldozni. Gondolom ő is benne lesz, hiszen pont a gyorsaságot, a száguldást évezi a farkas létben. Garantálom, hogy ez is olyan lesz, csak emberként fogja megélni. És ki tudja, talán van jogsija kétkerekűre is. Ezen gondolatok közepette beugrott, hogy kellene valami nyárias, de főként nőies motoros ruha. Mondjuk egy nagyon passzos, szexi nadrág egy hozzá tartozó felsővel, ami alá maximum egy toppot lehet felvenni. Piros vagy fekete, netán a kettő egyvelege? Jaj, annyira utálok dönteni ilyen dolgokban, hiszen mind a két színt szeretem. De el kell döntenem, mert Alice-t szeretném megkérni, hogy szerezze be nekem mihamarabb.

Áh, az sms-t majd' el felejtettem. Gyorsan előkaptam a mobilomat, és megírtam, hogy a héten nem lesz próba, viszont utána gőzerővel belevetjük magunkat. Még szerencse, hogy tegnap csináltam a telefonban egy bálon résztvevők mappát, ahová lementettem a telefonszámokat, így csak rányomtam, és már másolta is be a neveket, majd elküldtem az üzenetet. Tudtam, hogy várnom kell, mire annyi embernek elküldi a rendszer, így a délutánon gondolkodtam. Ekkor csörögni kezdett a telefonom.

- Szia Alice! – köszöntem neki vidáman, mikor felvettem, mert sejtettem, hogy miért hív.

- Szia! Ha jól gondolom, tudod miért hívlak, ezért mivel te nem tudsz dönteni és ettől már kezdek megőrülni, átveszem az irányítást – mondta, mire én hangosan felnevettem, mert elképzeltem, ahogy áll egyhelyben és a jövőmet nézi, ami másodpercenként változik, ő pedig morcosan és elégedetlenül konstatálja a látottakat. – Ezért egy tűzpiros nadrágot kapsz, hozzá egy fekete dzsekit, aminek az ujján lesz egy piros csík. Meg nézek neked ehhez valami normálisabb csizmát, mert amiben reggel elmentél, az…

- Alice, a motorozást nem lehet magas sarkúban űzni, így megfelelő cipő, vagyis csizma kell hozzá. Ebből elegáns darabot nem fogsz találni. De valami könnyebbet, ruganyosabbat, no meg vékonyabb, nyári viseletet ha szerzel nekem, annak örülnék. Nagyon jók ezek is, amikben reggel jöttem, viszont most szaunaként szolgálnak – mondtam, majd meghallottam Jasper hangját, aki éppen valakit szidott a vezetési stílusa miatt, ezért jobbnak láttam elköszönni, mivel lassan tényleg becsöngetnek. – Alice, mindenért előre is ezer hála, de most mennünk kell órára.

- Rendben, csak még annyi, hogy a Lotus csomagtartójában lesznek a ruhák. De kérlek, nagyon vigyázz magadra és ésszel közlekedj – fgyelmeztetett, amire muszáj volt visszaszólnom.

- Nem töltesz te sok időt a bátyáddal? Mintha csak őt hallottam volna, csak fiatalosabb stílusban – kuncogtam, de nem akartam én megbántani.

- Te tényleg szemtelen vagy, ezért inkább menj, mert tudom, hogy ezek után minden egyes mondatomra visszafeleselnél. Egyébként szaladnotok kell, mert most fognak becsöngetni – hessegetett utamra.

Nessie összerezzent a csengőre, majd felkapva a táskáját már szaladt is, ahogyan én is, csak közben ki kellett nyomnom a telefont. Kicsit késve érkeztünk, de a tanárnő nem szólt semmit, viszont olyan unalmas volt az anyag, hogy majd' elaludt rajta mindenki. Az utolsó óránk meg testnevelés volt, amit most annyira értékeltem, mint egy bundát negyven fokban. Mégis jó érzés volt, miután kicsöngettek, és beálltam a zuhany alá. Sosem fürödtem le még óra után, de most szükségét láttam és meglepő módon Nessie is, de ő jóval előbb végzett mint én. Mikor kiértem az öltözőbe, már felöltözve állt előttem, indulásra készen.

