LILY SZEMSZÖGE:
Befordulva a parkolóba az ott álló autóktól teljesen ledöbbentem, hiszen a többiek négykerekűi voltak azok, pedig a tulajdonosaiknak otthon kellene lenniük. Ezért sietve kiszálltam és Alice-re hagyva a bepakolást rohantam befelé. Elsőként Trey-be botlottam, majd Milesba, végül a lányokba, a teremben pedig a többi táncos és zenekar tag készülődött a díszítésre. Láttam, ahogy Alice a ruhazsákokat beviszi az öltözőnek avanzsált kis terembe, majd az ajtóból visszafordulva széles mosoly terült az arcára.
Mikor kijött látta, hogy teljesen meghatott az az összefogás, ami rendkívüli emberekké teszi ezeket a fiatalokat, ezért kimentve kissé szorult helyzetemből elmondta, mit hogyan kellene feldíszíteni, majd neki is kezdtek. Én pedig csak álltam ott, és most kezdett rám telepedni a félelem és mindenfajta érzés, ami ilyenkor a hatalmába keríti az embert. De ezen hamar túlléptem, mert Amanda csicseregni kezdett mellettem. Hallgattam őt, és ez mosolyt csalt az arcomra, mert teljesen igaza volt, a mai este fantasztikus lesz, hiszen rengeteg munka van mögötte. Rengeteg és kőkemény, ami sok lemondással is járt.
Trey-t kirúgták az egyik munkahelyéről, mert a próbák miatt mindig késett, holott elmehetett volna előbb, de ő mindig a végéig maradt. De Jenna is elhanyagolta a gyakorlást és a felkészülést, ezért nem sikerült neki a felvételi az egyik legnevesebb zeneművészeti főiskolára, így marad még egy évet a gimiben. Nagyon sajnáltam őket, mert két tehetséges fiatalról van szó, akiknek az álmuk, ha nem is véglegesen, de romokban hever, viszont ezt nem mutatta egyikük sem. Olyan erővel tűrték az élettől kapott pofont, amitől sokan a padlóra kerültek volna.
˜ ˚ ˜
Mivel sokan voltunk hamar végeztünk, és minden úgy sikerült, ahogyan terveztem. Leülve a színpadra magam előtt láttam a termet, tele emberekkel, akik remélhetőleg nagyon fogják élvezni az előadást. Nem tudom meddig ülhettem ott, de mikor Alice mellém huppant, akkor vettem észre, hogy csak ketten vagyunk.
- A többiek hazamentek, vagyis a legtöbbjük. Mert a lányok közül sokan fodrászhoz, kozmetikushoz indultak. Viszont az üzenik, hogy ne járasd az agyadat, mert az sosem szül jót. Te is hasonlókat mondtál nekik, meg azt, hogy nyugi, így ez lenne a második tanácsuk – mondta vigyori nagynéném.
- Könnyű ezt mondani! Jelen pillanatban úgy érzem, hogy a gyomrom tartalma mindjárt visszaköszön, és a szívem is kezd egyre sebesebben zakatolni. Alice nem egy tapsvihar vagy szép szavak múlnak a mai estén, hanem rengeteg fiatal sorsa, akik a jövőben is szeretnének a szenvedélyüknek élni, és elzárkózni egy ideig a világ elől, hogy tökéletesítsék a tudásukat – hadartam, miközben lehajtottam a fejemet. – Alice…én félek. – Mikor kimondtam az utolsó szót, majdhogynem kicsordult a könnyem. Azt hiszem most csapódott le a rengeteg izgalom, a sok stressz és az elmúlt napok eseményei.
- Gyere inkább a készülődésre kellene koncentrálnod. Szerintem van még időnk, így hazamehetnénk és ott…
- Nem, nekem megfelel itt. A tornaterem öltözőjében gyorsan lezuhanyozom, utána pedig csak a tiéd vagyok.
- Meg az enyém – szólalt meg Rosalie a hátam mögött.
- Szia Rose! Te hogy kerülsz ide? – kérdeztem.
- Jöttem segíteni, hiszen négy kéz több, mint kettő. Átöltözni pedig majd hazaugrok. Na gyerünk, siess zuhanyozni – kacsintott rám.
Szeretem Rosalie-t, mert a felszín csak a látszat, és legbelül egy nagyon jó lélek. Igaz kissé öntelt és egoista, de ha túllépünk ezeken, akkor meglátjuk az igazi, kedves, törődő nőt, akinek egyetlen egy valaki hiányzik az életéből, és ez egy kisgyermek, aki sohasem fog neki megadatni, ahogyan nekem sem. Ezért talán én még jobban meg tudom érteni őt, mint más, de aki teljesen átérzi az érzéseit az Esmé, akinek szintén egy saját gyermek csalna még őszintébb mosolyt az arcára.
