30. fejezet - Ritmusban a szenvedély

LILY SZEMSZÖGE:

Fáradtan ébredtem, nagyon fáradtan, ráadásul Paul olyan hangosan horkolt, hogy azt hittem szétszakad a fejem.

Az este nagyszerűen telt Emilyéknél. Rage késő este dőlt csak ki, még Sam is előbb kifeküdt, mint ő. Emilyn is látszott, hogy fáradt volt, de ő - mint mindig - talpon volt, és a vendégekkel törődött. Én pedig az időm nagy részét Leah-vel töltöttem, aki mesélt nekem magáról. Megtudtam, hogy az édesapja meghalt és azóta Sue, az édesanyja ismét megtalálta a boldogságot Charlie Swan oldalán. Kiderült, hogy ő és Seth egyszerre változtak át, ami nagy meglepetés volt a falkának, hiszen ő lett így az egyedüli női farkas. Ezen meglepődtem, de azon még jobban, amikor kiderült, hogy ő és Sam régen egy párt alkottak, de aztán jött Emily. Ennyit tudtam csak meg, semmit többet, pedig azokra lettem volna a legkíváncsibb. Ahogy hármójukat néztem, furcsa volt elképzelni, hogy Sam valaha Leah-t szerette, mert mindig hidegen és elutasítóan viselkedik vele. Arról meg ne is beszéljünk, hogy valamiért nem tetszik neki, hogy a nő annyi időt tölt a fiával, pedig Rage imádja.

Paul felé fordultam, míg az emlékeimen gondolkodtam, aki ekkor fordult át az oldalára, így a horkolása halk szuszogássá változott. Néztem őt, a nyugodt arcát, ahogyan lassan lélegzik és minden levegővételnél megrezdül az orra. Jó lenne tudni, hogy miről álmodik, csak egy kicsit belesni a gondolataiba. Mennyire irigylem néha Edwardot a képessége miatt, de semmi pénzért nem cserélnék vele. Folyamatosan hallani mások titkos dolgait, de legfőképpen kizárni azokat, mert ő ezt teszi. Nem szeret mások magánéletében vájkálni, csak akkor, ha nagyon muszáj.

- Min gondolkozol? – szólalt meg Paul, miközben végigsimított az arcomon.

- Paul, egyszer, egyetlen egyszer lehetne, hogy ne hozd rám a szívbajt? – kérdeztem tőle gyorsan dobogó szívvel, mire ő a mellkasomra hajtotta a fejét, de nem válaszolt. Aztán csak a halk szuszogás jött felőle, ezért óvatosan megemeltem a fejét, és a párnára döntöttem. Furcsa volt, hogy nem kelt fel, nekem viszont fel kellett. Elkezdtem készülődni, majd lementem reggelizni. Bellán kívül nem találtam otthon senkit. Mikor a reggelim felénél jártam, Jake botorkált le a lépcsőn, nekem pedig eszembe jutott a szóbeli fogadásunk.

- Mondd, te mit keresel itt? – kérdeztem hátradőlve a széken.

- Neked is jó reggelt! – nyúlt egy csésze után. – Egyébként itt aludtam, de dolgom van, úgyhogy már megyek is.

- Szóval itt aludtál – néztem végig rajta. – Én úgy gondolom, hogy Sam nem szólt semmit, sem a konyháról, sem a kertről, vagy te esetleg másként látod?

- Lily, tudod, ha azt nézzük, igazából nem is fogadtunk, ezért akkor alszom itt, amikor akarok – húzta le egy huzamra a kávét.

- Látom, Jake, nem szeretsz veszíteni, de adok egy tanácsot! Kezdj el hozzászokni, főleg ha állandóan kötekedel. De vegyük úgy, hogy tényleg nem fogadtunk, viszont kizárólag Nessie miatt – álltam fel az asztaltól, majd bementem a konyhába. Mikor kijöttem, Jake már sehol sem volt, helyette Nessie bosszús arca fogadott.

- Miért nem jöttök ki egymással? – kérdezte miközben a fejét ingatta.

- Húgocskám, erre mondják, hogy két dudás… szóval, érted. Másrészről pedig a drága párod elmondta a véleményét a személyemmel kapcsolatban. Ezek után mit vársz tőlem?

A kérdésemre nem kaptam választ, csak szomorú szemeket, ezért inkább felmentem a szobámba. Rájöttem, hogy Jake-kel soha nem lesz jó a viszonyunk, bármit is teszek, és ez úgy érzem, hogy nem az én hibám. Ő mindig is annak fog látni, aminek elkönyvelt. Egy lánynak, aki miatt a barátnője képes volt kifordulni önmagából, egy lánynak, aki a halál helyett a halhatatlanságot akarja választani, egy lánynak, aki bár tiszta szívből szereti a falkatársát, mégis képes őt bántani, de legfőképpen egy szörnyetegnek lát, aki mindenkinek fájdalmat okoz.

Nekidőltem az ágy egyik oszlopának és onnan néztem az ágyban fekvő férfit, akinek arca most gyermeki bájról árulkodott, és akit soha nem akarok elveszíteni. Szeretem őt, mégis féltem magamtól. Féltem, mert bármelyik pillanatban bánthatom, hiszen hiába vagyok tisztában a képességemmel, még nem tudom teljes mértékben kontrollálni. A dühöm pedig olyan, mint egy időzített bomba, mely bármelyik pillanatban felrobbanhat, főleg ha még piszkálják is.