- Azokat Alice küldi, de öltözz gyorsan, mert Jake vár rám Emilyéknél, csak kíváncsi vagyok miket kértél tőle.

Most én ráztam a fejem, mert Nessie kezd ugyanolyan divatmániás lenni, mint a nagynénjei, legalábbis jó úton halad afelé. Ezért kipakoltam a nadrágot, majd a kabátot, utána a csizmát, mely elnyerte a tetszésemet pillekönnyű súlyával és motoros csizmához képest az eleganciájával. Az ajándéktasakban volt még egy piros fehérnemű alsó, hozzá tartozó sportos toppal, mely a mellem alá ért csak. Ámultam a ruhákon, még akkor is, miközben felvettem őket. Mikor készen voltam, megálltam barátnőm előtt, aki csak mosolygott, ahogyan én is.

- Nessie, Alice egy… inkább hagyjuk. Egyszerűen nem tudom, hogyan csinálja, de teljesen jó a méret, minden pontosan olyan, amilyet szerettem volna.

- Ennek örülök, viszont én most indulok. Egyébként is, az úti célunk ugyanaz és a dinamizmus vezetéseddel meg a lóerővel a kis popód alatt, biztos vagyok abban, hogy úgyis beérsz – mondta, de már ott sem volt.

Mosolyogtam a szavain, mert igaza volt. A 200 LE-vel gyorsan utolérhetném, ha akarnám, habár az ő Lotuszában is van ám sebesség. De most nem akartam rohanni, mivel azt sem tudtam, hogy Paul merre jár. Ezért míg a szekrényem felé igyekeztem, felhívtam Emilyt, aki megerősítette a sejtésemet, miszerint az egész falka náluk van, sőt Nessie most érkezett meg. Így elköszöntünk egymástól, majd kinyitva a szekrényemet nem találtam benne mást, csak a két bukósisakot meg egy üzenetet.

A többi holmi nálam van, mert úgysem tudnád hová tenni.

Nessie

Nem is tudom kitől örökölhette ezt a fajta tudást, de vannak sejtéseim. Remélem nem lesz gond a folytonos segítségéből, ha Edward ma megtudja a motort. Habár elég későn fogok hazaérni, mivel ma is gyakorolunk Paullal, de előtte elkapom egy őrült körre. Miközben ezen mondatomon magamban kuncogtam, mialatt a szürke bukósisakot rögzítettem hátulra, megszólalt a telefonom. Lám! Az emlegetett szamár, azaz farkas!

- Mondjad drága! – csúsztattam szét a telefont, miközben felültem a motorra.

- Lily, hol vagy? Nessie azt mondta, hogy utána jössz, de ennek lassan öt perce – hadarta.

- Nyugi, mindjárt ott leszek – helyeztem be a kulcsot.

- Tényleg, én nem hallom az autó hangját, így gondolom még el sem indultál. Az út ide pedig vagy tíz perc – mondta kissé mérgesen, amire ismerve az én természetemet vissza is vágtam.

- Tudod mit? Állj ki az udvarra és figyelj, na meg indíts el egy stopperórát, mert három perc múlva ott vagyok.

- Azért nem kell …

Ennyit hallottam csak, mert kinyomtam a telefont, amit durcásan bevágtam a zsebembe. Komolyan mondom, felidegesített, mert nem vagyok én összenőve Nessie-vel, még akkor sem, ha néha olyanok vagyunk, mint a sziámi ikrek. Viszont csak három percem van, ezért felkaptam a táskám a hátamra, majd indítottam is. A főútra még lassan kanyarodtam ki, utána viszont a lehető leggyorsabban tornáztam fel a mutatót majd 260 km/h-ra. Eléggé gyors volt a tempó, de hamar ott kellett lennem. Miközben vezettem, éreztem, hogy rezeg a telefon a zsebemben és tisztában voltam vele, hogy Paul hív. Viszont ha akartam sem tudtam volna felvenni, főleg ilyen sebességnél. Egyébként meg mindjárt ott is leszek.