A zuhany alatt folyamatosan az anyaságon jártak a gondolataim, pedig már réges-régen lemondtam erről, hiszen sem időm, sem erőm nem lenne kihordani egy kisbabát. Viszont az érzés, ami eddig csak kis fájdalmat okozott, most könnyeket csalt a szemeimbe. Mostanáig nem volt senki, aki miatt a női lét legcsodálatosabb dolga fontos lett volna de most itt van Paul, aki biztosan szeretne majd gyereket, de ezt sajnos én nem adhatom meg neki. A könnyeim most már eggyé váltak az arcomon végigfolyó meleg vízzel, mégis mély sebeket hagytak maguk után. Rá kell jönnöm, hogy az élet kártyavárként tud összeomlani, egyetlen rossz miatt, és mindig akkor, amikor a legszebb pillanatokat éljük át.
- Lily, kész vagy? – törte meg a csendes zokogásomat Alice, majd benyújtott egy törölközőt, és miután elvettem azt, kiment. Magam köré tekertem a fehér anyagot, és a tükör előtt állva a szemeimet vizsgáltam. Nem tudom, hogyan fogja ezt a két lány eltűntetni, de lesz vele dolguk. – Látom kijöttél – szólalt meg a félfának támaszkodva a feketehajú vámpír. – Lily, mond miért mindig akkor tör rád a sírás, amikor nem kellene? – zsörtölődött elég hangosan és látványosan Alice.
- Ne haragudj, de ezt nem lehet szabályozni, de majd ha vámpír leszek, nem lesz vele gondom.
- Én azt mondom, bárcsak lenne. Néha olyan jó lenne sírni és utána álomba merülni, de ez sajnos nem lehetséges.
- Nem is tudtam, hogy így vélekedsz. Miért nem mondtad eddig? Van olyan dolog még, ami hiányzik, amit szeretnél, ha megmaradt volna?
- Persze, hogy van, de ezt ne most beszéljük meg. Rengeteg időnk van erre, viszont másra nem. Paul is nemsokára ide fog érni, és csinálnod kell vele valamit, mert iszonyatosan ideges.
- Sejtettem, hogy ez lesz, hiszen ő nem volt még hasonló szituációban, de legjobban a többiek reakciójától fél. Remélem a srácok nem fogják őt heccelni vagy ugratni, mert akkor megutáltatják vele a táncot, pedig szereti, és van hozzá tehetsége – mondtam, de a végére már én is egyre idegesebb lettem.
Belépve az öltözőbe Paullal találtam szembe magamat, akinek arca leírhatatlan rémületről árulkodott, ezért kértem Alice-től egy percet és kihúztam szerelmemet a folyosóra.
- Paul, én is nagyon izgulok, sőt azt is mondhatnám, hogy lámpalázam van, de…
- Lily, nem hiszem, hogy lenne de – vágott a szavaimba.
- Mindig van de, csak akarni kell. Figyelj rám egy percre – emeltem meg a fejét az állánál fogva. – Szeretsz táncolni? – kérdeztem tőle, de nem válaszolt. – Élvezed a táncot?
- Igen, de ezt tudod. Nem értem, hogy miért kérdezed ezeket.
- Azért, mert ez a legfontosabb. Mindig az a fontos, hogy te élvezd, mert ha ez megvan, akkor át tudod ezt adni a közönségednek. Ha látják rajtad az örömöt, akkor az már fél siker, ezért elsősorban magaddal legyél tisztába, tedd helyükre a dolgokat, és utána törődj másokkal. Tudom, hogy a falka miatt vagy a legidegesebb, de hidd el, hogy tátva fog maradni a szájuk.
- Remélem igazad lesz, nagyon remélem – ingatta a fejét, majd magához rántott és megcsókolt. Bevallom jól tette ezt, mert engem is valamelyest megnyugtatott.
Ezután bementünk, ahol Alice egyből lecsapott rám és a paraván mögé tuszkolt. Beadott egy fehérneműt, majd egy fekete köntöst, és mikor felvettem, leültetett egy tükör elé.
- Mivel az első számodhoz egy fehér, hosszú ruhát viselsz a sminked is szolid lesz. Én valami gyöngyház árnyalatra gondoltam – nézett rám és a válaszomat várta.
- Alice rád bízom magam! A lényeg, hogy az első dal után aranyszínű ruha lesz rajtam, utána pedig egy fekete szaténnadrág, meg egy vörös fűző, majd egy barna ruha a tánchoz. Neked pedig másodperceid lesznek, hogy igazíts a sminken.
- Valahogy megoldjuk, hiszen az igazgatónő felkonferálása is sokat segít, több időt hagy nekem. Egyedül a szemhéjfestékedet fogjuk változtatni, így ezzel is beljebb vagyunk. Viszont az egész estés ruhádhoz komplett sminket kapsz, mert az a ruha meseszép.
- Nekem is nagyon tetszik, és én is így gondoltam a dolgokat, ahogyan te. A hajam viszont marad kiengedve, mert nem akarok azzal szenvedni.