Leültem az ágy szélére, majd a legelső, amin megakadt a szemem, Michael levelei voltak. Gyorsan az asztalhoz ugrottam, és lekaptam őket a táblámról. Eddig nem is néztem meg őket jobban, csak elolvastam. A papír leheletfinom tapintású volt, és a vörös színen gyönyörűen rajzolódtak ki az aranyszínű betűk, melyeknek káprázatos volt a vonalvezetésük. Ezt nem Michael írta, ez az írásmód a régi idők koraira jellemző, ő pedig csak nem rég óta vámpír. Ebben a pillanatban szántam őt, mert egyedül annyit képes csak megtenni, hogy beszél velem, mivel minden piszkos munkát a küldöncei végeznek. Túlzottam óvatos, mert rejteget valamit, mégpedig a valódi énjét. Viszont furcsa, hogy többen is állhatnak mögötte, hiszen ott van Vivienn, vagy az, akit megölt, de lefogadom, hogy nem ők az egyedüliek. Hatalom van a kezében, de azt mondta, hogy semmi köze nincs a Volturihoz. Akkor meg hogyan? Ki kell derítenem, hogy ki is ő valójában, mert a jóképű arc mögött egy igazi szörnyeteg is rejtőzhet.

De miért járnak körülötte a gondolataim, mikor nem más számomra, mint egy kellemetlen idegen. Mégis úgy érzem, ő jobban megérti a helyzetemet, mint a családom bármely tagja. Ő is egy kívülálló lenne, aki a különc jellemével nem tud beilleszkedni? Mert én így érzem magam, annak ellenére, hogy tudom mennyire szeretnek engem, és mi mindent megtennének értem, mind Cullenék, mind a falka.

Hátrafordultam, a hátamat nekidöntöttem az ágy oszlopának, és akaratlanul is összehasonlítottam Pault és Michaelt. Végül minden szempontból az a férfi lett a nyertes, aki itt fekszik mellettem. A meleg, szinte forró testét, a szemeiből és lényéből áradó szeretetet soha nem cserélném vagy dobnám el semmiért a világon. Az arcomon ezen gondolatok közepette boldog mosoly terült szét, majd felmásztam az ágyon, ahol milliméterek választottak el Paultól.

Azonban nem sokáig élvezhettem a közelségét, mert az ébresztőóra hangos csörgése jelezte, hogy indulnom kell az iskolába. Gyorsan lenyomtam a ketyegő szerkezetet, majd nesztelenül próbáltam bepakolni a táskámba a cd-imet meg a tánchoz szükséges ruháimat. Mikor végeztem, írtam pár sort Paulnak, aki meglepő módon még mindig aludt. Felvettem a táskám, majd kilépve az ajtón Nessie-be botlottam. A lépcsőn lefelé ballagva megbeszéltük, hogy ma az ő kocsijával megyünk. Leérve a nappaliba döbbenten vettem észre, hogy még mindig nincs itthon senki Bellán kívül, aki éppen a díványon ült és olvasott.

- Nessie, kivinnéd a táskámat, mert szeretnék kérdezni valamit az édesanyádtól – mondtam, miközben nyújtottam is felé a fehér anyagot, amit miután elvett, hanyagul a hátára dobott, és indult is az udvarra.

- Miben segíthetek neked Lily? – tette le a könyvet Bella.

- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy honnan lehet megtudni, hogy valaki a Volturihoz tartozik? – sétáltam felé, de a nemesi család nevének a kiejtésekor összerezzent.

- Nem sokat tudok róluk, annyit viszont igen, hogy ők is viselik a saját címerüket nyaklánc formájában, amihez Aro szigorúan ragaszkodik, úgyhogy szerintem ebből meg lehet állapítani. De mondd, miért kérdezted ezt? – nézett rám kémlelő tekintettel.

- Michael miatt, mert megfordult a fejemben, hogy esetleg ő is közéjük tartozik, de most nagyon hajlok afelé, hogy nem. Köszönöm a segítséget Bella, de megyek, mert Nessie vár.

Elköszöntem tőle, viszont még mindig a férfin gondolkodtam. Felidéztem a találkozásainkat, aztán Viviennt, de semmilyen nyakláncra nem emlékeztem egyikőjükkel kapcsolatban sem. Némán szálltam be a kocsiba, ahol barátnőm inkább nem is kérdezett semmit. Mikor megérkeztünk az iskolához, Nessie indult volna a biológia terembe, de én a táncterem felé tereltem, majd rájöttem, hogy elfelejtettem neki elmondani a mai nap programját. Szerencsére nem haragudott meg rám, éppen ellenkezőleg, rettenetesen örült, hogy nem kell ma az óráinkon ülni. A hátsó terem felé közeledve egyre idegesebb lettem. Tudtam, hogy örülni fognak nekem, mégis ekkor tudatosult bennem, hogy rengeteg embert kell összekovácsolnom, akikkel majd a lehető legütősebb előadást kell előadnunk. Na akkor, nagy levegő, és csináljuk.

Benyitva a terembe Amandát, Jennát, Miles-t és Trey-t láttam meg elsőnek, akik hatalmas szemekkel és mosollyal az arcukon integettek felénk. Aztán jött a szokásos kérdezősködés vagy fél órán keresztül, melyet megszakítva türelmetlenül álltam fel.

- Srácok, most már beszéljünk egy kicsit a bálról is, vagyis elsősorban a műsorról. Nekem van egy elképzelésem, aztán változtathatunk rajta, ha valaki nem ért vele egyet – mondtam, majd elkezdtem sorolni a dolgokat. – Elsőként Trey énekelhetné el a saját dalát, utána én énekelhetnék egy Toni Braxton számot, majd egy duett, ami szintén Trey saját szerzeménye. Utána gondoltam a közös táncot, de rájöttem, hogy ez elé kellene egy pörgős mai szám, amire táncolhatnának páran a háttérben. A dal pedig Flo Rida és David Guetta - Club Can’t Handle Me című slágere lehetne, ami szerintem egy ritmusos felvezetése lenne a finálénak. Mit szóltok hozzá? Ja, Trey, ugye ezt is bevállalod?