A francba! Ezt nem hiszem el! És meg is fordul, csak a szirénát ne! Dehogynem, miért is ne! Meg kell állnom, max kapok egy jó nagy összegű csekket, a jogsimat úgysem engedem. Már lassítottam, amikor a rendőrautó elém parkolt, és Mark szállt ki az anyósülés felőli oldalon, majd Charlie is. Ő indult el felém, majd mikor leszálltam, végignézett rajtam, de nem tudhatta, hogy én vagyok az, mert a bukósisak rajtam volt még. Viszont amikor levettem, széles mosollyal álltam előtte, hogy talán megenyhül irányomban.

- Lily Cullen Harper, te mi a jó istent művelsz? – dobogott a lábaival. – Mondd, meg akarsz te halni? Ki volt az, aki megengedte neked, hogy egy ilyen böhöm nagy gépen repessz az utakon?

- Charlie! Bevallom nem kértem engedélyt senkitől, így csak engem tudsz felelősségre vonni. A motor pedig az édesapámé volt és most javíttattam meg. Arról pedig, hogy repesztek az utakon, inkább nem beszélnék. Általában betartom a sebességhatárokat, de most éppen rohannék Nessie-hez La Push-ba – adtam elő a kegyes hazugságot, mert tudtam, hogy unokája nevének említésére úgyis megenyhül a szíve.

- Az más, vagyis dehogy… szóval érted. Azt hiszem, hogy most eltekintek a büntetéstől, mert először történt ilyesmi. Viszont a jövőben lassabban vezess, ha kérhetlek.

Mondatait teljes komolysággal hallgattam végig, majd széles mosoly kíséretében bólintottam egyet. Ezután visszaültem a motorra, ahogyan a két rendőr a járőrautóba. Indulni viszont csak azután mertem, mikor Charlie megfordult a kocsival, intett egyet és elhajtottak. Tudtam, hogy a három percbe már nem férek bele, de azért megkockáztattam. Ismét felbőgettem a motort, aztán újra a megfelelő gyorsaságot tűztem ki célul. Valahol éreztem, hogy nem kellene, de ez most nem érdekelt. Egy ilyen motorral vétek ötvennel menni.

Pillanatokon belül elértem La Push-t, ahol talán a tenger közelsége miatt mindig hűvösebb a levegő. Ezt egyből meg is éreztem, mert a kabát alól kilógó derekamat hűtötte a hűs menetszél, ami az egész felsőtestemet keresztüljárta. A motorról láttam Sam házát és azt is, hogy páran állnak előtte, ezért nem csak szokványosan akartam begurulni. De ahhoz, hogy az eltervezett módon megálljak, kellett egy nagyobb lendület. Így gázt adtam, majd élesen bedőlve bevettem a kanyart, hogy visszaegyenesedve már a srácok látóterébe kerülve újra gázt adjak. A szívem ezerrel dobogott, mert nem próbálkoztam még ezzel a mutatvánnyal, de valahol el kell kezdeni. Ahogy közeledtem a házhoz, láttam, hogy Nessie és Jake kijönnek az ajtón, majd mikor leértek az utolsó lépcsőfokról, én is odaértem.

A hirtelen fékezéstől megemelkedett a motor hátulja, mire az egész testemmel, de inkább a combjaimmal próbáltam a motort kilencven fokkal elfordítani. Miután ez sikeresen megtörtént, leállítottam a kétkerekűt, melyet a gyors leszállás után a sztenderrel megtámasztottam. Bevallom nagyon élveztem az egészet és legszívesebben visszaültem volna, hogy több ilyen figurát próbálhassak ki. De kedvemet egyből elvette Paul rémült tekintete, aki tudta, hogy én érkeztem meg. Ezért levettem a bukósisakomat, hogy lássa mennyire boldoggá tesz engem az új szenvedélyem, de a várt hatás elmaradt.