Miután mindent megbeszéltünk, ő kisminkelt, Rosalie pedig megszárította a hajamat. A többiek ekkor kezdtek szállingózni, és fél óra múlva már alig fértünk el a kicsiny öltözőben. Még mindig nem voltam felöltözve, de a háttérből kukucskáltam, hogy mennyien vannak már itt. Viszont amikor megláttam a majdnem teli termet, azt kívántam bárcsak ne néztem volna ki, főleg a terem jobb oldalán ülőkre, mert oda vártuk a leendő adományozókat. Amíg figyeltem az eseményeket, meleg kezek simították végig a vállamat, és Paul is elhúzta a függönyt, mert a kíváncsisága őt sem hagyta nyugodni.
A falkatagok ekkor léptek be. Egyedül Jarednek volt kísérője Kim személyében, meg természetesen Sam mellett is ott állt Emily, aki mellé most sétált be Leah. A többiek egyedül érkeztek, Rage-re pedig Emily szülei vigyáztak, és még Billy is eljött. A tekintetem ismét Emilyre és Leah-re téved, akiknek a ruháik tökéletesen illetek hozzájuk. Tudtam, hogy remek választás volt a két, csak színben eltérő darab.
A fiúk öltönyeiről pedig nem is ejtek szót, mert a kidolgozott izmokon iszonyatosan szexin állt az öltöny. A gondolataim elkalandoztak, de rögtön visszazökkentem a valóságba, mert ahogy szemlélődtem, rájöttem, hogy egész Folks itt van, és a későn érkezők bizony lehet állni lesznek kénytelenek. A családom a farkasok után érkezett, de nem tudtam nekik köszönni, mert Alice hívott, hiszen pár percen belül kezdünk, így fel kellett öltöznöm. Viszont mielőtt a paraván mögé mentem volna, Paulhoz léptem, aki búcsúzni jött, hiszen az utolsó számig a nézők között fog ülni.
PAUL SZEMSZÖGE:
Lily éppen indult öltözni, mivel Trey-t az igazgatónő nemsokára felkonferálja, és utána ő fog énekelni. Nagyon kíváncsi vagyok a ruháira, mert valamilyen oknál fogva nem mutatta meg őket. Annyit tudtam csak, hogy először az ajtóban toporgó fiú fog előadni egy saját dalt, majd Lily következik egy lírai számmal, végül közösen, Trey szintén saját szerzeményű duettjét éneklik el. Nagyon vártam már, mert tudom, hogy fantasztikus a hangja, mégis az otthoni énekelgetés teljesen más a mai estéhez képest.
Mikor belépett az öltözőbe elém sétált, és lágyan megcsókolt, amelyből azt mondta, hogy rengeteg erőt merített, amire most nagy szüksége is van. Néztem, ahogy besétál az ideiglenes fa és bambusz fal mögé, majd kimentem a többiekhez, akik már fészkelődtek a helyükön. A Cullen család mögöttünk ült, és ekkor vettem csak észre, hogy a Denali klán is itt van. Garrett felém biccentett, Kate pedig integetett, a többiekhez is volt már szerencsém, de nem igazán ismertem őket.
Az igazgatónő tartott egy kisebb beszédet, de szerencsére nem húzta el, és hamar átadta a diákoknak a stafétabotot, és arra lettem egyszer csak figyelmes, hogy a nő hangját felváltotta Trey-é, és be kell látnom, Lilynek igaza volt abban, hogy ennek a fiúnak tényleg nem semmi hangja van.
Aztán amikor befejezte, már alig vártam, hogy kedvesem lépjen a színpadra, és a várakozás megérte. A hosszú, fehér ruha teljesen megbabonázott. A mell alatti díszítés vonzotta a szemet, ahogyan az uszály is, mely esküvői ruha benyomását keltette, és a gondolataim el is kalandoztak egy-két másodpercre, melyben a hangjának is nagy szerepe volt. A dal, amit választott egy lassú Toni Braxton szám, melyben az egyik zenekar tag is segít neki, mivel egy csekély részében gitározni és énekelni fog a fiú. Ahogy énekelte a számot, és a közönség felé sétált, észrevettem, hogy meztelen lábbal érinti a talajt, és ez tette még természetesebbé.
Mikor vége volt a számnak gyorsan lesietett, mert a duett következett. Izgatott voltam, mert ahhoz egy teljesen más ruhát képzeltem el, mivel a stílus is más volt. Viszont amikor kisétált a zongorához, a szám is tátva maradt. Az aranyszínű ruha igencsak hiányos volt, és a hasából nagyon sokat mutatott, a sárkány tetoválását mindenképpen, és a melleiből is sokat engedett láttatni. Az elején lévő slicc pedig magasan volt, így ahogy sétált Trey felé meg a színpadon kivillantak a barna combjai. Az extra magas sarkú arany szandál pedig tökéletesen illett a ruhához és a személyiségéhez.
Nem is tudtam odafigyelni a dalra, mert vele voltam elfoglalva, a szemeimet a teste rabul ejtette, és azon gondolkoztam, hogy hogyan fogok így táncolni, ha a gondolataim egész máshol járnak. Ekkor hideg kezek markolták meg a vállaimat, és azzal a lendülettel erősen meg is szorították azokat. A fájdalom egy pillanatra megtörte a gondolatmenetemet, és a kezek tulajdonosa nem lehetett más, csak Edward, és igazam is lett. Az arca, mint mindig mindent elárult, így valahol nem tudtam rá haragudni. Aztán mire visszanéztem már senki nem volt a pódiumon, de nem sokáig.