Ezután egyedül Trey-től kaptam bármely fajta reakciót, a többiek szerintem mély gondolkodásba estek. Aztán amikor mindenki arcán mosoly jelent meg, kezdtem megnyugodni, hogy tetszik nekik az ötlet, mert ki is nyilvánították. Aztán beszélgettünk a közös tánc zenéjéről, amiről kiderült, hogy Jennáék már nagyon jól összehozták Miles-szal. Ezután jött azonban a kemény dió, mégpedig a félig kész koreográfia begyakorlása, ami a lányoknak nem is ment rosszul, de a srácok megszenvedtek vele, pedig lassan, szinte lépésről-lépésre tanultuk az egészet. Rájöttem, hogy a balett elemekkel van a gond, ezért hagytuk az egészet, és arra fordítottuk a hangsúlyt. Ugyanúgy csináltam, mint Paullal, először az elmélet, utána pedig a gyakorlat. Nem tanítottam nekik csak néhány lépést, de elvártam, hogy azok tökéletesek legyenek. Míg gyakoroltak, néztem őket, és biztos lettem abban, hogy egyik srác sem a megfelelő partner, főleg a bizonytalan lépéseik miatt. Viszont ha nem találok párt, akkor fújhatjuk az egészet. Ezután Nessie-re hagytam a táncosokat és átmentem a zeneterembe Jennáékhoz. Meglepett, hogy nemcsak a táncnak a zenéjét tudják már, hanem Trey mindkét dalát is, és csak arra vártak, hogy megtudják, én melyik Braxton számot fogom előadni, mert akkor azt is elkezdik gyakorolni. Bevallom, annyira jól játszottak, hogy teljesen belemerültem a zenébe, aztán meg Trey hangjába. Később együtt nekiveselkedtünk a duettnek, ami elsőre nem volt az igazi, meg másodikra sem, aztán pár próbálkozás után egyre jobban összecsiszolódtunk.

Visszaindultam a táncosokhoz és tágra nyílt szemekkel érzékeltem, hogy Nessie csodákat művelt velük. Szinte tökéletesen tudták a balett lépéseket, ezért újból nekiugrottunk a közös szám elejének, de azt is csak szépen lassan. Nem mondom, hogy nem voltak nehézségek, de a negyedét sikerült megtanulniuk. Viszont mára elég volt a gyakorlás, főleg, hogy lassan kicsengetnek a hatodik óráról, így mehettünk is haza.

- Srácok, nagyon szépen köszönöm mindenkinek a kőkemény munkát. De most induljunk haza, és holnap, vagy tanítás után, vagy egy kicsit később, nem tudom, kinek mi a jó, itt találkozunk – mondtam, mire ahányan voltak, elkezdték sorolni, mely időpont lenne a jó. A fejemben zsongott a sok hang, ezért látványosan befogtam a fülemet, melynek meg lett a hatása, ám közben azon gondolkodtam, hogyan is lehetne megoldani a dolgokat. Ezért mindenkit megkértem, hogy írják le, kinek hány órája van, mikor jó nekik, napokra osztva, beleértve a szombatot is, mivel kevés idő volt hátra a bálig, aztán elkértem a telefonszámokat és az e-mail címeket. Mikor készen voltak ezzel, betettem a papírokat a táskámba, hogy otthon majd csinálok valami sémát. Csak van olyan nap, amikor mindenkinek ugyanaz az időpont jó.

˜ ˚ ˜

A fürdőkádban feküdtem, amikor hirtelen benyitott Paul. Szemeivel sürgetően tekintett körbe és amikor meglátott a kádban, hangosan fújta ki a levegőt. Nem értettem, miért ennyire ideges, de láttam rajta, hogy valami nagyon feldúlta.

- Mi történt? – tettem fel higgadtan a kérdést, miközben próbáltam higgadt maradni.

- Semmi, csak nem találtalak a szobába és nem is hallottam, hogy folyna a víz, ezért…

- Te most tényleg ennyire hülyének nézel? – kérdeztem tőle, mert tudtam, hogy nem mondott igazat, hiszen a szívem dobogását hallania kellett. Mikor ránéztem, a kezei remegtek, a szemeiben pedig gyűlt a düh.

- Ha kijössz, elmesélek mindent. A szobában várlak – mondta, majd megfordult. Ekkor láttam meg a nadrágja zsebéből kilógó vörös papírt.

- Paul, gyere ide egy pillanatra, légy szíves – intettem kezemmel, ő pedig lassan elindult felém, majd amikor elérte a kád szélét, így szóltam: – Fordulj meg, kérlek – néztem rá kérlelő szemekkel, ami megtette a hatását. Ekkor kikaptam a zsebéből a levelet, mely után kapott volna, de már későn. – Most pedig leülsz valahová, mert kezdek egyre idegesebb lenni, úgyhogy ne akarj nekem ellent mondani.

Meg sem várva, hogy mit reagál, már nyitottam is szét a levelet, amely másfajta írást rejtett, mint amit vártam. A betűk kuszasága, a megformálásukról nem is beszélve, férfikéztől származást sugalltak. Viszont a rövid, lényegre törő mondanivaló Michael szavait takarták.

Engedd el! Ő nem hozzád való! A falkád sem fogja elfogadni! Hidd el, tudom mit beszélek! Addig hagyd őt, ameddig nem váltok ellenséggé!

M.

A harag ismét felülkerekedett rajtam, dühösen gyűrtem össze a levelet, majd hajítottam le a földre. Tehetetlennek éreztem magam ebben a percben, mert Michael tudta, hogy kit támadjon és hogyan. Ha velem nem jár sikerrel, eltávolítja a közelemből azt az embert, akit tudja, hogy soha nem hagynék el. Nem, ezt nem fogom hagyni, akármit is csinál, én itt maradok. Eddig a percig bizonytalan voltam, amit saját magának köszönhetően sikerült kőkemény acéllá változtatnia. Sőt, azt is elérte, hogy belevessem magam a kutatásba a múltját illetően, amiben Alice és Emmett segítségére is szükségem lesz. Viszont ezen a héten nem akarok Michaellel foglalkozni, hiszen annyi mindent elterveztem, és ha törik, ha szakad, mindet véghez is viszem. Hirtelen belemerültem a kádba, teljesen az aljáig, sőt sikerült a fejemet is jól bevernem a lendület miatt, majd gyorsan kiszálltam. Paul olyan sebesen ugrott fel, mint akit megütöttek, majd a fogashoz lépett, ahonnét leemelte a törölközőt. Láttam rajta, hogy nem tudja hová is nézzem, ezért megfordultam, ő pedig rám terítette a fehér pamut anyagot.