PAUL SZEMSZÖGE:

Folyamatosan hívtam Lilyt, de nem vette fel és Nessie is nagyon titokzatos volt. Próbáltam kiszedni belőle valamit, de nem sikerült. Ezért inkább kimentem az udvarra, ahová Embry és Jared is követtek, majd kis idő múlva Seth is. Kint sem nyugodtam meg, sőt tíz másodpercenként a telefonra lestem. Fél perc elteltével felkaptuk a fejünket, de feleslegesen, hiszen csak Leah lépett ki az erdőből.

- Mi van gyerekek? – nézett végig rajtunk, majd tekintetét az enyémbe fúrta. – Csak nem a barátnődet várod? – kérdezte egy elfojtott nevetés közben, ami miatt megremegtek a kezeim. – Nyugi Paul, nemsokára itt lesz, viszont az lesz csak a meglepetés a javából.

Szavai teljesen leblokkoltak, mert utáltam, ha én tudtam meg mindent utoljára vele kapcsolatban. Ez pedig egy olyan eset volt. Ránéztem Leah-re, aki Embryvel beszélgetett, majd meghallottunk egy felbőgetett motorhangot, ami egy fekete gyorsasági motorhoz tartozott, ami éppen felénk közeledett elég nagy sebességgel. Az ajtó ekkor kinyílt, és Jake jött ki rajta Nessie-vel, akinek a szemei a motorra tévedtek, miközben lefelé sétált a lépcsőn.

Mikor leértek, a motor elénk ért és a hirtelen fékezéstől megemelkedett a hátulja. Azt hittem, hogy át fog fordulni, mégsem ez történt. A vezetője felénk dőlt teljes testével, és a motort párhuzamosan felénk fordította, majd mikor sikeresen letette a hátulját, leszállva arról a középen elhelyezkedett fém támasztékkal kitámasztotta.

Először azt hittem, Sam egyik ismerőse jött, de amikor a motorról leszállt és az illatát felém sodorta a szél, szembesülnöm kellett azzal, hogy Lily áll előttem. A gondolataimban ekkor rémképek suhantak végig, majd rémült tekintettel meredtem kedvesemre. Valószínűleg megérezte ezt, mert villámgyorsan levette a bukósisakot és széles mosollyal az arcán állt velem szemben, nekem viszont ezerrel dobogott a szívem a tudattól, hogy az előbb milyen módon állt meg, ráadásul akkora sebességgel közlekedett, hogy ha megcsúszott volna, biztosan nem éli túl. Megráztam a fejem, hogy elűzzem ezen elképzeléseimet, majd leültem a lépcsőre, és hol Lilyt, hol a motort, hol a földet kémleltem, de érzékeltem, hogy felém dobott valamit, melyet el is kaptam, majd visszadobtam neki.

- Ezek szerint nem jössz el velem egy körre? – kérdezte és éreztem a csípős élt a hangjában, majd levette a kabátot, amit a nyeregre tett és elindult felém. – Pedig nem bánnád meg.

A hangja érzéki volt, amelytől végigfut az inger a gerinceden, főleg ha végignézel rajta. A nadrágja színe vonzotta a tekintetemet, a szinte meztelen felsőtestéről nem is beszélve. A piros top, mely éppen hogy csak a melle alá ért, kiemelte gyönyörű melleit, a nyakától indulva pedig lassan folyt végig egy izzadságcsepp, amely a melle között folytatta volna az útját, ha a cseppnyi anyag nem szívta volna magába. Hangosan nyelnem kellett egyet, hiszen a teste betöltötte most minden gondolatomat.

– Most is visszaadod, ha feléd nyújtom? – kérdezte, miközben a szürke bukósisakot a kezében tartotta.

- Igen, vissza – válaszoltam halkan, és nem azért, mert féltem, hanem mert féltettem.

- Rendben, ahogy gondolod. Leah, remélem te benne vagy egy kis mókában? – fordult a nő felé, aki széles mosollyal és felfűtött izgatottsággal indult el felé, majd elvette a sisakot.