A következő számot többen adták elő, mivel ebben táncoltak is. Lily és Trey énekeltek, meg táncoltak is, a táncosok pedig hátul a maguk kútfejéből mozogtak, mintha csak egy klubban lennének. Ez volt az a dal, amire Lily azt mondta, ahogy esik úgy puffan, vagyis mivel nem volt koreográfiája, olyan lesz amilyen. Ahogy néztem őket, és hallgattam a pörgős zenét fel sem tűnt, hogy Alice mellettem áll.
- Paul, jönnöd kellene készülődni, mivel ha vége a számnak a közös tánc jön. Lily azt üzeni, hogy nyugi, mert jó vagy – mondta a kicsiny vámpír, de a félelem ekkor kezdete igazán tépázni az idegeimet. A többiek rám néztek, amikor Alice elmondta amiért jött, és széles mosollyal az arcukon kacsintottak rám. Nem értettem, mivel teljesen más reakcióra számítottam, mégis megnyugtató érzés volt, hogy nem röhögnek a képembe. Így elindultam öltözni, és mikor kész voltam, Lily akkor robbant be az ajtón, hogy átvegye a ruhát, amit Alice már a kezében tartott.
LILY SZEMSZÖGE:
Miközben öltöztem az igazgatónő időhúzásra szánt szösszenetét hallgattam, és mindvégig magamon éreztem Paul tekintetét. Majd rohantunk is a színpad két oldalára, és mielőtt kimentem volna biztatóan megszorítottam a kezét, majd végigsimítottam az arcán.
- Ne idegeskedj! Nagyon jó vagy, még a végén valaki fel akar majd karolni, hogy palackba zárja a tehetségedet – mondtam neki, amire ő hangosan felkacagott, de gyorsan visszafogta magát, mivel meghallottuk a zenét, így kezdődhetett a végső tánc.
Ahogy kimentem a színpadra nem számított semmi, csak a közönség. Koncentrálnom sem kellett, mert minden ösztönből jött, ahogyan a többieknek is. Lopva azért Paulra pillantottam néha, de amikor láttam, hogy megfogadta a tanácsomat, és élvezettel táncol, a lehető legjobbat próbáltam kihozni magamból. Közben azért Milesra is figyeltem meg a zenekarra, akik nagyon, de nagyon jól játszottak. Büszke voltam mindenkire, mert rengeteget dolgoztak és a szabadidejük nagy részét velem töltötték, amiért nem tudok elég hálás lenni nekik.
Az előadásban most jött el a Paullal közös részem, ami jól sikerült, majd előtérbe kerültem a fiúk, a sajátos stílusukkal, ami tetszett a közönségnek, és innentől már csak pár lépés volt a végéig. Mikor az utolsó lépés előtt felnéztem Paulra, már tudta, hogy jól sikerült, és mikor magához rántott, alig tudtam megállni, hogy megcsókoljam.
Mondhatom azt, hogy tapsviharban törtek ki a vendégek, és a többiek közül jó néhányan boldog sírásban törtek ki, és nagyon remélték, hogy a fáradozásuk megérte a gyümölcsét. Ezért az igazgatónőt kerestem, akinek sugárzott az arca a boldogságtól, és felém fordulva próbálta mutatni, hogy bejött a tervünk. Alig tudtam visszafojtani az örömömet, ezért Paul kezén vezettem le a feszültséget, amit erősen megszorítottam. Majd amikor már harmadjára vagy negyedjére hajoltunk meg, elindultunk kifelé, és ott a nyakába ugrottam.
- Szuper voltál, és annyira felszabadult. Látszott, hogy élvezted, amit csinálsz. Én…én annyira boldog vagyok most – lelkendeztem, mert most madarat lehetett volna velem fogatni. Furcsa volt, hogy nem szólt egy szót sem, csak megfogta a kezemet, és az egyik terembe benyitott, ahol csak a holdvilág adta a világosságot.
- Muszáj itt maradnunk a végéig? – szegezte nekem a kérdést, mikor az ablak elé értünk.
- Igen, hiszen mi vagyunk a főszervezők, és jelen pillanatban annyira fel vagyok dobva, hogy nem tudnál velem mit kezdeni.