- Köszönöm – suttogtam, miközben a mellkasának dőltem. Kezei között szorítva a törölközőt a karjaiba zárt, majd lágy csókot lehet a nyakamra. Mit nem adnék, hogy ez a pillanat nagyon soká tartson, de sajnos ígéretet tettem, hogy megtanítom őt tangózni. – Paul, remélem délutánra nincs programod, mert négykor elviszlek valahová.

- Lily, jelenleg fél öt van, így ezzel egy kicsit elkéstél – nevetett fel.

- Te jó ég! Már ennyi az idő? Észre sem vettem, hogy órákat töltöttem a fürdőben. Rohannunk kell! Menj, várj meg a nappaliban, és szerezz egy pólót Jaspertől, vagy inkább Emmett-től – toltam kifelé a szobám ajtaján, majd villámgyorsan felöltöztem, és rohantam is lefelé a lépcsőn.

Alice a kezembe nyomta a táskámat, mely most sokkal nehezebb volt, mint reggel. Kiderült, hogy Paulnak is tette bele ruhát, főként cipőt. Nagyon hálás voltam neki, mivel nekem ez eszembe sem jutott, de ő nem hiába Alice, aki kisegíti az embert, ha éppen a rohanás közepette mindent elfelejt az illető.

- Hová megyünk? – kérdezte Paul, mikor beültünk a kocsiba.

- Majd meglátod – fogtam meg a kezét.

Láttam rajta, hogy bosszantja a titkolózásom, de az iskoláig csak kibírja. Természetesen egész úton olyan volt, mint aki citromba harapott, viszont amikor leparkoltam, furcsán nyugodt volt. Rogert nem találtuk, mikor bementünk, így kénytelenek voltunk várni. Két perc elteltével meg is jelent, majd megjegyezte, hogy kicsit késtünk, és azt hitte, már nem is jövünk. Megkaptuk a kulcsot, aztán elindultunk a terem felé, viszont Paul szeretett volna körbenézni, ha már egyszer beengedték. A gyorsra tervezett körbenézés jó fél órára nyúlt, de mindent megmutattam, amit csak lehetett. Egyedül a zene– és tánctermek maradtak, amik nagyon tetszettek neki. Azt mondta, hogy a zeneterembe soha, de soha nem engedjük be Embryt, mert akkor elszabadul a pokol. Jót nevettünk ezen, utána pedig nekiugrottunk a gyakorlásnak.

Mivel múltkor megtanulta az összes lépést, nagyon jól ment neki egyedül. Most már csak össze kellett hangolni a mozgásunkat. Nem akartam semmit sem elkapkodni, így apránként kezdtük az egészet. A negyedéig jutottunk el, amikor észrevettem, hogy Paulnak máshol járnak a gondolatai és abszolút nem figyel rám. Az elején még nem zavart, de az idő múlásával kezdett egyre terhesebb lenni.

- Paul, mi van veled? Min jár az agyad ennyire? – álltam meg hirtelen.

- Ne haragudj! Semmi gond nincs…

- Ne mondd nekem, hogy semmi gond nincs! Nem szoktál ilyen lenni. Mi bánt, gyere beszéljük meg – húztam az egyik pad felé. Mikor leültünk, láttam rajta, hogy a szavakat keresi, végül semmi mást nem mondott, csak egy nevetett. Tudhattam volna, hogy Michael bántja, hiszen amikor bejött a fürdőbe, már akkor nagyon ideges volt. – Paul, elegem van ebből! Elegem van, hogy mindig valaki miatt rágjuk magunkat, aminek egyébként semmi értelme. Tudom, hogy nehéz nem kételkedni és bizonytalanságban lenni, de tudod jól, hogy szeretlek. Sok minden történt velünk azóta, hogy ismerjük egymást és eddig sikeresen túljutottunk mindenen. Egyszer azt mondtad nekem, hogy: „Míg tudom, és érzem, hogy szeretsz, itt leszek, és nem fogom megengedni sem embernek, sem vámpírnak, hogy elszakítson tőlem.” Akkor hát ne engedd!

A szavaimon gondolkodva, lehajtott fejjel ült mellettem. Meg szerettem volna simogatni az arcát vagy megfogni a kezét, de jelen pillanatban megmozdulni sem mertem. Gyűlölöm ezt! A tehetetlenséget, a dühöt, a szétmarcangoló kétségbeesést, amikor az ember azon nem tud segíteni, aki a legfontosabb a számára. Úgy érzem, hiába mondanám el a világ összes nyelvén, hogy szeretem, ez most nem segítene a helyzeten. Ekkor felé fordulva éppen mondtam volna valamit, de kinyílt az ajtó, és Roger nézett be, hiszen megígérte ezt nekünk. Mosolyogva intettem felé, hogy csak pihenünk, aztán már csukódott is az ajtó. Ezzel egy időben az egyik kezem Paul kezére, a másik pedig az arcára siklott. Néztem, ahogy az erőltetett mosoly felfelé íveli szájának két szegletét, de ennél több reakció nem jött felőle.