- Ez nagy lesz. Paul feje ezek szerint sokkal nagyobb, mint az enyém, habár ha kieresztené a fáradt gőzt meg a töménytelen aggodalmat, akkor neki is nagy lenne – gúnyolódott Leah, miközben magában jókat röhögött. De mindenki szája sarkában láttam a mosolyt, amit miattam gyorsan le is töröltek az arcukról. Kivéve Nessie-t, aki halkan fel is nevetett nem törődve Jake rosszalló nézésével, végül megszólalt.

- A csomagtartóban van az én bukósisakom, szerintem az jó lesz Leah-re – dobta Lily felé a kocsi kulcsát, aki már sétált is az autóhoz.

- Mi? Ugye nem azt akarod mondani, hogy felülsz erre a motorra? Én nem engedem meg! Nem ülsz fel, mert veszélyes, főként hogy Ő…

A mondatát nem fejezte be, de ezután elszabadulni látszott a pokol. Lily akkora erővel vágta le a csomagtartót, hogy Sam és Emily is kijöttek a teraszra, majd gyilkos pillantással nézett Jake-re.

LILY SZEMSZÖGE:

- Fejezd csak be a mondatodat nyugodtan! Nem ülhet fel, mert én vezetek! Csak hogy tudd, ha esetleg balesetet szenvednénk, kettőnk közül Nessie élné túl! – mondtam higgadtan, de a kezemben ide-oda járt a fekete sisak, melyet odadobtam Leah-nek a kelleténél nagyobb erővel, viszont nem szándékosan. – Oh, ne haragudj – intettem felé, ő pedig csak legyintett egyet. Jake nagyon felhúzott a szokása szerint, de ezt nem hagyom annyiban. – Vagy inkább a motorral van bajod? Esetleg fájó emlékeket idéz? – kérdeztem tőle gúnyos mosollyal. Láttam, hogy lépett volna előre, de mégsem tette, inkább beviharzott a házba. Igen, fájó pontot találtam el ezzel a kijelentésemmel, de nehogy már azt higgye, hogy neki mindent szabad.

- Lily, ez nem volt szép tőled! Nem kellett volna – szólalt meg mellettem Paul, miközben megragadta a jobb felkaromat a kelleténél erősebben. Ezelőtt sosem csinált ilyet, de nem is ez fájt a legjobban, hanem az, hogy Jake pártjára állt. Annyira elegem van ebből, hogy mindenki azt hiszi, hogy mindent jobban tud a másiknál, és hogy a világ tökéletes. Na, akkor most én romba döntöm ezt a tökéletes világot.

Először is kikaptam a karomat Paul keze közül, aztán Nessie-re néztem, aki ismét marcangolta magát a barom, idióta pasija miatt.

- Tudod Paul, azt majd én eldöntöm, hogy mit kellett volna és mit nem. De ha már ennyire Jake pártjára állsz, itt az ideje, hogy megtudd az igazságot. – Erre a mondatomra Jake veszett kutya módjára rontott ki az ajtón, aminek kifejezettem örültem. – Remek! Nagyon jó, hogy itt vagy, hiszen számodra is van mondanivalóm, de előbb Paullal tisztázom a helyzetet – fordultam az említett felé. – Hazugságban és képmutatásban élsz, amihez eddig voltam hajlandó asszisztálni. Azt hiszed, hogy Jake és köztem minden rendben, mert számodra ez fontos. Viszont a valóság messze áll az igazságtól! Jake múltkori szavai teljesen komolyak és igazak voltak. Bocsánatot is csak miattad kért, amiért hálás vagyok neki, és ez akár most is elmondom neki, de elég volt! Nem tudok mosolyogni és eljátszani a kedves lányt! Nem megy! Megpróbáltam, de ehhez a másik félnek is kellene a toleranciája, ami rohadtul de nincsen meg.

A szavak ömlöttek belőlem, de Jake hamar belém fojtotta őket, olyan hangnemben, amit senkitől sem tűrök el.

- Miért kellett neki elmondanod?! – Ennyit kérdezett csak, de a düh csak úgy sütött a szeméből.