- Azért ezt én nem jelenteném ki ennyire magabiztosan, mert lenne mivel lenyugtassalak, vagy legalábbis el tudnám terelni a gondolataidat – lépett közvetlen elém, és az illatától máris teljesen másfajta zsongást éreztem, ami ösztönös tetteket vont maga után. Egyszer vagyis többször volt már, hogy nekiestem, de nem ilyen lelkiállapotban, és nem úgy, hogy egy lapra tettem fel mindent. De ahogy máskor is, most sem jutottunk el sokáig, sőt most a csóknál be is fejeztük, mert Alice úgy robbant be az ajtón, mint egy dúvad. Szó szerint kirántott Paul karjaiból, és mind a kettőnkre iszonyatos dühvel nézett, majd őt is magával rángatta. - Nem hiszem el, hogy ti bárhol képesek vagytok egymásnak esni. Nektek tényleg túl kellene már rajta lennetek, mert ez egyszerűen kibírhatatlan. El foglak titeket küldeni Esmé szigetére, ahol csak ketten lesztek, és a bátyámat is lekötözzük, hogy ne menjen utánatok. Viszont most öltözzetek, mert vár rátok az igazgatónő, és egy csomó ember, akiknek elég vastag a csekkfüzetük – libbent a ruháinkhoz. Paul elvonult a saját ruhacsomagjával, én pedig felkaptam egy törölközőt és elrohantam zuhanyozni. Hamar végeztem, és Alice már a sminkeket válogatta, míg én próbálkoztam egyedül felöltözni, de nem nagy sikerrel, így segítséget kértem, aki Rosalie volt ebben a pillanatban. A ruhán a cipzárt húzta fel, majd elment a szandálomért. Mikor mindent felvettem Alice gyorsan dobott rám egy szédítően jól sikeredett sminket, Rosalie pedig egy kicsit felfrissítette a frizurámat. Megtudtam, hogy Paul már odakint van, és az igazgatónővel beszélget, így amilyen gyorsan csak tudtam siettem. A terem ajtajában viszont nem várt ismerősbe botlottam. Hallottam, ahogy mögöttem Rosalie és Alice egyszerre szisszenek fel, de nem jöttek közelebb, mert feléjük fordulva megnyugtattam őket, hogy nem lesz semmi baj. Nem akartam, hogy a falka tagjai közül bárki is megjelenjen mellettem, ezért megfogtam Michael kezét, és abba a terembe húztam, ahová az előbb Paul engem.
- Mit keresel itt? – kérdeztem tőle, de a szemem az ajtót pásztázta.
- Megnéztem az előadást, ami fantasztikus volt…
- Ugye ezt nem mondod komolyan? Neked mindig van valami hátsó szándékod, de annyira jól tudod a kártyáidat kavarni, hogy nem jövök rá soha, mi a valódi terved.
- Ebben most nincs igazad – tolt a hátam mögött lévő falhoz. – Sosem bántottalak, sőt olyan dolgokat tettem érted, amiket másért soha nem tettem volna meg. De látom, hogy nem látsz szívesen, ezért megyek is, de ezt még szeretném odaadni. Viszont soha nem fogom elfelejteni azt a csókot a szüleid házában, mert nem tagadhatod, hogy visszacsókoltál. – A döbbenetemet nem tudtam leplezni és ezt ő is észrevette, de ne azt higgye, hogy bármit is számított az az este.
- Igen, visszacsókoltam, és nem tudom megmondani, hogy miért, csak annyit tudok, hogy hiba volt, mert nem szeretlek, és tudod, hogy sosem foglak.
- Van az a mondás, hogy soha ne mond, hogy soha. Hidd el fogsz te még engem szeretni, ebben annyira biztos vagyok, mint abban, hogy jön a gondolatolvasó nevelőapád, ezért ez a tiéd. Hamarosan újra látjuk egymást – mondta, miközben a kezembe nyomott egy borítékot, majd kiugrott az ablakon. Edward ekkor lépett be az ajtón, én pedig gyorsan kimentem, mert nem akartam, hogy kérdezősködjön.
A termet mire beértem már átrendezték, a székek többségét kivitték, habár a baloldalon még hagytak háromsornyit, hogy a vendégek le tudjanak ülni, a másik oldalon pedig svédasztal várta azokat, akik itt maradtak, mivel sokan hazamentek. Pault kerestem, majd mikor a tekintetünk összeakadt, végigsimítva a ruhámon elindultam felé. Láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki testemet takaró méregdrága darab, mert folyamatosan fel-le járatta rajtam a szemeit. Mikor odaértem, az igazgatónő bemutatott vagy öt embert, akik közül háromról tudtam, hogy kik, és nagyon meglepődtem, hogy itt látom őket, mert nem emlékeztem arra, hogy küldtünk nekik meghívót. A beszélgetésből kiderült, hogy nem is mi, hanem Carlisle és Miss Gordon hívta meg őket. Mikor befejeztük a társalgást, Paul felém fordult, de már az elején láttam, hogy nem tetszik neki valami.
- Michael már megint mit akart? – hajolt a fülemhez.
- Honnan…
- Érzem az undorító szagát! Úgy vonja körbe a testedet, mint valami fertőzés! – szűrte a fogai között.