PAUL SZEMSZÖGE:

Meleg keze óvón pihent az arcomon, ezért megeresztettem egy elkínzott mosolyt. Tudtam, hogy szeret, éreztem is, mégis a vérszívó szavai erősen éltek bennem. Engedjem el, míg ellenségekké nem válunk. Vajon hogyan értette ezt? Tudom, hogy Lily nem könnyű eset, de én sem vagyok az, mégis abban igaza volt, hogy túljutottunk eddig minden nehézségen, amit az élet elénk gördített. Pedig úgy gondolom, elég szenvedést kaptam már, főként amióta farkas vagyok. A szüleim halála váltotta ki az átváltozást, főként, hogy szinte egymás után haltak meg. Édesapám kint halászott a tengeren, mikor elérte La Push-t a vihar, és már nem jutott ki a partra. Napokig kerestük, aztán Sam hozta a szörnyű hírt, hogy megtalálták a holttestét. Anyám azokban a napokban reménykedett és imádkozott, de amikor bementem volna elmondani neki az igazat, őt is halva találtam. Jake apja azt mondta nekem akkor, hogy van olyan szerelem, amely egy percre sem hagyja elválni a szerelmeseket és a szüleimé is ilyen volt. Anyám megérezte apám halálát, amely olyan fájdalommal járt, amibe belehalt ő is, hogy utána újra együtt lehessenek. Akkor azt gondoltam, hogy gyönyörű egy legendába helyezte bele Billy a szüleimet, de utána rá kellett jönnöm, hogy minden legendánk igaz. A fájdalom, melyet az elvesztésük okozott, és az, hogy Cullenék visszajöttek, felélesztette az ősi ösztönöket, melyek előtörtek, bárhogy is ellenkeztem. A második voltam, aki átváltozott, de Sam rengeteget segített, ahogyan az öregek is. Nem irigyeltem őket azokban az időkben, hiszen átváltozás előtt is egy nyughatatlan lélek voltam, utána viszont alig lehetett velem bírni. Minden kis semmiség miatt dühbe gurultam, aztán máris farkasként szemléltem a dolgokat. Nehéz, nagyon nehéz volt lenyugodnom, ezért akkoriban nem jártam iskolába, nem hagytak egyedül, hiszen ki tudja, milyen őrültségeket tettem volna. Mostani fejjel hálás vagyok nekik ezért, de akkor ölni tudtam volna. Egyszer még Samnek is nekiugrottam, de ő tapasztaltabb volt, így nekivágott egy sziklának, amitől szinte az összes bordám eltört. Ekkor szereztem tudomást arról, hogy a farkasok gyorsan gyógyulnak. Aztán ott volt a Jake-kel való verekedésünk Bella jobb horga miatt, vagy a múltkori összezördülésünk Lily miatt, aki még mindig itt ül mellettem és szótlanul tűri az egyre jobban rám telepedő szomorúságot.

- Gyere, folytassuk – álltam fel, majd a kezemet nyújtottam felé. Az arcán átsuhant ugyan egy boldog mosoly, de utána lehajtott fejjel állt fel.

- Most ne! – rázta meg a fejét, majd elindult a hifi felé. Azt hittem, kiveszi a cd-t, majd összepakolunk, és hazamegyünk. Tévedtem, de még mekkorát tévedtem. Igaz a dc-jét kivette, de helyette betett egy másikat, melyen megkeresve egy számot, elindította és lassan elindult felém. – Táncoljunk, de kötöttségek nélkül! Azt csináld, amit szeretnél, amit a zene kihoz belőled és megígérem én is ugyanezt teszem.

Nem értettem a szavait, míg meg nem hallottam a zenét. Egy gyönyörű lassú szám volt, olyan igazi összebújós, melynek a mondanivalójától elsírják magukat a lányok, Lily viszont nem ezt tette.

Mikor elém ért, átfogta kezeivel a nyakamat, majd egyik keze a kezemre siklott és a csípőjére irányította. Magamtól is megtettem volna, csak a gyönyörű szemeivel voltam elfoglalva. De hiszen csak én vagyok a férfi, így gyengéden magamhoz öleltem, és éppen, hogy csak mozogtunk. A szemei még mindig rabként tartották az enyémet, és amit éreztem most, azt mindig akarom, mindig. Megcsókoltam volna, de ismét megelőzött. A szája, mely a selyem lágyságával bírt, egyre közeledett felém, viszont mielőtt megcsókolt, elhajolt tőlem, hogy meleg leheletével még inkább kínozzon. Kezeit ekkor lefejtette a nyakamról, és lágyan érintette csak az arcomat. Eddig bírtam, így kezemet tarkójára helyezve vontam magamhoz, hogy sürgető csókban egyesüljenek ajkaink. Már nem mozdultunk, nem is a zenét figyeltük, valami sokkal erősebb, láthatatlanabb kötelék kapcsolt össze minket, mégpedig a szenvedély. Egy pillanatra sem hagytuk abba csókunkat, de ez most egyikünknek sem volt elég. Ujjaimat végigvezettem gerince vonalán, melytől megborzongott, majd kezei megmarkolták a pólóm alját, ami a következő pillanatban már a padlón hevert. Meleg tenyere a mellkasomon pihent, majd ezt a nyugodt állapotot, lágy, szinte érezhetetlen simítások váltották fel, melyeket ajkai puha játéka követett.

LILY SZEMSZÖGE:

Szép volt, tökéletes, egyszerűen nem lehetett betelni a látvánnyal. A pólót, igaz reszketve fejtettem le róla, mert félve az eddigi próbálkozásinktól, nem mertem határozottabb lenni. Kezem a feszes mellkasán pihent, mely alatt szíve egyre hevesebben dobogott. Akartam őt, mindenét, a testét, a lelkét, a gondolatait és még a hibáit is. Bőre vibrált az ujjaim alatt, miközben lágyan végigfuttattam őket felsőtestén, majd szám érintette a forró bőrfelületet. Minden egyes puha érintéstől, meleg lehelettől megremegett, és mikor ajkaim nyakát kényeztették, két keze közé fogva arcomat, szenvedélyesen megcsókolt. Ezután térdem alá nyúlva felemelt, és a közeli talajgyakorlatokra használt szőnyeg halomra ültetett, majd óvatosan levette rólam a felsőmet. Szemeink, vállaink, medencénk egy vonalban voltak, így lábaimat köré fonva vontam magamhoz. Keze ekkor a melleimet fedő csipkés anyag kapcsára siklott, ajkai pedig a kulcscsontomra. Apró csókok, tüzes érintések, ennyi volt csak, amivel elhalmozta fedetlen testemet, de tudtam, hogy ebben az estében több van még. Óvatosan hátrébb csúszva végignéztem rajta, majd ujjaimmal csalogattam fel az ideiglenes ágyunkra. De nem hiába farkas ő, mert mire kigondoltam, mit is szeretnék, már felettem is volt, két kezére támaszkodva. Ébenfekete szemében ott lobogott a tűz, mégis olyan türelmesen bánt velem, amit csak attól kaphatsz meg, aki igazán szeret. Ebben a percben nem érdekelt, hogy semmi, még a halál sem, mert gyönyörű emlékek forgataga és még gyönyörűbb érzelmek vesznek körül, melyek erősebbek mindennél. Ahogy néztük egymást, beleláttunk a másikba, láttuk a tiszta, mély érzéseket, melyek egymáshoz láncolnak minket, akár ellenségként is. De nem, nem akarok erre gondolni! Most ő a fontos számomra és az, hogy megéljük azt, amire mindketten vágytunk. Ekkor hangos farkasüvöltés hatolt a csendbe, Paul pedig megfeszített izmokkal kapta fel a fejét.

- A francba! Elfelejtettem, hogy le kell ma váltanom Seth-et – ugrott le a szőnyegekről, bennem pedig a szépen felépített éjszaka romjai próbáltak összeroppantani. – Lily, ne haragudj – mondta, miközben őrült sebességgel kapkodta össze a holmijainkat, én pedig még mindig mozdulatlanul ültem. Pár pillanat múlva arra lettem figyelmes, hogy a nevemet ismételgeti. – Lily, Lily, Lily.

- Oh, ne haragudj, öhm… menj, én majd hazamegyek egyedül – mondtam ki a szavakat, de még mindig azon fáradoztam, hogy összekaparjam magamat. Ez nem velem történik! Hullámzó kezdet, csodás folytatás, letargikus vég. Állítom, valaki direkt fonja így a szálakat, hogy még véletlenül se tudjunk együtt lenni. De ha rágódom ezen, attól még nem lesz jobb. Hátranyúltam, hogy elérjem a felsőmet, majd a fekete csipkével a kezembe elindultam a táskám felé, amit Paul felém nyújtott.

- Sajnálom – suttogta, miközben beszálltam a kocsiba, de rájöttem, hogy nincs mit. Lehet ez is egyfajta akadály, melyet csak leküzdünk egyszer.

- Semmi gond – mondtam mosolyogva, de nem úgy látszott, hogy elhiszi ezt nekem. – Paul, tényleg nincs semmi baj, de jobb lesz, ha mész, mert Seth és Sam is leveszik a fejedet. Azt viszont tudd, hogy holnap négykor ismét jövünk és gyakorolunk.

- Uh, ahogy gondolod. Én itt leszek, de holnap és holnapután is én járőrözöm, ezért kevés ideig tudok csak maradni.

Ez remek! Mondjuk, nem mintha ezek után bármibe is belemernénk vágni. Búcsúzóul megcsókolt, majd rohant is az erdő felé, én pedig tövig nyomva a gázt haza. Már útközben azon gondolkodtam, mivel is foglalhatnám le magamat, amikor rájöttem, hogy meg kell szerveznem a próbákat a többiek időbeosztása szerint. Ez mosolyra késztetett, mert tuti, hogy elbíbelődök majd vele.

Mikor hazaértem, Alice jött elém azzal a mindentudó arckifejezéssel, de ha most elkezd nekem a történtekről beszélni vagy kérdezősködni, visszaülök a kocsiba, és nem látna késő estig. Nem hiába vannak még képességekkel bíró vámpírok a házban, mert Jasper már kint is volt, és átkarolva felesége derekát, a hátsó kert felé húzta. Hallottam Alice hangját, ahogy mérgelődik, és azt hajtogatja, hogy ő beszélni akart velem, férje csak nem engedte, amiért jövök neki eggyel. Beérve a házba a számítógépen akadt meg a tekintetem, melyen dolgozni akartam, aztán elvetettem az ötletet, mert nem kívántam a társaságot. Ekkor Emmett termett előttem egy fekete táskával a kezében.

- A drága húgom azt üzeni, hogy ez a tiéd. Raktam fel rá neked ezer mindent, de ha elakadnál, akkor csak szólj.

Ennyit mondott csak, ami furcsa volt, de mikor megláttam őket kint Rosalie-val, már mindent értettem. Mostanság délelőtt eltűntek, és ki tudja, mikor keveredtek haza. Habár, akinek nincs szüksége alvásra, annak ezer meg ezer más dologra lehet ideje. Amikor ezt kigondoltam, sok minden suhant át az elmémen, főleg Paullal kapcsolatban. A legelső mindenképpen az volt, hogy egész éjjel tudnám nézni, ahogyan alszik, ahogyan mondjuk a gyermekeimet is. Ennél a gondolatnál viszont a boldogság helyét átvette a fájdalom. Szerettem volna anya lenni, de valahol legbelül mindig is tudtam, hogy nem adatik ez meg nekem, hiszen nem lenne időm kihordani. Kilenc hónap átlagosan, aminek a harmadát sem élném meg. Emlékszem, édesanyámnak az volt a második legfájóbb az életében, hogy nem lehet unokája. Akkoriban rengeteget járt az árvaházba, ahogyan Esmé, de egy idő után rájött, hogy ezzel még nagyobb fájdalmat okoz magának, így velem töltötte a rövidke szabadidejét.