- Azért, mert elegem van, és én nem vagyok Nessie – mondtam, de a mondat végét inkább visszaszívtam volna.

- Ne keverd bele ebbe őt! Sőt, ne is hasonlítsd magadat hozzá, mert föld és ég vagytok! – emelte meg a hangját. Ekkor ránéztem Nessie-re, aki kétségbeesetten rázta a fejét, mert nem akarta, hogy eddig féltve őrzött titka kiderüljön. Viszont a mai nap számomra az igazságok napja lett, így nem törődve a barátnőmre egyre jobban telepedő félelemmel, elmondtam Jake-nek, amit már régen meg kellett volna tennem.

- Idefigyelj Jacob Black, amit most fogok mondani, azt jól jegyezd meg! Nem fogom engedni, hogy tönkretedd a testvéremet! Nessie nagyon sokat jelent nekem, de a te szűk látóköröd és érveid teljesen megtörik. Azt állítod, hogy szereted, de ezt a szeretetet korlátok közé szorítod, ami miatt egyfajta álarcot kénytelen magára ölteni. És ez az álarc az emberség! Azt hiszed, hogy a lánynak, aki melletted és előttem áll ez a valódi énje? Ha igen, akkor nagyon tévedsz! Amikor veled van, akkor felveszi a Jacob Blacknek megfelelő álarcot, hogy olyannak lásd, amilyennek szeretnéd, mégpedig embernek. De ő nem csak ember, de te ez sosem fogod felfogni, mert nem akarod elfogadni a vámpír mivoltját. Mondd, mikor voltál vele utoljára vadászni, vagy kirándulni, vagy csak sétálni egy nagyot? Ne, ne gondolkozz, mert akkor, amikor még gyerek volt. Ezeket velem csinálja most már, mert akkor mikor velem van, az ami, egy félig ember-félig vámpír lány, aki élvezi a fenomenális tudását, az erejét. Szerinted miért nem mondta el neked a támadást, és hogy ő segített? Azért, mert rettegett, hogy eltaszítod magadtól, hiszen te csakis az embert akarod látni benne. Nem tudod, milyen nehéz volt neki elnyomni a vágyat magában az emberi vér iránt, főként, hogy dobogó szívek és a táplálékának fő forrásai vették őt körbe. Abban az időszakban nem csak nekem, hanem neked is ott kellett volna lenned mellette és a családjának is, akik elől szintén titkolta, mert nem akarta, hogy neked bajod essen, főleg ha az apja megtudta volna, hogyan érez és mit tesz magával, csak azért, hogy te szeresd őt. Ezért mielőtt elítélsz embereket, járj utána a múltjuknak és mindannak, ami azzá tette őket, amit látsz. Hiszen lehet érzéketlennek és keménynek tűnök, de ne csodálkozz ezen. Nem tudod hányszor néztem farkasszemet Nessie-vel, miközben a szemei feketék voltak és hörögve tapadtak a kezei a nyakamra. Mégsem bántott egyszer sem, mert az ember legnagyobb erénye a szeretet, és tudom, hogy ő szeret engem.

Nessie ekkor már teljesen összeroppant, könnyei arca két oldalán folytak le, ahogyan ekkor az enyémek is, de ennek a színjátéknak sosem lett volna vége. Fájt, hogy elárultam őt, de tudtam, hogy a fájdalom után egyszer szívből jövő mosolyát fogom látni. De ehhez idő kell, főleg, hogy jelen pillanatban tombol benne a megbántottság, a keserűség és a csalódottság. És ahogyan rám emelte a tekintetét, tudtam, hogy most készül ez mind kitörni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen következményekkel.

Mindig is gyors volt, de most azt sem láttam, hogy elindult, csak a két kezét éreztem a mellkasomon, mellyel a hátam mögött lévő fának hajított, majd kezei a torkomon voltak és hideg lehelete fájdalmasan csaptak arcon, de szavai még jobban megsebeztek.