- Hé, figyelj rám, az előadást nézte meg, és ezt adta – mutattam a borítékot, amit most ki is nyitottam. Viszont mikor megnéztem a benne lévő csekket, azt hittem, hogy a szemeim játéka a sok nulla rajta. Aztán mikor Paullal is megnézettem, ő mint az iskolában, elkezdte számolni, hogy mennyi is van odaírva, aztán mikor megegyeztünk, hogy nagyon nagy az összeg, mindkettőnknek egyből az ugrott be, hogy honnan a fenéből van ennyi pénze. A választ úgy éreztem, nem akartam tudni, mert úgy gondoltam, hogy akkor olyan dolgok kerülnének a felszínre, amiket nem hiszem, hogy el tudnék viselni. – Ezt adjuk oda az igazgatónőnek, és utána táncoljunk. Az egész este a miénk, és szerintem egy pár óra múlva elmehetnénk hozzád – vázoltam fel a lehetőségeket, de mint mindig Michael lerombolt mindent, amit lehetett, így egyedül indultam el Miss Gordon felé, és adtam át neki a csekket. Ő is hasonlóan reagált, mint mi, és elmondta, hogy még jó páran vannak, akik vagy egy nagy összeget adományoztak, vagy havi szintű támogatásról tettek tanúbizonyságot. Nagyon örültem, hogy megtarthatjuk a termeket, jó hosszú ideig. Viszont az cseppet sem tetszett, hogy Paul ismét rosszkedvű volt, mert ez az én örömömet is beárnyékolta. Ezért feléjük vettem az irányt, mivel a falkatagokkal beszélgetett.
- Sziasztok! – köszöntem mikor odaértem, és nem tudtam megállapítani a sok köszönés közül, hogy a hangok kihez tartoznak hirtelen.
- Lily, én teljesen le vagyok döbbenve most. Nem gondoltam volna, hogy ilyenre rá fogod tudni venni Pault, de még hasonlóra sem. Nagyon jól volt, nekem legalábbis nagyon tetszett. Remélem lesznek akik segítenek nektek – áradozott Emily.
- Nem csak hogy lesznek, hanem már vannak…
- Igen, mint például Michael – motyogta az orra alatt Paul, nekem pedig kezdett felmenni a pumpám, mert oké, hogy ideges miatta, de nem kell ezt minden egyes percben kinyilvánítania, ezért mérgesen ránéztem majd hátat fordítva otthagytam őket. Szerencsére a többiek vették a lapot, és nem szóltak utánam. Körbenézve észrevettem, hogy Jenna nagy léptekkel közeledik felém, majd kezeit a nyakam köré fonja, és erősen megölelt.
- Felvettek a zeneművészetire, ráadásul ösztöndíjjal – ujjongott, én pedig elkerekedett szemekkel néztem rá. – Az igazgató is itt volt, és mikor megtudta, hogy nem sikerült a felvételim teljesen ledöbbent. Megkérdezte, hogy mi lehetett az oka annak, hogy nem voltam felkészült, én pedig elmondtam, hogy az estre készültem, erre közölte, hogy fel vagyok véve az ösztöndíjasok közé. Nyelni sem tudtam, nemhogy megköszönni, aztán csak habogtam ott, de nagyon boldog vagyok – lelkendezett, ahogyan én is, mert nagyon megérdemelte. Aztán Amanda is csatlakozott hozzám, aki szintén egy olyan iskolában fogja folytatni a tanulmányait, ahol a tánc áll a középpontban. Kiderült, hogy sokan mások is oda fognak járni, így nem lesz egyedül. Még ketten hiányoztak, akiket szerettem volna, hogy felfedezzenek, és amikor Miles örömteli éljenzését meghallottam én is hangosan felnevettem, majd érzékeltem, hogy felém rohan. Gyorsan elújságolta, hogy kapott vagy öt felkérést különböző klubokba, és reméli, hogy ez csak a kezdet. Míg a többiek beszélgettek, én folyamatosan Trey-t néztem, aki egy híres producerrel beszélgetett. Komolyan mondom a szívem olyan ütemet diktált, hogy ha nem nyugszom meg, akkor annak nem lesz jó vége. Aztán mikor befejezték a társalgást, én átfurakodva a srácokon megindultam felé.
- Trey valami baj van? – kérdeztem tőle, de nem válaszolt, csak a derekamnál fogva felemelt és megpördült velem.
- Baj? Hogy kérdezhetsz ilyet? Én hálás vagyok neked Lily, mert ha te nem kérsz meg arra, hogy énekeljek, akkor most nem adhatnám ki a saját lemezemet – mondta.
- Hogy mit??? – kaptam a szám elé a kezemet.
- Jól hallottad, a lemezemet, melyen a saját dalaim fognak szerepelni. Viszont szeretném, ha a duettet felénekelnéd velem, mert az most már a kettőnk egy közös emléke.
- Trey, biztosan ezt szeretnéd, hiszen annyi énekesnőt fogsz megismerni, akikkel lehet sokkal jobban együtt tudnál dolgozni.
- Száz százalékosan! Ha te nem szeretnéd, akkor ez a dal nem fog napvilágot látni. Én csak veled vagyok hajlandó elénekelni. A másik pedig, hogy a producerrel is lebeszéltem már ezt.
- Akkor legyen, csak időben szólj, hogy mikor lesz a felvétel. Trey, ugye kaphatok majd egy példányt?
- Az első a tiéd – mosolygott, és erre muszáj volt visszavágnom.