Felmentem a szobámba, bezuhantam az ágyba, majd elővettem a laptopot, amit Alice-től kaptam, a hozzá tartozó mobil internettel együtt. Annyira szerettem őt ezért, a képessége és a nagy szíve teszi őt igazán különlegessé. Ezért szeretné őt megszerezni magának a Volturi, köztük Aro is. Nemrég beszélgettünk róluk Nessie-vel, de akkor csak egy-két dolgot tudtam meg, ezért megbeszéltük, hogy elvisz engem egy rétre, ahol annak idején halálos kimenetelű is lehetett volna a találkozás, ha Bellának nincs a pajzs képessége. Azt sem tudom, hogy hogyan néznek ki a Volturi tagok, de amiket hallottam eddig róluk, bőven elég volt. Az önkényuralom, a dölyf, a hatalom mozgatja mindet. Aro szenvedélye pedig talán a legmegdöbbentőbb. Talán éppen ezért is ő a vezető, mert körülveszi magát különleges, erős, egyedi képességű vámpírokkal, melyek közül néhányan arra is képesek lennének, hogy végezzenek vele. De egy dologban minden egyes követője egyforma, mégpedig a hűségben, mert ha ez nem lenne, állítom, hogy a Volturi sem lenne. Emlékszem, Jasper egyszer azt mondta, hogy mindenképpen szükség van rájuk, mert általuk marad fent az egyensúly, és ők vigyáznak az újabb és újabb vámpírokra, akiket ha elragad a vér mámora, meggondolatlan tetteket követnek el, amiből csak baj származik. Ebben mondjuk igazat kell neki adjak, csakhogy a módszereiken finomíthatnának némely esetben, és a törvényeiket sem ártana néha átgondolni.

Na, de ez az este az embereké, így neki is állok megszervezni a beosztást. Azt hittem el leszek vele egy darabig, de fél óra alatt végeztem az egésszel.

HÉTFŐ: 15:30 - estig

KEDD: 14:00 – 18:00 (régi elemek gyakorlása)

SZERDA: 14:00 – 18:00 (régi elemek gyakorlása)

CSÜTÖRTÖK: 15:30 - estig

PÉNTEK: 14:00-18:0 (régi elemek gyakorlása)

SZOMBAT: 10:00 – 16:00 (kéthetente új elemek gyakorlása)

A levelezőrendszerembe elmentettem minden egyes e-mail címet, majd elküldtem a beosztást az érintetteknek azzal az üzenettel, hogy a holnapi és szerdai napon csak ötig lesz az edzés. Ezután böngésztem még az interneten, rátaláltam néhány nagyon jó oldalra, aztán elmentem fürdeni. Mikor kijöttem a fürdőből, felkaptam a távirányítót és kerestem valami értelmes csatornát a tévében. Zenecsatornát nem szerettem volna nézni, illetve hallgatni, a romantikus szappanoperák most nem kötöttek volna le, így kerestem valami filmet. Az egyik csatornán a Torque (Vas) című film ment, amit nagyon szerettem. Imádtam a motorokat, apunak van is egy, amely a raktárban van, mivel nem volt pénze megjavíttatni. Egyszer-kétszer mentem már azzal a motorral, sőt jogosítványom is van nagytestű motorra. Eddig nem is gondolkodtam azon, hogy talán meg lehetne csináltatni azt a motort, de most úgy érzem, itt az ideje. De nem fog sikerülni egyedül, ezért kell segítség. Emmett-tet nem akarom megkérni, mert már így is rezeg a léc a feje felett, a lányok nem segítenének, így marad Jasper, akinek történetesen van egy motorja, és úgy tudom, ért is hozzá.

- Jasper, fel tudnál egy kicsit jönni? – szóltam neki, ő pedig már kopogott is az ajtómon. – Gyere be!

Miután bejött, kíváncsian nézett rám, majd halkan elmondtam neki, hogy mit is szeretnék tőle kérni. Megvallom, annak ellenére, amit vártam, jól fogadta és megígérte, hogy elmegy és megnézi, mi lehet apám Kawasakijának a baja. Nagyon hálás voltam neki, mert szeretnék kipróbálni mindent, amíg ember vagyok, beleértve a száguldást egy ilyen monstrumon. Igaz még nem vagyok profi, de elég jól megy a vezetés és a változatosság is jót fog tenni. Míg ezen gondolkoztam, Jasper is elkezdte nézni a filmet, közben én a raktár kulcsát kerestem. Mikor odaadtam neki, elköszönt tőlem, és megfogadta, hogy senkinek nem mond semmit, főleg Edwardnak nem, de Alice elől nem hiszi, hogy el tudja titkolni.

˜ ˚ ˜

Reggel arra ébredtem, hogy valaki a nevemet mondja folyamatosan, miközben a vállaimat rángatja. Mikor kinyitottam a szememet, Bella ült az ágyon és az órára mutatott. A francba! Negyed nyolc múlt, én meg még mindig ágyban vagyok. Gyorsan felültem, beszéltem két szót Nessie édesanyjával, és megtudtam, hogy a barátnőm is elaludt, de ő már lent reggelizik. Mondtam, hogy én is nemsokára kész leszek, Nessie pedig induljon el nyugodtan, majd a suliban találkozunk. Elindultam a fürdőbe, de mielőtt beléptem volna, kopogtak, és Alice kukucskált be az ajtón.

- Jó reggel! Zavarhatlak egy kicsit? – kérdezte nagy mosollyal az arcán.

- Persze, gyere csak be – csuktam vissza a fürdő ajtaját.

- Tudod, csak azt szeretném megkérdezni, hogy miben szeretnél ma menni iskolába, és hogy el vannak-e pakolva a tankönyveid – fordult az asztalomhoz.

- Alice, miért kérdezel tőlem ilyeneket? – néztem rá, mert valami nem stimmelt, ezt még álmosan is meg tudtam állapítani.

- Csak úgy, tudod, hogy milyen vagyok – próbálta terelni a témát, de nem igazán hittem el. – Jaj, majd el felejtettem, Jasper azt üzeni, hogy miután kész vagy, vár téged a garázsban. Oh, és még valami, a hátsó lépcső felől gyere – mondta, majd sietősen távozott. Alice elől ezek szerint nem lehet eltitkolni semmit. Nagyon jó! Nem baj, a viselkedéséből ítélve nincs ellenére a dolog, ezért kényelmesen bevonultam zuhanyozni.