- Gyűlöllek! Gyűlöllek! GYŰLÖLLEK! Soha többet ne merj a közelembe jönni! Megbíztam benned, de te elárultál! – üvöltötte.

- Meg kellett tennem! De két dolgot ne felejts el! Szeretlek téged bármi is történjen! A legfontosabb pedig az, hogy tudj erős lenni és elfutni – mondtam neki akadozva, levegőért kapkodva.

Az előbbi mozzanatok a pillanatok tört része alatt történtek, majd elengedte a nyakamat és a fákon cikázva eltűnt az erdőben. Jake utána akart menni, de hirtelen elkaptam a kezét és visszarántottam.

- Hagyd most! Le kell nyugodnia, hiszen láttad, hogy milyen állapotban van – mondtam, miközben próbáltam nyelni, ami fájdalmakkal járt.

- Igen láttam, és ezért is megyek utána.

- Jake! Még mindig nem érted? Ő vámpír is, az ellenséged! Most szabadult fel benne igazán az eddig elfojtott vérszomj, ami miatt akár neked is támadhat. Annyit tehetsz, hogy segítséget kérsz a családjától, de ne számíts semmi jóra. A legfontosabb viszont az, hogy tisztázd magadban, amiket mondtam, mert ha nem teszed, elveszted őt, ahogyan én. De nekem most már mindegy, hiszen meghoztam a döntésemet. – Felálltam, letöröltem a könnyeimet, majd közel hajoltam hozzá, hogy csak ő hallja, amit mondani fogok. – Vigyázz mindkettőjükre!

Ezután elindultam a motorom felé, felvettem a kabátomat, majd felültem és Leah-re néztem.

- Ne haragudj! Ígérem, bepótoljuk a motorozást! – tettem ígéretet, utána pedig beindítottam a motort. Felvettem a bukósisakot, amin felhajtva a sisakrostélyt Paulhoz intéztem a szavaimat. – Ne menj az iskolához, mert nem leszek ott, ahogyan a Cullen házban sem. Szeretlek.

Nem tudtam neki mást mondani és nem is akartam. Menekülni akartam innen, újra kezdeni az életemet valahol máshol. Tudtam, hogy nem lehetne hátrafordulnom, mégis megtettem. Paul rohant utánam, majd farkassá változott, de ekkor már a főúton voltam és céltalanul mentem minél gyorsabban.

A szívem pedig tudta, hogy mire van szükségem, mert arra eszméltem, hogy a hideg földön térdelek a márvány sírkő előtt és a szavakat keresem. Régen jártam már a temetőben, de a szüleimtől el kell búcsúznom.

- Anya, Apa! Mennyire szeretném, hogy itt legyetek. Teljesen más lenne minden! Normális életem lenne, ahol csak a gyógyulásommal kellene törődnöm. De ehelyett belecsöppentem egy olyan világba, melyről eddig csak a könyvekben olvastam, vagy a filmekben láttam. A mai napig biztos voltam abban, hogy élni akarok, mindegy milyen módon és milyen létformában, de ez egy csapásra megváltozott. Nem kell az élet, mely csak szenvedést okozott, amióta meghaltatok. De nem kell sokat várnom, mert már nincs sok időm hátra, így nemsokára újra együtt lehetünk. Annyira hiányoztok! Szeretlek titeket!

A szavaknak mindig súlya van, ahogyan most is. Ráborulva a sírra, éreztem, hogy kezdek fulladni, de nem tettem most ellene semmit. Az orromból folyni kezdett a vér, miközben egész testemet elkezdte uralni a görcs, ami a földre kényszerített. Minden egyes rángásnál éreztem, ahogyan a fejem hozzácsapódik a hideg talajhoz, és egy idő után már homályosan érzékeltem a külvilágot.

Ez volt a kívánságom, a halál, hogy láthassam a szüleimet. Most pedig látom is őket, ahogy kinyújtott kézzel állnak velem szemben, mégis nemhogy közelebb jutok hozzájuk, hanem távolodom, ráadásul Nessie hangját hallom folyamatosan, ahogyan a nevemet kiabálja.