- De dedikáltan kérem – tekertem meg egy tincset a hajamból, mire hangosan felnevetett. Jó volt egy kicsit incselkedni, jókedvűnek lenni, és feltöltődni azzal a boldogsággal, ami átjárta az előttem álló fiút, akinek a szemei elárulták, hogy közeledik felénk valaki.
Mikor megfordultam az igazgatónő és egy férfi fogták közre Pault, aki azt sem tudta szerintem, hogy mi történik vele, és segítségkérően nézett rám. Trey ekkor szólt nekem, hogy ő most magunkra hagy minket, mert itt is valami nagydolog készülődik, és igaza is lett.
- Üdvözlöm Lily – szólalt meg a férfi, majd nem kertelt, és a mondandója közepébe vágott. – Jason Hartmann vagyok. Elizabeth mondta, hogy Önök egy pár a fiatalemberrel, és ez nekem még jobb, mert egyszerre tudok Önökkel beszélni. Tudom, hogy magának van még egy éve az iskolában, Paul viszont most végez, de azt nem tudom, hogy gondolkodtak-e azon, hogy tovább tanuljanak. Ha igen, akkor szeretném, ha az iskolámban tennék ezt, ahol már most lehetőségük lenne egy saját társulat élére állni, mert ez a mai előadás kőkemény munkát, fegyelmet és szervezőkészséget mutat. Mondják, mi a szándékuk a jövőre nézve? – kérdezte, és nekem fogalmam sem volt, hogy mit válaszolhatnék. Biztosan egyből rácsaptam volna a lehetőségre, ha egy egészséges ember lennék, de így nincs értelme.
- Mr Harmann, én nem hiszem, hogy tovább fogok tanulni, ha igen, akkor sem ezen a pályán. Hobbiból szeretek énekelni meg táncolni, de nem ez az életcélom. Paul nevében nem mondhatok semmit, de azt tudom, hogy én megmaradok egy olyan lánynak, aki kedvtelésből űzi ezen tevékenységeket – mondtam, és láttam, hogy nagyon csalódott lett.
- Uram, én sem élnék a lehetőséggel, mert nekem egészen másfajta jövőképet építettem fel magamnak, ahol a zene és a tánc, ugyanúgy, mint Lilynél megmarad kedvtelésnek. Sajnálom, ha ezzel nagy csalódást okozunk magának – halkította le a hangját kedvesem.
- Csalódott vagyok, nem is kicsit, de megértem magukat. Senkire sem erőltethetem rá azt, ami nem szeretne. Viszont ha meggondolnák magukat, akkor kérem keressenek meg – jelentette ki, majd mindkettőnknek átnyújtott egy névjegykártyát, utána pedig elbúcsúzott tőlünk.
- Mond miféle életcéljaid vannak? – kérdeztem Paultól, mikor elég messze voltak tőlünk az igazgatónőék.
- Ez egyenlőre maradjon az én titkom, úgyis mindent meg fogsz tudni idejében – mondta, és én nem igazán értettem a szavait.
- Ez azt jelenti, hogy nem haragszol rám? – kérdeztem tőle, mert lassan azt sem tudtam, hogy mit is gondoljak.
- Lily rád sosem haragudtam, egyedül Michael az, aki annyira fel tud bosszantani, hogy az mindig rajtad csapódik le. Ezért neked kellene haragudnod rám – állapította meg, és ebben részben egyetértek vele, de azért nem ő a hibás elsősorban. – Viszont szeretnének neked valakik köszönni – mondta, és a hátam mögött pásztázta a termet. Erre megfordultam és senkivel sem törődve elkezdtem futni a rég látott ismerősök felé.
- Garrett – ugrottam a férfi nyakába, aki erősen szorított magához, majd Kate-et is megöleltem. Nagyon régen láttam már őket, és az, hogy itt vannak, egyet jelent azzal, hogy nemsokára esküvő lesz. Alice a jövőben buzgón fog tevékenykedni, és ha engedi, akkor én is be fogok neki segíteni. Miközben még mindig boldogan öleltem őket, észrevettem, hogy a családom többi tagja nem messze tőlünk beszélgetnek, és három ismeretlen vámpír van a társaságukban. Tudtam kik ők, de még sosem találkoztam velük. Kate észrevette, hogy a családja többi tagját figyelem, ezért megfogva a kezemet elindultam feléjük, és széles mosollyal az arcán mutatott be az ismeretleneknek. - Lily, ő a testvérem Tanya – mondta a szőke nőre, aki a kezét nyújtotta felém.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Kate és Garrett rengeteget meséltek nekünk rólad. Szeretném ha tudnád, hogy nagyon hálás vagyok neked azért, amit Garrettért tettél.
- Én örülök, hogy segíthettem, mert ha nem teszem akkor nem ismerek meg két csodálatos embert.
- Hallottátok csodálatosak vagyunk – emelte meg a hangját az egyik említett, név szerint Garrett, mire a többiek csak a fejüket csóválták.