Mikor végeztem, megszárítottam a hajamat, majd kimentem a szobába, ahol az ágyra egy fekete motoros ruha volt terítve, hozzá illő kesztyűvel, csizmával és természetesen protektorral. Mellette egy fekete hátizsák volt, ami jól meg volt pakolva. Óvatosan széthúztam a cipzárt, és az összes tanszerem meg a cipőm, amit fel akartam venni, bele voltak pakolva. Alice! Imádom ezt a csajt, egy angyal! Na, akkor veselkedjünk neki az öltözködésnek. Felvettem a saját ruhámat, majd erre a nadrágot, utána a kabátot. A csizmával igaz elbíbelődtem, de a végeredmény összességében nem volt rossz. A suliba majd beakasztom a felszerelést a szekrénybe, csak férjen be.

Mielőtt kimentem a szobából, kikukucskáltam, mert nem akartam senkivel sem találkozni, majd a hátsó lépcsőn surrantam ki a garázsba, ahol a szívem megállt egy percre. Az ajtón belépve Rosalie-val találtam szemben magamat, aki tetőtől talpig olajos volt. Sosem láttam még őt munkásruhában, főleg ennyire koszosan, de még így is csodaszép volt.

- Jó reggelt! – köszöntem kifújva a levegőt.

- Bizony, hogy az – indult el felém Rose. – Gyere – intett a kezével. Mikor megkerültem Emmett terepjáróját, sejtettem, hogy a motor fog fogadni, de a valóság mindig más, mint a képzelet. A kétkerekű fényesen csillogott, olyan volt, mintha vadonatúj lenne. Mellésétálva megnéztem mindent rajta, majd Jasper sétált be Alice-szel.

- Lily, én megnéztem ugyan a motort, de sajnos közülünk a nővérkém a műszaki zseni, ezért beavattam a dolgokba. Meglepő módon jól fogadta és egész éjszaka ezen dolgozott.

- Rosalie, nagyon szépen köszönöm – fordultam felé.

- Semmiség. Csak kérlek, légy óvatos, mert egy motor nem játék és nem is autó – mondta, én pedig bólogatva hallgattam. – Viszont szerintem indulnod kéne, mert Nessie is ugyanezt teszi, és szerintem nem szeretnél elkésni.

- Ez igaz. Edward itthon van? – kérdeztem, majd Alice közölte, hogy Bellával elmentek valahová. – Uh, ennek örülök, elég lesz neki este megtudnia, mivel csak akkor jövök haza. Ma próba lesz tanítás után, úgyhogy ne várjatok haza. Kaját is rendelnem kell majd valahonnan. Alice, tudsz nekem küldeni telefonszámokat, ahonnan…

- Nessie fog tudni segíteni, nyugalom Lily – mosolygott, mert kicsit izgultam. Fel akartam már ülni a motorra és elindulni. – Jasper, hová tetted a bukósisakokat? – nézett körbe a felesége.

- Itt vannak – nyúlt hátra Rose. – Ez a tiéd – adott át egy fekete sisakot, majd egy szürkét a motor hátuljára csatolt. – Ez Paulé, ha esetleg elvinnéd egy körre – nevetett Rosalie, de nem tudtam, hogy miért. – Lily, ne vágj már ilyen képet. Tudod, te Edwardtól félsz, de én a helyedben Paul reakcióján is elgondolkodnék. Szerintem infarktus és agyvérzés közeli állapotban lesz, ha meglát majd ezen.

- Oh, őt tudom kezelni. De most megyek, mert be akarom érni Nessie-t.

- Azért csak lassan, beérsz még az iskolába időben, és szerintem az unokahúgomat is utoléred – mondta sokat sejtetően Alice.

Addig én összefogtam a hajamat, majd felvettem a bukót. A zsebemből kivettem a kesztyűt, majd felültem a motorra. Jasper addigra betette a kulcsot, majd elfordította, én pedig megnyomva az indítógombot vártam, hogy felbőgjön. A hangja tökéletes volt, mély és tiszteletet parancsoló, ami elől az autók félre fognak állni. Lábamat letéve a földre megtámaszkodtam, majd felnyitva a bukósisakot elköszöntem a többiektől, végül nagyobb gázt adva már a főút felé haladtam.

Tudtam, hogy Nessie már jóval előttem halad, ezért folyamatosan növelve a sebességet, pár perc után láttam is a Lotust. Sőt az iskolától sem voltunk már messze, így gondoltam, meglepem barátnőmet, ezért egy kanyarnál elé vágtam, ráadásul jó közel hozzá, amire hangos dudálás volt a válasz. Elképzeltem, ahogy mérgelődik és finoman szitkozódik, majd hallottam, ahogyan felbőg a motorja, így én is gyorsítottam és előtte kanyarodtam be a parkolóba. A szokásos helyünkön megálltam, ahogyan ő is, majd kiugorva az autóból, már mondta is a magáét, azzal sem törődve, hogy mindenki minket néz.

- Te idióta! Normális vagy? Ha nem férsz el egy akkora úton, mint a főút, akkor ne ülj motorra! Az ilyenek miatt, mint te vannak a balesetek! Egyébként állj át máshová, mert ide a barátnőm szokott parkolni – hadarta el a mondandóját, majd a bejárat felé vette az irányt, de a végén még megjegyezte. – Hülye pöcs!

Már előre nevettem, mert elképzeltem az arcát, ahogy megtudja, hogy én vagyok az idióta, ezért gyorsan levettem a fekete sisakot, és utána szóltam.

- A nemet cseppet eltévesztetted, és ha nem haragszol, nem állnék át máshová – szóltam utána, ő pedig hátrakapta a fejét, majd tátott szájjal nézett hol rám, hol a motorra.