- Én is bemutatkoznék – szólalt meg a barna hajú nő. – Carmen vagyok. A párom pedig Eleazar – fordult a szintén barna hajú férfihoz, aki a kezét nyújtotta felém
Viszont, amikor a kezeink találkoztak, az arckifejezése rémültté vált, és úgy kapta el a kezét, mintha valami fertőző beteg lennék. Majd amikor Edward és Alice arcára is kiült a döbbenet, tudtam, hogy valami baj van, de nem mertem rákérdezni, pedig Nessie apjának egyre vészjóslóbb volt a tekintete. Nem tudom, hogy ki ez az Eleazar, vagy van-e valami képessége, de így elsőre nagyon megrémisztett. Aztán egyik percről a másikra változott meg a hangulat, és Paul is mintha Pál fordulatot vett volna.
Mosolyogva hívott el táncolni, és egész este feltűnően kedves volt, ami mostanában nem igazán volt rá jellemző. A vendégeink és a családom meg csak beszélgettek, és láttam, ahogy lopva felénk pillantanak, ráadásul elég sűrűn.
Sajnos Carlisle nem volt itt, ő csak az előadást nézte meg, mert be kellett neki mennie a kórházba, Sam és Emily pedig Rage miatt mentek haza. A falkából Embry, Jared és Quil elmentek járőrözni. Akiket viszont nem láttam szinte egész este az Nessie és Jake volt, ezért Paultól kérdeztem, hogy nem tudja-e hol lehetnek.
- Paul, mond, hol vannak Nessie-ék? – Láttam rajta, hogy tudja, mert rettenetesen cinkosul mosolygott, és nekem ekkor estek le a dolgok. – Nálad vannak – jelentettem ki, és amikor csitítgatni kezdett meg Edwardot nézni, rájöttem, hogy a fiatalok bizony tilosban járnak. – Legalább azt mond meg, hol is kellene lenniük, hogy legalább egyet mondjunk – suttogtam a fülébe, és a válasz is hasonlóképpen érkezett. Nem tudtam nem nevetni, mert ennél átlátszóbb sztorit nem is tudtak volna kitalálni. Még, hogy Billy hívta meg Nessie-t estére. Ha ezek most nem buknak le, akkor soha. Habár szerintem Edwardot legkevésbé sem ez érdekli.
˜ ˚ ˜
Utolsóként hagytuk el az iskolát. Rajtunk kívül már mindenki hazament, még az igazgatónő is, aki majd elsírta magát, amikor felvázolta, hogy mennyi felajánlás és adomány érkezett. Kiderült, hogy az egész iskolát fel tudják majd újítatni, és kapunk egy előadótermet, ami iszonyatosan nagy lesz, így bálok tömkelegét lehet majd rendezni. Majd a végén mikor már a többiek álmosan dörzsölgették a szemeiket, úgy döntöttünk, hogy bezár a bazár, és induljunk.
Hazafelé már nagyon fáradt voltam, és csak az ágyamat akartam. Paul vezetett, de ő is nagyon álmos volt. Szerencsére hamar hazaértünk, és ledobva a ruháinkat, már bújtunk is volna az ágyba, de nekem muszáj volt lemennem, innom valamit, sőt hozni is akarok fel, mert reggelig még jó párszor fel fogok ébredni, hogy igyak.
Ahogy a lépcsőn haladtam lefelé, hallottam, hogy a többiek beszélgetnek, és hamar rá kellett jönnöm, hogy rólam, mert ha már három ember szájából is hallom a nevemet, ráadásul egymás után, akkor az nem jelent jót. Nem akartam hallgatózni, de nem bírtam a kíváncsiságomat kordában tartani, de az érzékeny fülek meghallották a szapora szívverésemet, vagy bármi mást, mivel Jasper felém szólt.
- Gyere Lily, Alice csinálja már a limonádék, és mindjárt kész lesz vele – mondta, miközben leértem. Eleazar még mindig furcsán nézett rám, Carlisle pedig szintén ismeretlen tekintettel méregetett. Hé, ő neki nem a kórházban kellene lennie?
- Te mióta vagy itthon? – kérdeztem tőle, mire nagyon gyorsan válaszolt, és ez nem volt rá jellemző. Most már én néztem rájuk kétkedve, mert vagy nekik kezd elmenni az eszük, vagy én vagyok rettentően üldözési mániás. Végül is mindegy, hiszen előbb-utóbb úgyis megtudom, azaz remélem, hogy megtudom. A lényeg az, hogy most gondolkozni sincsen erőm, nem hogy beszélgetni, ezért bementem a konyhába, ahol Alice már a kezembe is adta a tálcát, majd felmentem. Igaz a legfelső lépcsőfokról visszanéztem, és a tettetett mosolygásra inkább tovább indultam. Hallottam, ahogy jó éjszakát kívánnak, de nem érdekelt. A szobába lépve letettem az asztalomra az kör alakú ezüst hord eszközt, és töltöttem egy pohár italt. Nem ittam meg csak a felét, a másikat ugyanis Paul öntötte le a torkán. Ezután pedig semmi másra nem emlékszem, csak a meleg karokra melyek szorosan öleltek magukhoz.
